HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Hat év után ismét Ferrari-pole Monzában!

2010.09.11. 15:16 Real Simon says

Fernando Alonso jóvoltából - 2004 óta először - egy Ferrari indulhat a pole pozícióból vasárnap Monzában. Idén először nincs Red Bull-kocsi az első rajtrsorban.

Egyedül Alonso volt képes 1 perc 22 másodperc alá leszorítani a köridejét a Q3-ban (1:21,962), ennek köszönhette idei első, összesen 19. edzéselsőségét. Alonso legutóbb tavaly, a Hungaroringen kezdhetett az élről egy versenyt (az időmérő rendszer megbolondulása után), a Ferrari pedig 2008-ban, Interlagosban.

Jenson Button szerezte meg a 2. rajtkockát, ami azt jelenti, hogy idén először nem lesz Red Bull-Renault az első rajtsorban. Button a nagyobb leszorítóerővel rendelkező McLaren-kasztnival vágott neki a kvalifikációnak (szemben Hamiltonnal, aki F-csatorna nélkül, kisebb hátsó szárnnyal állt ki), és mérnöki precizitással összerakott utolsó körének köszönhette, hogy hosszú idő után visszatérhet az első sorba.

Felipe Massa 3. helyével alátámasztotta a Ferrari várt formajavulását (a brazil egész hétvégén csak a Q1-ben tudott a csapattársa előtt végezni); Hamilton 5. rajtpozíciója viszont meglehetősen nagy csalódás a McLaren-Mercedes eddigi formáját látva. Persze, megfelelő stratégiával még innen is lehet győzni vasárnap.

Fernando Alonso (Ferrari F10) útban a pole pozíció felé Monzában (Fotó (c) Ferrari)

Aligha reménykedik győzelemben a Red Bull csapata. Világbajnoki címért hajtó pilótáiknak csak a 4. (Webber) és a 6. (Vettel) rajtpozíció jutott Monzában, és míg a német még valószínűleg nem lőtte el minden puskaporát, addig Webbert több műszaki hiba is gyötörte a hétvége során. Pénteken a motorjában ment fel a vízhőfok, a szombat délelőtti tréningen pedig kisebb tűz keletkezett az RB6 váltóházában, ezért kellett idő előtt a garázsba vonulnia. Christian Horner előre jelezte, hogy az Olasz Nagydíjon nem számítanak kiugró eredményre, innen nézve a 4. és 6. hely nem számít meglepetésnek.

Nico Rosberg ismét bejuttatta a legjobb 10 köré a Mercedest - nem úgy, mint csapattársa, Michael Schumacher, aki ezúttal is csalódást keltett teljesítményével. Az ötszörös monzai győztes már a Q2-ben elvérzett, csupán a 12. rajtkocka jutott neki.

Pénteki remeklése után csalódást okozott Robert Kubica is, aki csak a 9. helyre voilt jó a Renault-val, de a legnagyobb csalódást a Force India okozta, amely meglepetésre egyik autójával sem jutott be a legjobb tíz közé! Sutil 11 helye a kocsi instabilitásának volt betudható, míg Liuzzi edzésének motorhiba vetett véget a Q1 közepén.

Olasz Nagydíj, Monza. A kvalifikáció végeredménye:

1. ALONSO (SPA) Ferrari  1:21,962
2. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes 1:22,084
3. MASSA (BRA) Ferrari   1:22,293
4. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault 1:22,433
5. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes 1:22,623
6. VETTEL (D) Red Bull-Renault 1:22,675
7. ROSBERG (D) Mercedes GP   1:23,027
8. HÜLKENBERG (D) Williams-Cosworth 1:23,037
9. KUBICA (PL) Renault   1:23,039
10. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth 1:23,328
11. SUTIL (D) Force India-Mercedes 1:23,199
12. SCHUMACHER (D) Mercedes GP  1:23,388
13. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari  1:23,659
14. BUEMI (CH) Toro Rosso-Ferrari  1:23,681
15. ALGUERSUARI (SPA) Toro Rosso-Ferrari 1:23,919
16. DE LA ROSA (SPA)                1:24,044
17. TRULLI (ITA) Virgin-Cosworth   1:25,540
18. KOVALAINEN (FIN) Virgin-Cosworth 1:25,742
19. LIUZZI (ITA) Force India-Mercedes 1:25,774
20. PETROV* (RUS) Renault          1:23,819 
21. DI GRASSI (BRA) Virgin-Cosworth 1:25,974
22. SENNA (BRA) Hispania-Cosworth  1:26,847
23. JAMAMOTO (JAP) Hispania-Cosworth 1:27,020
24. GLOCK** (D) Virgin-Cosworth         1:25,934
* 5 rajthely büntetés Glock akadályozásáért (Q1)
** 5 rajthely büntetés váltócsere miatt

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr622288702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2010.09.11. 17:05:03

Éppen ideje volt már hogy a Ferrari összekapja magát, hiszen tavaly év közepétől megállt az élet, Kimi a hátán vitte azt a csotrogány velorexet, az idén meg egyszer az ölébe pottyant Alonsonak az első hely, másodszor meg megkapta "ajándékba". Button még megkergetheti és egészen biztos vagyok benne, hogy Hamilton is előrébb végez. De azt hiszem, én személy szerint jobban járok ha a rajtot meg sem nézem, mert ha az én kedvenc kis "betöretlen csikóm" elkezd kakaskodni Hamiltonnal, akkor abból megint roncsderbi lesz. Maradjon a fenekén, én még annak a hatodik helynek is örülnék a jelenlegi helyzetben:)

Sünmami 2010.09.12. 10:31:55

Látom jól elbeszélgettem magamban:) Vagy ez már a szenilitás első fázisa?:) Legalább nem vesztem össze senkivel.
Száguldó cirkusz