HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Räikkönen bepöccent: „100% hogy nem megyek a Renault-hoz!”

2010.10.06. 10:03 Real Simon says

Végre Kimi Räikkönen is megszólalt az őt érintő szerződési huzavonával kapcsolatban. A finn, aki jelenleg a Citroën juniorcsapatát erősíti a WRC-ben, egy lapinterjúban kijelentette: rendkívül dühíti, hogy a nevét marketingcélokra használják, és hogy 100 százalékig biztos abban, hogy nem fog jövőre a Renault-nál versenyezni.

„Nagyon csalódottá tesz, hogy a nevemet megtévesztően használják fel marketingcélokra. Annyi történt, hogy a menedzsereim néhány héttel ezelőtt – a munkájukat végezve – az iránt érdeklődtek, mi a helyzet a Renault-nál. Ez volt minden” – jelentette ki a 2007-es Formula-1-es világbajnok a Turun Sanomat című finn lapnak.

„Egy pillanatig sem vettem komolyan fontolóra, hogy a Renault-nál versenyezzek. Száz százalékig biztosan mondhatom, hogy jövőre nem velük fogok indulni”
– tette hozzá Räikkönen.

Kimi ezzel alátámasztotta a Száguldó cirkusz blog feltételezését (szeptember 14.), miszerint jól érzi magát a rali-vb mezőnyében, és a Renault nagy valószínűséggel csak felhajtást akart csapni a csapat körül az év végi hajrában.

A francia istálló vezetője, Eric Boullier még két nappal ezelőtt is úgy nyilatkozott, hogy le akar ülni tárgyalni Räikkönennel, és „a szemébe akarok nézni, hogy lássam, ég-e még benne a régi tűz”. Marketingfogásnak nem rossz, de a német Motorsport-Total már úgy tudja, hogy a Renault Szingapúrban megegyezett Vitalij Petrov menedzsmentjével arról, hogy jövőre az orosz pilóta marad Robert Kubica csapattársa.

Kimi Räikkönen csak a kocsijából száll ki, de a WRC-ből nem (Fotó (c) Citroen Sport)

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr32350172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2010.10.06. 11:37:47

A helyében én is bepöccennék ezektől az eszeveszett álhírektől, főleg hogy a nevével élnek vissza. Szerencsétlen Petrovot meg jól a sarokba szorították (már ha elhitte). De gyanítom hogy jövőre ha még a rallyban is marad, a Red Bull nem biztos hogy igényt tart rá, az utóbbi versenyein elért eredményeit, kicsúszásait, becsúszásait, fejtetőre állásait figyelembe véve. Bár nem féltem, ha kedve támad versenyezni, máshol is szivesen látják:)

Szende Szandi(nista) · http://szendeszandinista.blogspot.com/ 2010.10.06. 13:21:37

Lesz itt még a végén kavarodás, csak várjuk ki a végét :) Kimi a WRC-ben kicsit leértékelődött, egyrészt az idei teljesítménye miatt is, meg főleg, hogy a Red Bull már nem tervez vele. Kizárt dolognak tartom, hogy ott maradjon. Az meg, hogy azt nyilatkozta, hogy 100%, az elmúlt években már megtapasztalhattuk, hogy semmit sem jelent. Azzal Kimi is tisztába van, az idei év után, hogy ő igazán csak a Forma1-ben nagy érték. Kisérletezni lehet, de pénzt csak ott tud keresni. Még mindíg biztos vagyok abban, hogy én nyerem a somlóhegyi juhfarkat, de azért egy jó soproni vörös is készen áll. :)

pcland-hu · http://www.pcland.hu 2010.10.06. 13:39:43

Raikonnen nálunk fog dolgozni

mojszipupi 2010.10.06. 13:43:52

Kimi teljesen mindegy mit csinál a Red Bull nál. Nem azért tartják h megváltsa a világot hanem a reklámértéke miatt. Pénzre meg semmi szüksége már

Real Simon says 2010.10.06. 13:51:59

@Szende Szandi(nista): Haha! Érik az az üveg bor... Jó vörös is lehet! ;)

csakezértregisztrált 2010.10.06. 14:22:17

úgy látom a vörösiszapból ide is jutott...

♥ Kitty ♥ (törölt) 2010.10.06. 14:22:17

@Szende Szandi(nista): Senki nem varta, hogy a wrc-ben ujonc Kimi verje a mezonyt, ez hulyeseg. Meg az is, hogy neki nagyon szuksege lenne a penzre. :D

megint 2010.10.06. 14:51:55

Visszajöhetne az F1-be mert egyre több a hisztis kislány.

Kivancsi 2010.10.06. 14:52:55

A fikazoknak KUSS...
Kimi gyerek jelenleg kozepmezonyben van...

ES????

Ez egy atechnikai autos verseny...

Egyszer fent!! Egyszer lent!!

Shumi hol van??
Pedig ott versenyez ahol o KIRALY??

Tolmacsi hol van??

Szo keremszepen kerem a fikazokat hogy korrekten ertekeljenek!!!

Szende Szandi(nista) · http://szendeszandinista.blogspot.com/ 2010.10.06. 15:00:15

Kedves Kitty, azt valóban senki sem várta, de azt sem, hogy ennyit törje az autókat. Ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy Kiminek már annyi pénze van, hogy öreg korára is elég. Ezt neki most kell össze szedni, és a Forma 1-ben még megteheti. Idén a Ferraritól még 12 milliós nagyságrendű fizetést kapott a távozásáért, de ez jövőre már nem lesz. Kimi reklámértékéről épp a napokban nyilatkozott Helmut Marko, és ő már csak tudja, nem véletlen, hogy nem finanszírozzák tovább a finn "hobbiját".

Szende Szandi(nista) · http://szendeszandinista.blogspot.com/ 2010.10.06. 15:03:42

@Real Simon says: Olyan bort kapsz, amilyet szeretnél, de ahhoz előbb nyerned kell.:)

Real Simon says 2010.10.06. 15:31:47

@Szende Szandi(nista): OK, fair-play! (Bocs, én emlékeztem rosszul, úgy tudtam, én kértem a fehéret - de nem. Jó lesz az a Soproni!:))

Real Simon says 2010.10.06. 15:32:59

@megint: Ez mekkora komment! Mega-lájk!! ;)

Fehér Robot · http://www.eisengrau.com 2010.10.06. 15:47:22

@Szende Szandi(nista):
ja, de előtte évi 50 milláért tolta a szekeret csomó évig.
Márpedig annyi vodkát még ő se tud meginni.

Ha Rajkó pénzért nyomná, kurvára nem lépett volna ki a F1-ből. A csávó maga a megtestesült versenyszellem, mindenben a legjobb akar lenni, ezért miután kipipálta a F1-et, átment a WRC-be. Kötelező lépés volt szinte, tekintve hogy Finnországban nemzeti sport a rali.
Ha valaha világbajnok WRC-s lesz, tuti továbbáll a jégkorong felé, nem az a specializált robot, mint Schumacher.

SÜN 2010.10.06. 16:00:06

nem kurva mind1 hol alszik bargyu pofaval?

Edd China 2010.10.06. 16:21:00

Lehet, hogy így akartak még több pénzt kisajtolni Petrov szponzoraitól.

Kíváncsi vagyok, milyen lehet a bepöccent Kimi! Emlékeztek még ugye, hogy milyen vadul tombolt a dobogón?

Sünmami 2010.10.06. 17:19:18

@Daniel David: Kb olyan lehet mint a finnek általában:):):) Idegbajos egy nemzet:)

karikaV43 2010.10.06. 20:25:19

Kimi nem egy nagy bajnok,egyszer szerencséje volt azt se többet.Semmit nem nyer már.

Wührer 2010.10.06. 20:31:40

Remélem nem látom többet az F1-ben mindíg utáltam a kis buzit.

Nancsi 2010.10.06. 20:34:56

Sünmami: vedd el egy finntől a piáját, majd megtudod milyen amikor bepöccen (rendel egy másikat :-D

Nancsi 2010.10.06. 20:37:41

Raikönnen egy halál nyugodt, kiegyensúlyozott, ember. Ami az F1-be nem fér bele - mármint az, hogy ember. Nagyon utálta már az F1 PR részét, unta az egészet, és töke ki volt már, hogy a McLaren nem bír egy épkézláb autót alá rakni. Bajnok lett 1x a Ferrarival, onnan kezdve nem is igazán izgatta a dolog (azért még ami pénzt lehet kihúzott belőlük, hülye az aki akkor vonul vissza, amikor VB lesz).

Jobb helye van neki a WRCben. Szakaszgyőzelme már volt, a rövid szakaszokon elég gyors - valószínűleg azokat fejből nyomja - a hosszúakon meg nem bízik eléggé a navigátorban. Ez lehet akár a navigátor hibája is, meg persze az övé is. De így is jobb mondjuk Ken Blocknál az eredményei alapján, holott ő már évek óta Gymkhana videokat tol.

Nancsi 2010.10.06. 20:41:10

karikaV43: Nem egyszer volt szerencséje, hanem 1 olyan éve volt, amikor nem volt totál peches. Nem ugyanaz...

Amúgy Raikönnen talán - mondom talán - pár év múlva lehet WRC bajnok. És ha az meglesz, tuti otthagyja azt is, és megy mondjuk a túraautó VBre, ami azért sokkal egyszerűbb lesz, mint az F1 vagy a WRC. 40 évesen, levezésnek azért jó lesz:-)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 20:52:21

Ha biztos benne, hogy nem megy a rönóhoz, akkor mi iránt érdeklődik. be kellett volna vallani, igen, érdeklődtünk, de közel se jutottunk megegyezéshez.

makmarci 2010.10.06. 21:54:22

Persze, hogy töri az autóit. A rallyban ha kicsit hibázol, az is egy fél totalcar, ha óvatoskodik, akkor meg lassú.

Nem kell szeretni ahoz, hogy elismerje valaki a tudását, tehetségét ! Azt azért figyelmébe ajánlanám a kedves fikázóknak, hogy a WRC és az F1 baromi messze van egymástól, szinte kár is egy lapon emlegetni a két sportágat.
Arra azért kíváncsi lennénk, hogy képes-e valaki a világon arra, hogy F1 VB címet szerez, majd az első évében a WRC-ben ettől jobb eredményt ér el ?!

Azt sem hagynám teljesen figyelmen kívül, hogy milyen mezőnyben kellet neki helyt állnia. Ezek a pilóták baromi régóta ezt csinálják, és nem is akármilyen szinten ! Nem ez az a sportág, ahol az újoncok labdába tudnak rúgni. Tapasztalat a minden, az meg sok év munkája szokott lenni.

peri77 2010.10.06. 23:17:19

Nyomi ez a Kimi már sajnos. Pedig a kedvecem volt még pár éve F1-ben. Menjen nyugdíjba !

ommm 2010.10.07. 00:18:49

Én valahogy jobban kedvelem Raikkönent, amióta itt bukdácsol. Örülök, hogy nem veszett el, lesz még belőle valami.

tiramiska 2010.10.07. 06:47:22

Ha, jól érzi magát.... :)

Sünmami 2010.10.07. 11:03:27

@peri77: Mitől nyomi? Attól hogy láblógatás helyett (amit az idén megtehetett volna) kipróbált egy újabb versenylehetőséget? Idén így jött össze.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása