Idén ünnepeltük a Magyar Nagydíj 25. évfordulóját, de a Formula-1-es közvetítések még régebbi hagyományokra tekintenek vissza. A hazai F1-es újságírás nagy öregjét, Dávid Sándort a régi időkről, Czollner Gyulát pedig a mai közvetítések hátteréről kérdeztük.
Szöveg: Varga Viktória @ SzC_blog

1976 tavaszán a Magyar Televízió sportosztályára egy kihagyhatatlan ajánlat érkezett az Eurovízió-Intervíziótól: a sportosztály ingyen közvetíthet három európai futamot. Jellemző volt a hazai szakemberek autósportokban való járatlanságára, hogy Radnai János, a sportosztály akkori vezetője úgy fogalmazott: „közvetíthetünk valami autóversenyről”.   
A Telesport fiatal újságírói, Knézy Jenő és Dávid Sándor persze rögtön tudták, miről van szó. Saját autóval, saját benzinnel, két napidíjjal indultak el Zeltwegbe, és 1976. augusztus 15-én a Magyar Televízióban képernyőre került az első hazai Formula-1-es közvetítés, az Osztrák Nagydíj.

A premier emlékezetesre sikeredett. Eső miatt háromszor indították újra a mezőnyt, így csúszott a verseny vége, ezért az MTV kifutott a rendelkezésére álló műsoridőből. Az adás szerkesztője, Pallós Klári rászólt a kommentátorok fülére: „Lapajkám, most azonnal búcsúzzon el, vége a műsoridőnek!” Ekkor öt-hat kör volt még hátra a versenyből. Dávid Sándor – ahogy ő fogalmaz – „szolgai módon elköszönt”, mondván, majd este, vagy hétfőn a hírekből megtudhatják az eredményt a kedves nézők. Másnap az összes lap sportrovata erről cikkezett, kikérve magának, hogy megfosszák a sportrajongókat a befutó látványának örömétől. Ez a felzúdulás arra hívta fel az akkori szerkesztők figyelmét, hogy bizony van érdeklődés ez iránt az „új sport” iránt, nem is csekély! Így kezdődött az F1-es közvetítések magyarországi története.

1976 karácsonya előtt történt, hogy a Phillip Morris dohánykonszern – a száguldó cirkusz egyik legbőkezűbb szponzora – együttműködést, kapcsolatokat keresett Magyarországon. A marketing fogalma mifellénk még jószerivel ismeretlen volt, a PM azonban már akkor óriási potenciált látott a még „meghódítatlan” kelet- és közép-európai piacban. Vacsorára invitálták hát az újságírókat egy menő budapesti szállodába, és saját népszerűsítésük okán elhozták James Huntot, az akkori világbajnokot.

A vacsora után Dávid Sándor odalépett Felix Schultzbergerhez, a dohánykonszern képviselőjéhez, és németül megköszönte a kellemes estét. A svájci nem hitt a fülének, és azt mondta: „Én még életemben nem találkoztam olyan újságíróval, aki bármit megköszönt volna!”. A munkakapcsolatból hamarosan barátság lett. „Lapaj” segített a svájcinak eligazodni a magyar sportéletben (elsősorban a szponzoráció terén), Schultzberger úr pedig valamilyen módon viszonozni szerette volna a segítséget. A felkínált bahamai nyaralást Dávid Sándor a kor politikai viszonyaira tekintettel nem fogad(hat)ta el. Helyette inkább a munkájához kapcsolódó segítséget kért. A Philip Morris ezek után minden évben kétszer annyi futam közvetítését támogatta, mint amennyit a Magyar Televízió önerőből vállalni tudott.

Így történt, hogy 1977-ben az Osztrák Nagydíj mellett már a Monacói Nagydíj is feltűnt az MTV repertoárján, ahová a Telesport természetesen Dávid Sándort küldte ki.
„Akkor még meglehetősen mostoha körülmények között zajlottak a versenyek. Egy drótháló volt az utca szélén, mi kommentátorok kecskelábú székeken üldögéltünk, arról közvetítettünk. A Monte Carló-i postának nem volt elég telefonvonala – különben sem nagyon hitték el, hogy mi tényleg jövünk és közvetíteni akarunk –, így nem volt hangsávom, amivel közvetíteni tudtam volna” – emlékezik vissza Sanyi bácsi, akinek végül osztrák kollégája, Heinz Prüller segített. Elintézte az ORF-nél, hogy Bécsből átjátsszák a képet Magyarországra. Dávid a futam előtt telefonon elmondott minden fontos információt, Knézy Jenő pedig a stúdióban, a közvetítés alatt elmondta a telefonon hallottakat. Ez volt az első hazai „off-tube” közvetítés – igaz, első kézből szerzett helyszíni információkkal!

Az 1970-es évek végén, és a ’80-as évek elején a helyszínek kiválasztásának legfőbb szempontja a földrajzi közelség volt. Eleinte nem kellett jogdíjat fizetni a közvetítésekért, és később is csak 500, illetve 1000 dollár volt a licencdíj. Akkoriban mindössze a műsorfüzet segítette a kommentátorok munkáját, még a köröket is maguk számolták egy táblázat segítségével! „Az egyik silverstone-i versenyen történt – ahol ma már modern, minden igényt kielégítő közvetítőállások vannak az újságírók számára –, hogy egy ponyvával letakart tákolmány alatt ültünk mi, sajtósok” - meséli huncutul mosolyogva Lapaj bácsi. „Szakadt az eső, a ponyvák elszakadtak, a rengeteg víz pedig mind a nyakunkba zúdult. A verseny közben elindult, az újságírókkal senki sem törődött. Minden elázott, szinte lehetetlen volt követni az eseményeket. Éppen Heinz Prüller volt a szomszédom (aki Monte Carlóban is segített), és ez volt az én szerencsém! Niki Lauda – aki akkor már nem versenyzett – lement a pálya szélére, mert őt leengedték, és onnan mutogatott felfelé Prüllernek mindenféle információt. Így sikerült nekem is közvetítenem a futamot.”

Az ingyenes közvetítések az 1980-as évek második felére megszűntek, ugyanis Bernie Ecclestone előre látta, hogy az F1 a televízión keresztül fogja meghódítani a világot. Emelni kezdte a jogdíjakat, emellett elindult annak a csúcstechnikának a folyamatos bevezetése, mely napjainkban jellemzi a közvetítéseket. (A tévécsatornák 2009-ben már összesen 290 millió angol fontot fizettek a közvetítések jogáért.) „Miután a „beetetett” országokban hatalmas volt a nézőszám, Ecclestone elkezdte felsrófolni az árakat. Ezzel együtt a szponzorok díjait is fel tudta emelni. Szinte nézőszámra és percekre lebontva fizettetett a szponzorokkal. Cserébe – a kölcsönös üzlet elvén – minden lehetséges eszközzel segítette a televíziót.” - emlékezik vissza Dávid Sándor. Ekkoriban vált Bernie rigolyájává, hogy minden pályán tett néhány éles kritikai megjegyzést a kiszolgáló épületekre, melyeket aztán a szervezők fokozatosan elkezdtek felújítani, modernizálni.

Közvetve a tévés közvetítések is hozzájárultak a Magyar Nagydíj megszületéséhez, hiszen 1983-ra (amikor a tárgyalások elkezdődtek) már idehaza is komoly rajongótábort tudhatott maga mögött a száguldó cirkusz. A „közönség nyomása” megegyezésre ösztökélte az eleinte még igen ügyetlenül tárgyaló magyar küldöttséget. Az 1990-es évekre Dávid Sándor maga mellé vett egy közgazdász végzettségű, minden lében kanál sportriportert, Palik Lászlót is, akivel a Marlboro mellé új támogatókat bevonva majdnem az egész szezont le tudták közvetíteni. Olyan távoli versenyekre is eljutottak, mint Estoril, Mexikóváros, vagy Montreal.

A Magyar Televízió 2001-ig közvetíthette a futamokat, majd 2002-től az RTL Klub vásárolta meg a közvetítési jogokat. A közvetítés már a nyolcvanas-kilencvenes években sem mindig a helyszínről történt, aminek elsősorban anyagi okai voltak. Ma már - a Magyar Nagydíj kivételével – csak off-tube (stúdió) közvetítéseket láthatunk, de a helyszínen mindig van egy stáb, amely a legfrissebb információkat szállítja a hazai kollégáknak. Czollner Gyula már ebben a korszakban csöppent bele a televíziózásba. Kezdetben utazó riporterként, majd 2003-ban – Palik László mellett – szakkommentátorként mutatkozott be.
„Nekünk sajnos nincs hat versenyzőnk, vagy egy hétszeres világbajnokunk, mint a németeknek. Magyarországnak nincs lehetősége hatalmas stábbal végigközvetíteni egy egész szezont” – mondja Gyula. „A csatornák zöme, az ún. világadást veszi át a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló cégtől, a Bernie Ecclestone által irányított FOM-tól. Nálunk helyszíni közvetítés csak a Magyar Nagydíjon adatik meg kommentátorainknak, és ezáltal a magyar nézőknek.”

Czollner szerint a hazai F1-es közvetítések nézettsége mára beállt egy jól behatárolható szintre. „Egy F1-es futamot általában 1-1,2 millióan néznek az RTL Klubon, míg a Magyar Nagydíjat 1,5 millióan. A Hungaroringre komolyabb stábbal érkezünk. Egyedül itt tudjuk élőben kapcsolni a boxutcát, a paddockot, és közvetlenül a rajt előtt még felengednek minket a rajtrácsra. Ezt sehol máshol nem tehetnénk meg, még akkor sem, ha a helyszínről közvetítenénk.”

És hogy milyen technikai segítségei vannak ma egy kommentátornak? Csupán egy-két monitor, amelyen ugyan azt a képet látja, amit a nézők, illetve az időmérő monitor (live timing), melyhez az interneten bárki ugyanúgy hozzáférhet. „Csodákra nem kell gondolni, nem tizenhat monitor előtt ülünk, és nincs olyan gomb, amit megnyomva annak az autónak a belső kameráját nézem, amelyiket akarom. De külföldön már létezik olyan digitális stúdió, ahol működik ilyen rendszer” – mondja a jellegzetes nevetéséről is ismert F1-es kommentátor.

A közvetítések technikai háttere tehát nem sokat változott az elmúlt évtizedben. Egy újítással azonban mégiscsak találkozhattak a nézők idén: a futam alatt az RTL Klub stábja üzenőfallal igyekszik a nézőket is bevonni a közvetítésekbe. Az eddigi tapasztalatokról szólva Czollner Gyula úgy véli: van egy szurkolói réteg, amely aktívan használja ezt az üzenőfalat; ebből látszik, hogy a rajongók igényt tartanak erre a lehetőségre. Az igények persze egyre nőnek a csúcstechnológia területén is. A HD-minőségű közvetítés ma már számos sportágban jelen van (a NASCAR-ban például 2005 óta) ám Ecclestone úgy érzi, egyelőre nincs megfelelő érdeklődés a közvetítést átvevő broadcasterek részéről erre az új technológiára. Az USA-hoz viszonyítva ugyanis Európában még mindig viszonylag kevés a HD-képes televízióval rendelkező háztartások száma. A FOM vezére szerint az F1 HD-adása leghamarabb 2012-ben valósulhat meg. „Kicsit az az érzésem, mintha színes szignálokkal kísérleteznénk, miközben mindenkinek fekete-fehér tévéje van” – nyilatkozta nemrégiben ebben a témában Bernie.

A televíziós közvetítés fejlődése tehát nem állhat meg, de ez – mint a száguldó cirkuszban minden egyéb – elsősorban pénz kérdése. Ha lesz rá megfelelő fizetőképes kereslet, a FOM  készen áll a szolgáltatás beindítására. Ingyen azonban nincs kóla, ezért a hi-tech adások megszállottjainak még legalább 2-3 évet várniuk kell az álmuk beteljesedéséhez.