HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Michelisz alázta a Lamborghini tesztpilótáját a Hungaroringen

2010.08.21. 19:55 Real Simon says

Súlyosan lealázta a Lamborghini hivatalos tesztpilótáját, Giorgio Sannát a Lamborghini SuperTrofeo mai időmérő edzésén Michelisz Norbert. A Lamborghini egyik VIP-autójába meghívott magyar kiválóság 1:51,592 perc alatt ért körbe a Hungaroringen, ezzel megszerezte az első sorból való indulás jogát a sokszoros futamgyőztes, olasz Venturi/Maino kettős mögött (1:50,878).

Az elsőkerékhajtású SEAT León TDI-hez szokott magyar WTCC-pilóta gyakorlatilag tesztelés nélkül ült bele a közel 570 lóerős, összkerékhajtásos Lamborghini Gallardóba. Ehhez képest szinte csoda, hogy szombat délután, az első gyorskörében közel 3 másodperccel jobb kört repesztett, mint a versenygépet és a gumikat kívülről-belülről ismerő Sanna!

„Fogalmam sincs, mi az oka, hogy ennyivel gyorsabb voltam Giorgiónál” – mondta csibészes mosollyal, kissé zavartan pislogva Norbi az edzést követő sajtótájékoztatón. „Ő sokkal jobban ismeri a kocsit, én viszont jobban ismerem a pályát!” Kérdésemre, hogy nem zavarja-e a kanyarodásnál, hogy a burkolt Lambóból alig lehet látni a kocsi orrát és a kanyarok szegélyét, azt felelte: „Valóban furcsa egy kicsit az üléspozíció. A Gallardo nagyon alacsony, ezért az ülés hátrább helyezkedik el benne, mint amit a WTCC-versenyautómban megszoktam, és meg is van döntve picit. De már annyit versenyeztem a Hungaroringen, hogy érzésből is végig tudok rajta menni, a szegélyek nem jelentenek gondot.”

Michelisz azt is elmondta: számára az összkerékhajtás is újdonság, de úgy érzi, hogy mivel a nyomaték nagy része hátulra esik (a Gallardo nyomatékelosztása 30:70%), a gép úgy viselkedik, mint egy erős hátsókerekes kocsi. „Menet közben gyakran előfordul, hogy alulkormányzottságból átvált túlkormányzottságba, vagy fordítva. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha nagyon gyorsan, reflexből reagálsz a váltásra.”

Michelisznek a versenyen nem volt szerencséje: a hátsó kerekek hirtelen blokkoltak, és a kocsi megállt a 13-as (utolsó előtti) kanyarban, és csak csigatempóban tudott bevánszorogni a depóba. A hiba okát az olasz szerelők egy órával a verseny leintése után sem tudták megmondani. Reménykedjünk, hogy a vasárnapi 2. és 3. futamra sikerül megtalálni a hiba okát és kijavítani azt…
 

1 komment

Címkék: norbert wtcc hungaroring; michelisz ;norbi; lamborghini; sanna; supertrofeo; lms

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr722237926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zevilaga 2010.08.25. 20:56:27

Elképesztő ez a srác... Hát még ha megtanulna elrajtolni is a Seattal...
Száguldó cirkusz