HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

2015-ig a Lotusnál marad a Rottweiler

2010.09.29. 09:25 Real Simon says

A csapat körül dúló névhasználati vita ellenére a Lotus hosszú távra tervez. Ezt bizonyítja, hogy a maláj-brit istálló további öt évvel, 2015-ig meghosszabbította Mike Gascoyne technikai igazgató szerződését.

Gascoyne tavaly szeptemberben a nulláról kezdte el felépíteni a Lotus csapatot, három kollégája segítségével. A Lotus Racing azóta a legjobb újonc istállónak bizonyult, és ha rendkívüli pechjük nem lesz, megszerzik a 10. helyet a konstruktőr-világbajnokságban. Ez azt jelentené, hogy jövőre a FOM (Bernie Ecclestone cége) állja a csapat utazási költségeit, továbbá részesednek a 2010-es tévés jogdíjakból és reklámbevételekből.

„Miután Tonyval [Fernandes, csapatvezető] a semmiből felépítettünk egy csapatot, mindig is az volt a célom, hogy innen menjek nyugdíjba. Ezért is örülök annak, hogy ezt az ötéves szerződés-hosszabbítást aláírtuk” – mondta a 47 éves Gascoyne. „Nagyszerű rajtot vett a csapat, amit remélem, hgy a következő években is folytatni tudunk.”

Tony Fernandes szerint a száguldó cirkusz egyik legelismertebb műszaki szakemberével aláírt szerződés-hosszabbítás a Lotus szándékainak komolyságát mutatja. „Ez annak a hihetetlenül kemény munkának az elismerése, amit Mike és csapata 2009 szeptembere óta végzett, és aminek köszönhetően a csapat most ott tart, ahol tart.”

Mike Gascoyne (Fotó (c) Lotus)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr112331613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása