HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Stefan GP: oroszlán, vagy csak dögkeselyű?

2010.02.02. 15:01 Real Simon says

Jelenleg ugyan nem rendelkezik F1-es rajtjoggal, mégis ott lesz a bahreini szezonnyitón a Stefan GP felszerelése. Ezt a szerb „bábistálló” milliomos vezetője, Zoran Stefanović tudatta az Autosport magazinnal egy sajtóközleményen keresztül.

A Stefan GP nyilván arra számít, hogy az új istállók egyike – minden bizonnyal a nehéz anyagi helyzetben lévő Campos Meta – nem készül el a szezonkezdetre az új kocsijával, vagy a felhalmozott adóssága nem teszi lehetővé az indulást.

Habár nem kapták meg az indulási jogot (ami miatt eredetileg beperelték az FIA-t, majd decemberben visszavonták a bírósági keresetüket), a Stefan GP továbbra is aktívan igyekszik bizonyítani, hogy nem adták fel a reményt. Stefanović még decemberben megegyezett a Toyota kölni bázisán John Howett volt csapatfőnökkel, hogy átveszi a japánok 2010-re kifejlesztett autójának terveit, a marsdorfi gyár és a munkaerő egy részét, illetve a kocsi már legyártott alkatrészeit. Eredeti célja szerint a Stefan GP több tesztet is lebonyolít az év folyamán kipróbált, illetve feltörekvő pilótákkal, hogy ha esélyük nyílna a belépésre, csatlakozhassanak a száguldó cirkuszhoz.

A Londonban élő szerb mágnás alighanem abban reménykedik, hogy „aktív ellenállásával” elnyeri majd Bernie Ecclestone szimpátiáját, bizonyítja rátermettségét (és a beszálláshoz szükséges anyagi hátteret), és ha a Camposnak valóban problémái akadnának, beugorhatnak a felszabaduló helyre.

Addig pedig ki-ki döntse el maga, hogy a Stefan GP egy rettenthetetlen, bátor oroszlán, vagy csak egy dögkeselyű, amely prédára lesve köröz a levegőben…

4 komment

Címkék: toyota bahrein ecclestone bernie john howett stefan gp stefanovic

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr392211620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_149244 2010.02.03. 05:53:38

Dögkeselyű...Teljesen. És az a gond, h lesz is mire lecsapnia. A Camposról elég kétes híreket hallani.

Ismeretlen_148360 2010.02.03. 10:44:21

Egyik képen Stefanovic mellett Mike Coughlan (ex-McLaren Chefkonstrukteur) vigyorog. Nem tette tönkre a karrierjét a Ferrari-McLaren kémbotrány! :)

Ismeretlen_149536 2010.02.04. 23:10:02

Hogy a fenébe tud a semmiből felbukkanni valaki, aki csak úgy megveszi a ToyotaF1 cuccát? Hogyhogy nem Branson vette meg a Virginnek?

Ismeretlen_148360 2010.02.05. 10:49:47

AMD: jogos a felvetés. Stefanovic valóban a semmiből bukkant fel, de nagyon ambíciózus, és ez engem lenyűgöz. Branson azért nem a Toyota cuccát vette meg, mert a Wirth Research valszín jóval olcsóbban kifejlesztette a kocsit (CFD-design), mint amit a Toyota kért volna a tervekért, vagy egy félkész versenygépért.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása