HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Kirúgták a Mercedestől Nick Fry-t!

2010.02.16. 11:20 Real Simon says

Hivatalosan lemondott, gyakorlatilag kirúgták a Mercedes GP-nél betöltött vezérigazgatói posztról Nick Fry-t, aki 2009-ben aktív részt vállalt a két világbajnoki címet nyert Brawn GP sikereiből. A Mercedes a csapat abu-dhabi befektetési partnerének, az Aabarnak az ügyvezető igazgatóját, Mohamed Badawi al-Husseinit nevezte ki Fry helyére.

Fry-jal együtt az egykori Brawn-menedzsment nagy részének is távoznia kellett a Mercedes égisze alatt újjászervezett csapattól. Köztük van a Brawn GP egykori jogi tanácsadója, Caroline McGrory is, aki tavaly szintén jelentős részt vállalt az istálló sikerre vitelében (tőle származik a Brawn GP elnevezés is). Fry menesztése azt is jelenti, hogy a csapat egykori vezetői már nem érdekeltek a Brawn GP-ben korábban birtokolt részvénycsomagban, mert a Mercedes-Benz (vagy az Aabar) kivásárolta őket.

Fry állítólag feltűnt a Lotus Racing múlt pénteki, londoni bemutatóján, amiből arra lehet következtetni, hogy ő lesz a brit istállót jelenleg irányító (de hangsúlyozottan csak átmeneti jelleggel) Tony Fernandes utódja a csapatvezetői poszton.  

4 komment

Címkék: kirúgták brawn gp ross brawn mercedes gp aabar nick fry

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr162211658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_150906 2010.02.16. 16:11:31

Szia Mindenki aki olvassa... Nem biztos, hogy jó ötlet a Mercedes részéről ilyen nagyarányú tisztogatással kezdeni a szezont

Ismeretlen_148360 2010.02.17. 09:00:23

Hát, akié a kecó, az választja meg a biztonsági őröket... Ez mindig, mindenhol így van. Személy szerint én se küldtem volna el Fry-t. Régebben a BAR-nál, Hondánál csinált hülyeségeket, és tavaly év közepére egy picit bajba sodorta a Brawnt is (elfogyott a Honda pénze, és nem volt új szponzor). De végeredményben nekem bizonyított a 2 vb-címmel.

Ismeretlen_150906 2010.02.17. 10:34:04

Na igen. Azért a csapategység, mindennek ellenére kívülről meglehetősen stabilnak tűnt a Brawn-nál, és ez borulhat most. Ezért gondolom, hogy rá ért volna a Merci ezzel a döntéssel. Mellesleg sok esetben a biztonsági őrök viszik padlőra az általuk őrzött helyeket :)Azért remélem nem lesz gond, ha már egyszer mellettük "köteleztem el" magam Kimi után:)

Ismeretlen_150906 2010.02.17. 17:19:57

Nick Fry mégis csak marad, bár az elnökségből kikerül....én a spanyol újságírókat gyanítom a háttérben :-)))
Száguldó cirkusz