HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Döntött az FIA: három évre a Pirelli lesz az F1 gumiszállítója

2010.06.23. 16:11 Real Simon says

Ahogy azt az SZC_blog már három héttel ezelőtt jelezte, a Pirelli veszi át a Formula-1 hivatalos gumiszállítójának szerepét a Bridgestone kivonulása után (2011-től). Erről ma döntött az FIA Motorsport Világtanácsa Párizsban. Ez azt jelenti, hogy a másik két jelentkező, a Michelin és az Avon/Cooper alulmaradt a licitálásban, illetve, hogy a Bridgestone marasztalásáról szóló hírek csak kacsák voltak.

A Szövetség döntött a 107%-os szabály visszaállításáról is. Ez azt jelenti, hogy az az autó, amelynek pilótája nem végez 7 százalékon belül a Q1-ben legjobb időt elérő kocsi köridejéhez képest, nem állhat rajthoz a versenyen. Egy kiskaput azért hagytak a döntéshozók: a három versenybíró és a pilóta-tanácsadó "rendkívül indokolt esetben" engedélyt adhat az indulásra a lassú kocsi(k) sofőrjének.

A Motorsport Világtanács a jövő évtől elvetette az F-csatorna (és a hozzá hasonló aerodinamikai megoldások) használatát, továbbá döntött a versenyautók rajtkész tömegének 640 kg-ra növeléséről (a jelenlegi 620 kg helyett). Jóváhagyták viszont az állítható hátsó szárnyat, melynek segítségével azonban nem szabad 15 km/óránál nagyobb sebességtöbbletet elérni, a verseny első két körében pedig tilos használni. 

A részletekről később!

6 komment

Címkék: pirelli ülés megbeszélés fia gumiszállító motorsport világtanács

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr102211878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_149244 2010.06.23. 19:21:54

Nem az állítható hátsó szárnyat?

gardendesigner 2010.06.24. 09:20:08

Ez azt is jelentheti akkor, hogy ha valaki kiesik technikai, vagy egyéb okoból (ütközés akár önhibáján kívül) a Q1 ben, az automatikusan a versenyen sem indulhat? Mert ha erről is a versenybírók döntenek, akkor Chandok komoly veszélyt jelenthet :-)

Ismeretlen_148360 2010.06.24. 11:53:05

DP27: de, a hátsó szárny lesz állítható - már javítottam.

Ismeretlen_148360 2010.06.24. 11:55:25

G'designer: ilyenkor a szabály szellemiségét kell nézni. Arra született, hogy aki 6-7 mp-cel lassabb, mint a legjobbak (ahogy idén a Hispaniával, Virginnel többször előfordult), ne jelentsenek balesetveszélyt a versenyen. Ha Alonso odaveri magát a Q1-ben (mint most Monacóban, bár az Q2 volt asszem), egy Ferrarit nem fognak eltiltani, hanem a többiek után mehet a pit-lane-ből. De ez vis maior - ezért hagyták meg a kiskaput (stewardok döntése).

gardendesigner 2010.06.24. 12:40:22

Egy részről egyet kell, hogy értsek, másrészről viszont azt mondom, hogy addíg, amíg költségcsökkentés címen teszttilalom van, teljesen felesleges új csapatokat keresni, mert még ha a legtapasztaltabb szakemberek is kerülnek az újakhoz, nem sok esély van teljesíteni az így elvártakat az első években.

Ismeretlen_149244 2010.06.24. 20:37:33

Érdekes ez a 107%-os szabály. Anno 1996-ban szerettem mert előtte sok olyan csapat és pilóta volt (pl.:Belmondo Jr. & Pacific,Lola) akik miatt ez ki lett találva és jó is volt. Viszont ha idén lett volna ilyen szabály akkor a tesztlehetőség nélküli HRT és Virgin (akiknek még szélcsatorna sincs a CFD miatt) semmit sem tudott volna fejlődni és év végére eltűntek volna a süllyesztőben. Így azonban van egy erősen fejlődő Lotus-unk, egy olyan szedett-vetett HRT ami a többre hivatott Virgin-t csipkedi már, és így együttesen is már kezdenek vmi féle képpel rendelkezni a jövőbeli fejlesztési irányokról. Jelen szabályok szerint a 107%-os szabály el fogja ölni a 13. csapatot aki jövőre érkezik. Pedig kellenek a versenyképes csapatok mert az autógyártóknak mindig csak egy-egy fellángolás az F1. A gerincet mindig is a Ferrari-McLaren-Williams-Sauber féle versenyzésre szakosodott, versenyőrült csapatok és tulajdonosaik fogják adni.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása