HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Coulthard a Mercedesszel indul a DTM-ben

2010.04.06. 09:28 Real Simon says

Régóta tudtuk, hogy David Coulthard unatkozik, szeretne újra versenyezni. A 39 éves egykori F1-es pilóta két DTM-teszten is részt vett már idén egy AMG Mercedes C-Klasséval, és bíztató köridőket ért el. A Mercedes konszern azonban csak most adta áldását a skót pilóta bejelentésére.

Az jelentette az akadályt, hogy Coulthard az elmúlt két esztendőben a Red Bull F1-es tanácsadója volt, ami ütközött a Mercedes (és a Red Bull) marketinges érdekeivel. A Red Bull ráadásul a konkurens Audit támogatja csapatszinten a DTM-ben, már 2004 óta. (Mennyivel könnyebb lett volna a megegyezés, ha a Red Bull Racingnek sikerül megállapodni a Mercedes-motorokról 2009 végén…)

„A német túraautó-bajnokság nagyon erős, kemény csatákra számítok” – mondta Coulthard a bejelentése alkalmával. „Minden tiszteletem a DTM-pilótáké. Remélem, hogy tapasztaltabb kollégáim segítségével gyorsan beletanulok a túraautózásba. A DTM új szakaszt nyit az életemben, ehhez azonban meg kell változtatnom a vezetési stílusomat. A Formula-1-es kocsik közismerten remek fékhatása után itt egy kicsit kevesebből kell gazdálkodni. Fogalmam sincs, hogy fog ez menni nekem, de az élet akkor szép, ha tele van új kihívásokkal” - mondta a 2001-es vb-ezüstérmes.

David első DTM-szezonjában egy egyéves C-Klassét vezethet, csapattársa lesz többek között a tavaly vb-ezüstérmes Jamie Green (korábbi brit F3-bajnok) és a Force India skót tesztpilótája, Paul di Resta is. Coulthard bukósisakjára a Red Bull logója mellett a Mercedes-csillag is felkerül, az viszont egyelőre kérdéses, milyen lesz kocsi festése. Valószínűleg a Red Bull jótékonysági alapítványának, a Wings for Life-nak a logója kerül fel rá.

A DTM 2010-es szezonja április 23-25-én kezdődik Hockenheimben.

4 komment

Címkék: mercedes coulthard red bull dtm

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr392211750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_152981 2010.04.07. 10:50:35

DTM kiöregedő F1-es pilótáknak amolyan levezetés :D de ha élvezi csinálja sok sikert neki :)

Ismeretlen_148360 2010.04.07. 16:17:09

Persze, de miért ne lehetne az ex-F1-es pilóták levezető bajnoksága? Persze a DTM sokkal több ennél, egyben a fiatal tehetségek melegágya is. Elég csak di Restára, Paffettre gondolni, vagy a korábbi évekből Fisichellára, aki a DTM-ben (ITC) élesíítette a körmeit.

Ismeretlen_149536 2010.04.07. 21:25:57

Nem rossz a DTM, csak kicsi a publicitása. Simán hozza az F1 izgalmainak színvonalát.

szeja 2010.04.11. 13:49:42

Az a baj, hogy a DTM-ben már csak két márka autói küzdenek.
Száguldó cirkusz