HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Nagy változásokat tervez a Hungaroring új elnöke

2010.08.31. 14:51 Real Simon says

Ma déli 12 óra 04 perckor Palik László ünnepélyesen kikapcsolta hivatali mobiltelefonját, ezzel jelképesen lezárta azt a tízéves periódust, mely során a Hungaroring Sport Rt. (később Zrt.) elnök-vezérigazgatójaként, majd (2007-től) elnökeként tevékenykedett. Utódjává a kétszeres olimpiai bajnok Gyulay Zsoltot nevezték ki.

„Már a Magyar Nagydíj előtt elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó versenyem a Hungaroring vezető funkcionáriusaként. Ezentúl szeretnék a magam ura lenni, és rendes családapaként élni a feleségemmel és a két kisgyermekemmel” – indokolta távozásának okát Palik.

Palik László helyét a mai naptól a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Gyulay Zsolt vette át a Hungaroring Sport Zrt. élén, aki cégvezetői tapasztalatait több Kft-nél és részvénytársaságnál, valamint az UTE és az MTK sportklubok sportvezetésében szerezte. Jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki posztját is betölti, de mint elmondta, eddig nem támadták emiatt. Június elején Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hívta fel telefonon, akkor kérte fel, hogy vegye át a Hungaroring Sport Zrt. vezetését, amire „GyuZsó” rövid gondolkodás után igent mondott.

Palik elmondta: három hónapja kezdődött el az átadás-átvétel folyamata, amely példaértékűen, politikai felhangoktól mentesen zajlott. Fontos az is, hogy a tulajdonosok (70%-ban a magyar állam, 30%-ban a verseny promóciójáért felelős Ostermann Forma-1 Kft.) teljes egyetértésével, konszenzusos alapon nevezték ki az utódját.

Gyulay Zsolt ismét elnök-vezérigazgatóként funkcionál, kinevezése határozatlan időre szól, de azt a 2011 márciusában esedékes közgyűlésnek formálisan még el kell fogadnia. Az eddigi szakmai vezető, Dancsó Pál jelenti a személyi folytonosságot az új vezetésben: mostantól ő a Hungaroring Sport Zrt. cégvezetője.

A részvénytársaság többségi tulajdonosa, a magyar állam nevében Halasi Tibor államtitkár képviselte a nemzeti fejlesztési minisztériumot az eseményen, aki elmondta: „Palik úr munkáját, a Forma-1 Magyar Nagydíj érdekében tett erőfeszítéseit eredményesnek minősítettük. Szeretném megköszönni az elmúlt tíz évben végzett munkáját, és sok sikert kívánni neki további üzleti vállalkozásaihoz.” Halasi Tibor kiemelte: a minisztérium célja, hogy „transzparens, gazdaságos és minél költséghatékonyabb gazdálkodást érjünk el a Hungaroring új vezetésével.”

A Hungaroring új vezetője, Gyulay Zsolt kifejtette: az ő felkérése és konszenzusos kinevezése annak egyértelmű deklarálása, hogy a magyar állam továbbra is kiemelten fontosnak tekinti a hazai Forma-1-es futam ügyét. „A Magyar Nagydíj ügye nemzeti ügy, hasonlóan az olimpiai szereplésünkhöz. Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy biztosítsam, hogy az állam felelős gazdaként működjön közre a Hungaroring kihasználtságának növelésében, a régi és új feladatok elvégzésében.”
Az elnök-vezérigazgató szerint „tarthatatlan, hogy a részvénytársaság különböző vállalkozásoknak [például a Dancsó Pál és Walter Csaba kezében lévő Racing System Kft. - a szerk.] adja ki a pálya hasznosításának, a versenyek szervezésének jogát. Ezeket a funkciókat vissza kell vennie a részvénytársaságnak. Növelni kell a pálya kihasználtságát is, hiszen a Hungaroring csak így lehet nyereséges.”

Frank Tamás, az Ostermann Forma-1 Kft. ügyvezetője az F1cirkusz.blog.hu kérdésére elmondta: ő értesítette Bernie Ecclestone-t  az elnökváltásról, amelyet a Formula One Management vezetője tudomásul vett, és munkájához sok sikert kívánt. „Ecclestone úrnak természetesen nincs beleszólása a Hungaroring Zrt. vezetőinek kinevezésébe. Neki egy dolog számít: hogy a Magyar Nagydíj szervezői továbbra is hozzák az elvárt magas szakmai színvonalat.”

A rövid- és középtávú tervekről szólva Gyulay Zsolt elmondta: első és legfontosabb feladat a pálya újraaszfaltozása, illetve az elöregedett lelátók kicserélése, amihez neki kell biztosítania az állami pénzforrásokat. „Néhány hete jöttem haza Szingapúrból, az ifjúsági olimpiáról, ahol alkalmam volt megnézni az ottani F1-es pálya nyomvonalát is. Mondhatom, hogy ég és föld a különbség az ottani és itteni aszfaltcsík minősége között, ami tarthatatlan. Nagyarányú fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a különböző távol-keleti versenypályákkal.” Az új elnök előrevetítette, hogy változások lesznek a Hungaroring Zrt. vezetői köreiben is, de konkrét személycserékről egyelőre nem beszélt. Kitért arra is, hogy továbbra is az elmúlt évtizedben felállt szakmai stábbal kívánja folytatni a munkát, ám a nagyarányú fejlesztések megindulásával ezt a stábot is bővíteni kell.

Távlati tervek között szerepel egy 120-140 férőhelyes szálloda építése is, amellyel az üzemeltető célja az, hogy további bevételekhez jusson, melyekből a pálya fenntartási és átépítési költségeit fedezheti.

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr132262007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2010.08.31. 18:35:59

Paliknak jó pihenést családja körében, Gyulaynak sok sikert a munkájához. Reméljük megvalósulnak tervei.

==T== 2010.08.31. 21:20:16

Sok sikert hozzá. Palikot nem sajnálom.

masterjedi 2010.09.01. 09:24:42

Remélem,Gyulay nem csak ígérget,hanem tesz is valamit a Ring kihasználtsága érdekében!(új versenysorozatok?)
Lacinak jó pihit,Zsoltnak kitartást az új melóhoz!
-varszegimark-

==T== 2010.09.01. 11:55:42

@masterjedi: FIA GT lenne jó, persze néző akkor lenne, ha legalább az egyik kábelcsatorna adná a sorozatot. Aminek még örülnék, az a Szuperbike vb, bár ahhoz kezdeni kéne valamit a 1-es és a 12-es kanyarokkal.

dp27 2010.09.01. 12:01:59

Az elmúlt időszak legfontosabb híre honi szempontból. Ha Gyulai jó vezető akar lenni akkor a jövőben az F1-el fog kelni és feküdni. Lehet sikeres a dolog. Bár a Dancsó féle infók kicsit ellent mondanak egymásnak. Kíváncsi leszek a csapatára és a konkrét tervire. És azt se felejtsük el h ez a kormány inkább focipárti - emiatt kimeleten fontos lesz Gyulai ténykedése. Remélem fog fellendülést hozni. Bár én Palik tevékenységére se tudok mondani semmi rosszat.
Száguldó cirkusz