HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

A McLaren megkörnyékezte a szabadságra vonuló Ross Brawnt

2013.12.15. 15:51 Real Simon says

Ross Brawn bejelentette: félévre szabadságra megy, hogy kipihenje magát, miközben mérlegeli az F1-be történő visszatérésének lehetőségeit. Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes egykori csapatvezetőjét megkörnyékezte Ron Dennis, akinek egykori csapata, a McLaren 2015-ben a Honda gyári támogatásával célozza meg a világbajnoki címet. Egyelőre mindenki tagad, de nem zörög a haraszt...

RossBrawn-and-Whitmarsh_2009.jpgRoss Brawn és Martin Whitmarsh viszonya remek - Ron Dennis ebbe akar belerondítani?

Ross Brawn az elmúlt négy évben a Mercedes csaatvezetőjeként tevékenykedett, de a stuttgarti istállónál idén végrehajtott vezetői változások következtében úgy érezte, feleslegessé vált a rendszerben, ezért a 2013-as idény végén távozott. Brawn – aki a Benetton és a Ferrari után saját csapatát, a Brawn GP-t is világbajnoki címre vezette 2009-ben – féléves szabadságra megy, hogy kedvenc hobbijának, a műlegyes horgászatnak hódolhasson.

A spekulációknak az adott táptalajt, hogy a McLaren korábbi csapatvezetője, Ron Dennis informálisan megkörnyékezte Brawnt és a szándékai iránt érdeklődött. „Valóban beszélgettem Ross-szal, amikor egy lövészeten vettünk részt. Csevegtünk erről-arról, és miután mindketten régóta az autósportban mozgunk, elkerülhetetlenül szó esett az élet dolgairól és a versenyzésről is. Ezen túlmenően azonban semmi extra nem történt, csak a szokásos dolgok. Úgy tudom, hogy egy évre szabadságra készül" – nyilatkozta Dennis a BBC-nek.

Noha ez önmagában kevés lenne a Brawn-McLaren-Honda kapcsolat létrejöttéhez, a BBC Sports megkeresésére a wokingi istálló sajtószóvivője kiemelte: Brawn és Martin Whitmarsh, a wokingiaik jelenlegi csapatfőnöke kiváló viszonyban van. „Martin és Ross több mint 20 éve ismeri egymást, remekül kijönnek egymással és gyakran beszélgetnek. Tudomásunk szerint Ross jól megérdemelt szabadságára készül jövőre" – idézi a meg nem nevezett McLaren-csapattagot a brit sajtó.

BRAWN Winners Trophy HUN_600.jpgBrawn a Mercedes eddigi utolsó győzelmi trófeájával, a Magyar Nagydíj dobogóján (Fotó: Mercedes F1)

Ron Dennis ugyan évek óta nem vesz részt közvetlenül az F1-es csapat irányításában, nemrég pedig a McLaren igazgatótanácsában betöltött döntéshozói pozícióját is elvesztette, de 25%-os tulajdonrésszel rendelkezik a gárdánál. Egyes források szerint az egykori csapatfőnök újabban szeretne visszatérni az F1-es csapat vezetésébe, amihez (Martin Whitmarsh leváltásához) szövetségest lát Brawnban.

Brawn egyelőre pihenésre vágyik, nem akar a sportággal kapcsolatos terveiről beszélni. „Legalább jövő nyárig nem kívánok a jövőmmel kapcsolatos dolgokról nyilatkozni. Ki akarom szellőztetni az agyamat, kipihenni magamat és azután elgondolkodni azon, hogy szeretnék-e visszatérni az F1-be – persze, csak akkor, ha lehetőségem adódik rá. Jövő év elején kezdem a horgásztúrámat, és csak az idő fogja megmondani, hogy én és a Formula-1 találkozunk-e még valaha" – fogalmazott az 59 éves szakember.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr355693607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása