HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Michelisz és Walter Lamborghinivel indul az 1000 km-es futamon a Hungaroringen

2010.08.16. 19:56 Real Simon says

Első alkalommal látogat el Magyarországra a Lamborghini hivatalos márkakupája, a Lamborghini Blancpain Super Trofeo az augusztus 21-22-i „Le Mans Series 1000 km of Hungaroring” versenyhétvége keretében.

A sorozat nemzetközi mezőnye a Lamborghini Gallardo modell 570 lóerős, négykerékmeghajtású, V10-es motorral szerelt versenyváltozatával és a magyar autósport két kiemelkedő alakjával – Michelisz Norberttel és Walter Csabával – vág neki a mogyoródi hétvége három futamának.

A sorozat hazai premierjén két magyar pilótával is erősít a legendás olasz márka: Michelisz Norbertjelenleg az FIA túraautó-világbajnokságban (WTCC) versenyez, ahol jelenleg második helyen áll az újoncok között. A Zengő Dension Team versenyzője 2009-ben a SEAT León Európa-Kupa bajnoka volt, korábban pedig több hazai címet is begyűjtött. Michelisz tavaly október óta most először szerepel majd hazai közönség előtt a Hungaroringen. Partnere az 1-es rajtszámú autóban a Lamborghini hivatalos tesztpilótája, Giorgio Sanna lesz, aki az olasz GT-bajnokságban is egy Lamborghini Super Trofeo volánja mögött köröz, emellett részt vesz annak folyamatos fejlesztésében is.

„Mindig különleges egy ilyen autót vezetni, mint a Lamborghini Super Trofeo: ilyen erős géppel még sosem versenyeztem” – mondja Michelisz. „Ez egy igazi csemege számomra. A mezőnyben vannak erős, komoly múlttal rendelkező pilóták. Nagyon várom a futamokat és biztosan jól fogom érezni magamat!”

A Lamborghini márkakupában a hétvégén bemutatkozó másik magyar pilóta, Walter Csaba is komoly nemzetközi sikereket ért el 2010-ben: az FIA GT3 Európa-bajnokságban összetettben a harmadik helyen áll, és a jaramai viadalon (Spanyolország) már egy futamgyőzelmet is bezsebelt. Walter emellett januárban kategória-elsőséget ért el a Dubai 24 órás futamon. Csapattársa a 2-es rajtszámú VIP-autóban a belga Stéphane Lémeret lesz, aki idén már versenyzett Csaba ellen a GT3 sorozatban.

A Lamborghini Super Trofeo sorozatban profi és félprofi (ún. gentleman) pilóták mérik össze tudásukat. A profik pontversenyét Mirko Venturi vezeti, akinek legnagyobb ellenfele, a 2009-es bajnok Fabio Babini mindössze hat pont hátránnyal vág majd neki a hungaroringi viadalnak. A Le Mans-i 24 órás verseny korábbi kategória-győztese, Peter Kox áll jelenleg a tabella harmadik helyén.

Forrás: Lamborghini Motorsport

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr382226252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz