HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Hülkenberg bankgaranciával tér vissza a Force Indiához

2013.12.03. 22:09 Real Simon says

Két évre szóló szerződést kötött a Force India F1-es csapatával Nico Hülkenberg, miután a német számára kinézett pozíciót Pastor Maldonado foglalta el a Lotusnál. A mezőny legígéretesebb fiatal tehetségének tartott német fantasztikus hajrával a vb 10. helyén zárt a Sauberral, elmondása szerint „látja a fejlődési potenciált“ a Force Indiában, ahol 2012-ben versenyzett.

FORCE HULK-back 2014_B_600.jpgHülkenberg lemaradt a McLarenről és a Lotusról, de legalább versenyezhet jövőre a Force Indiával (Fotók: Force India)

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh jelentette ki a 2013-as szezon vége felé Hülkenbergről: „Bolond az a csapatfőnök, aki nem fontolgatja komolyan Nico leszerződtetését". A 26 éves németet a mezőny legígéretesebb fiatal tehetségének tartják, amit bizonyít, hogy a 2013-as idény hajrájában vert helyzetből kapaszkodott fel a vb 10. helyére az év végére.

A rajongók nagy többsége Hülkenberget látta volna szívesen Kimi Räikkönen helyén a Lotusnál, ám a venezuelai olajkonszern dollármillióival érkező Pastor Maldonadóval szemben – akit múlt pénteken szerződtettek le az enstone-iak – esélytelen volt a limitált költségvetésből gazdálkodó német. Végül Vijay Mallya csapatfőnök szavazott bizalmat a gyors és magabiztos németnek, amit az indiai vállalkozó által letétbe helyezett 1,9 millió eurós bankgarancia is bitosított. A Sport Bild értesülése szerint vasárnap (december 8-án) lejárt volna Mallya opciós vételi joga, ha nem helyezte volna letétbe a pénzt.

„A csapat nagy célokat tűzött ki 2014-re. Remélem, hogy a közös tapasztalataink hozzásegítenek majd minket a céljaink eléréséhez. Szilárdan hiszek abban, hogy jövőre versenyképes lesz az autó, már csak azért is, mert sok jót hallottam a Mercedes új motorjáról. Jól ismerem ezt a csapatot, és látom az elszántságukat. Ugyanolyan éhesek a sikerre, mint én“ – szögezte le Nico.

FORCE HULK-back 2014_C_600.jpg

Mallya ugyan sohasem mondta, hogy megbánta volna az emmerichi pilóta elengedését (tavaly év végén, a Sauberhoz), most azonban örömének adott hangot. „Amikor 2012-ben nálunk versenyzett, egyértelműen látszott, hogy Nico egy különleges tehetség, aki idén is sokakat lenyűgözött a teljesítményével. Visszatérése pozitív lendületet fog adni az egész csapatnak. Nagy reményekkel és várakozásokkal készülünk 2014-re, és Nico leszerződtetésével megteremtettük a legfontosabb feltételét annak, hogy az eddigi legerősebb idényünket teljesítsük“ – jelentette ki a csapatvezető. Mallya csak annyit árult el, hogy „több éves szerződést“ kötöttek, ami a szakemberek értelmezése szerint 2014-re vonatkozik, az eredményektől függő opcióval 2015-re.

Hülkenberg a GP2-sorozat megnyerése után, 2010-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban a Williamsnél, ám az idény végén nagy meglepetésre nem hosszabbították meg a szerződését. A következő idényt tesztpilótaként a Force Indiánál töltötte, majd Vijay Mallya 2012-ben lehetőséget adott neki versenyzőként is. Nico ezt egy negyedik (Spa), egy ötödik (Valencia) és egy hatodik (Jeongam) hellyel, összesen 63 ponttal hálálta meg. Az idényzáró Brazil Nagydíjon 30 kört vezetett, és ha nem hajt rá a nedves-csúszós szegélyvonalra, megszerezhette volna a csapat első győzelmét.

FORCE HULK-back 2014_A_600.jpg

Erre az évre elfogadta a Sauber ajánlatát, de a C32-es a szezon első felében alulmúlta az elvárásokat. Csak miután a Pirelli módosított a gumikeverékeken a Magyar Nagydíjtól, talált magára a svájci gárda. Hülkenberg az utolsó nyolc futamából hatszor pontot szerzett, kiemelkedően jól szerepelt Koreában (4.), Monzában (5.), valamint Szuzukában és Austinban, ahol egyaránt hatodik lett.

Szólj hozzá!

Massa a versenybírákat, Hamilton magát kritizálja a Brazil GP után

2013.11.24. 21:56 Real Simon says

Felipe Massa kemény szavakkal kritizálta a Brazil Nagydíj versenybíráit, miután egy ártalmatlan vétség – a boxutca fehér záróvonalán való áthajtás – miatt megbüntették. Az indulatos brazil úgy érzi, ezzel elvették tőle a dobogóra állás esélyét az utolsó ferraris futamán. Lewis Hamilton eközben magát hibáztatja a Bottasszal történt ütközésért, de nem érti, hogyan történhetett az eset.

MASSA Last race for Ferrari_600.jpg

A Brazil Nagydíj 31. körében Felipe Massa elkövetett egy apró hibát: Ferrarija mind a négy kerékkel átlépte a boxutca bejáratát jelző fehér sávot. Versenymérnöke, Rob Smedley rádión keresztül figyelmeztette a brazilt, de már késő volt: a stewardok boxutcán áthajtásos büntetésre ítélték. „Ez hihetetlen" – mondta Felipe, miután Smedley közölte vele a rossz hírt. „Tényleg hihetetlen, hihetetlen, kedves FIA. Elfogadhatatlan" – tette hozzá Massa. Hogy nyomatékosítsa elégedetlenségét, a 35. körben, a boxutcából kifelé jövet kiintegetett a versenybírói torony felé.

Massát végül hetedikként intették le utlsó ferraris versenyén, de ha nincs a büntetés, negyedik lehetett volna. Sőt, harmadik, mivel – a brazil elmondása szerint – Fernando Alonso átengedte volna neki a dobogós pozíciót, ha Massa „olyan helyzetbe kerül“.

Massa a leintés után sem fogta vissza magát. „Remek versenyem volt, aztán egyszer csak kaptam egy büntetést, mert átvágtam a fehér vonalon a célegyenes elején. Nem csináltam semmi rosszat. Nem előztem meg más autókat a pályán kívül, nem tartottam fel senkit. Egyszerűen szégyen. Ezek az emberek (az FIA versenybírái) azt gondolják, bármit megtehetnek, mert hatalom van a kezökben. Ez inkább rájuk nézve szégyen, nem rám. Mindenki láthatta, hogy nem én voltam az egyetlen, aki elkövette ezt a vétséget."

Rajtutan MASSA WEBBER S_600.jpg

„Negyedik lehettem volna, sőt, talán harmadik, mert Fernando talán visszavett volna, hogy elmehessek mellette. Szóval, jobb eredményt is elérhettem volna, de így is nagyon érzelemdús futam volt" – tette hozzá Felipe.

Lewis Hamilton a 47. körben hibázott: összeütközött a Mercedest előzni készülő Valtteri Bottasszal, az angol defektet kapott, a Williams elvesztette a bal hátsó kerekét. A versenybírák Hamiltonra is áthajtásos büntetést szabtak ki, ennek következtében a negyedik-ötödik pozíció helyett csak kilencedikként intették le.

„Azt hiszem, én okoztam az ütközést – de egy lekörözöttel, aki megpróbálta visszavenni a körhátrányát. Nem tudom, pontosan hogy történt, vissza kell néznem az esetet" – mondta kissé zavarodottan a Mercedes pilótája. „Tényleg nem tudom megfejteni: balra mozdultam, ő kifékezett és összeértünk. Nyilvánvaló, hogy én csináltam rosszul valamit. Csak az zavar, hogy sok pontot vettem el a csapattól."

Nico Rosberg ötödik helyének köszönhetően a Mercedes így is megszerezte a konstruktőr-vb második helyét, 6 ponttal megelőzve az Alonso jóvoltából dobogón végző Ferrarit.

Szólj hozzá!

Webber búcsúzik: „Büszke vagyok arra, amit elértem“

2013.11.23. 16:17 Real Simon says

Vasárnap Interlagosban áll rajthoz utoljára F1-es nagydíjon Mark Webber. A szimpatikus, 37 éves ausztrál három évvel ezelőtt karnyújtásnyira került a világbajnoki címhez, de a végjátékban alulmaradt. Mégis, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy világverő alakulattá fejlesztette a Red Bull csapatát, amellyel pályafutása legsikeresebb hét évét töltötte. Mark emberileg is letette a névjegyét: az F1-ben mindenki sajnálja, hogy egy őszinte ember távozik.

MW_RedBull_BRA2011-600.jpgMark Webber egyike az F1 utolsó őszinte embereinek, ako sosem félt kimondani, amit gondolt (Fotók: Red Bull/GEPA)

Mark Webber idén Bahreinben ünnepelte 200. GP-részvételét. Már akkor látszott, hogy valami nem a régi benne. Egy héttel korábban, Malajziában csapattársa, Sebastian Vettel a csapatvezetők utasítása ellenére megtámadta és megelőzte az ausztrált, lényegében ellopta a győzelmet Webbertől. A Monacói Nagydíj után aztán Mark közölte munkaadójával, hogy elege lett, az év végén befejezi F1-es pályafutását.

„Az embernek a csapattársával hol jó, hol nem túl jó a viszonya. Akkor lehet jó két F1-es csapattárs munkakapcsolata, ha mindketten gyorsak, ha az egyik motiválja , húzza a másikat. Roppantul tisztelem Markot, mert mindig nagyon gyors, ha beül versenyautóba" – méltatta az ausztrált egykori red bullos kollégája, David Coulthard. „Mark azzal tette le a névjegyét a Formula-1-ben, hogy mindig profiként viselkedett és mindig kimondta, amit gondolt – még akkor is, ha az nem volt feltétlenül 'politikailag korrekt'. Ebben az értelemben kétségtelenül az old school-pilóták közé tartozik. Néhány éve majdnem megnyerte a világbajnokságot – de itt a majdnem nem elég. Az az érzésem, hogy mindenki szomorú a paddockban, amiért elmegy."

MW_Will_Monza_2006_600.jpgMark akkori menedzsere, Flavio Briatore tanácsa ellenére váltott a Jaguartól a Williamshez. Az együttműködés egyetlen dobogós helyezést hozott, 2005-ben, Monte-Carlóban (Fotó:Williams F1)

Christian Horner gyakran vállalta magára Webber megvédését, amikor súrlódások keletkeztek a csapaton belül (például Vettel és Webber 2010-es isztambuli ütközése, vagy az idei sepangi csapatsorrend-felrúgási botrány után). „Markot kemény fából faragták, remek versenyző és elszánt egyéniség – minden sikerét megérdemelte az F1-ben. Nagyon fog hiányozni, ő egy vérbeli versenyző.“ – jelentette ki a Red bull csapatvezetője.

Webber 2010-ben karnyújtásnyira került a világbajnoki cím megnyeréséhez. A Magyar Nagydíjon aratott győzelmévet a pontverseny élére került, majd elvesztette a vezető helyet, de négy futammal az idény vége előtt, Szuzukában visszaszerezte azt. A Koreai Nagydíj azonban végzetes fordulatot hozott az ausztrál sorsában: hamar kiesett, így nem tudta kihasználni csapattársa, Vettel későbbi búcsúját, helyette Fernando Alonso aratott valószerűtlen győzelmet a Ferrarival. Ehhez járult a fizikai fájdalom: Mark még a Japán Nagydíj előtt felborult a mountainbike-jával, megrepedt a kulcscsontja. Jellemző az edzett ausztrál magas fájdalomküszöbére, hogy erről a szezon végéig nem szólt senkinek, csak a családtagjai tudtak a balesetről. Webber végül harmadikként zárta a szezont.

MW_1stwin_RedBull_Nurb2009_600.jpgRekorder: 130 nagydíjon kellett rajthoz állnia, mire megszerezte első F1-es győzelmét (Nürburgring, 2009)

Habár az egyéni vb-siker elkerülte 2010-ben, Webber négy konstuktőr-világbajnoki címhez segítette a Red Bull gárdáját. „Megtettem, amit lehetett, de elérkezett az a pont, amikor rájöttem, hogy ez [a sportág] már nem ugyanaz, ami volt. Elégedetten szállok ki, nagyon jól bántak velem és nagyon büszke vagyok mindarra, amit elétem" – mondja Mark, akinek neve mellett kilenc GP-győzelmet, 41 dobogós helyezést, 13 pole pozíciót és 18 leggyorsabb kört jegyeznek a rekordkönyvek. A 37 éves ausztrál ezen a hétvégén, Interlagosban ül utoljára F1-es autó volánja mögé hivatalos eseményen. Jövőre – immár a Porsche gyári pilótájaként – a Le Mans-i 24 órás, illetve a megbízhatósági világbajnoki cím megnyeréséért száll ringbe.

„Valami nagyon rossz lenne, ha csalódott lennék az F1-es pályafutásom vége felé. Sportemberként azért hozunk meg ilyen döntéseket, mert már nem ég bennünk a régi tűz, és ezt be kell látnia az embernek" – elmélkedett Webber csütörtöki búcsú-sajtótájékoztatóján. „Ennél fogva eljött az én időm (hogy visszavonuljak), de remélem, az utolsó felvonáson, Brazíliában nagyon jól fogunk szerepelni! Nagyon élveztem az F1-ben eltöltött éveket, elértem néhány szép eredményt, de ideje átadni a helyet a fiataloknak, hogy ők is végezhessék a dolgukat.“

MW_Horner_RedBull_2009-600.jpgChristian Horner mindig kiállt Webber mellett, amikor a Red Bull "német fele" Vettelt védte az incidensek után

Újságírói kérdésre, hogy vajon egy kategóriába tartozónak érzi-e magát a világbajnokokkal, Mark kifejtette: „Hát persze, de nem vagyok az. De így is nagyon büszke vagyok az eredményeimre. Amikor fiatal koromban elhagytam ausztráliai szülővárosomat, Queanbeyant, sosem gondoltam volna, hogy ilyen remek emberekkel dolgozhatom majd együtt, és ilyen nagyszerű eredményeket fogok elérni. Rengeteget tanultam, magamról is. Amikor vasárnap, a verseny után kiszállok az autóból, egy új fejezet kezdődik az életemben és nem leszek elégedetlen."

Sokáig fogunk emlékezni a Webber és Vettel között az évek során kialakult, feszült csapattársi viszonyra, ami a 2010-es isztambuli és silverstone-i, illetve a 2013-as malajziai eseményekben mutatkozott meg leginkább. Helmut Marko, a Red Bull szaktanácsadója szerint azonban a viszály magvát már 2008-ban elvetették, amikor a még Toro Rossót kormányzó német figyelmetlenül kiütötte Webber Red Bullját a biztonsági autó mögött haladva.

MW_Vettel_MC2010-5_600.jpgMonaco, 2010: Webber a győztes, Vettel a második. Később már nem mosolyogtak ennyit a közös fotókon...

„Mark óriási küzdőszellemmel rendelkezik" – mondja Marko, aki nem sok szívességet tett az ausztrálnak red bullos karrierje során. „Emlékszem a 2008-as fudzsi versenyre: előző este Mark halat vacsorázott, ettől a versenyen sztrájkolt a gyomra, még hánynia is kellett. Ki akart szállni, de felülkerekedett a problémáján és tovább versenyzett, ami mutatja az elképesztő akaraterejét. A második helyre jött fel, jó esélye volt a győzelemre, amikor egy biztonsági autós fázis során Sebastian hátulról nekiment, emiatt Mark visszaesett nyolcadiknak. Azt hiszem, végeredményben ez az incidens vezetett a közöttük kialakult, nem éppen felhőtlen viszonyhoz."

Christian Horner viszont úgy véli, idővel normalizálódni fog a jelenlegi riválisok viszonya. Most, hogy Mark a pályafutása végéhez ért, kezd megbékélni ezzel a helyzettel. A jövőben még több ideje lesz tisztázni magában a helyzetet, azt hiszem, a kapcsolatuk rendbe fog jönni." És hogy mi fog legjobban hiányozni a csapatvezetőnek Webber után? „Nehéz lesz megszokni, hogy jövőre nem hallhatjuk majd a 'mate' (haver, cimbora) kifejezést a csapatrádióban."

Szólj hozzá!

Massa a Williamsnél: hisznek egymásban!

2013.11.11. 21:53 Real Simon says

Felipe Massa kétéves szerződést kötött a Williams F1-es istállóval. A brazil új csapattársa Valteri Bottas lesz, a grove-i gárda útilaput kötött Pastor Maldonado – és vele együtt a venezuelai szponzor, a PDVSA – talpa alá. Massa hisz abban, hogy Sir Frank Williams csapata a 2014-es szabályváltozások következtében ismét felszállóágba kerül, és erre minden alapja megvan.

Massa-to-Williams_CUT600.jpgFelipe Massa újra kékben - a Saubernél töltött 2004-es idénye óta először!

Évek óta nem írhattuk le, de most igaz: nincs ok a találgatásra Felipe Massa jövőjével kapcsolatban. A 32 éves brazil vasárnap még Maranellóban járt, ahol hercegnek kijáró tisztelettel búcsúztatták el a Ferraritól. A csapattól, ahol pályafutása elmúlt nyolc évét töltötte, és hajszál híján megnyerte a világbajnoki címet 2008-ban. Hétfő délután aztán a Williams sajtóközelményben tudatta a világgal, hogy Massa náluk folytatja pályafutását a következő két évben.

„Kölyökkoromban mindig arról álmodtam, hogy egy szép napon a Williamsnél, a Ferrarinál vagy a McLarennél versenyzem majd. Nagyon örülök, hogy a Ferrarinál töltött éveim után a sportág másik kiemelkedő csapatánál, a Williamsnél folytathatom. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a Williamsnél a legjobb brazil pilóták versenyeztek (Nelson Piquet, Ayrton Senna, Rubens Barrichello – a szerk.), akik erős kötődést alakítottak ki a hazámmal“ – méltatta új munkaadóját Felipe.

Massa elmondása szerint eddig a Lotusszal, a Sauberral és a Force Indiával tárgyalt, de meggyőződése, hogy a Williams kínálja számára a legjobb lehetőségeket. „Ez a csapat növekedni akar. Már most is egy nagy csapat, de nagyon keményen dolgoznak, hogy visszakerüljenek arra a szintre, ahol korábban voltak. Ez a csapat jó eredményekért, bajnoki címekért akar küzdeni, és én nagyon szeretnék részt venni ebben. A Williams volt a legjobb lehetőség, amit választhattam“ – jelentette ki a brazil.

Felipe hétfőn meglátogatta a Williams F1 grove-i főhadiszállását, ahonnan pozitív tapasztalatokkal távozott. „Megértettem, mi mindent csinálnak itt a mérnökök, hogy még erősebbé tegyék a csapatot. Az autósportban eltöltött éveim során nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ennyi technikai változást, amennyi 2014-ben vár ránk. Remélem, a tapasztalataim révén sikerül előremozdítanom a csapatot egy nagyon nehéz periódus után.“

Massa arra célzott, hogy jövőre 1,6 literes, V6-os turbómotorok váltják fel a 2006 óta használt 2,4 literes, V8-as szívómotorokat, és a hibrid technológia minden eddiginél nagyobb szerepet kap az F1-ben. A turbómotor ereje mellett a fékenergiát (MGU-K) és a hőenergiát (MGU-H) is újra kell hasznosítaniuk a mérnököknek, hogy elérjék a jelenlegi, kb. 720 lóerős összteljesítményt. Ebből következik, hogy a téli felkészülés során minden eddiginél nagyobb szerepe lesz a tapasztalatnak, a pilóták precíz visszajelzéseinek, hogy a mérnökök tovább tudják fejleszteni a mindenki számára új technikát. Ezért szavazott bizalmat Sir Frank Williams a sokak által már leírt Massának, és ezért bontott szerződést Pastor Maldonadóval, aki a technikai visszajelzések terén messze elmarad a toppilótáktól.

F12013GP10HUN_HZ_Bottas_r600.jpgValtteri Bottas idén Sepangban került a legközelebb a pontszerzéshez, ahol 11. lett. Teljesítményével, akaraterejével mégis meggyőzte Frank Williamst, hogy megtartsa 2014-re (Fotó: Active Pictures/J. Krenek) 

„Örömmel jelentjük be a 2014-es pilótafelállásunkat, és üdvözöljük Felipét a Williams-családban! Ő egy kivételes tehetség, egy igazi harcos a versenypályán, aki ráadásul óriási mértékű tapasztalatot hoz magával a csapatunkhoz, amely egy új fejezet megkezdésére készül“ – méltatta új igazolását az alapító-csapatfőnök. A Williams egyébként az év végén megválik a Renault-tól is, jövőre a Mercedestől kapják a V6-os turbómotorokat.

A Williams másik autóját továbbra is Valtteri Bottas vezetheti majd, aki rendkívül nehéz bemutatkozó éve ellenére megmutatta, hogy gyors és sohasem adja fel. „Valtteri egy tehetséges, izgalmas fiatal pilóta, aki stabil munkát végzett számunkra az első szezonjában. Szeretnénk megadni neki a megfelelő felszerelést ahhoz, hogy a tehetségéhez méltó autóval megmutathassa, mennyire jó valójában“ – dicsérte az eddig nullapontos finnt Claire Williams, az istálló csapatvezető-helyettese.

Pastor Maldonado szponzorával, a PVSA-val együtt szabad ügynökként távozhat (a Williams kölcsönös megegyezéssel szerződést bontott a venezuelai olajtársasággal), valószínűleg a Lotushoz tart. Ez azért lenne érdekes, mert így meghiúsulhat, hogy a mezőny egyik legügyesebb versenyzőjének tartott Nico Hülkenberg a Lotushoz igazoljon.

Szólj hozzá!

Räikkönen betegszabadságra megy, Valsecchi ugorhat be az utolsó két futamra

2013.11.10. 13:47 Real Simon says

Rendezetlen fizetsége miatt Kimi Räikkönen betegszabadságra megy, hogy ne kelljen kitöltenie a szerződését a Lotus F1-es csapatánál. A finn vasárnap, menedzsere útján jelentette be, hogy hátfájására, illetve műtétjére hivatkozva nem kíván rajthoz állni az idény utolsó két futamán. Minden bizonnyal a Lotus tartalékpilótája, Davide Valsecchi ugrik be helyette Austinban és Interlagosban.

Raikkonen_Spa13_r600.jpgSzomorú véget ért Räikkönen és a Lotus virágzónak indult kapcsolata. A finn ráunt a csapat packázására, hátfájásra hivakozva kihagyja az idény utolsó két futamát, az Amerikai és a Brazil Nagydíjat (fotó: LAT/Lotus)

Kimi Räikkönennek az első kanyarig tartó Abu-dzabi Nagydíj volt az utolsó versenye Lotus színeiben. A finn menedzsere, Steve Robertson a finn Turun Sanomatban jelentette be, hogy pártfogoltja megműtteti sérült hátát, ezért nem áll rajthoz az idény utolsó két futamán. Vagyis, idő előtt véget ér a Jégember és a Lotus F1 Team viharos kapcsolata.

„Egy ideális világban szép lett volna kitölteni a szerződést és a Lotusszal befejezni a szezon utolsó két futamát. Ez azonban Kimi komoly hátfájdalmai miatt sajnos nem lehetséges" – idézi Robertsont a finn lap. Räikkönen hátfájása idén többször okozott neki kellemetlen perceket, leglátványosabban Szingapúrban, ahol a finn ezzel magyarázta gyenge 13. rajthelyét, és csak fájdalomcsillapító injekciókkal tudott elindulni a versenyen. Kimi hátfájása Koreában és Abu-Dzabiban is előjött, már akkor említette, hogy a műtét elkerülhetetlen lesz a télen.

Ismeretes: Räikkönen az idény közepe óta többször sürgette a Lotust, hogy egyenlítse ki a tatozását a 2007-es világbajnok felé. A csapat még júniusban kötött elvi megállapodást egy arab befektetői csoporttal, az Infinity Racinggel (amely később Quantumra változtatta a nevét) a csapat 35 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról. Az arabok azonban nem siették el a kifizetést, csak a múlt hét végén, Abu-Dzabiban sikerült rábírni őket az első részlet teljesítésére.

BOULLIER_RAIKKONEN_HUN13_600.jpgEric Boullier csapatfőnök a Hungaroringen még szívélyesen gratulált a második helyet megszerző Räikkönennek (Fotó: LAT/Lotus F1)

Robertson a Turun Sanomatnak kifejtette: nem várhattak tovább a műtéttel, mivel nem szeretnék, ha a hátproblémák akadályoznák Räikkönent a 2014-es idényre való felkészülésben, amelyet ismét a Ferrari pilótájaként fog teljesíteni. A műtétre a tervek szerint jövő csütörtökön kerül sor Salzburgban.

Kimi legvalószínűbb helyettese a Lotus tartalékpilótája, Davide Valsecchi lehet. Az olasz 2012-ben megnyerte a GP2 bajnoki címét, idén egész évben leste a lehetőséget, hogy bemutatkozhasson az F1-ben. Valsecchi beugrását támasztja alá az is, hogy amikor Romain Grosjean eltiltása miatt nem indulhatott tavaly Monzában, a csapat akkori tartalékja, Jerome d'Ambrosio ugrott be helyette.

Szólj hozzá!

Alonso a hátát fájlalja, de Austinra rendbe jöhet

2013.11.04. 19:25 Real Simon says

További orvosi vizsgálatok várnak Fernando Alonsóra, miután kiengedték az abu-dzabi klinikáról, ahová a verseny után szállították be. A Ferrari spanyolja a hátát fájlalja – nem csoda, hiszen 28G-s ütés érte, amikor Jean-Eric Vergne kikerülése közben, a rázóköveken feldobódva visszazuhant a pályára. Menedzsere szerint nincs veszélyben Alonso indulása az következő, Amerikai Nagydíjon.

ALONSO_hatfajos_AbuDhabi.jpgAlonsót hordágyon szállították be kivizsgálásra az abu-dzabi klinikára a verseny után. Minderre az FIA előírásai miatt volt szükség (Fotó: ESA – Bálint Richárd)

Fellélegezhettek a Ferrari-rajongók, amikor Fernando Alonso büntetés nélkül megúszta az egyik legrázósabb előzést a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíjon. A verseny 46. körében a spanyol éppen a kerékcseréjéről jött vissza a pályára, amikor majnem összeütközött Jean-Eric Vergne kocsijával. A Toro Rosso franciája későn vette észre a nagy lendülettel érkező Ferrarit, a spanyolnak ezért le kellett mennie a pályáról a harmadik kanyarnál, amit 250 km/órás tempóban vesnek be az F1-esek. A versenybírák úgy látták, Fernando balesetveszélyes helyzetet került el, amikor mind a négy kerékkel elhagyta a pályát, ezért nem kapott büntetést.

Alonso azonban a futam után a hátát fájlalta – nem véletlenül. A rázókövekre futó, majd onnan a pályára visszacsapódó versenyautó fedélzeti érzékelője kiakadt a 25G-s rántástól, amit a spanyol háta is rendesen megszenvedett. A Ferrari telemetriájából kiderült, hogy a pilóta 28G-vel (saját testsúlyának 28-szorosával) csapódott az aszfaltra, emiatt Alonsót az FIA előírásainak megfelelően egy abu-dzabi kórházba szállították, hogy kivizsgálják.

„Az éjszaka so-so volt. További vizsgálatokra lesz szükség, de igyekszem minél hamarabb visszanyerni a 100%-os formámat“ – írta Fernando hétfő délelőtt a Twitteren. Menedzsere, Luís García Abad szerint nem időszerű arról beszélni, hogy pártfogoltja esetleg kihagyná a két hét múlva esedékes texasi futamot. „Még nem beszéltünk Austinról. Előbb meg kell vizsgálni, hogy minden oké-e Fernandóval, ez a dolgok normális menete ilyenkor“ – mondta García Abad a BBC Sportsnak.

ALONSO_Vergne AbuDhabi 2013.jpgVergne (Toro Rosso) bevallotta, hogy nem látta a boxutcából kiérkező Ferrarit, amiből hajszál híján nagy baleset lett az Abu-dzabi Nagydíj 46. körében (Fotó: BBC)

Érdekes, hogy Fernando közvetlenül a verseny leintése után még nem fájlalta a hátát. „Még minden fogam a helyén van" – viccelődött a spanyol az első vasárnapi interjújában. „Egy kicsit fáj a hátam, de ez természetes, mivel elég nagy ütést kaptam." Az orvosok szerint ebben nincs semmi meglepő: a sportolóknál a hátfájdalmak jellemzően akkor jelentkeznek, amikor az izmok már megpihentek.

A mezőny másik hátfájósának, Kimi Räikkönennek – akinek a szezon közepi futamokon többször előjöttek a hátfájdalmai a kényelmetlen Lotusban – ezúttal nem voltak ilyen gondjai. A finn a rajt utáni második kanyarban összeütközött Giedo van der Garde Caterhamjével, így hamar hazamehetett pihenni.

Szólj hozzá!

„Magyarország a DTM kapuja a keleti piacok felé” – interjú Hans-Werner Aufrechttel

2013.10.23. 14:09 Real Simon says

Hans-Werner Aufrecht személyét legjobban úgy tudnánk definiálni, hogy ő a Német Túraautó-bajnokság (DTM) Bernie Ecclestone-ja. A Mercedes gyári tuningcégének, az AMG-nek az alapítója (Aufrecht az A betű megfelelője a névben), a DTM-sorozat elnöke és jogtulajdonosa. Néhány magyar újságíró társaságában az SzC_blogot is vendégül látta saját motorhome-jában, Hockenheimben, hogy kifaggassuk a DTM jelenéről és jövőjéről, illetve a DTM Hungaroringre való visszatéréséről.

Simon_Aufrecht_Mészáros-r600.jpgA DTM jogtulajdonosa, Hans-Werner Aufrecht saját motorhome-jában fogadott néhány magyar újságírót Hockenheimben, az év versenye után remek hangulatban. (Fotó: Gulyás Péter)

SZÖVEG: Simon István  KÉPEK: DTM, Mercedes-Benz 

Herr Aufrecht, hogyan értékeli a Német Túraautó-bajnokság 2013-as szezonját? Mik voltak az év legemlékezetesebb pillanatai?
– Úgy vélem, fantasztikus autóversenyt produkáltunk idén. Tudom, sokszor mondtuk már ezt, de ebben az idényben több újdonságot is láthattak a nézőink. A DRS-es hátsó szárny és a kétféle gumikeverék sokkal színesebbé, változatosabbá tette a versenyeket. Számtalan előzést, rengeteg látványos manővert láthattunk ezeknek köszönhetően. Persze, az újítások nem működtek tökéletesen minden pályán, de az izgalmas versenyek visszaigazolták, hogy a megközelítésünk helyes volt.

A DTM jövőre, 25 év szünet után visszatér Magyarországra. Hogy állnak a tárgyalások, mi akadálya van még a szerződés aláírásának?
– Nagyra értékelem, hogy önök Magyarországról máris itt vannak, és érdeklődnek, hogy mi a helyzet a futamukkal. Mint tudják, egy ideje folynak a tárgyalások az ITR (a DTM versenyrendezési és kereskedelmi jogait birtokló szervezet – S.I.) és a Hungaroring (Sport Zrt.) között, a versenynek már van helye a jövő évi naptárunkban. De mindennek megvan a maga intézési módja. Nem hivatalosan már megegyeztünk, kezet ráztunk Gyulay úrral, a Hungaroring elnökével. Egyeztetjük a naptárainkat, hogy hivatalosan is aláírhassuk a szerződést.

Hans-Werner Aufrecht grid.jpg

Miért esett éppen a Hungaroringre az ITR választása?
– Két ok miatt. Az egyik – és azt hiszem, ezzel nem mondok újat önöknek –, hogy mind a három gyártónk rendelkezik üzemmel, gyártókapacitással a közelben. [Az Audinak Győrben, a Mercedesnek Kecskeméten, a BMW-nek Ausztriában, Grazban van gyára – S.I.] Ezekben a gyárakban összesen 25-30 ezer embernek adnak munkát, vagyis, a hungaroringi futam remek PR-lehetőséget kínál számukra. Másrészt, Magyarország kaput jelent a sorozatunkban résztvevő gyártók számára a keleti piacok felé. Nyugat-Európában számos ország, így Olaszország, Spanyolország vagy éppen Görögország nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, ezért a gyártóknak az az érdekük, hogy nyissanak Kelet-Európa felé, ahol még van potenciál az új autók értékesítésére. Ezek a gyártók éppen azért szerepelnek a DTM-ben, hogy megmutassák a képességeiket. Az első lépést számú célegyébként éppen idén tettük meg a keleti piacok felé, amikor versenyt rendeztünk Moszkvában, jövőre pedig a Hungaroring mellett visszatérünk Kínába is.

A Hungaroring volt az első számú célpont, vagy szóba kerültek más kelet-európai versenypályák is?
– Ahogy láthatják, hogy idén elmentünk Moszkvába, jövőre pedig a Hungaroring következik. Nem látok a jövőbe, de ahogy az előbb is kifejtettem, keleten még látunk potenciált a piac fejlődésére, és nekünk az az érdekünk, hogy az ilyen piacokon legyünk jelen.

Hány évre szól a Hungaroring szerződése?
– Három plusz két évre, utóbbi opciós.

Aufrecht Mercedes autonal.jpg

És mitől függ a DTM maradása? Az eladott autók számától, vagy a nézőszámtól?
– Ez minden esetben a nézők számától függ. Az a célunk, hogy tele legyenek a lelátók, mert attól lesznek jó hangulatúak a versenyek.

Már van egy túraautó-versenyünk, a WTCC, amelyre 60-70 ezer ember szokott kilátogatni a verseny napján. Tisztában volt ezekkel a számokkal, amikor leültek tárgyalni a Hungaroring vezetőivel?
– Természetesen. Mindig alaposan felkészülünk, mielőtt leülünk tárgyalni egy új helyszín, egy új pálya képviselőivel. Brands Hatch és Zandvoort legendás pályák, mégis búcsút kellett mondanunk nekik ezzel az évvel, mert nem volt elég néző. Azt akarjuk, hogy mindenki akarja a DTM-et. Ha azt látjuk, hogy tele vannak a lelátók és jó a hangulat, akkor szívesen maradunk – és az az érzésem, hogy a magyar rajongók kíváncsiak ránk, akarnak minket.

Milyen személyes tapasztalatai vannak Magyarországról, illetve a magyarokról?
– Már amikor először jártunk önöknél a DTM-mel, 1988-ban, akkor is az volt az érzésem, hogy Magyarországon az emberek mentalitása hasonlít a nyugat-európai mentalitáshoz. Mindig is marketing-orientáltak voltak, még a kommunizmus éveiben is.

Több magyar rajongó váltana jegyet a versenyre jövő nyáron, ha lenne egy hazai versenyző is a mezőnyben. Lát erre esélyt a DTM-ben, vagy valamelyik betétverseny mezőnyében?
– A DTM-ben nem hiszem, még Németországban sem teszünk kivételt ez ügyben. Annyira erős a mezőny, annyira erős a bajnokság, hogy ha egy helyi versenyzőnek lehetőséget adnánk, aki két másodperccel lassabb lenne, mint a legjobbak, azzal csak veszítene. Mi is átérezzük a helyi versenyzők szereplésének fontosságát, de egyszerűen nem lenne fair az illetővel szemben, hogy ilyen helyzetbe hozzuk. A betétversenyek valamelyikén, például a VW Scirocco Kupában viszont nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy egy-két magyar pilótának is lehetőséget adjanak. Ez egy lehetőség, de a végső döntés az adott sorozat vezetőin múlik.

Aufrecht Ludwig 2000.jpgAufrecht a Mercedes sokszoros DTM-bajnoka, Klaus Ludwig köszöntését fogadja, itt még a Mercedes AMG csapatfőnökeként 2000-ben

Jelenleg három német gyártó szerepel a DTM-ben. Szükség lenne még egy csapatra, vagy ennyi épp elég?
– Alapvetően úgy gondolom, elég ez a három, Németország három legjobb autógyártója. Márkánként nyolc autót állítanak ki, ez 24 fős mezőnyt jelent, ami a mi szempontunkból ideális. De ha több gyártónk lenne, a közös költségek is kedvezőbben alakulnának a megoszlásuk miatt. A kulcskérdés a költségvetés. Nemrég megállapodtunk japán barátainkkal (a japán Super GT-sorozat átveszi a DTM technikai szabályzatát 2017-től – S.I.) az együttműködésről. A német gyártók mehetnek versenyezni Japánba, a japánok pedig indulhatnak nálunk. Persze, ez még több autó gyártását, felkészítését igényli, de a lényeg, hogy a német gyártók a Japánban való versenyzésük költségeit az ázsiai marketingbüdzséből fedezhetik, nem az európaiból. Ráadásul kereshetnek új, más kontinensen érdekelt szponzorokat is. Ha a költségvetési plafon túl magas – ahogy 1996-ban történt, amikor a DTM átalakult ITC-vé – fennáll a veszélye, hogy néhány gyártó azt mondja: innentől fogva ez nem éri meg nekünk. A fő kérdés tehát az, hogy mekkora költséget lehet így megspórolni, illetve átcsoportosítani más versenysorozatokra.

Moszkva, a Hungaroring és Sanghaj után mi a következő lépés a DTM számára a keleti nyitás jegyében?
– Lehet, hogy két futamot rendezünk majd Kínában és kettőt Oroszországban is. Kína hatalmas ország, hatalmas piac, tele tízmilliós nagyvárosokkal – el sem hinnék, mekkora városok vannak ott. Sanghajban tízmillió ember él, annyi, mint egész Magyarországon! Sok múlik majd azon, hogy a magyar versenyen mi történik, és annak milyen üzenete lesz a távol-keleti országok felé.

Köszönet az interjú megszervezéséért a Mercedes-Benz Hungariának és Wolfgang Schattlingnak!

Szólj hozzá!

Mosolyogjatok a dobogón, srácok!

2013.10.06. 18:40 Real Simon says

Ezzel a mondattal küldte fel a Koreai Nagydíj után a dobogóra Romain Grosjeant a Lotus vezető stratégája. Alan Permane üzenetének több értelmezése is lehetett. Vonatkozott a Lotuson belül kialakult feszültségre – a csapat nem utasította Kimi Räikkönent, hogy engedje vissza az elcsent 2. helyet Grosjeannak, a francia csak elvi engedélyt kapott arra, hogy versenyezhet a finn ellen. Másrészt: ki tud őszintén mosolyogni, amikor Sebastian Vettel ilyen lehengerlő fölénnyel nyeri a futamokat – zsinórban immár a negyediket –, és megállíthatatlanul halad a negyedik vb-címe felé?

VETTEL_ACTION_KOREA13_600.jpg

Még öt verseny van hátra a szezonból, de Sebastian Vettelnek csak a következő, Japán Nagydíjra kell koncentrálnia. A Red Bull német rekordhalmozója zsinórban a negyedik diadalát aratta Jeongamban, pedig két biztonsági autós fázis is nehezítette a dolgát. Ha Szuzukában is nyerne és megszerezné idei kilencedik diadalát, továbbá Fernando Alonso nem végezne előrébb a kilencedik helynél, Vettel máris négyszeres világbajnoknak mondhatná magát.

„Elég jó volt a tempónk, hogy mindkét safety car után az élen maradjak, pedig a Lotusok nagyon gyorsak voltak és jobban bántak a gumikkal, mint mi. Szerintem a szuzukai a világ legjobb versenypályája, a rajongók teljesen őrültek – persze, jó értelemben. Nagyon várom már azt a versenyt, remek lesz! Nagyon élvezem a versenyzést, remek csapatunk van és minden jól alakul” – összegzett koreai sikere után Sebastian.

Vettel leintéskor mért előnye (4,2 másodperc Kimi Räikkönen előtt) nem ad pontos képet arról, mennyire a mezőny fölé nőtt Jeongamban. De ha valaki egy kör kivételével valamennyit a vezető helyen tölti, és két biztonsági autós periódus sem tudja kizökkenteni az egyensúlyából, annak a versenyzésére nem illik más jelző, mint a domináns.

A német legkomolyabb bajnoki riválisa, Fernando Alonso ezúttal nem tudta hozni remek formáját. A spanyol az előző futamokon a 9., az 5. és a 7. rajthelyről jött fel másodiknak, ezzel életben tartotta a Ferrari reményeit a bajnoki címre. Koreában azonban megtört ez a szép sorozat, a spanyol csak hatodik lett Lewis Hamilton mögött, ezzel 77 pontra nőtt a hátránya Vettellel szemben. Ha eddig csak a csoda segíthetett Alonsón és a Ferrarin, mostantól már az is kevés, imádkozni is kell érte. Fernando vak lenne, ha nem ismerné el Vettel és a Red Bull lehengerlő fölényét: „Megérdemlik, jelenleg ők a legjobbak. Mindent megnyernek, nekünk pedig jobban illene szerepelnünk.”

ALONSO_FERRARI pitstop KOR13_600.jpg

Alonso rögtön az elején kompromisszumos manőverekre kényszerült, méghozzá a saját csapattársa, Felipe Massa miatt. A brazil a hármas (hajtű)kanyarhoz érve elfékezte magát, keresztbe állt a pálya belső ívén (Rosberg Mercedesét akarta elkerülni), emiatt a spanyolnak is fékeznie kellett, ezzel ütemet vesztett. Lewis Hamilton (Mercedes) és a bombaformában versenyző Nico Hülkenberg (Sauber) mögé került, de ezúttal a Red Bull és a Mercedes mellett a Sauber is túl gyorsnak bizonyult a Ferrari számára; Fernandónak nem volt reális esélye a dobogóra.

Alonso még szombaton szócsatába keveredett a Pirelli sportigazgatójával, Paul Hemberyvel, amikor a spanyol a gumik megbízhatatlanságát kritizálta. „A gumik minősége erősen a határértéken mozog. Ha mindannyian 100%-os erőbedobással hajtanánk, a (szuperlágy) gumik öt kilométert sem bírnának ki” – hangzott a spanyol velős verdiktje a kvalifikáció után. Alonso elismerte: nem a gumik okozzák a Ferrari idei vesszőfutását, de ha a Pirelli összekapná magát, „legalább lehetne normálisan versenyezni”. Hembery erre úgy reagált, hogy Alonso egyike az F1 legelismertebb versenyzőinek, „éppen ezért csalódást keltő és övön aluli ilyen kommentárokat hallani egy ilyen nagy bajnoktól”. A sportfőnök végül azt tanácsolta a spanyolnak, kérjen tanácsot Sebastian Vetteltől, hogyan lehet hatékonyabban kihasználni az idei abroncsokat.

A versenyen aztán bebizonyosodott, hogy Alonso nem a levegőbe beszélt. A 32. körben Sergio Pérez – aki a negyedik helyen haladt a McLarennel, közvetlenül Mark Webber előtt – jobb első kereke durrdefektet kapott, miután a McLaren mexikói pilótája csúnyán elfékezte magát az első kanyarban. A gumitörmelék miatt ekkor kellett először pályára küldeni a biztonsági autót, amely összeszedte a mezőnyt. Webber pillanatokkal korábban kapott friss gumikat (szuperlágyakat; a 2-es számú Red Bull ugyanis kifogyott a közepes abroncsokból!), és noha az ausztrál nem gumihiba miatt esett ki néhány körrel később (Adrian Sutil egy féktávon belecsúszott az RB9-esbe, eltalálta a kék autó olajhűtőjét, emiatt lángra lobbant a Red Bull hátulja), Mark is keményen kritizálta a Pirellit. „A versenyzők nem igazán számítanak, ez a helyzet! A gumik nagyon hamar elkopnak, néha fel is robbannak – a Pirelli feladata lenne, hogy megoldást találjon erre. A Pirelli majd Pérez blokkolására fogja fogni a defektet, pedig ez pont fordítva működik: a versenyzők azért fékezik el magukat, mert a gumikon nem marad futófelület” – mondta az ausztrál.

GROSJEAN_HAM_KOR13_600.jpg

Nem fenyegették gumiproblémák a Lotus párosát. Romain Grosjean sokáig magabiztosan őrizte a második helyet Vettel mögött, de a 37. körben (éppen a Webber-Sutil baleset idején, közvetlenül a második safety car beküldése előtt) „elaludt”, és Kimi Räikkönen meglepte, átvette tőle a pozíciót. A francia remek tempót diktált a verseny utolsó 15 körében, a gumijai is legalább tíz körrel frissebbek voltak, mint Räikkönen abroncsai, ezért rádión megkérdezte a csapat vezetőit, nem szólnának-e Räikkönennek, hogy engedje vissza az elvesztett pozíciót? Alan Permane, a Lotus vezető stratégája erre úgy reagált, hogy nincs csapatsorrend, versenyezzenek, vagyis, ha Romain utol tudja érni Kimit, megtámadhatja. „Romain dühös volt, méghozzá érthetően” – magyarázta a furcsa helyzetet később Permane. „Korábban többször megkértük rá, hogy engedje el Kimit, amikor úgy gondoltuk, neki jobb esélye lenne az előzésre. Így tettünk például a Nürburgringen, amikor Kiminek volt esélye, hogy megelőzze Sebastiant (Vettel), vagy Silverstone-ban, amikor a finn sokkal gyorsabb volt nála a futam közepén. Ma azonban nem volt reális esélyünk arra, hogy megverjük Vettelt, ezért döntöttünk úgy, hogy engedjük őket versenyezni a leintésig. Romain alighanem saját magára volt mérges, ezért küldtem neki egy kis üzenetet a végén a rádión keresztül.”

Permane azt mondta a franciának a levezető körben: „Erről később még beszélünk. Kérlek, mosolyogj a dobogón!” – amit Grosjean meg is tett. Ahogy egyébként illett is, hiszen a Bahreini és a Német Nagydíj után ez volt a harmadik alkalom idén, hogy a két Lotus-pilóta együtt pezsgőzhetett a dobogón.

A Mercedes megint eltaktikázta magát a gumikkal. Hamilton a harmadik helyet őrizte, kivédekezte Alonso támadásait is, de a 28. körben tehetetlennek bizonyult csapattársa, Nico Rosberg ellen. Hamilton ekkor már annyira frusztrált volt, hogy nem válogatta meg a szavait a rádióüzenetekben. „Mennyire vagyok veszélyben hátulról?” – kérdezte egy alkalommal, amire versenymérnöke, Peter Bonnington azt válaszolta: „Nico van mögötted, 2,4 másodperccel”. Hamilton válasza: „Nem ezt kérdeztem!”. Amikor az első kerékcseréje előtt arról érdeklődött, hogyan állnak, a versenymérnök közölte vele: „Egy körre vagyunk a tervezettől”, mire Lewis: „Kutyamód összezavarsz, ember!” Hamilton frusztrációja a második tervezett cseréje előtt érte el a tetőfokát. Rosberg megelőzte a kopott gumijain kínlódó angolt, ami után lefittyedt a 9-es rajtszámú Mercedes orra, látványos szikraesőt szórva a kocsi alváza felé, ezért a Mercedes először a németet hívta ki a boxba, kerék- és orrcserére. „Engem mikor akartok behívni, ember? A gumijaim k**va rossz állapotban vannak” – kérdezte nem éppen úriemberi hangnemben Hamilton. Amikor Bonnington elmagyarázta neki, hogy előbb Rosberg problémáit kell megoldaniuk, Hamilton megint csak nem repesett az örömtől – de a Pérez defektje miatt pályára küldött biztonsági autó (átmenetileg) megmentette az angol negyedik helyét.

WEBBER_DI RESTA KOREA13_600.jpg

Senki és semmi nem állhatta azonban útját Nico Hülkenbergnek, aki Szingapúr után Jeongamban is csodát tett a Sauber-Ferrarival. A német elképesztően jól, precízen versenyzett, a két Ferrari után Hamilton Mercedesét is megelőzte (az SC kiállása után, erőből!), rámutatva, hogy a svájciak a nyár vége óta a C33-as problémáinak mélyére néztek, és megtalálták a megoldást. „Életem egyik legjobb versenyét futottam ma. Azelőtt is sokszor voltak már autók a visszapillantó tükrömben, de nem olyan sok, mint most, ami kissé aggasztó volt. Lewis a végén erős nyomás alatt tartott, különösen az utolsó szektorban – tudtam, hogy nagyon jól kell kilőnöm az első kanyarból. De a Sauber kigyorsítása ma kiváló volt, ez segített 'életben maradni' Fernandóval, majd később Lewisszal szemben is. Nagy köszönet a csapatnak, amiért ilyen remek autót tettek alám!” – mondta Hülkenberg.

A mai Koreai Nagydíj után két komoly kérdés izgatja a száguldó cirkusz szakembereit. Az egyik, hogy vajon sikerül-e Sebastian Vettelnek már a jövő hét végén, Szuzukában bebiztosítani a negyedik világbajnoki címét. A másik, hogy vajon miért nem kapott, illetve, mikor kap végre a tehetségéhez, tudásához mérhető, nyerőképes autót Nico Hülkenberg? Míg előbbi kérdés csak egy versenyző, illetve a Red Bull csapata (és rajongóik) számára fontos, Hülkenberg helyzetbe hozása a sportág jövője, a fiatal tehetségek gondozása (és elkallódásuk megakadályozása) szempontjából kardinális kérdés. A Lotus remek vásárt csinálna vele, a Grosjean-Hülkenberg duó az F1 legtüzesebb és egyik legizgalmasabb pilótapárosa lehetne.

KOREA_DOBOGO_VET-RAI-GRO_600.jpg

4. KOREAI NAGYDÍJ, Jeongam
A végeredmény:
55 kör = 308,630 km

1. VETTEL (D)             Red Bull-Renault   1:43:13,701 óra (179,387 km/h átlag)
2. RÄIKKÖNEN (FIN)   Lotus-Renault        + 4,224 mp.h.
3. GROSJEAN (FRA)   Lotus-Renault        + 4,927”
4. HÜLKENBERG (D)  Sauber-Ferrari        + 24,114”
5. HAMILTON (GB)      Mercedes AMG     + 25,255”
6. ALONSO (SPA)       Ferrari                   + 26,289”
7. ROSBERG (D)         Mercedes AMG     + 26,698”
8. BUTTON (GB)          McLaren-Mercedes + 32,262”
9. MASSA (BRA)         Ferrari                   + 34,390”
10. PÉREZ (MEX)        McLaren-Mercedes + 35,155”
11. GUTIÉRREZ (MEX)       Sauber-Ferrari   + 35,990”
12. BOTTAS (FIN)              Williams-Renault + 47,049”
13. MALDONADO (VEN)    Williams-Renault + 50,013”
14. PIC (FRA)                    Caterham-Renault + 1:03,578
15. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault + 1:04,501
16. BIANCHI (FRA)             Marussia-Cosworth + 1:07,970
17. CHILTON (GB)              Marussia-Cosworth + 1:12,898

Szólj hozzá!

A gyanú árnyékában: Kipörgésgátlót használ a Red Bull?

2013.10.03. 20:16 Real Simon says

A Red Bull olyan elektronikai rendszer tökéletesítésén dolgozik, ami a kipörgésgátlóhoz hasonlóan befolyásolja a motor teljesítményét – állítja az Auto, Motor und Sport. Fernando Alonso úgy véli, a bikások új rendszere ugyan szokatlan, de „teljesen legális”, Lewis Hamilton szerint viszont Sebastian Vettel kanyarokat követő kigyorsításai a 2008-as, még kipörgésgátlóval felszerelt autókat idézik.

RBR_VETTEL_Hamilton_Alonso SNG13_600.jpgVettel Red Bullja utcahosszal járt a Mercedesek és Ferrarik előtt Szingapúrban. Valamit csináltak a Renault-motorral - állítja a konkurencia (Fotó: Red Bull/GEPA)

Egyre nehezebben nyelik le a Red Bull nyári szünet óta tapasztalható dominanciáját az ellenfelek. Csak idő kérdése volt, mikor csapják ki a „kipörgésgátló” szóval fémjelzett adu ászt, ami a Koreai Nagydíj előtt be is következett.

A német Auto, Motor und Sport szaklap úgy értesült, hogy a Milton Keynes-i alakulat egy olyan új (meglehetősen bonyolult) elektronikai rendszert vetett be Szingapúrban, amely képes arra, hogy bizonyos körülmények között a Renault V8-as motornak csak négy hengere üzemeljen. Ezzel a mérnökök befolyásolni tudják a meghajtott hátsó kerékre jutó nyomatékot, ami hatásmechanizmusában a 2009-ben betiltott kipörgésgátlóra emlékeztet.

A találgatásokat a korábbi F1-es csapatvezető, Giancarlo Minardi indította el, aki szerint Vettel sokkal hamarabb tudott a gázpedálra lépni a kanyarok kijáratánál Szingapúrban, mint a többiek. Minardi azt mondta a verseny után, hogy a Red Bull–Renault-nak „hasonló hangja volt azokhoz a motorokéhoz, amelyeknél még kipörgésgátlót használtak a korábbi években”.

„Biztos vagyok benne, hogy a hátralévő versenyeken tovább fogjuk tökéletesíteni a rendszert, hogy még többet profitáljunk belőle” – jelentette ki Sebastian Vettel a Formula1.com-nak adott interjúban. Vettel a hétvégi Koreai Nagydíj helyszínén, Jeongamban kijelentette: „A többiek sohasem fognak rájönni, hogyan csináljuk.”

A Mercedes korábbi világbajnoki esélyese, Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, Vettel kigyorsításai rendkívüliek voltak Szingapúrban. „Sebastian legalább húsz méterrel hamarabb tud a gázra lépni a kanyarok kijáratánál, mint bárki közülünk. Az utolsó alkalom, hogy én ilyen hamar teljes gázt adhattam, 2007-2008 táján volt, amikor még mind kipörgésgátlót használtunk.”

Vettel bajnoki riválisa, Fernando Alonso viszont nem gyanít semmiféle csalást a Red Bull trükkös rendszere mögött. „Valamit másképpen csinálnak, mint a többi csapat, de abban biztos vagyok, hogy teljesen szabályosan. Az autóik minden technikai ellenőrzésen átmennek, így csak rajtunk múlik, hogy jobban dolgozzunk” – mondta a spanyol a BBC-nek.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner értetlenkedve rázta a fejét. „Szóval, azt állítják, hogy kipörgésgátló van a kocsinkban, amit a McLaren által szállított, és az FIA által jóváhagyott ECU-n (Electronic Control Unit – elektronikai ellenőrző egység) keresztül működtetünk? Ez elég nagy hülyeségnek tűnik” – mondta Horner Jeongamban.

Vannak dolgok, amik sohasem változnak a száguldó cirkuszban...

Szólj hozzá!

Maratoni, 22 futamos versenynaptárt fogadott el az FIA

2013.09.28. 17:59 Real Simon says

Példátlanul hosszú, 22 futamos F1-es versenynaptárt fogadott el pénteki, dubrovniki kongresszusán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa. Két vadonatúj helyszín (New Jersey, Szocsi) mellett két visszatérő pálya (Spielberg, Mexikóváros) is helyet kapott a kalendáriumban. A Magyar Nagydíjra a szokásos időpontban, július végén kerül sor.

F1 AustrianGP Start02_r600.jpgA száguldó cirkusz mezőnye legutóbb 2003-ban rajtolt el Spielbergben. A pálya új neve  Red Bull Ring  sokat elárul arról, miért tér vissza az F1 Ausztriába (Fotó: Ferrari Media)

Példátlanul hosszú, 22 futamos F1-es versenynaptárt fogadott el pénteki, dubrovniki kongresszusán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa. Érdekes, hogy a rengeteg verseny ellenére a szövetség nem hozta előre az idénynyitó Ausztrál Nagydíj dátumát, a 2014-es idény szokás szerint március közepén kezdődik, és november utolsó napjáig tart.

Bernie Ecclestone Monzában még úgy nyilatkozott, hogy a New York Manhattan negyedébe megálmodott utcai verseny „nem fog megtörténni”, állítólag azért, mert a helyi szervezők nem szerezték be az Amerikai Automobil Szövetség (AAA) engedélyét. Ehhez képest az FIA zágrábi ülésén beiktatta az ideiglenes versenynaptárba a New Jersey-i futamot, ami azt jelenti, hogy 30 év után újra két F1-es nagydíjat rendezhetnek az Egyesült Államokban. Az USA „Keleti” Nagydíjára június 1-jén kerülhet sor, egy héttel a Kanadai Nagydíj előtt. Az USA „Nyugati” Nagydíj (Austin, Texas) maradt a szokásos, novemberi időpontban.

A másik új verseny az Orosz Nagydíj lesz, amelyet a 2014-es téli olimpiai játékok helyszínén, Szocsiban rendeznek meg október elején. (Szocsi, New Jersey és a koreai Jeongam naptárban maradását még befolyásolhatja, hogy az FIA küldöttsége hivatalosan átveszi-e a pályát.)

Nigel Mansell (Ferrari) vakmerő előzése Gerhard Berger (McLaren-Honda) ellen a Peraltada-kanyarban, az 1990-es Mexikói Nagydíj utolsó előtti körében

Két klasszikusnak mondható versenypálya is visszatér a körforgásba. Spielbergbe 11 év szünet után tér vissza a száguldó cirkusz, a Red Bull anyagi támogatásának köszönhetően. Mexikóvárosban utoljára 1992-ben rendeztek F1-es nagydíjat, azóta csak az amerikai ChampCar (Indycar) sorozat és a NASCAR mezőnye vendégeskedett a legendás pályán. A fénykorában 4,421 km hosszú Hermanos Rodríguez-pálya jelenleg felújítás alatt áll, melyhez a pénzt a világ leggazdagabb embere, Carlos Slim Hélu (a Telmex-birodalom tulajdonosa) adja.

Jövőre nem lesz Indiai Nagydíj, de a verseny a tervek szerint 2015-ben visszatér a versenynaptárba. A krónikus nézőhiánnyal küszködő Koreai Nagydíj a szezon végéről átkerült az idény elejére, áprilisra, de a jeongami pálya véglegesítése az FIA pályabejárásán dől majd el.

A 29. Magyar Nagydíjat a megszokott időpontban, július utolsó hétvégéjén rendezik meg a Hungaroringen.

Formula-1 előzetes versenynaptár 2014.

1. március 16. – Ausztrál GP, Melbourne
2. március 30. – Maláj GP, Kuala Lumpur
3. április 6. – Bahreini GP, Szahír, Manama
4. április 20. – Kínai GP, Sanghaj
5. április 27. – Koreai GP, Jeongam*
6. május 11. – Spanyol GP, Barcelona
7. május 25. – Monacói GP, Monte-Carlo
8. június 1. – USA “Keleti” GP, New Jersey*/***
9. június 8. – Kanadai GP, Montreal
10. június 22. – Osztrák GP, Spielberg**
11. július 6. – Brit GP, Silverstone
12. július 20. – Német GP, Hockenheim**
13. július 27. – Magyar GP, Hungaroring
14. aug. 24. – Belga GP, Spa-Francorchamps
15. szept. 7. – Olasz GP, Monza
16. szept. 21. – Szingapúri GP, Szingapúr
17. október 5. – Orosz GP, Szocsi***
18. október 12. – Japán GP, Szuzuka
19. október 26. – Abu-dzabi GP, Abu Dzabi
20. november 9. – USA “Nyugati” GP, Austin
21. november 16. – Mexikói GP, Mexikóváros*/**
22. november 30. – Brazil GP, Sao Paulo

* Az FIA hivatalos pályabejárásának függvényében
** Visszatérő helyszín
*** Új pálya

1 komment

Webber rajtbüntetést kapott a szingapúri stoppolásért

2013.09.23. 19:37 Real Simon says

Mark Webbernek az eredeti rajtpozíciójához képet tíz hellyel hátrábbról kell megkezdenie a Koreai Nagydíjat, amiért felkéredzkedett Fernando Alonso Ferrarijára a levezető körben. Az ausztrált azért büntette az FIA, mert korábban már összeszedett két intést, ez volt a harmadik. A nemzetközi szövetség be akarja tiltani a futam végi stoppolást, aminek pedig szép hagyományai vannak az F1-ben.

Webber_Alonso_lift SNG13.jpgAlonso Szingapúrban felvette a Ferrari fedélzetére a stoppoló Webbert, ezzel "törlesztette" kétéves adósságát

Tíz rajthelyes büntetéssel kezdi meg két hét múlva a Koreai Nagydíjat Mark Webber, amiért a vasárnapi szingapúri futam végén „lestoppolta” Fernando Alonso Ferrariját. A Red Bull év végén visszavonuló ausztrálja nagy tapsot és füttyögést kapott a közönségtől, miután a saját autója váltóhiba miatt kiesett, és Webber felszállt a Ferrarira. Csakhogy ez már az ausztrál harmadik figyelmeztetése volt idén, ami az FIA év elején bevezetett új szabálya szerint automatikusan 10 rajthelyes büntetést von maga után.

Webber Bahreinben összekoccant Nico Rosberg Mercedesével, Montrealban pedig nem lassított le kellően a sárga zászló alatt, ezért intette meg az FIA. A szingapúri „kilengése” volt a harmadik a szezonban, ráadásul megszegte a Sportkódex 30.9-es pontját, ami előírja, hogy egy versenyző csak akkor futhat át a pályán, ha ezt a sportbírók kifejezetten megengedik.

Mansell_Senna_lift GB91.jpgAz F1 leghíresebb "taxizása": Mansell felveszi pórul járt riválisát, Ayrton Sennát Silverstone-ban, 1991-ben

Az FIA azzal indokolta a Red Bull-pilóta intését, hogy balesetveszélyes helyzetet idézett elő a pályán. A harmadikként célba ért Kimi Räikkönen éppen Alonso mellett haladt, amikor az ausztrál leintette a spanyolt, emiatt Kimi is erősen lefékezett. Miközben Webber felszállt a Ferrarira, megérkezett a két Mercedes-pilóta, Rosberg és Lewis Hamilton, akiket meglepett az álló vörös masina és csak hirtelen kormánymozdulattal tudták kikerülni.

„Kijöttem a kanyarból és szinte sokkolt, hogy Fernando kocsija egyszer csak ott állt előttem” – emlékszik vissza a jelenetre Hamilton. „Jobbról akartam megkerülni, de Mark éppen ott sétált, ahol el akartam menni és elütöttem volna. Szerencse, hogy nem így történt!” Magával a jelenséggel (hogy a futamot befejezett pilóták megálljanak hoppon maradt kollégáik felvételére) egyébként Hamilton is egyetért. „A nézők számára öröm ilyesmit látni, és ameddig ez biztonságos keretek között történik – mondjuk, nem állsz meg a versenyíven –, akkor felőlem maradhat a jövőben is. A sportban cool dolog az ilyesmi. Volt olyan, hogy elmentem valaki mellett és utólag azt kívántam, bárcsak megálltam és felvettem volna.”

Webber_Alonso_lift GER11.jpgWebber már 2011-ben szívességet tett Alonsónak a Nürburgringen - akkor vetődött fel először a "taxizás" betiltása

A Szingapúrban történtek után az FIA óva inti az F1-es pilótákat attól, hogy „taxizzanak” a kiesésük után, a pályán történő megállással ugyanis balesetveszélyes helyzetet teremtenek. De ha a száguldó cirkusz történetét nézzük, számos példa akad a sportszerűség eme megnyilvánulására. Az egyik leghíresebb példa Nigel Mansell és Ayrton Senna 1991-es „taxizása” Silverstone-ban, amikor a futamgyőztes angol megállt, hogy felvegye Williamse fedélzetére az utolsó előtti körben kiesett brazilt.

Schumi_Alesi_lift CDN95.jpgSchumacher az első F1-es GP-győzelmét arató (és szülinapos) Jean Alesit fuvarozza vissza a boxba 1995-ben, Montrealban

Michael Schumacher 1995-ben karnyújtásnyira volt a Kanadai Nagydíj megnyerésétől, amíg elektronikai probléma miatt nem kellett kiállnia a boxba, hogy új kormányt tegyenek a Benettonba. A futamot megnyerő Jean Alesi Ferrarijából kifogyott az üzemanyag a levezető körben, a német pedig megállt, hogy felvegye az élete első (és egyetlen) győzelmét ünneplő franciát – akinek ráadásul aznap volt a 31. születésnapja. A biztonság azonban mindennél fontosabb az FIA számára, aminek most Mark Webber issza meg a levét.

Szólj hozzá!

Helyet cserél a Ferrari és a Lotus aerodinamikai vezetője

2013.09.14. 19:37 Real Simon says

Folytatja a Lotus legjobb embereinek levadászását a Ferrari. James Allison és Kimi Räikkönen bejelentése után a Scuderia szemet vetett az enstone-iak aerodinamikai vezetőjére, Dirk de Beerre is. Nem hivatalos források szerint a dél-afrikai szakember október 1-jén kezd a Ferrarinál.

Ferrari_Massa_Parabolica_r600.jpg

Újabb kiváló szakembert, Dirk de Beer aerodinamikai vezetőt szipkázta el a Lotustól a Ferrari. Az enstone-i gárda technikai igazgatója, James Allison június elsejével kezdett Maranellóban, a karosszéria fejlesztéséért felelős vezetőként. Ezen a héten bejelentették, hogy Kimi Räikkönen 2014-től ismét a Scuderia szolgálatába áll. A legfrissebb hírek szerint Dirk de Beer október elsejével csatlakozik a maranellói gárda aerodinamikai részlegéhez, vezetőként.

De Beer lehetőség szerint kerüli a reflektorfényt, de a sportágban nagyra értékelik a munkáját. Érdekesség, hogy az 1997-2008 között aktív főtervező, Rory Byrne óta ő lesz a Ferrari első dél-afrikai származású vezetője. A BBC Sports értesülései szerint a Ferrari már hónapokkal ezelőtt megegyezett De Beerrel az átigazolásról, miután Allison meggyőzte a csapat vezetését az aerodinamikai részleg további erősítésének fontosságáról. A Lotusnál az a Nicolas Hennel válthatja De Beert az aerodinamikai vezető posztján, aki eddig a Ferrarinál töltötte be ezt a pozíciót.

Dirk_de_Beer_Chief aero Ferrari.jpg

Dirk de Beer (a képen) ugyan hivatalosan csak októberben kezd Maranellóban, de jövő pénteken már az olaszok képviseletében vesz részt a műszaki szabályok kialakításáért felelős Technikai Munkacsoport (Technical Working Group) londoni tanácskozásán.

Szólj hozzá!

Kimi Räikkönen újra a Ferrarinál!

2013.09.11. 21:10 Real Simon says

Amikor Felipe Massa kedden este a Twitteren keresztül világgá kürtölte, hogy vége az édes éveknek a Ferrarinál, kétesélyesre szűkült a kör. Már csak Kimi Räikkönen és Nico Hülkenberg pályázott esélyesként a pilótaülésére. Mindkét versenyző mellett sok érv szólt, végül győzött a rutin és gyorsaság kombinációja, az olaszok ma Räikkönent választották. Hogy szélmalomharc vagy újabb sikerkorszak vár a Jégemberre Fernando Alonso csapattársaként, jövő ilyenkorra kiderül.

KIMI_ALO_dobogo AUS13_600.jpgAlonso és Räikkönen együtt a dobogón idén Melbourne-ben. Vajon hány ilyen összekacsintást látunk majd Ferrari-pilótaként, 2014-ben?

Szeptember 11-e a nemzeti rémálom napja a jenkik számára, Olaszországban viszont akár nemzeti ünnep is lehetne mostantól. Ezen a napon jelentették be Maranellóban, hogy öt év után visszatér hozzájuk Kimi Räikkönen, aki a Scuderia mindmáig utolsó egyéni világbajnoki címét szállította 2007-ben. A Ferrari kétéves szerződést kötött a finn Jégemberrel.

Miután a Red Bull egy hete bejelentette, hogy a saját utánpótlás-nevelő programjukból léptetik elő Sebastian Vettel új csapattársát, Daniel Ricciardót, Räikkönen számára két választás maradt: folytatja a Lotusnál, ahol az autó képességein felüli eredményeket szállított az elmúlt bő másfél évben, vagy megegyezik a Ferrarival. A pénz nem jelentett volna problémát számára (hogy mit gondol erről a finn menedzserpárosa, David és Steve Robertson, az más lapra tartozik), Kiminek sokkal fontosabb volt, hogy jövendőbeli csapatának elegendő pénze legyen a fejlesztésekre, ami garantálja a versenyautó folyamatos evolúcióját, ezen keresztül a győzelmeket.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek Maranellóba, ahol három fantasztikus és nagyon sikeres évet töltöttem el. Alig várom, hogy újra egy Ferrarit vezethessek, és hogy újra találkozhassak sok-sok emberrel, akikkel nagyon szoros kapcsolatban voltam, illetve Fernandóval, akit remek versenyzőnek tartok, hogy együtt az érdemeinek megfelelő sikerekre vezessük a csapatot” – mondta Kimi, legalábbis a Ferrari sajtóközleménye szerint.

KIMI_before_start BRA2007_600.jpg

A nagy kérdés persze az, mit kezd Räikkönen egy olyan csapattal, amely negyedik éve egyik fő riválisára, Fernando Alonsóra építkezik. Mindannyian emlékszünk még a 2007-es szezon eseményeire, amikor Alonso – kétszeres világbajnokként – váratlanul kemény ellenfelet kapott az akkori újonc, Lewis Hamilton személyében a McLarennél, aminek egy év után sírás, vádaskodás, válás és keserű szájíz lett a vége. A spanyol köztudottan céltudatos, ha mindenkori csapattársa elnyomásáról van szó, ezért sokan tartanak tőle. Räikkönenben azonban emberére talált: a finnt a legkevésbé sem érdeklik az F1-re jellemző politikai játszmák, ő az, aki minden körülmények között képes higgadtan a feladatára koncentrálni.

Sir Jackie Stewart szerint „Räikkönen képes lesz kizökkenteni az egyensúlyából Alonsót”, ami nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. Segítheti ebben, hogy a 2007-2009 közötti időszakból ismeri a Ferrari-szerelők jelentős részét, nem mellékesen pedig bő egy évig együtt dolgozott a Lotusnál James Allisonnal, akit szeptember 1-jével neveztek ki a karosszériafejlesztő részleg vezetőjének Maranellóban.

Az is Kimi malmára hajthatja a vizet, hogy a viszonylag sikertelen nyár után hajszálrepedések keletkeztek a Ferrari és Alonso viszonyában. Fernando a Hungaroringen éles szavakkal kritizálta a Ferrarit az elmaradó, vagy rossz irányba tartó fejlesztések miatt, Belgiumban pedig az elmaradt győzelem fölött kesergett – pedig az F138 régóta nem volt olyan gyors, mint Spában, amikor a spanyol a kilencedik rajthelyről jött fel másodiknak. Az ilyen viselkedés demotiválhatja az egész csapatot, ami pedig tűzzel-vassal kerülendő a szezon hajrája, a legfontosabb futamok előtt. Ebből a szempontból Räikkönen szerződtetése egyfajta dacreakció volt a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo részéről, aki meg akarta mutatni, hogy ki az igazi főnök.

RAIKKONEN Ferrari F2008 GER_1000.jpg

Egy biztos: az Alonso–Räikkönen kettős a maga 52 GP-győzelmével (32 Fernandónak, 20 Kiminek) a mezőny legerősebb pilótapárosa lesz 2014-ben. Óriási tapasztalatuk nagyon sokat számíthat a vadonatúj V6-os turbómotorok első szezonjában, és nem mellékesen, a Ferrari hosszú idő után megverheti a Red Bullt a konstruktőrök pontversenyében. Hogy Fernando és Kimi hány pontot „rabol el” egymástól, miközben a Red Bullnál Vettelnek aligha lesz ezzel gondja Ricciardóval az oldalán, az már más lapra tartozik.

1 komment

Vettel: Monzai diadalmenet a negyedik vb-cím felé

2013.09.08. 21:58 Real Simon says

Alaptalanul tartottak Monzától a Red Bullnál. Sebastian Vettel egész hétvégén dominált, a német gumi- és váltóproblémái ellenére is megszerezte idei hatodik, pályafutása 32. diadalát. Fernando Alonso hiába előzte meg egy szépségdíjas manőverrel Mark Webbert, második hely ellenére 53 pontra nőtt a hátránya a világbajnokságban. A szintén váltóhibától gyötört Webber dobogós hellyel zárta utolsó F1-es futamát Európában, megelőzve Felipe Massa Ferrariját. A nap versenyzését Nico Hülkenberg mutatta be, akinek ötödik helye a szezon egyik legbravúrosabb teljesítménye. Ráadásul a legjobbkor és a legjobb helyen született, a Ferrari ugyanis napokon belül eldönti, ki legyen Alonso csapattársa 2014-től.

F12013GP12ITA_Dobogo_600.jpg

Aki eddig behunyt szemmel járt, most már kinyithatja: Sebastian Vettel a legjobb úton halad zsinórban negyedik világbajnoki címe megszerzése felé. A Red Bull németje egész hétvégén dominált Monzában, a pénteki második szabadedzéstől kezdve senki sem tudta megelőzni. A pole pozícióból induló németnek csak a rajt utáni pillanatokban akadt félnivalója (a megszokottnál harmatosabbra sikerült az elrugaszkodás), de az első kanyarban mögé besorolt Felipe Massa nem tudta tartani a tempóját, később pedig hiába verekedte fel magát mögé Fernando Alonso, a Red Bull utolérhetetlennek bizonyult.

Vettel dominanciáját jellemezte, hogy sem az első kanyar előtt kockásra fékezett első kerekek, sem a futam közepe felé jelentkező váltóproblémák (amelyek miatt Vettelnek és Webbernek is rövideket kellett váltania az alsó fokozatoknál) nem törték meg a tempóját. A kerékcseréjét leszámítva alig mutatták a kamerák, a leintés után pedig örült, hogy a faragatlan olasz közönség fújolta, kifütyülte, miközben beszélt a dobogón. „Már a levezető körben mondtam a rádióban, hogy minél nagyobb fújolást kapunk majd, annál jobb munkát végeztünk. Legyőztük a Ferrarit a hazai pályáján, ennél többet nem is tehettünk volna” – jelentette ki Seb. „A monzai dobogó mindig nagyon hangulatos. Bármerre nézel, itt minden a Ferrariról szól, mindenütt az ő ruháikat árulják, a legkisebb mérettől kezdve. Ez benne van az olaszok vérében, amit meg tudok érteni. Jól állunk, de nem szeretnék nagyon előre tekinteni, mindig csak a következő versenyre. Most Szingapúr következik, ami talán az egész idény legnehezebb versenye – remélem, ott is célba tudok érni!”

GP12ITA_ALONSO_WEBBER_600.jpg

A szombati időmérőn balul sikerült szélárnyék-taktika után Fernando Alonsónak az ötödik rajthelyről kellett felküzdenie magát, és megnehezíteni a Red Bull-pilóták életét. Ez félig sikerült is a spanyolnak, aki a negyedik körben egy zseniális, agresszív, ugyanakkor tiszta manőverrel cselezte ki Mark Webbert a Roggia-sikánnál. Alonso ezzel átvette a második helyet, és amikor az elfékezett gumikon lavírozó Vettelt a tervezettnél jóval korábban (már a 24. körben) kirendelte a Red Bull kerékcserére, Fernando átvette a vezetést. Tehát, nem a Ferrari nyújtotta el a spanyol első etapját a 28. körig, hanem a Red Bull számára diktálták a körülmények az előrehozott boxkiállást. Webber váltóhibája ellenére (a második és harmadik fokozat között kellett rövideket váltania az utolsó 15 körben) derekasan megizzasztotta Fernandót, aki azonban kitartott, és negyedik ferraris versenyét is a dobogón zárta Monzában.

„Ezen a hétvégén kihoztuk a maximumot az autóból, fantasztikus érzés volt újra a dobogóra állni a tifosók előtt. Ez a negyedik idényem a Ferrarival, és a negyedik alkalom, hogy a dobogón végeztem – ez valami egészen különleges dolog. Kihoztuk a maximumot, majdnem tökéletesen zárult a hétvégénk. Igaz, a bajnokságban nem sikerült közelebb kerülnünk (Vettelhez, illetve a Red Bullhoz), de most ők voltak a legjobbak, amihez csak gratulálni tudunk. A következő futamon jobb eredményt kell elérnünk” – jelentette ki Alonso.

Felipe Massa remekül rajtolt, hét körön keresztül üldözte Vettelt, ám amikor Alonso megtámadta a célegyenes végi féktávon, ellenállás nélkül átengedte neki a második pozíciót. A brazil még mindig reménykedik, hogy a felé áramló negatív hullámok és előítéletek ellenére megtarthatja a Ferrari ülését jövőre. Ezt a Scuderia elnöke, Luca di Montezemolo sem cáfolta Monzában: „Tárgyalunk Felipével is, de egyelőre semmiről sem döntöttünk.” Hogy Massa negyedik helye elég lesz-e a pilótaülése megmentéséhez, néhány napon belül kiderül. Kimi Räikkönen – aki a rajt után hátulról nekicsúszott Sergio Pérez McLarenjének – már az első kör végén orrcserére kényszerült, ahonnan csak a 11. helyre tudott visszakapaszkodni, ezzel némiképp csökkentek az esélyei a Ferrarinál. Nico Hülkenberg viszont élete egyik legjobb (és a Sauber idei legerősebb) versenyét produkálta: csodával határos módon szerezte meg az ötödik helyet (10 pontot), kivédekezve Nico Rosberg támadásait is a Mercedesszel!

HULKENBERG_ZEHNDER_res600.jpg
„Annak ellenére, hogy a harmadik helyről rajtoltam, tudtam, hogy nem reális célkitűzés lépést tartani a Ferrarikkal és a Red Bullokkal. Két helyet veszítettem rögtön a rajt után, de aztán stabilizálódott a tempóm, főleg az utolsó 15 körben, amikor sokat hoztam az előttem autózókon. Nico végig szorosan a nyomomban jött a Mercedesszel, nem hagyta, hogy hibázzak. Az ötödik hely remek eredmény a Sauber számára is – remélem, ez megadja a lendületet a hátralévő versenyekhez is!” – ujjongott Hülkenberg.

Nico Rosberg hatodik helye nem jelentett gyógyírt a Mercedes sebeire, pláne úgy, hogy Lewis Hamilton (akinek a futam elejétől kezdve nem működött a rádiója, így csak a depófalnál betartott tábláról tudta meg, mikor kell kiállnia a boxba) csak nagy küzdelem árán jött be kilencediknek. Hamilton elrontotta a legígéretesebb körét az időmérő edzésen (ami után idiótának nevezte saját magát), így csak a 12. helyről vághatott neki az 53 körös futamnak. A rajtnál két helyet tudott fogni, de mivel egy lassúdefekt miatt már a 14. körben kerékcserére kényszerült, ez felborította a versenye ritmusát. A Mercedes kénytelen volt kétkiállásos stratégiára váltani, de Hamilton nem adta fel: leggyorsabb köröket futva visszakapaszkodott a pontszerzők mögé, és az utolsó öt körben hármat előzve mentette meg a kilencedik pozíciót.

BUTTON_PEREZ_ITA13_600.jpg

Egy ideig úgy tűnt, mindkét McLaren pontot szerezhet az Olasz Nagydíjon. Sergio Pérez reményei a rajt után elhalványultak, amikor Räikkönen hátulról belerongyolt, és forgácsként repültek a műanyag alkatrészek az MP4-28-as hátuljáról. A mexikói ennek ellenére derekasan tartotta a nyolcadik helyet, ám Daniel Ricciardón nem tudta áthámozni magát. Hiába volt gyorsabb a McLaren a kanyarokban, az egyenesekben a Toro Rosso mindig elhúzott. Jenson Button tizedik helyét akkor lehet komoly eredménynek értékelni, ha hozzátesszük, hogy 45 perccel a rajt előtt még úgy tűnt, ott sem lehet a rajtrácson. A McLaren mérnökei ugyanis észrevették, hogy szivárog a benzin a tankból, ezért villámgyors mentőakciót szerveztek. Button végül ott lehetett a rajtnál, de csúszó kuplungja miatt nem tudott jól indulni, a 11. helyre esett vissza. A futam elején még tartotta a lépést a középmezőnnyel (Ricciardóval és Grosjeannal), de ahogy fogyott a benzin, kiderült, hogy nem jól állították be a váltóáttételeket, és a motor leszabályzott. Tizenöt körrel a leintés előtt ráadásul Jenson elfékezte a jobb első kereket, amitől „úgy ment az autó, mintha LEGO-kockákon gurultam volna”.

Ennyi szenvedés után a tizedik hely ha nem is látványos, de legalább minimális jutalom a jobb sorsra érdemes csapat számára, amely Monzában ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját.

Az Olasz Nagydíj végeredménye
Autodromo Nazionale, Monza
53 kör = 306,720 km

1. VETTEL (D)               Red Bull-Renault      1:18:33,352 óra (234,269 km/h átlag)
2. ALONSO (SPA)         Ferrari F138              + 5,467 mp.h.
3. WEBBER (AUS)        Red Bull-Renault       + 6,350"
4. MASSA (BRA)           Ferrari F138              + 9,361"
5. HÜLKENBERG (D)     Sauber-Ferrari           + 10,355"
6. ROSBERG (D)           Mercedes AMG         + 10,999"
7. RICCIARDO (AUS)     Toro Rosso-Ferrari     + 32,329"
8. GROSJEAN (FRA)     Lotus-Renault            + 33,130"
9. HAMILTON (GB)         Mercedes AMG        + 33,527"
10. BUTTON (GB)           McLaren-Mercedes   + 38,327"
11. RAIKKÖNEN (FIN)    Lotus-Renault           + 38,695"
12. PÉREZ (MEX)          McLaren-Mercedes    + 39,765"
13. GUTIÉRREZ (MEX)   Sauber-Ferrari           + 40,880"
14. MALDONADO (VEN) Williams-Renault       + 49,085"
15. BOTTAS (FIN)          Williams-Renault        + 56,827"
16. SUTIL* (D)                Force India-Mercedes + 1 kör h.
17. PIC (FRA)                Caterham-Renault       + 1 kör h.
18. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault   + 1 kör h.
19. BIANCHI (FRA)         Marussia-Cosworth     + 1 kör h.
20. CHILTON (GB)          Marussia-Cosworth     + 1 kör h.
* Kiállt, de rangsorolták

Kiestek: Vergne (FRA) Toro Rosso-Ferrari, erőátvitel (15. kör); Di Resta (GB) Force India-Mercedes, ütközés (1. kör)
Leggyorsabb kör: 1:25,849 - Hamilton (Mercedes AMG), az 51. körben

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 12 FUTAM UTÁN:
1. Vettel, 222 pont  
2. Alonso, 169 pont  3. Hamilton, 141 pont  4. Räikkönen, 134 pont  5. Webber, 130 pont  6. Rosberg, 104 pont  7. Massa, 79 pont  8. Grosjean, 57 pont  9. Button, 48 pont  10. Di Resta, 36 pont  11. Sutil, 25 pont  12. Pérez és Ricciardo, 18-18 pont.

KONSTRUKTŐRÖK:
1. Red Bull Racing, 352 pont  2. Scuderia Ferrari, 248 pont  3. Mercedes AMG F1 Team, 245 pont  4. Lotus F1 Team, 161 pont  5. McLaren-Mercedes, 66 pont  7. Force India F1 Team, 61 pont  8. Scuderia Toro Rosso, 31 pont  8. Sauber F1 Team, 17 pont  9. Williams F1 Team, 1 pont  10. Marussia F1 Team, 0 pont  11. Caterham F1 Team, 0 pont.

Szólj hozzá!

Suttyomban jelentette be Ricciardót a Red Bull

2013.09.02. 22:51 Real Simon says

Furcsa humor az osztrák. A Red Bull hétfőn este saját csatornája, a Servus TV adásában jelentette be, hogy Daniel Ricciardo lesz Sebastian Vettel csapattársa 2014-től. Akkor, amikor a brit F1-es újságírók krémje egy londoni moziban ült, az 1976-os szezon eseményeit feldolgozó Rush! című film premierjén. Kimi Räikkönen és Fernando Alonso kereshet új csapatot – vagy maradhat a helyén.

RICCIARDO_VETTEL_RBR_600.jpgRicciardo és Vettel évek óta ismerik és kedvelik egymást. Kiderült, hogy Vettel elejétől fogva az ausztrált szerette volna új csapattársának (Fotó: Red Bull/GEPA)

A világ F1-rajongóinak döntő többsége a Yahoo közvetítését leste hétfőn este, amely élőben adta Londonból Ron Howard filmje, a Rush! premierjét, a vörös szőnyegen érkező F1-es sztárok és a film szereplőinek parádéját. (A remeknek ígérkező, Niki Lauda és James Hunt nagy csatáját feldolgozó filmet egyébként szeptember 13-án mutatják be a mozikban, magyar címe Hajsza a győzelemért lesz.) Ezalatt a Red Bull saját programjában, a Servus TV-ben interjút sugároztak Daniel Ricciardóval, amiből kiderült: jövőre a 24 éves ausztrál lesz Sebastian Vettel csapattársa a világbajnok istállónál.

Ezzel behúzták a vad találgatások fékjét, hiszen kiderült, hogy Kimi Räikkönen és Fernando Alonso legfeljebb szeretett volna a Red Bullnál versenyezni. A bikás istálló azonban mindvégig a saját nevelésű Ricciardóval kívánta felváltani az idény végén visszavonuló Mark Webbert.

„Remekül érzem magam ettől a bejelentéstől, és természetesen nagyon izgatott vagyok. Amióta 2011-ben bemutatkoztam az F1-ben, abban reménykedtem, hogy ez a csoda egy napon megtörténik, és az idő elteltével egyre nőtt a hitem. Van néhány jó eredményem és a Red Bullnál is hasonlóan gondolják ezt, szóval, nagyon jól vagyok" – idézi Ricciardót az RBR sajtóközleménye.

RICCIARDO dress-up HUN_r600.jpg

„A következő szezonban a bajnokcsapatnál fogok versenyezni, amely vitán felül a legjobb csapat, ahol eredményeket várnak majd tőlem. Én készen állok. Nem azért vagyok itt, hogy a tizedik helyért küzdjek; a legjobb eredményt akarom elérni saját magam és a csapatom számára is. Köszönöm a csapatnak, hogy lehetőséget ad arra, hogy megmutassam, mit tudok. Nagyszerű kihívás lesz Sebastian Vettel ellen csatázni, már alig várom!” – tette hozzá a szimpatikus ausztrál.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke „teljesen logikus döntésnek” nevezte Ricciardo leigazolását, továbbá tehetségesnek és elhivatottnak titulálta a 24 éves ausztrált. „Daniel 2008-ban csatlakozott a Red Bull juniorcsapatához, és pályafutása korábbi szakaszában, a Formula–3-ban, majd a Renault-világsorozatban láttuk, hogy képes versenyeket, illetve bajnokságokat nyerni. Ezekben a kategóriákban kimagaslót nyújtott, ezért nagy érdeklődéssel kísértük a további pályafutását.” Ez a gyakorlatban a Red Bull anyagi támogatását jelentette.

„Rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a csapatunknál versenyezhessen: természetesen tehetséges, nagyon pozitív a személyisége és jó vele együtt dolgozni. Daniel jól tudja, mit várunk tőle; gyorsan fog tanulni és nagyon is közép-, illetve hosszú távon gondolkodunk a továbbfejlesztésében. Csodálatos lehetőséghez jutott a Red Bull pilótaülésén keresztül, azt hiszem, ő lesz a jövő egyik nagy sztárja” – jelentette ki Horner.

RICCIARDO interview HUN13_600.jpgRicciardo számára most kezdődik az igazán kemény munka: a pályán és a fokozottabban érdeklődő sajtó előtt is helyt kell állnia (Fotó: Toro Rosso

Érdemes odafigyelni Adrian Newey technikai igazgató értékelésére is, aki a Williams 1993-as választásához hasonlította Ricciardo mostani leszerződtetését. „Választhattunk volna egy tapasztalt pilótát, valakit, aki garantáltan hozza majd az eredményeket egy bizonyos szinten, vagy felkarolhattunk egy sokkal fiatalabb tehetséget, abban a reményben, hogy együtt igen magas szintre fejlődhetünk. Végül az utóbbi lehetőséget vizsgáltuk meg, és úgy találtuk, hogy a fiatal pilóták közül Daniel a legígéretesebb. [Ricciardo] a Red Bull szempontjából is remekül beleillik a képbe, hiszen Christian (Horner) és énszerintem is ő a Red Bull utánpótlásprogramjának legtehetségesebb tagja” – mondta Newey.

„Hasonló helyzetben voltunk annak idején a Williamsnél, amikor Nigel Mansell (1992 végén) távozott a csapattól és szükségünk volt valakire Alain Prost mellé. Megtarthattuk volna Riccardo Patresét, vagy bizalmat szavazhattunk egy fiatal tehetségnek, bizonyos Damon Hillnek, aki akkoriban a csapat tesztpilótája volt. Azt hiszem, jobb friss vért hozni a csapathoz, esélyt adni az ígéretes fiataloknak.”

Szólj hozzá!

Minden lóg a levegőben, avagy: miért "aludt" eddig az SzC_blog?

2013.08.30. 16:34 Real Simon says

Fölényes spái győzelme után Sebastian Vettel és a Red Bull már majdnem világbajnoknak mondhatja magát. Kimi Räikkönent majdnem leigazolta a Red Bull (vagy a Ferrari) 2014-re, Fernando Alonso pedig majdnem otthagyta a Ferrarit. Jenson Button majdnem biztos, hogy a McLarennél folytatja. A Sauber majdnem megegyezett a Ferrarival a jövő évi motorokról. A Michelin majdnem bejelentette, hogy 2014-től ők látják el gumikkal a Formula-1-et... Az elmúlt három hét a majdnemekről szólt a száguldó cirkuszban. Ezért születtek csak majdnem cikkek az SzC_blogon.

Schumi Ferrari FRA02_r600.jpgMichael Schumacher és a Ferrari végtelen győzelmi sorozata 2001 és 2004 között (a 2003-as szezon kivételével) unalmassá tette a száguldó cirkuszt... (Fotó: Ferrari) 

Bármennyire is nehezünkre esett felvenni a tollat a hosszú nyári szünet végén, el kell fogadnunk, hogy a Belga Nagydíjjal elkezdődött a szezon második fele. Holidays are over. Végre!

Mit tagadjam, rémesen untam Michael Schumacher és a Ferrari monoton tarolását 2001 és 2004 között. De még mielőtt a Schumi-drukkerek a fejemet akarnák venni, hozzáteszem, hogy bár sohasem volt a kedvencem, mindig nagyra tartottam a kerpeni vezetői tehetségét és kitartását. Az unalmas jelző nálam sokkal inkább egy rendszer: a korlátlan tesztelés és a bizonyos csapatokat favorizáló, régi szabályok kritikája, semmint egy adott versenyzőé, vagy csapaté. Akkoriban, amikor szinte mindig Schumacher és a Ferrari nyert, a Formula-1 számomra veszített az érdekességéből, ennél fogva az értékéből is. Még egy magamfajta petrolhead szemében is, aki simán képes volt március idusán hajnali fél 4-kor kelni, csak, hogy élőben láthassa az Ausztrál Nagydíj rajtját, és kihagyni jó barátja születésnapi köszöntését, csak, hogy élőben lássa a Kanadai Nagydíj időmérő edzését...

Hasonló érzések kavarogtak bennem a múlt vasárnapi Belga Nagydíj után is. Most egy másik német, Sebastian Vettel csavarja az ujjai köré az F1-es mezőnyt, és a Red Bull dominanciája (na jó, félig, hiszen Mark Webber továbbra is képtelen megbarátkozni a csúszó kuplunggal...) teszi kissé egyhangúvá a futamok többségét. A váratlanul izgalmas hungaroringi futammal összevetve különösen nagy kontrasztot mutatott a Belgia Nagydíj. Persze, Spában is voltak remek előzések (Räikkönen Pérez ellen, vagy a két Force India és Esteban Gutiérrez csatája), meg nagyszerű mentések (Alonso bámulatos reflexszel állította irányba a megcsúszó Ferrarit az Eau Rouge tetején, 250-nel). Csak éppen a vezető pozícióért nem volt képes senki megszorongatni Vettelt. És ilyenkor az emberen óhatatlanul erőt vesz a fanyalgás.

VETTEL LookLeft BEL13_r600.jpg...ahogy Sebastian Vettel és a Red Bull dominanciája is csak az elszánt rajongókat tudja motiválni. (Fotó: Red Bull/GEPA) 

Sebastian Vettel nem véletlenül van abban a helyzetben, amiben van, hogy a világ legjobb F1-es autóját, az RB9-Renault-t vezetheti. Egész életében nagy nyomás alatt kellett hoznia kimagasló eredményeket, és ő sohasem okozott csalódást. (Talán csak a 2005-ben elbukott Euro F3-as bajnoki címmel, de azt azóta régen helyrehozta). Kiváló autóversenyző, aki vezetői tudásban, precizitásban, mentális és technikai felkészültség terén bármikor összevethető Michael Schumacherrel. Egyáltalán nem szolgált rá a futamok után immár tendenciózusan megkapott füttyögésre, fújolásra. Ez a Vettel gyerek (lehet ilyet mondani egy 26 éves fiatalemberre?) Spában kettéharapta, jól megrágta és keresztben lenyelte az összes ellenfelét, alonsóstul, hamiltonostul, räikkönenestül. Egy kör, 7 kilométer megtétele után másfél másodperccel vezetett, végül majdnem 17 másodperc előnnyel nyert a világ egyik leghosszabb és legnehezebb pályáján, miközben sem ő, sem a csapata nem hibázott jottányit sem. Talán majd jövőre, srácok!

Idei ötödik győzelmének köszönhetően Sebastian már 46 pont előnnyel vezet Fernando Alonso előtt, 58 ponttal Lewis Hamilton és 63-mal Kimi Räikkönen előtt. A német SKY Sports szakértője, Marc Surer szerint Vettel futamonként 5,75 pontot veszíthet Alonsóval szemben, vagyis, innen már csak ordas nagy balszerencsével veszítheti el a vb-címetA Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier Belgiumban kerek perec kijelentette, hogy lemondtak Kimi vb-címéről, a Mercedesnél sohasem mondták, hogy komolyan gondolják az idei bajnoki elsőséget. Egyedül Fernando Alonso és a Ferrari tart ki a régi mantra mellett, hogy „még bármi megtörténhet”. Nyolc futam van hátra a szezonból, de a Red Bull nem arról híres, hogy ilyenkor hátradőlnének, és hagynák kiénekelni a sajtot a szájukból. Magyarán: Sebastian Vettel és a Red Bull Racing készülődhet zsinórban negyedik világbajnoki címük megünneplésére. Ez a vb-cím már majdnem zsebben van.

Raikkonen_Spa13_r600.jpgKimi Räikkönen nimbusza erősebb, mint valaha: a finnt a Lotus mellett a Red Bull-lal és a Ferrarival is összeboronálták a nyári szünetben. Mi lesz ebből? (Fotó: Lotus F1/LAT)

A Magyar Nagydíj óta másról sem lehetett hallani, mint hogy Kimi Räikkönen már megegyezett a Red Bull-lal, a finn jövőre Vettel csapattársaként folytatja. Aztán jöttek az Alonso-történetek, hogy Fernando kész idő előtt kiugrani a Ferrari-szerződéséből, csak azért, hogy egy Adrian Newey-tervezte (garantáltan nyerő) autót vezethessen. Eközben az igazán jól értesültek tudni vélték, hogy a Red Bull már meg is egyezett Daniel Ricciardóval, aminek táptalajt adott Mark Webber Channel 9-nak adott nyilatkozata, amiben az év végén visszavonuló ausztrál kijelentette: „Ez remek hír a Red Bullnak és nagyszerű hír Ausztráliának”. Nos, jelen állás szerint a fele sem igaz, vagyis, a Red Bull Racing továbbra is keresi Webber utódját – mindegyik „tuti” értesülés a majdnem igaz kategóriába tartozik. Semennyivel sem tudunk többet a Red Bull-tárgyalások állásáról, mint egy hónappal ezelőtt, a Hungaroringen. Persze, a nyár vége, ősz eleje az F1-ben évtizedek óta a „silly season”, azaz, a legvadabb átigazolási pletykák időszaka, és ez rendben is van így. Mit érne a cirkusz, ha mindenki előre tudná, mivel és hogyan trükköznek a bűvészek?

Jenson Button azt találta mondani a Belga nagydíj előtt, hogy nem biztos, hogy megéri a 2015-től beköszöntő McLaren–Honda-korszakot. „Nem tudom, mi lesz, mert még nincs aláírva a jövő évi szerződésem” – jelentette ki a 2009-es világbajnok. Ezzel éppen elég olajat öntött a tűzre ahhoz, hogy a jól értesültek jövőre máris a Red Bullnál, a Ferrarinál, sőt, a Lotusnál lássák az angolt, Räikkönen helyén.

BUTTON_MP4-28 Grid BEL_600.jpgButton elnézést kért a főnökeitől a Spában elejtett mondatáért. Kiderült, hogy az angol ugyanúgy a McLarennél képzeli el a jövőjét, ahogy a csapat vele (Fotó: HochZwei)

Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke nem győzte hangsúlyozni, hogy semmit nem akarnak jobban, mint megtartani Jensont, aki a gyorsasága és megbízhatósága mellett nagy adag tapasztalatot is vinne magával a Honda V6 turbó kifejlesztéséhez. Button végül a saját mondatai korrigálására kényszerült: „A jövő évtől érvényes szerződésem aláírása valójában csak formaság. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam Martint és a csapatot....” Egy újabb majdnem-szerződés.

A dimbes-dombos Spa-Francorchamps-i pálya tökéletes szinonimája annak a hullámvasútnak, amelyben a Sauber csapata ül idén. A tavaly még a konstruktőr-vb 6. helyét ünneplő svájci gárdának idén bőven kijutott a rosszból. Nem jöttek a szponzorok, a fejlesztések zsákutcába vezettek, így nem jöttek az eredmények sem. A versenyzők és a mérnökök fizetése elmaradt, mire Nico Hülkenberg a Nürburgringen bejelentette, hogy felbontja a szerződését, a jövőben csak „szabad ügynökként” hajlandó folytatni a Sauberral. A nyári szünetben aztán jött a nagy bejelentés: három orosz állami nagyvállalat sietett a hinwiliek segítségére, akik a tőkeinjekciónak köszönhetően végre ki tudták fizetni az elmaradt béreket. Az utolsó órában, hiszen Hülkenberg mellett a motorszállító Ferrari türelme is vészesen fogyott a kifizetetlen számlák miatt.

HULKENBERG_50GPSauber_r600.jpgNico Hülkenberg még az 50. F1-es nagydíjára készült tortánál is finomabb meglepetést kapott Spában: kifizette a Sauber! 

Hogy az F1-ben a pénz mennyire jó orvosság minden gondra, mutatja, hogy Monisha Kaltenborn a napokban bejelentette: nemcsak hogy rendezték a nyitott számlákat a Ferrarival, de Monzában bejelenthetik az új motorpartneri szerződés megkötését, a 2014-2015-ös időszakra. 

Szólj hozzá!

Bekezdett a Red Bull – megint a gumik miatt aggódnak a pilóták Spában

2013.08.23. 22:29 Real Simon says

A 2011-es Red Bull-fölényt idéző, remek formában kezdte meg a Belga Nagydíj hétvégéjét a világbajnok istálló. Sebastian Vettel és Mark Webber között alig 6 század döntött, az üldöző mezőny közel egy másodpercet kapott a bikás autóktól Spában, a második szabadedzésen. Vettel és Fernando Alonso jobb hátsó defektje után azonban új aggályok merültek fel a Pirelli abroncsaival kapcsolatban. A pilóták arra kérték Charlie Whiting versenyigazgatót, tegyen határozott lépéseket, hogy az olasz gyártó garantálja a gumik biztonságát a hétvégén.

WEBBER Eau Rouge FP2_r600.jpgErősen kezdett a Red Bull Spában: az eltérő beállítások ellenére 0,059 mp döntött Vettel és Webber között (Fotó: Red Bull/GEPA)

A délelőtti edzésen még a szokásos, nyársirató arcát mutatta az időjárás az Ardennekben, délutánra azonban kisütött a nap, és arrafelé szokatlanul nagy, 22-23 fokos melegben kerülhetett sor a második szabadedzésre Spa-Francorchamps-ban.

Az első tréningen a félig vizes, félig száraz pályán még nem derültek ki az erőviszonyok, a délutáni edzésen annál inkább. Sebastian Vettel első, illetve Mark Webber alig 6 századdal gyengébb második legjobb ideje alapján látszik, hogy a Red Bull-Renault-kat kell legyőznie ezen a hétvégén annak, aki a pole pozícióról álmodik. A második tréning közepén, a kemény abroncsokon a német állt a lista élére, de Webber fél óra elteltével felrakatta a közepes gumikat és egy másodperccel megelőzte Vettelt. A világbajnok hamarosan követte a példáját, megfutotta 1:49,331 perces legjobb körét, amivel annak ellenére az élen maradt, hogy az utolsó 20 percben már nem mehetett ki a pályára. Az 1-es számú Red Bull ugyanis jobb hátsó defektet kapott, a futófelület szinte egyben levált a gumi válláról, így a csapat jobbnak látta, ha nem küldi ki többet a németet.

A Red Bull egyébként eltérő beállítással küldte ma pályára a két pilótáját. Vettel autóját kisebb leszorítóerőre állították, amellyel a német a pálya igazán tempós első és utolsó harmadában tudott gyors lenni. Webberét éppen fordítva, nagyobb leszorítóerővel küldték a pályára, amivel az ausztrál 0,8 mp-cel gyorsabb tudott lenni a kanyargós középső szektorban. Mint a végeredmény mutatja, elhanyagolható a különbség a két beállítás között, bármelyikkel megszerezhető a pole pozíció – ha az időjárás nem szól bele...

MASSA Ferrari FP BEL13_r600.jpgFelipe Massa az életéért küzd a Ferrarinál - a brazil hosszú idő után ismét gyorsabb volt Alonsónál pénteken (Fotó: Ferrari Media)

Miután Fernando Alonso Ferrarija is hasonlóan járt (a spanyol szintén a pálya 13-as és 14-es kanyarjai, a Fagnes és a Stavelot között járt pórul), a versenyzők biztonsági szervezete, a GPDA azzal kéréssel fordult Charlie Whiting versenyigazgatóhoz, tegyen meg mindent a Pirellinél annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő hasonló, veszélyes szituáció a hétvége során. (Erre egyébként kicsi az esély, mivel szombatra és vasárnapra is esőt mond a meteorológia, és a vizes gumik a szilárdabb konstrukció, valamint a kisebb tempó miatt kevésbé hajlamosak a meghibásodásra.)

A Pirelli mérnökei begyűjtötték a defektes gumikat, jelenleg is vizsgálják, mi okozhatta a két balesetet. Paul Hembery, a Pirelli motorsportfőnöke az edzés után azt mondta, Alonso defektjét nagy valószínűséggel a pályán maradt törmelék okozta, Vettel esetében pedig „valami beszorulhatott a padlólemez és a gumi közé”.

A Lotus máris elvetette a dupla DRS-rendszert erre a hétvégére (az indoklás szerint azért, mert túl keveset mehettek a pilóták száraz pályán), ám a Hungaroringen a legszebb előzést bemutató Romain Grosjean így is harmadik lett. A franciát Felipe Massa (Ferrari) és Jean-Eric Vergne (Toro Rosso-Ferrari) választotta el csapattársától, Kimi Räikkönentől, aki közel egy másodpercet kapott a két Red Bulltól.
Fernando Alonso (aki nem vette észre, hogy hátsó defektet kapott, a csapat figyelmeztette rádión keresztül) a 7. időt jegyezte pénteken, megelőzve a jelentősen átalakított McLarennel remeklő Sergio Pérezt. Nem kezdett jól a Mercedes: Nico Rosberg kilencedik, a Hungaroringen győztes Lewis Hamilton a 12. idővel zárt pénteken. Paul di Resta és Adrian Sutil osztotta meg az Ezüstnyilakat, de a Force India pilótái már délelőtt is remekeltek: a skót a második, a német a harmadik időt futotta.

GP11BEL_Hamilton_EauRougeFP2_600.jpgHamilton kevés leszorítóerővel kezdett Spában, de tempója csak a 12. helyre volt elég. Ami azt illeti, pénteken még a Hungaroringen sem volt sehol az angol... (Fotó: Mercedes-Benz) 

„Kijelenthetjük, hogy sokkal előrébb tartunk most, mint egy hónapja Budapesten, de mindig tudtuk, hogy ez a pálya sokkal jobban kedvez majd az autónknak, mint a Hungaroring. Úgy tűnik, hogy a legjobb tízbe tartozunk, de az időmérő edzésre tovább kell gyorsulnunk. Könnyen lehet, hogy holnap esni fog, ezért készen kell állnunk a helyzet kihasználására” – értékelt di Resta.

A Belga Nagydíj időmérő edzése szombaton 14:00-kor kezdődik.

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
A második szabadedzés eredménye:

versenyző

autó

köridő

kül.

kör

1

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

1:49.331

22

2

Mark Webber

Red Bull-Renault

1:49.390

0.059”

34

3

Romain Grosjean

Lotus-Renault

1:50.149

0.818”

34

4

Felipe Massa

Ferrari

1:50.164

0.833”

27

5

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso-Ferrari

1:50.253

0.922”

28

6

Kimi Räikkönen

Lotus-Renault

1:50.318

0.987”

33

7

Fernando Alonso

Ferrari

1:50.510

1.179”

21

8

Sergio Pérez

McLaren-Mercedes

1:50.536

1.205”

27

9

Nico Rosberg

Mercedes

1:50.601

1.270”

33

10

Paul di Resta

Force India-Mercedes

1:50.611

1.280”

27

11

Adrian Sutil

Force India-Mercedes

1:50.629

1.298”

30

12

Lewis Hamilton

Mercedes

1:50.751

1.420”

27

13

Nico Hülkenberg

Sauber-Ferrari

1:50.972

1.641”

33

14

Pastor Maldonado

Williams-Renault

1:50.991

1.660”

28

15

Jenson Button

McLaren-Mercedes

1:51.195

1.864”

28

16

Daniel Ricciardo

Toro Rosso-Ferrari

1:51.447

2.116”

26

17

Valtteri Bottas

Williams-Renault

1:51.568

2.237”

28

18

Esteban Gutiérrez

Sauber-Ferrari

1:51.644

2.313”

26

19

Giedo van der Garde

Caterham-Renault

1:53.157

3.826”

21

20

Charles Pic

Caterham-Renault

1:53.251

3.920”

29

21

Jules Bianchi

Marussia-Cosworth

1:53.482

4.151”

28

22

Max Chilton

Marussia-Cosworth

1:54.418

5.087”

12

 

Szólj hozzá!

Sebastian Vettel kedvenc F1-es autói

2013.08.12. 20:45 Real Simon says

Németország legnagyobb sportmagazinja, a SportBild kérésére Sebastian Vettel összeállította top 10-es listáját a száguldó cirkusz történetének legjobb versenyautóiból. A Williamsek, Brabhamek, McLarenek, valamint egy-egy Mercedes, Lotus és Ferrari mellett – meglepetés! – csak két Red Bull kapott helyet a háromszoros világbajnok személyes kedvencei között.

10. Brabham BT52B (1983)

Brabham_bt52_1983_res600.jpg
Sebastian Vettel értékelésének tizedik helyére a Brabham BT52B került, amellyel Nelson Piquet megnyerte a BMW-nek az első turbómotoros világbajnoki címet 1983-ban. A főtervező, Gordon Murray csak az utolsó pillanatban készült el az autóval a szezon első versenyére, miután az FIA (a Brabham-csapatvezér Bernie Ecclestone riválisának, Jean-Marie Balestre FIA-elnöknek a politikai nyomására) csak 1982 novemberében határozott úgy, hogy betiltja az ún. „szoknyákat”, és mindenki építsen teljesen sima padlólemezes versenyautót. „Ez a kocsi kvalifikációs beállítással 1500 lőerőre volt képes, vagyis inkább rakéta volt, mint autó. Elképesztő lehetett, főleg esőben. Szívesen kipróbálnám!” – mondja Sebastian.

9. Mercedes W196 (1954-55)

Mercedes_W_196 (Fangio).jpg
Vettel ezen választását nem az udvariasság, sokkal inkább a múlt nagyjai iránt érzett tisztelet (és az aktuális pilóták közül kirívó F1-történelmi ismeretei) motiválhatta. A Mercedes első F1-es Ezüstnyilával eredetileg Juan Manuel Fangio, Karl Kling, Hans Herrmann és Hermann Lang, majd 1955-ben az argentin Maestro és Stirling Moss versenyzett. A Mercedes a maga idejében, az 1950-es közepén magasan a legjobb autó volt, köszönhetően a kiváló német mérnöki munkának és Alfred Neubauer csapatvezető minden részletre kiterjedő irányításának. „A Mercedes 1954-ben éppen csak visszatért a Grand Prix-versenyzésbe, és rögtön kettős győzelmet aratott ezzel az autóval a Francia Nagydíjon. Fangio két vb-címe ennek a logikus következménye volt” – mondja Sebastian.

8. Williams FW14 (1991-92)

Williams FW14_Mansell 1991_r600.jpg
„Egy fantasztikus autó azok közül, amelyeket Adrian Newey tervezett” – dicséri Vettel minden idők legsikeresebb Williamsét, amellyel Nigel Mansell és Riccardo Patrese összesen 17 győzelmet szerzett 1991-ben és 1992-ben. Mansell több mint 50 pont előnnyel nyerte meg a '92-es világbajnokságot. „Azt hiszem, ennek az autónak aktív futóműve volt, amivel úgy ment, mintha sínen húzták volna” – árulja el kivételes F1-történelmi műveltségét Seb. Mansell egy szezonban aratott kilenc futamgyőzelmét csak Michael Schumacher (2002, 2004) és maga Vettel tudta túlszárnyalni, 2011-ben.

7. McLaren MP4-13 (1998)

Mclaren Mp4-13 1998.jpg
Vettel listájának hetedik helyén találjuk az első McLarent. Mika Häkkinen ezzel az autóval törte meg a Williams addigi dominanciáját, amikor két jelentős technikai szabályváltozás (az autók szélességének 180 cm-re csökkentése és a barázdált gumik bevezetése) ismét a főtervező, Adrian Newey kezére játszott. „Jól emlékszem, hogy akkoriban mutatkoztak be a barázdált gumik az F1-ben. Ez a McLaren Adrian Newey csodaautóinak egyike volt. Mintha csak Mika Häkkinenre öntötték volna, a finn megnyerte vele a vb-címet is” – értékel Vettel.

6. Ferrari F2002 (2002)

Ferrari F2002 MS Monza_r600.jpg
Kissé meglepő, hogy Vettel személyes kedvencei között csak ez az egy Ferrari szerepel. Kölyökkori hőse (és későbbi cimborája), Michael Schumacher minden babért learatott ezzel az autóval. A kerpeni a 2002-es idény tizenhét futamából hétszer indult a pole pozícióból, 11 győzelmet aratott és hétszer futotta meg a leggyorsabb versenykört. „Ez a Ferrari egy igazi állat volt! Michael úgy játszott a konkurenciával, ahogy akart. Nem csoda, hogy már a szezon 11. futamán, a Francia Nagydíjon bebiztosította a világbajnoki címet” – emlékezik fiatalkori kedvencére Vettel. Schumacher két évvel később még ezt a sikerét is felül tudta múlni: 148 pontot szerzett (szemben a 2002-es 144-gyel), igaz, akkor egy futammal több szerepelt a versenynaptárban.

5. Lotus 72 (1970-75)

Lotus 72D Fittipaldi.jpg
Vettel történelmi tájékozottságára leginkább a Lotus 72-es megnevezése utal, ami 1970-től öt éven keresztül volt a száguldó cirkusz egyik legjobb versenyautója, és amely az utolsó év kivételével minden szezonban futamot nyert. Sebastian vegyes érzelmekkel gondol vissza Colin Chapman remekművére. „Ez a kocsi egyszerre szép és tragikus. Ezzel lett világbajnok Jochen Rindt, de ez okozta a halálát is Monzában.” Az osztrák kiválóság életét vesztette az 1970-es Olasz Nagydíj időmérő edzésén, de olyan tetemes pontelőnnyel rendelkezett, hogy Jacky Ickx már nem tudta befogni a Ferrarival az év végéig. Rindten kívül Emerson Fittipaldi is a vb-címig menetelt a Lotus 72-vel (1972-ben), de Ronnie Peterson is nyert vele hét nagydíjat.

4. Brabham BT46B (1978)

Brabham BT46-fancar.jpg
Harmincöt évvel ezelőtt ez a kocsi számított az F1 csodabogarának, amellyel Niki Lauda és John Watson küzdött a győzelmekért, dobogós helyekért. Az autót Gordon Murray tervezte, különlegességét az Alfa Romeo 12 hengeres boxermotorja mellett a hátsó fertálya adta. „Ez Lauda autója, aminek a hátuljára egy hatalmas propellert szereltek” – mondja Vettel. A „porszívós Brabham” csodája azonban csak három napig tartott. Lauda megnyerte vele az 1978-as Svéd Nagydíjat, majd a többi csapat nyomására betiltották a megoldást, mondván, az autó hátuljára felszerelt propeller (amelynek elsődleges funkciója az volt, hogy kiszívja a levegőt a kocsi alól, így az aszfalthoz tapassza az autót) túl sok kavicsot és törmeléket dobál a mögöttük haladó bukósisakjára.

3. Red Bull RB7 (2011)

Vettel RB07 Valencia_r600.jpg
Nem csodálkozhatunk azon, hogy Sebastian a saját listája dobogós helyére tette az első Red Bull versenygépet. Azt az RB7-est, amellyel 2011-ben letaglózta a konkurenciát: Sebastian jóvoltából 15 edzéselsőséget és 11 futamgyőzelmet szerzett. „Ezzel a szörnyeteggel lettem világbajnok 2011-ben. Egy remek all-rounder [minden pályán győzelmi esélyes] autó, egyszerűen minden porcikájában jó és gyors volt." Vettel uralta vele az egész szezont, amit mutat, hogy rekordnak számító 392 ponttal, 122 pont előnnyel nyerte meg a vb-címet Jenson Button előtt.

2. Red Bull RB6 (2010)

RedBull RB6_2010_Vettel_r600.jpg
Nincs édesebb az első győzelemnél – Vettel ezzel a kocsival aratta első világbajnoki sikerét 2010-ben, miután az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon megverte Fernando Alonsót és a Ferrarit. „Ez volt a mi csodafegyverünk – a legjobb autó a 2010-es évadban. Hatalmas csalódás lett volna, ha nem nyertük volna meg vele a világbajnokságot – de megnyertük!” – mondja Sebastian. Az RB6-os kiválóságát jelzi, hogy a német csapattársa, Mark Webber is megnyert vele négy futamot.

1. McLaren Mp4/8 (1993)

McLaren Mp4-8 Hakkinen 93.jpg
Kifinomult ízlésre, a múlt tiszteletére és udvariasságra vall, hogy Sebastian nem egy Red Bullt, hanem a rivális McLaren egyik autóját állította listája első helyére. Vettel másik gyerekkori hőse, Ayrton Senna vezette ezt az MP4/8-ast öt futamgyőzelemre, és második lett vele a vébén Alain Prost (Williams-Renault) mögött. „Ez az autó az abszolút kedvencem. Egyike az első modelleknek, amelyeket gyerekkoromban a vitrinben őriztem. Ebben az idényben nem a McLarené volt a legjobb autó, Senna ennek ellenére megnyert vele öt versenyt.” Különösen kellemes emlék Vettel számára a doningtoni Európa Nagydíj, ahol a brazil világbajnok káprázatosan versenyzett. „Senna a negyedik helyről rajtolt a szakadó esőben, de az első körben mindenkit megelőzve az élre állt és simán nyert.” Körhátrányba taszítva világbajnoki riválisát, Prostot.

9 komment

Alonso jövőre a Red Bullnál? Nem zörög a haraszt...

2013.07.29. 18:04 Real Simon says

Nyugtalanul aludhattak a Ferrari vezetői a hétvégén, miután kiderült, hogy Fernando Alonso ügynöke, Luis García Abad titokban a Red Bull csapatfőnökével, Christian Hornerral tárgyalt a Hungaroringen. García Abad állítólag felajánlotta, hogy Alonso szívesen lenne Sebastian Vettel csapattársa 2014-től – amit a menedzser természetesen tagad. Két éve Lewis Hamiltonnal is így kezdődött...

ALONSO_VETTEL CAN13_600.jpgEz lenne a Red Bull Racing álompárosa 2014-től? Alonso állítólag kész lenne otthagyni a Ferrarit a bikás "nyerő autó" kedvéért (Fotó: Red Bull/GEPA)

Amikor Lewis Hamilton (f)eltűnt a Red Bull motorhome-jában a 2011-es Kanadai Nagydíjon, minden érintett azt nyilatkozta, hogy szó sem volt kapcsolatfelvételről, csak az élet nagy dolgairól beszélgettek. „Lewis remekül érzi magát a McLarennél, esze ágában sincs elhagyni a csapatot” – szólt a wokingiak hivatalos indoklása. Másfél évvel később, Hamilton szerződésének lejártakor aztán kiderült, hogy az angol mégsem érezte olyan pompásan magát a McLarennél. Végül nem a Red Bullhoz, hanem a Mercedeshez távozott.

Hasonló helyzet állt elő a hétvégi Magyar Nagydíjon, ezúttal Fernando Alonsóval összefüggésben. Több újságíró is látta a Ferrari spanyol ászának ügynökét, Luis García Abadot besétálni a Red Bull motorhome-jába, egyenesen Christian Horner csapatfőnök irodájába. A mindig háttérben maradó spanyol szakember helyzetét megkönnyítette, hogy miután nem a Ferrari csapat tagja, neki nem kell viselnie a csapat piros-fehér egyenruháját, így valamennyire elkerülhette a feltűnést.

ALONSO_GARCIA ABAD 2012.jpgAlonso és ügynöke, Luis García Abad. Azt mondják, a spanyol mendzsernek még a szeme sem áll jól...

García Abad állítólag felajánlotta Alonso szolgálatait: a spanyol 2014-től szívesen beülne az év végén visszavonuló Mark Webber helyére a Red Bullba, Sebastian Vettel mellé. Ez lenne az első intő jel arra, hogy Fernando elveszítette bizalmát a Ferrariban, pontosabban abban, hogy a maranellói gárdával a világbajnoki címig menetelhet. Alonso, akit sokan a mezőny legkomplettebb, legjobb versenyzőjének tartanak, éppen ma tölti be a 32-t, és utolsó világbajnoki címét hét évvel ezelőtt, 2006-ban ünnepelhette...

Alonso vasárnap, a Hungaroringen azt válaszolta a a BBC riporterének kérdésére, hogy az ő jövőjéről egyeztettek-e a Red Bullnál: „Nem hiszem, tudtommal legalábbis nem.” Luis García Abad kategorikusan tagadta, hogy Fernando ügyében járt-e volna a Red Bullnál. Az ügynök azt állítja, hogy a GP3-sorozatban induló másik védencéről, Carlos Sainz Juniorról tárgyalt Hornerral, akit a Red Bull támogat. Ezzel azonban nem győzött meg mindenkit. Az F1-es paddockban ugyanis sokan tisztában vannak azzal, hogy a bombahírek mindig ilyen apró előjelekkel kezdődnek – ahogy azt Hamilton esetében is láttuk.

Horner is igyekezett elvenni a sztori élét, amikor azt mondta: „Szerencsés helyzetben vagyunk, mert nagyon nagy az érdeklődés az év végén felszabaduló pilótaülésünkre. Szükségünk van még néhány hétre a nyári szünetben, hogy kiértékeljük az előttünk álló lehetőségeket, hogy aztán a legjobb döntést hozhassuk meg, ki lenne a megfelelő ember Sebastian (Vettel) csapattársának jövőre.” Ezzel nem tagadta kategorikusan, hogy a spanyol neve is a jelöltek között van. „Bármilyen tárgyalást, bármilyen partnerrel mindig bizalmasan kezelünk. Természetes, hogy sokan érdeklődnek a Red Bullnál felszabaduló hely iránt. Az biztos, hogy jó párost kell alkotniuk a csapat szempontjából. Múlt héten még Kimi (Räikkönen) érkezéséről szóltak a hírek, most meg Fernandóéról” – tette hozzá Horner.

Stefano Domenicali egészen biztosan nem venné jó néven, ha Alonso most hagyná el a csapatot, amikor végre elég jó autót építettek számára ahhoz, hogy akár világbajnok lehessen. „Fernando komoly hozzáadott értéket képvisel a csapaton belül. Szükségünk van rá, hogy szorosan együtt dolgozzon minden mérnökkel a szezonnak ebben a nehéz pillanatában.”

GP10_ALONSO HUN_r600.jpgFernando nyerőképes autót követel a Ferraritól a következő futamokra, hogy legyen esélye a vb-címre (Fotó: Jiri Krenek/Active Pictures)

Alonso eddig csak utalt rá, hogy nem teljesen elégedett a Ferrari fejlesztési tempójával. Június közepén így nyilatkozott: „a következő három verseny kulcsfontosságú lesz a világbajnoki cím szempontjából”. Ezek után Silverstone-ban harmadikként, a Nürburgringen negyedikként, a Hungaroringen ötödikként intették le a Ferrarit, ami nem éppen fejlődésre mutató tendencia.Nagyon jól érzem magam a Ferrarinál. De ha azt akarjuk, hogy utolérjük az ellenfeleinket a pontversenyben, Spában és Monzában nyerőképes autóra lesz szükségem” – jelentette ki vasárnap a Hungaroringen. Egy újabb, de már sokkal határozottabb célzás a csapat műszaki részlege, elsősorban Pat Fry fejlesztési igazgató felé.

Az egyhónapos nyári szünet kezdetén Alonso harmadik a világbajnokságban, egy ponttal lemaradva a második helyezett Räikkönentől és 39-cel az éllovas Vetteltől. A Ferrari a konstruktőr-vébé harmadik helyén áll, 194 ponttal. A második helyen álló Mercedesnek 208, a vezető Red Bull-Renault-nak 277 pontja van.

Szólj hozzá!

Hamilton újra hibátlan – Az év versenyét futották a Hungaroringen!

2013.07.28. 23:29 Real Simon says

Lewis Hamilton szombaton még azt híresztelte, hogy a Mercedes a gumikopási problémák miatt teljesen esélytelen a győzelemre. Ehhez képest az angol remek rajtja után kontrollálta a tempót, kerékcseréi után céltudatosan, agresszívan előzött, így esélyt sem hagyott Kimi Räikkönennek, Sebastian Vettelnek vagy Mark Webbernek arra, hogy a közelébe érhessenek. Lewis ma negyedik diadalát aratta a Hungaroringen, ezzel utolérte Michael Schumachert és megelőzte Ayrton Sennát. Alonso ötödik, illetve Romain Grosjean hatodik helyezése egy ideig veszélyben forgott, ám végül mindketten megtarthatták az idény legforróbb versenyén megszerzett pontjaikat. 

GP10HUN_START_Hungaroring_res600.jpgHamilton remekül kapta el a rajtot, mögötte Grosjean, Vettel, Rosberg és a Ferrarik igyekeznek pozíciót fogni az első kanyarban

David Coulthard rutinos róka, a BBC jelenlegi F1-es szakkommentátora 15 szezont húzott le a Formula-1-ben. A Hungaroringen azt mondta, „volt már ennél forróbb hétvégénk is Budapesten”, amit nehéz volt elhinni. Vasárnap reggel fél kilenckor már a 30 fokot verte a hőmérő higanyszála, a verseny rajtjára, délután kettőkor pedig 35 fokon tetőzött a mérce. Hogy a versenygépeknek se legyen könnyű dolga, az aszfalt 51 fokosra melegedett fel, ami a magyar újságíró kollégák egybehangzó véleménye szerint lazán új rekord. Coulthard alighanem a 2000-es Magyar Nagydíjra gondolt, amikor a győztes Mika Häkkinent – a skót csapattársát – a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis egy nagy vödör hideg vízzel öntötte nyakon, miután kiszállt az autójából. Coulthard akkor harmadik lett Michael Schumacher mögött. 

Ron Dennis F1-es szereplése lassan a múlt ködébe vész, ahogy – szomorú, de igaz – a McLaren dicsősége is megkopott. Sebastian Vettel azt mondta a Hungaroringen, „Régebben normális dolog volt a McLarenek ellen csatázni. Manapság már csak beragad mögéjük az ember”. Van viszont helyettük egy volt McLaren-pilóta, Lewis Hamilton, aki első mercedeses szezonjában csodákat tesz az Ezüstnyíllal. Négy edézselsőség (ebből zsinórban három az elmúlt futamokon) után most végre megszületett az első diadala is a Mercedes színeiben. Mindez azok után, hogy a BBC-nek az időmérő után kijenettette: csodának kell történnie ahhoz, hogy nyerjen. A Mercedes azonban – legalábbis a Hungaroringen – fel tudott nőni a feladathoz, és fölébe tudott kerekedni a szokásos gumikopási problémáknak. A Pirelli régi-új abroncsai, amelyek a 2012-es konstrukciót ötvözik az idei keverékekkel, kiválóan működtek az MGP W04-esen. Hamilton nemcsak magabiztosan vezetett, de a futam különböző szakaszaiban elért leggyorsabb körökkel bizonyította, hogy támadni is képes, azaz, az autó jó.

GP10HUN_HAMILTON_RP1_600.jpg

Hamilton negyedik hungaroringi győzelmével túlszárnyalta idolját, Ayrton Sennát és utolérte Michael Schumachert (Fotó: Mercedes F1 Team)

„Amikor nekivágtunk a hétvégének, tényleg nem számítottam arra, hogy nyerhetek. Ezért mondtam tegnap, hogy csoda kell a győzelemhez. A csapat remek stratégiát dolgozott ki, a kerékcseréket is jól időzítettük és kontrolláltuk az előnyünket. Jó kis csatákat vívtam Jenson (Button) és Mark (Webber) ellen, azt hiszem, ma mindenkinél gyorsabbak voltunk. A csapat rengeteget dolgozott azon, hogy megértse a gumik viselkedését – és tökéletesen eltaláltuk az autó balanszát” – áradozott Lewis, aki a negyedik győzelmét aratta a Magyar Nagydíjon. „Nagyon bízom benne, hogy ez a győzelem fordulópontot jelent számunkra, hiszen meg tudtunk birkózni ezzel a forró aszfalttal. Imádom a pályát, a közönséget, a hangulatot, szeretek Budapestre jönni!” – tette hozzá Lewis. Niki Lauda csak annyit mondott: „Azért nyertünk, mert Lewis szenzációsan vezetett. Minden egyes előzését élmény volt nézni.”

Hamilton győzelmének egyik kulcsa remek rajtja volt: a pálya tisztábbik oldaláról startolva nem volt kérdés, hogy megtartja a vezetést. Mögötte Vettel (akinek a hátsó kerekei kipörögtek a piszkos oldalon) és Romain Grosjean csatázott a második pozícióért, miközben Nico Rosberget a ferrarisok szorongatták. A Mercedes németje lesodrdott a pályáról a 3-as kanyarban, lehetőséget adva Fernando Alonsónak, Felipe Massának és Kimi Räikkönennek, hogy elinaljanak mellette. Az első kört ezek után Hamilton, Vettel, Grosjean, Alonso, Massa, Räikkönen sorrendben fejezte be az élmezőny. Mark Webber az elbaltázott kvalifikáció után, a 10. helyről rajtolva hetediknek, Jenson Button a 13. rajtrácsról elrugaszkodva nyolcadiknak jött fel, megelőzve Ricciardót (Toro Rosso) és Sergio Pérez McLarenjét. Rosberg a 12. helyre esett vissza.

RBR Vettel Grosjean Alonso_r600.jpg
Vettel, Grosjean és Alonso kergetőzik a verseny elején. Mind erős pontokat szereztek, a német és a francia különösen gyors volt, mégsem jött ki jól a lépés a Hungaroringen (Fotó: Red Bull/GEPA)

Néhány kör elég volt ahhoz, hogy a vezető trió meglépjen az üldözőktől, Alonso lemaradása hét kör után már 8 másodpercre rúgott a negyedik helyen. Mark Webber viszont – aki a két McLaren-pilótához, a két Marussiához, valamint Sutilhoz és Gutiérrezhez hasonlóan a közepes gumikon rajtolt, nem a lágyakon – tartani tudta Räikkönen tempóját a Red Bull-lal, ami arra utalt, hogy a keményebb keveréken indulóknak is lehet esélyük a dobogóra.

senkit sem lepett meg, hogy Hamilton kezdte meg a kerékcserék sorozatát, a Mercedes angolja már a 10. körben a boxutcába hajtott, ahol megkapta a keményebb keveréket és nyolcadiknak esett vissza. Vettel két fordulóval később (12. kör) állt ki először frissítésre, ahonnan Button McLarenje mögé tudott visszatérni (Lewis ekkorra szépen "átugrotta" az angolt). Ekkor Romain Grosjean vezetett Alonso előtt, és miután a Lotus arról híres, hogy kíméli a gumikat, kérdéses volt, vajon ők be merik-e vállalni, hogy csak kétszer állnak ki új gumikért a rekkenő hőségben? Amikor a francia a 14. kör kezdetén behúzott a boxutcába, eldőlt, hogy a Lotus is három kiállással tervezett – legalábbis Grosjean esetében. Räikkönen közvetlenül a csapattársa után hajtott be kereket cserélni, de a Lotusnál nem okozott gondot a két pilóta gyors kiszolgálása.

Grosjean Vettel mögé érkezett vissza a pályára, aki továbbra is képtelen volt csőbe húzni Buttont, miközben Hamilton vidáman húzott el tőlük. A 17. körben Vettel versenymérnöke arra utasította a világbajnokot, maradjon le egy kicsit, mivel a McLaren elvette a hűtőlevegőt a Red Bull elől. Vettel első szárnya is megsérült az egyik Button-támadás során, és a KERS töltésével sem volt minden rendben. Eközben Mark Webber diktálta a tempót az élen, Hamilton nem sokkal lemaradva követte; Alonso pedig kezdte utolérni az egymással csatázó Buttont, Vettelt és Grosjeant. Massa a 100. GP-jén részt vevő Adrian Sutillal csatázott, de kettejük koccanásából Räikkönen profitált: a finn a 22. körben meglepte a Ferrari brazilját és átvette a nyolcadik pozíciót.

WEBBER RBR Action HUN13_600.jpgMark Webber remek versenyzéssel feledtette szombati szenvedését. A futamon a váltóelektronika és a KERS is jól működött a Red Bull RB9-ben (Fotó: Red Bull/GEPA) 

Button, Vettel és Grosjean hármasából a francia volt a leggyorsabb, amit két leggyorsabb köre is alátámasztott. Miközben Webber a 24. kör elején, vezető helyről kiállt új középkemény abroncsokért, Vettel az 5-ös kanyar belső ívén utat csinált magának a McLaren mellett. Grosjean sem akart lemaradni, ő is bebújt az angol mellé, de a két autó eleje összeért, repültek a szárnydarabok. Grosjean kiegyenesítette a sikánt, de a sportfelügyelők jelezték, hogy vissza fognak térni az esetre a verseny után (vissza is tértek: a francia 20 mp időbüntetést kapott). Alonso is megelőzte Button sérült kocsiját, az angol ezután rögtön a McLaren-depóba hajtott, ahol kicserélték az első légterelőjét.

A 25. körben Grosjean másodszor is kereket cserélt, majd eszement tempót diktálva kipécézte magának Massa Ferrariját. A 30. körben a francia nemcsak a Magyar Nagydíj, de talán a szezon legszebb előzését mutatta be, amikor a harmadik kanyarból kigyorsítva lendületet vett, majd a Mansell-kanyarban, kívülről tolta el a Lotust a Ferrari mellett! Akik látták a manővert – voltunk vagy százezren a Hungaroringen, nézők, újságírók és a személyzet – elragadtatott tapsban törtek ki Grosjean tökössége láttán. Az FIA stewardok azonban úgy látták, a francia mind a négy kerékkel elhagyta a pályát előzés közben, ezért boxutcán áthajtásos büntetést szabtak ki rá.

McLAREN BUTTON public HUN_600.jpgButton egész hétvégén dicsérte a McLaren fejlődését, kalandos versenye ellenére hetedik lett. Pérez kilencediknek hozta be a másik MP4-28-ast (Fotó: McLaren/HochZwei)

Hogy ez mennyire megosztotta a közvéleményt, mutatja, hogy még Massa is védelmébe vette a franciát. „Ha azért büntették meg, amit velem tett, akkor teljesen rossz az ítélet. Nem hagyta el négy kerékkel a pályát, csak kettővel, és két kerékkel szabad.” A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier azért pufogott, mert szerinte nem fér össze, hogy az FIA egyszer előzésre bátorítja a versenyzőket, de ha megpróbálják és kockáztatnak, megbüntetik őket. „Nagyon kemény a 4-es kanyarban látott előzésért kiszabott büntetés, és ha még Massa is ezt mondja, akkor főleg az” – jelentette ki a Lotus egyik vezető mérnöke, Alan Permane. „A szabálykönyv betűihez ragaszkodva azt mondják, (Romain) elhagyta a pályát és előnyre tett szert. Ezt azért vitatjuk, mert már Massa előtt volt, amikor letért a pályáról. Könnyedén bent tarthatta volna az autót, csak azért futott ki a pályáról, hogy elkerülje az ütközést.”   tette hozzá Permane. A "Denevér" becenévre hallgató mérnök egyébként egyre fontosabb szerepet kap a Lotusnál, miután James Allison a múlt hónapban elhagyta az enstone-i alakulatot. A Hungaroringen már kész tényként kezelték, hogy Allison a Ferrarihoz tart, ahol vezető szerepet fog kapni a 2014-es, turbómotoros versenyautó kifejlesztésében.

FERRARI ALONSO pitstop HUN13_600.jpg
A Ferrari az új Pirelli gumikra fogta, hogy Alonso csak ötödikként ért célba, több mint fél perccel lemaradva a győztes Mercedes mögött (Fotó: Ferrari Media)

Lewis Hamiltont sem kell félteni, ha bevállaós előzésekről van szó. Az angol a 32. körben állt ki második cseréjére, ami után Webber mögé jött vissza. Nem sokat teketóriázott: a második kanyarban megtámadta, majd a domb alján, a hármas kanyarnál bebújt a Red Bull mellé, a pályáról való kifutásra kényszerítve a meglepett Webbert. Ekkor Vettel és Alonso még előtte járt, de a 34. körben megejtett boxkiállásuk után a Mercedes átvette a vezetést, amit csak egyszer – az utolsó kerékcseréje idején – engedett át Vettelnek, röpke öt körre. Hamiltont nem érheti az a vád, hogy szerencsével nyert: tökéletes rajt után az elejétől fogva vezetett, Buttont és Webbert is erőszakosan, de szabályosan előzte meg, és az utolsó 20 körben a gumikra vigyázva szerezte meg első diadalát a Mercedes színeiben. Ezzel vége szakadt az angol eddigi leghosszabb győzelemmentes sorozatának is, ami éppen 10 futam óta tartott.

Miután Kimi Räikkönen köridői is biztatóan alakultak, a Lotus mérnökei úgy döntöttek, hogy kockáztatnak. „Eredetileg három kerékcserét terveztünk Kiminek, de a verseny úgy alakult, hogy láttuk, két kiállás is elég lesz, ezért változtattunk a stratégián. Kimi szuperül vezetett, vigyázott a gumikra és mindig pontosan azt a tempót autózta, amire az adott szakaszban szükségünk volt” – dicsérte finn pilótáját Permane. Räikkönen a 43. kör végén szánta rá magát a második (utolsó) cseréjére, majd ahogy a többiek sorra állta ki frissíteni, felkapaszkodott a második helyre. Mark Webbernek nem sikerült ez a bravúr: az ausztrálnak 11 körrel a leintés előtt harmadszor is ki kellett állnia (addig még nem használta a lágy gumikat, ami a szabályok szerint kötelező) – de így is elismerésre méltó, hogy a tizedik rajthelyről be tudott jönni negyediknek.

Az utolsó körök izgalmairól a 2. helyet védő Räikkönen és a friss gumikon eszeveszetten támadó Vettel csatája gondoskodott. Az utolsó tíz körben a Jégember a nyakában érezhette a mögötte autózó világbajnok lehelletét, de minden rutinját latba vetve maga mögött tudta tartani a Red Bullt. Vettel hiába rádiózott be csapatának, hogy Charlie whiting versenyigazgató vizsgálja meg Kimi egyik védekező mozdulatát, ezt az Allan McNish-sel megerősített zsűri nem tartotta szükségesnek. Nem is lett volna indokolt a büntetés, hiszen semmilyen szabálytalanság nem történt. Räikkönen végül másfél másodperccel előzte meg Vettelt a célvonalon; a frusztrált világbajnoknak idén sem sikerült a dobogó tetejére kerülnie a Hungaroringen.

GP10HUN_HAMILTON_P1_R600.jpg
„Szerettem volna, ha kicsivel tovább tart a verseny, mert nagyot meccseltünk a végén Kimivel. Nehéz előzni ezen a pályán, jó párszor közel kerültem hozzá, de nem az ideális előzési pontokon. A versenyem ott dőlt el, amikor beragadtam Jenson mögé – ezért senkit sem hibáztatok, de a vártnál több időt veszítettem mögötte. Nem tudtam elmenni mellette, pedig erőltettem, meg is sérült az autó első szárnya, ami az én hibám. Gratulálok Lewisnak a győzelemhez, remekül versenyzett, de számomra az a lényeg, hogy továbbra is mi vezetünk a pontversenyben” – értékelt Vettel. A német szombaton még a korábbi Magyar Nagydíjakon a dobogósoknak átadott, hatlábú kutya formájú trófeákkal viccelődött. Idén a Herendi Porcelánmanufaktúra csodálatos, tradicionális serlegeit adták a dobogósoknak  de Sebastian megint lecsúszott egy igazán szép (és nagy) hungaroringi trófea begyűjtéséről.

Ez évi ötödik ezüstérmének (és hatodik dobogójának) köszönhetően Räikkönen, ha csak egy ponttal, de visszavette a második helyet Alonsótól a vb-pontversenyben. A finn tíz verseny után 134, a spanyol 133 ponttal rendelkezik. A Ferrari hungaroringi szereplése több kérdőjelet is hagyott maga után. Alonso kvalifikáción elért 5. helye után még azt mondták az olaszok, hogy az F138 egykörös tempója sokat fejlődött. Miután a spanyol a versenyen is csak ötödik lett, megdőlt az a mítosz, hogy a Ferrari a versenyeken rendszerint jobban megy, mint az időmérő edzésen. Felipe Massa sem számíthatott jobbra a nyolcadik helynél, a Rosberggel történt első körös ütközésben ugyanis letört az első szárny határolólapja, ami felborította a kocsi balanszát. (A csapat úgy döntött, nem cseréli ki Massa autójának orrát, mert az még nagyobb időveszteséget okozott volna.)

„A versenyen megszerzett ötödik helyem talán egy picivel jobba annál, mint amire számíthattunk, mivel a Mercedes, a Lotus és a Red Bull autói is gyorsabbak a miénknél – ezt láthattuk a pénteki szabadedzések óta. Ezzel a futammal egy nehéz hónap ért véget számunkra, Silverstone-ban és a Nürburgringen is a tudásunk alatt teljesítettünk. Ha a pontversenyt nézzük, nem veszítettünk túl sokat; Hamilton és Räikkönen jó szereplése segített abban, hogy Vettel ne lépjen meg túlságosan. A következő két futamra, Spára és Monzára győztes autóra lesz szükségem, ha be akarjuk hozni a riválisaink előnyét” – jelentette ki határozottan Fernando.

Nem kis riadalmat keltett a Ferrarinál, amikor kiderült, hogy Alonso menedzsere, Luís García Abad felkereste a Red Bullnál Christian Hornert és jelezte, hogy Fernando készen állna a beugrásra 2014-től. Vettel potenciális csapattársainak köre ezzel kettőről (Räikkönen, Ricciardo) háromra bővült. Az érintettek persze, szokás szerint, mindent tagadtak, a maranellóiak vezére, Stefano Domenicali pedig igyekezett megcáfolni Alonso elvágyódásának hírét. Domenicali azonban nem tudott felhozni komolyabb érvet annál, mint hogy a spanyol érvényes szerződéssel rendelkezik a Ferrarival 2016 végéig. Azt pedig nemcsak mi, de ő is pontosan tudja, hogy a Formula-1-ben mennyit ér egy szerződés, ha egy versenyző igazán el akar menni egy csapattól...

HUNGARORING DOBOGO Hang_600.jpgAz idei Magyar Nagydíj az egyik legjobb hangulatú verseny volt az elmúlt közel három évtizedben. Nem csoda, hogy az F1 irányítója újabb öt évvel meghosszabbította a Hungaroring szerződését (Fotó: Lotus F1 Team)

Száguldó Cirkusz EXTRA - Magyar vonatkozású hírek a 28. Magyar Nagydíjról

* HUNGARORING-BÉBIK SZÜLETTEK. Pénteken két várandós kismama szülési fájdalmai is megindultak, és noha maga a szülés a mantőautóban indult meg és a kórházban fejelődött be, a Hungaroring Sport Zrt. vezetősége büszkén jelentette be: megszülettek az első Hungaroring-bébik! Hasonlóra még nem akadt példa a pálya 28 éves történetében, mostantól viszont rögtön két babát is magáénak mondhat a mogyoródi versenypálya.

MAGYAR NAGYDÍJ - RELOAD 2021-IG. Vasárnap, nem sokkal dél előtt Bernie Ecclestone, a Formula One Management (FOM) elnöke azért látogatott ki a Hungaroringre, hogy aláírja a Magyar Nagydíj tavaly beharangozott, ötéves szerződés-hosszabbítását. A magyar kormány részéről Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter hitelesítette kézjegyével a dokumentumot. A szerződés előkészítésében oroszlánrészt vállalt Gerstl Péter, a verseny promócióját végző Ostermann Forma-1 Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke is. Az új szerződés garantálja, hogy a száguldó cirkusz a jelenlegi szerződés lejárta után, 2017-2021 között is minden évben ellátogat Mogyoródra.

Ecclestone szerz-hossz MGP2 2013.jpgBernie Ecclestone, a FOM elnöke és Németh Lászlóné fejlesztési miniszterasszony aláírja a Magyar Nagydíj 2021-ig szóló szerződés-hosszabbítását (Fotó: Simon István)

NÉZŐREKORD A 28. MAGYAR NAGYDÍJON. A Hungaroring sajtóirodájának adatai szerint a hosszú hétvégén (csütörtöktől vasárnapig) közel negyedmillió ember látogatott ki a Három forrás völgyébe, az F1-es eseményekre. Csütörtökön 38 ezren, pénteken 45 ezren, szombaton 65 ezren, vasárnap 99 ezren voltak, és noha utóbbi önmagában nem lenne csúcs (2001-ben mintegy 110 ezer nézőt számoltak a verseny napján), összesen 247 000 ember sült rákvörösre a Hungaroring lelátóin, ami új rekord. Hasonlóan sokan legutóbb 2008-ban voltak kíváncsiak a Formula-1-re, akkor a négy nap alatt hatezerrel kevesebben.

A 28. Magyar Nagydíj végeredménye
Hungaroring, Mogyoród
70 kör=306,630 km

1. HAMILTON (GB)         Mercedes AMG       1:42:29,445 óra (179,506 km/h átlag)
2. RAIKKÖNEN (FIN)      Lotus-Renault          + 10,938 mp.h.
3. VETTEL (D)                Red Bull-Renault      + 12,459”
4. WEBBER (AUS)         Red Bull-Renault      + 18,044”
5. ALONSO (SPA)          Ferrari F138             + 31,411”
6. GROSJEAN* (FRA)     Lotus-Renault          + 52,295”
7. BUTTON (GB)             McLaren-Mercedes  + 53,819”
8. MASSA (BRA)            Ferrari F138            + 56,447”
9. PÉREZ (MEX)             McLaren-Mercedes  + 1 kör h.
10. MALDONADO (VEN) Williams-Renault      + 1 kör h.
11. HÜLKENBERG (D)    Sauber-Ferrari          + 1 kör h.
12. VERGNE (FRA)        Toro Rosso-Ferrari    + 1 kör h.
13. RICCIARDO (AUS)    Toro Rosso-Ferrari    + 1 kör h.
14. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault + 2 kör h.
15. PIC (FRA)                 Caterham-Renault    + 2 kör h.
16. BIANCHI (FRA)         Marussia-Cosworth   + 3 kör h.
17. CHILTON (GB)          Marussia-Cosworth   + 3 kör h.

* 20 másodperc büntetést kapott, mert a pályát elhagyva szerzett előnyt

Kiestek: Di Resta (GB) Force India-Mercedes, 65. kör; Rosberg (D) Mercedes AMG, 65. kör; Bottas (FIN) Williams-Renault, 43. kör; Gutiérrez (MEX) Sauber-Ferrari, 29. kör; Sutil (D) Force India-Mercedes, 20. kör

Leggyorsabb kör: 1:24,069 – M. Webber, Red Bull-Renault, a 61. körben

Szólj hozzá!

Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása