HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Bekezdett a Red Bull – megint a gumik miatt aggódnak a pilóták Spában

2013.08.23. 22:29 Real Simon says

A 2011-es Red Bull-fölényt idéző, remek formában kezdte meg a Belga Nagydíj hétvégéjét a világbajnok istálló. Sebastian Vettel és Mark Webber között alig 6 század döntött, az üldöző mezőny közel egy másodpercet kapott a bikás autóktól Spában, a második szabadedzésen. Vettel és Fernando Alonso jobb hátsó defektje után azonban új aggályok merültek fel a Pirelli abroncsaival kapcsolatban. A pilóták arra kérték Charlie Whiting versenyigazgatót, tegyen határozott lépéseket, hogy az olasz gyártó garantálja a gumik biztonságát a hétvégén.

WEBBER Eau Rouge FP2_r600.jpgErősen kezdett a Red Bull Spában: az eltérő beállítások ellenére 0,059 mp döntött Vettel és Webber között (Fotó: Red Bull/GEPA)

A délelőtti edzésen még a szokásos, nyársirató arcát mutatta az időjárás az Ardennekben, délutánra azonban kisütött a nap, és arrafelé szokatlanul nagy, 22-23 fokos melegben kerülhetett sor a második szabadedzésre Spa-Francorchamps-ban.

Az első tréningen a félig vizes, félig száraz pályán még nem derültek ki az erőviszonyok, a délutáni edzésen annál inkább. Sebastian Vettel első, illetve Mark Webber alig 6 századdal gyengébb második legjobb ideje alapján látszik, hogy a Red Bull-Renault-kat kell legyőznie ezen a hétvégén annak, aki a pole pozícióról álmodik. A második tréning közepén, a kemény abroncsokon a német állt a lista élére, de Webber fél óra elteltével felrakatta a közepes gumikat és egy másodperccel megelőzte Vettelt. A világbajnok hamarosan követte a példáját, megfutotta 1:49,331 perces legjobb körét, amivel annak ellenére az élen maradt, hogy az utolsó 20 percben már nem mehetett ki a pályára. Az 1-es számú Red Bull ugyanis jobb hátsó defektet kapott, a futófelület szinte egyben levált a gumi válláról, így a csapat jobbnak látta, ha nem küldi ki többet a németet.

A Red Bull egyébként eltérő beállítással küldte ma pályára a két pilótáját. Vettel autóját kisebb leszorítóerőre állították, amellyel a német a pálya igazán tempós első és utolsó harmadában tudott gyors lenni. Webberét éppen fordítva, nagyobb leszorítóerővel küldték a pályára, amivel az ausztrál 0,8 mp-cel gyorsabb tudott lenni a kanyargós középső szektorban. Mint a végeredmény mutatja, elhanyagolható a különbség a két beállítás között, bármelyikkel megszerezhető a pole pozíció – ha az időjárás nem szól bele...

MASSA Ferrari FP BEL13_r600.jpgFelipe Massa az életéért küzd a Ferrarinál - a brazil hosszú idő után ismét gyorsabb volt Alonsónál pénteken (Fotó: Ferrari Media)

Miután Fernando Alonso Ferrarija is hasonlóan járt (a spanyol szintén a pálya 13-as és 14-es kanyarjai, a Fagnes és a Stavelot között járt pórul), a versenyzők biztonsági szervezete, a GPDA azzal kéréssel fordult Charlie Whiting versenyigazgatóhoz, tegyen meg mindent a Pirellinél annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő hasonló, veszélyes szituáció a hétvége során. (Erre egyébként kicsi az esély, mivel szombatra és vasárnapra is esőt mond a meteorológia, és a vizes gumik a szilárdabb konstrukció, valamint a kisebb tempó miatt kevésbé hajlamosak a meghibásodásra.)

A Pirelli mérnökei begyűjtötték a defektes gumikat, jelenleg is vizsgálják, mi okozhatta a két balesetet. Paul Hembery, a Pirelli motorsportfőnöke az edzés után azt mondta, Alonso defektjét nagy valószínűséggel a pályán maradt törmelék okozta, Vettel esetében pedig „valami beszorulhatott a padlólemez és a gumi közé”.

A Lotus máris elvetette a dupla DRS-rendszert erre a hétvégére (az indoklás szerint azért, mert túl keveset mehettek a pilóták száraz pályán), ám a Hungaroringen a legszebb előzést bemutató Romain Grosjean így is harmadik lett. A franciát Felipe Massa (Ferrari) és Jean-Eric Vergne (Toro Rosso-Ferrari) választotta el csapattársától, Kimi Räikkönentől, aki közel egy másodpercet kapott a két Red Bulltól.
Fernando Alonso (aki nem vette észre, hogy hátsó defektet kapott, a csapat figyelmeztette rádión keresztül) a 7. időt jegyezte pénteken, megelőzve a jelentősen átalakított McLarennel remeklő Sergio Pérezt. Nem kezdett jól a Mercedes: Nico Rosberg kilencedik, a Hungaroringen győztes Lewis Hamilton a 12. idővel zárt pénteken. Paul di Resta és Adrian Sutil osztotta meg az Ezüstnyilakat, de a Force India pilótái már délelőtt is remekeltek: a skót a második, a német a harmadik időt futotta.

GP11BEL_Hamilton_EauRougeFP2_600.jpgHamilton kevés leszorítóerővel kezdett Spában, de tempója csak a 12. helyre volt elég. Ami azt illeti, pénteken még a Hungaroringen sem volt sehol az angol... (Fotó: Mercedes-Benz) 

„Kijelenthetjük, hogy sokkal előrébb tartunk most, mint egy hónapja Budapesten, de mindig tudtuk, hogy ez a pálya sokkal jobban kedvez majd az autónknak, mint a Hungaroring. Úgy tűnik, hogy a legjobb tízbe tartozunk, de az időmérő edzésre tovább kell gyorsulnunk. Könnyen lehet, hogy holnap esni fog, ezért készen kell állnunk a helyzet kihasználására” – értékelt di Resta.

A Belga Nagydíj időmérő edzése szombaton 14:00-kor kezdődik.

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
A második szabadedzés eredménye:

versenyző

autó

köridő

kül.

kör

1

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

1:49.331

22

2

Mark Webber

Red Bull-Renault

1:49.390

0.059”

34

3

Romain Grosjean

Lotus-Renault

1:50.149

0.818”

34

4

Felipe Massa

Ferrari

1:50.164

0.833”

27

5

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso-Ferrari

1:50.253

0.922”

28

6

Kimi Räikkönen

Lotus-Renault

1:50.318

0.987”

33

7

Fernando Alonso

Ferrari

1:50.510

1.179”

21

8

Sergio Pérez

McLaren-Mercedes

1:50.536

1.205”

27

9

Nico Rosberg

Mercedes

1:50.601

1.270”

33

10

Paul di Resta

Force India-Mercedes

1:50.611

1.280”

27

11

Adrian Sutil

Force India-Mercedes

1:50.629

1.298”

30

12

Lewis Hamilton

Mercedes

1:50.751

1.420”

27

13

Nico Hülkenberg

Sauber-Ferrari

1:50.972

1.641”

33

14

Pastor Maldonado

Williams-Renault

1:50.991

1.660”

28

15

Jenson Button

McLaren-Mercedes

1:51.195

1.864”

28

16

Daniel Ricciardo

Toro Rosso-Ferrari

1:51.447

2.116”

26

17

Valtteri Bottas

Williams-Renault

1:51.568

2.237”

28

18

Esteban Gutiérrez

Sauber-Ferrari

1:51.644

2.313”

26

19

Giedo van der Garde

Caterham-Renault

1:53.157

3.826”

21

20

Charles Pic

Caterham-Renault

1:53.251

3.920”

29

21

Jules Bianchi

Marussia-Cosworth

1:53.482

4.151”

28

22

Max Chilton

Marussia-Cosworth

1:54.418

5.087”

12

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr585474029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása