HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Barcelona az utolsó szalmaszál Schumacher számára

2010.04.19. 10:27 Real Simon says

Növekszik a nyomás Michael Schumacheren. A száguldó cirkuszba három év kihagyás után idén visszatért hétszeres világbajnok teljesítményét egyre több kritika éri, a Mercedes GP vezetői azonban biztosították bizalmukról a németet. Norbert Haug és Ross Brawn abban bízik, hogy a Spanyol GP-n (május 7-9.) bevetendő, jelentősen átalakított MGP W01 versenyautó sokkal jobban fog passzolni a kerpeni igényeihez.

Schumacher eddigi legjobb edzéseredménye két 7. rajthely (Szahír és Melbourne), a versenyeken azonban egyelőre nem tudott előrébb lépni a Bahreinben megszerzett 6. helynél. Michael a vasárnapi Kínai Nagydíjon két alkalommal is az ötödik pozícióban körözött, ám ez inkább a kerékcserék során kialakult kavarodásnak, mintsem a pilóta vezetői bravúrjainak volt betudható. Michael egyetlen említésre méltó jelenete a verseny 17. körében játszódott le, amikor az őt megelőző Lewis Hamilton McLarenjére rátapadva, a szélárnyékból kitörve visszaelőzte az angolt. De ennek sem lett jó vége, a kerpeni ugyanis az igen rövid féktáv miatt a következő kanyarban lesodródott az ideális ívről, és Hamilton visszaelőzte. Ezt követően ahogy erősödött az eső, Schumi sorra vesztette el a pozíciókat. Korábbi nagy "fegyverével", a stratégiával (gumiválasztás) sem volt szerencséje: a mezőny többségéhez hasonlóan négyszer állt ki friss abroncsokért, így ezzel sem tudott pozíciókat nyerni.

Michael már az edzéseken arra panaszkodott, hogy nem érez elég leszorítóerőt a kocsi hátsó részén, és ez a probléma a versenyen is gyötörte. További fejfájást okoztak a számára szokatlan intermediate gumik. „Ezek az intermediate-ek valamelyest különböznek azoktól a gumiktól, amelyeket korábbról ismertem” – mondta Schumacher. „Nagyon vissza kell fognia magát az embernek, ha azt akarja, hogy a gumik sokáig kitartsanak. Ez a változékony időjárás tovább nehezítette a dolgomat: vajon meddig fog esni, vajon menjek-e be szárazgumikért, vajon mennyire nyomhatom neki… Mindez teljesen új tapasztalat a számomra” – értékelte futását a német.

Schumacher helyzete egyre kellemetlenebb, hiszen az ő botladozásaival egy időben a csapattársa, Nico Rosberg egyre jobban megy. A fiatal német eddig minden futamon erősebbnek bizonyult nála, edzéseken és versenyeken egyaránt. Rosberg a Maláj GP után két héttel Sanghajban is dobogóra állhatott, ezzel csedben fellopakodott a vb-tabella második helyére. A Mercedes (eredetileg) kettes számú pilótája így csupán 10 ponttal van lemaradva a pontversenyben vezető Button mögött.

Norbert Haug szerint a Mercedes GP Kínában tovább fejlődött - még ha ez egyelőre csak Rosberg teljesítményén mutatkozik meg. „Sanghajban nagy lépést tettünk előre, és azt gondolom, hogy Barcelonában még nagyobbat fogunk lépni. Nem nyugszunk addig, amíg rendszeresen nem leszünk ott a pole pozícióért és a futamgyőzelmekért folyó csatában. Hogy ez már Barcelonában sikerül-e? Őszintén szólva vannak kétségeim, ahhoz ugyanis, hogy az első futamokon tapasztalt hátrányunkat ilyen rövid idő alatt behozzuk, szenzációs nagy ugrásra lenne szükség” – véli a Mercedes csapatvezetője.

Haug a kritikák ellenére védelmébe vette Schumachert. „Michael egy intézmény, aki egyesíti a csapatunkat. Nem felejtett el versenyautót vezetni, efelől senkinek se legyenek kétségei. Mi vagyunk azok, akik nem adtunk alá megfelelő kocsit, de legkésőbb Barcelonában minden a helyére kerül” – fogalmazott Haug.

Közben a mérnökök Ross Brawn irányításával gőzerővel fejlesztik tovább az MGP W01-est. A Sanghajban bemutatott új hátsó szárny (amely részleteiben már a McLaren által bevezetett F-csatornás megoldásra emlékeztet) egyelőre nem hozott áttörést a teljesítményt illetően, de a csapat számításai szerint körönként egy tizedet hozott a Mercedesnek. Brawn bízik abban, hogy ha sikerül optimalizálni a hátsó szárnyat, illetve bevetik a teljes aerodinamikai rendszert, az Ezüstnyilak felzárkózhatnak a közvetlen élmezőnybe.

„Elég egyértelmű, hogyan működik [a McLaren F-csatornája], de a megvalósításra több lehetőség is adódik. Biztos, hogy ez a megoldás senkit sem hoz körönként fél másodperces előnybe, de ha itt-ott le tudunk csípni vele egy-két tizedet a köridőből, akkor előre viszi a csapatot” – magyarázza Brawn. „A McLaren rendszere nagyon okosan ki van találva és nehéz kopírozni. A mi rendszerünkkel ellentétben azonban az övék aktív rendszer [egyenesekben a pilóta a bal térdével nyitja, majd zárja be a levegőcsatornákat – S.I.], míg a miénk passzív [a levegő nyomása nyitja és zárja a csatornákat – S.I.].

Barcelonában tehát végleg eldől, hogy van-e létjogosultsága Michael Schumachernek a modern Formula-1-ben. Már csak szűk három hetet kell várni addig...

8 komment

Címkék: barcelona schumacher michael norbert haug spanyol gp ross brawn mercedes gp f csatorna

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr792211771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gardendesigner 2010.04.19. 11:57:21

Nem gondolom, hogy Barcelona vízválasztó lenne, amennyiben még ott sem sikerül nagyot villantani. A média egy része, és a szurkolók egy része is azzal szugerálták magukat, egymárt, hogy Schumi majd rögtön agyon veri a mezőnyt.És amikor ez elmaradt, rögtön a német ellen fordultak. Türelmesnek kell lenni, hogy a csapat és a Ross Brawn, Schumacher páros ismét egy hullámhosszra kerüljön. A három év alatt sok minden változott, aklimatizálódnia kell az új helyzethez. Szerintem még a tizedik futam után sem kell leírni, tudja ő is és Brawn is , hogy mit csinálnak. (nem az elfogultság beszél belőlem, mert nem voltam Schumi fan), bár idén szurkolok neki.

szeja 2010.04.19. 18:07:25

Igazából csak jövőre van esély a nagyobb ugrásra. Ezt az autót készen kapta és láthatóan nem fekszik neki. A 2011-es autó már Shumi igényei és észrevételei alapján épülhet. A kérdés az, hogy valóban marad-e három évig, vagy lógó orral távozik idén.

gardendesigner 2010.04.19. 18:22:43

Az elejével teljesen egyet értek, hozzátéve, hogy már Barcelonába is egy nagyrészt Schumi részére átalakított autót visznek. Az, hogy lógó orral távozna, szinte teljesen kizártnak tartom, már csak az egójából is adódóan. Nem véletlen, hogy 3 évre írt alá.....szerintem

Ismeretlen_148360 2010.04.19. 22:39:48

Egy évre írt alá, plusz 2 év opció.

szeja 2010.04.20. 16:25:22

A Barcelonára átépített autó is csak a jelenlegi update-je. Emellett kérdés, hogy a többi csapat mennyit fejlődik.

gardendesigner 2010.04.20. 18:36:26

Ross Brawn nyilatkozatai alapján nem egyszerűen frissítésekről van szó, egy majdnem új autót kap majd, ami már a visszajelzései alapján készül, és a megfelelő visszajelzései már a Ferrarinál is komoly eredményeket hoztak. Itt most az a baj, hogy még 2 és fél hét mire megtudjuk....

Ismeretlen_149536 2010.04.21. 23:36:51

Az a baj, hogy most dől le az a szobor, amit Schumi az életművével létrehozott. Ez fáj neki is, meg a rajongóinak is. Nehéz a helyzete, és egyre kellemetlenebb, hogy már mindenki azt magyarázza, hogy mennyire. Alighanem a laikus ismerősömnek lesz igaza, aki azt mondta, hogy egy ilyen történet végét nem szabad elcseszni a visszatéréssel, mert nyerni már nem nyerhet semmit vele (csak kp-t), viszont rengeteget veszíthet.

gardendesigner 2010.04.22. 20:47:59

Nem gondolom, hogy az a szobor ledőlhet, legfeljebb nem épül másik. De még erről is nagyon korai beszélni, szerintem térjünk erre vissza a szezon felén túl. Ezt az egészet a Schumi felé túl nagy elvárást a szurkolókba szugeráló újségírók gerjesztik. Ezen az elven Lauda sem lenne 3szoros világbajnok. Ha meg Schumachernek nem sikerül a hét világbajnoki címet akkor sem lehet tőle elvenni. 7 éven keresztül ő volt a legjobb és ez tény....
Száguldó cirkusz