HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Elbukta a Volkswagent a Formula-1

2010.09.01. 11:27 Real Simon says

A Volkswagen sportigazgatója, Kris Nissen szerint napok kérdése, hogy a wolfsburgi márka beadja indulási kérelmét a 2011-es WRC rali-világbajnokságra. Ez azt jelenti, hogy nem hozott eredményt Bernie Ecclestone legalább egy évtizede tartó udvarlása; Bernd Pischetsrieder VW-főnök mégsem az F1-et választotta.

A Volkswagen augusztus elején mutatta be a Race Touareg legújabb verzióját (RT-3), amellyel arra készül, hogy zsinórban harmadszor is megnyerte a Dakar-ralit. A márka harmadik éve versenyez a németországi megbízhatósági bajnokságban (VLN) a Scirocco GT24-CNG-vel, amely kétszer megnyerte a biogáz-hajtásos kategóriát a Nürburgringi 24 óráson. Emellett létrehozták a VW Scirocco-R Kupát is (amely a DTM egyik betétversenye), valamint második éve vesznek részt motorszállítóként a brit Formula-3-as bajnokságban, illetve az F3 Euroszériában. 

„Az új WRC-szabályok nagyon jól sikerültek, gratulálok a szervezőknek! Ha rögtön lépést akarunk tartani az éllovasokkal, minél előbb meg kell hoznunk a döntést [a gyári részvételről]. Két évre van szükségünk ahhoz, hogy versenyképessé váljunk, és nem áll szándékunkban túl sok időt adni a riválisainknak az új autók kiismerésére” – fogalmazott Nissen az Autosportnak.

A korábbi F3-as és GT-versenyző hozzátette: „Még ha későbbre is halasztanánk a döntést, akkor is megéri bevállalni [a rali-vébét], de akkor nehezebben válhatunk egyből topcsapattá, így a saját magunk dolgát nehezítjük meg.”

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr792263988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2010.09.01. 11:54:01

Azt nem értem, hogy hogy tudták volna behozni őket a motorfejlesztés-befagyasztásos szabály mellett...

dp27 2010.09.01. 12:18:28

Nekem nem tűnt olyan nagynak Ecclestone udvarlása az utóbbi időben. Arról nem beszélve h a lényeg a költségvetési "sapka" mint olyan nem lett bevezetve az F1-ben, míg a WRC-ben azért eléggé sok szabályt módosítottak. Igaz ezek eredményét még nem láttuk. De elvileg a 600-700 milliós gyári wrc autó árak el fognak tűnni. Ha 200 lesz az már elfogadtatható lesz egy igazgató testülettel.

Sünmami 2010.09.01. 13:52:39

Így is van elég csapat, már megint lett volna egy kisérleti nyúl a futottak még kategóriában. A VW nagyon jó név és márka, kérdés hogy mit tudott volna hozni az F-1-ben?

SiD13 2010.09.01. 15:12:35

@==T==: ennyi erővel a Cosworth sem jöhetett volna be. ők is új motort csináltak idénre...

simon weber 2010.09.01. 18:04:19

A Volkswagennek nulla tapasztalata van a versenysportban. Még az olyan nagy név, mint a Mercedes is inkább egy kis motorgyártó műhelyt bízott meg annak idején (Ilmor), hogy készítsen számukra egy motort. (Ez olcsóbb volt.) A BMW pedig számolatlanul füstölte el a motorokat a 2000-es évek elején, átlagban 150-180 millió dollárt költve évente. A VW örül, hogy most nyereséget termel és megy a bolt, nem hiszem, hogy kidobnák a sok pénz az ablakon, hogy beégjenek az F1-be. A Mercinek pl. nyolc próbapadja az F1-es motorok számára, egy-egy ilyen szerkezet iszonyatos összegbe kerül.

==T== 2010.09.01. 18:42:55

@simon weber: Ezt a butaságot kár volt elkövetned. Az Audi, a Porsche meg a Seat is a Volkswagen része(vagyis inkább a Porsche része a VW mega többi, de most ez mindegy). Ráadásul a VW-nak is van egy sikeres Dakar csapata +F3, de még a Skoda is csinált pár éve WRC-t.

simon weber 2010.09.01. 21:30:37

Kevered a szezont a fazonnal. Azért a WRC-t és a Dakart ne hasonlítsuk már a Forma-1-hez. Az előző kettő szérialapokon készült versenyautóról szól, a Forma-1 pedig egy fényévekkel bonyolultabb dolog. Raliautót még a Szuzuki is képes készíteni...

A Porsche az Arrows-os blamázs után szerintem soha többet nem jön a Forma-1 tájára. Pont ők voltak a legjobb példa erre. Sikerült egy olyan motort, amellyel még kvalifikálni sem tudták magukat a versenyekre. A 80-as évek Porsche (vagy éppen TAG) sikerei pedig a korábbi 10 év turbómotorgyártásán alapulta. Lévén, hogy a Porsche baromi jó turbómotorokat épített a sportkocsi vb-re. Az autó meg dízelben jó lásd Le Mans.

dp27 2010.09.02. 10:28:02

@simon weber: Bocs de ezzel nem értek egyet. Egy utcai autónak annyi köze van egy WRC autóhoz mint egy kanálnak egy fúrógéphez. A Suzukinak pedig vannak versenytapasztalatai és az a WRC is jó lett volna ha folytatják a programot.

dp27 2010.09.02. 10:30:19

@simon weber: Bocs de ezzel nem értek egyet. Annyi köze van egy utcai autónak egy WRC-hez mint egy kanálnak egy fúrógéphez kb. A Suzukinak volt tapasztalat és eredményei amire tudott alapozni és az az SX4 WRC is jó lett volna ha folytatják a programot.

Morgó Muki 2010.09.03. 10:27:08

@simon weber: Bocs, de olyan nagyon nem tűnsz műszaki embernek, ha azt gondolod, hogy a WRC és a Dakar autóknak bármi köze van a való világhoz. Ebből következően lehetnél kicsit szerényebb.

simon weber 2010.09.05. 13:15:32

Olvasd el a szabálykönyvet és látni fogodm ogiy igazan van. A dakar és wrc autóknak széria alapokon kell épülniük. ez nem azt jelenti, hogy az utcán ugyanaz az az autó szaladgál, de azt igen, hogy a gyárnak x darabot értékesítenie kell belelőle és vizonyos alatrészeknek (futómű, padlólemez) meg kell egyezniuük a szériagyátásban készült kocsival. Ergo nem prototípus. A Forma-1 viszont teljes egészében az! Nincs semmi köze az utcai autókhoz.
Száguldó cirkusz