HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Vettel duplázott Szuzukában - kettős Red Bull-siker!

2010.10.10. 09:57 Real Simon says

Sebastian Vettel és Mark Webber révén megérdemelt kettős Red Bull-győzelem született a ragyogó napsütésben megtartott Japán Nagydíjon. Harmadikként Fernando Alonsót intette le a kockás zászló - a spanyol immár három futam óta rendszeres vendég a dobogón.

A rajt után még Kubica tűnt Vettel legveszélyesebb ellenfelének, de a Renault-ról leesett a jobb hátsó kerék a safety car kiállásakor. Hátul Petrov Renault-ja sárgállik a "betonfal csókja" után (Fotó (c) Red Bull)

Vettel - aki megszerezte a pole pozíciót a ma délelőtt (magyar idő szerint kora hajnalban) megtartott kvalifikáción - hiba nélkül versenyzett, és maradéktalanul elégedett volt kocsija teljesítményével. "Az autó remek volt, nagyszerűen lehetet vezetni, különösen a verseny vége felé, amikor fogyott a benzin. Az első szektorban, az s-kanyarokban nagyon jól éreztem benne magam" - nyilatkozta a német RTL-nek a futam után. Sebastiannak ez volt a harmadik győzelme idén (Sepang és Valencia után) és ráduplázott 2009-es szuzukai diadalára. 

A  vártnál gyengébben szerepelt a McLaren-Mercedes: a kemény gumikon rajtoló Jenson Button egy ideig vezette a versenyt, de a kerékcseréje után visszaesett a hatodik helyre, ahonnan felküzdötte magát negyediknek. Ehhez az is kellett, hogy csapattársa, Lewis Hamilton lényegében harc nélkül átadja neki a pozícióját, amikor az angol MP4-25-ösének váltója rakoncátlankodni kezdett. Hamilton harmadik fokozat nélkül futott be az 5. helyre, közel 40 másodperces hátránnyal a győztes Vettel mögött.

Fernando Alonso Szuzukában is erős versenyt futott a Ferrarival, de a Red Bullok ellen nem volt esélye (Fotó (c) Ferrari)

A dobogósokon kívül még két kiugró teljesítményt láthattunk Szuzukában. Michael Schumacher visszatérése óta magasan a legjobb versenyét futotta, a táv nagy részében nyomás alatt tartva csapattársát, Nico Rosberget. A fiatalabbik német kocsijának háétsó felfüggesztése hat körrel a leintés előtt megbicsaklott, a Mercedes csúnyán összetört. 
"Nico balesete után egy másodperccel gyorsabb köröket tudtam menni, mint addig. Ha nem a csapattársam lett volna előttem, egész biztosan más eszközöket is bevetettem volna, hogy előre jussak" - nyilatkozta Michael a német RTL-nek.

A másik remekő Kobajasi Kamui volt: a Sauber japán pilótája négy-öt alkalommal is rendkívül látványosan előzött - még olyan tapasztalt pilótákat is "megetetett", mint Rubens Barrichello - bebiuzonyítva, hogy igenis lehet előzni a modern F1-ben, illetve a szűk szuzukai pályán. Kobajasi jutalma a 7. helyezés és a közönség elismerő ovációja lett.  
Sébastien Buemi szintén erős versenyzés után a 10. helyre futott be, gondoskodva a Scuderia Toro Rosso első pontszerzéséről a júniusi Európa Nagydíj óta.

Győzelme révén Vettel felzárkózott a világbajnokság 2. helyére, holtversenyben Alonsóval (206-206 pont). A tabellát továbbra is Mark Webber vezeti. A McLaren versenyzőinek helyzete Szuzuka után nem javult, de nem is rosszabbodott jelentősen. A hátra lévő három versenyen azonban sokkal jobban kell szerepelniük, ha nem akarnak végképp lecsúszni a vb-címről. 

A Japán Nagydíj végeredménye
Suzuka Circuit, 53 kör = 307,471 km

1. VETTEL (D) Red Bull-Renault 1:30:27,323 (203,948 km/h)
2. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault + 0,905 mp.h.
3. ALONSO (SPA) Ferrari     +2,721”
4. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes +13,522”
5. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes +39,595”
6. SCHUMACHER (D) Mercedes  +59,933”
7. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari +1:04,038
8. HEIDFELD (D) Sauber-Ferrari   +1:09,648
9. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth +1:10,846
10. BUEMI (CH) Toro Rosso-Ferrari +1:12,806

11. ALGUERSUARI (SPA) Toro Rosso-Ferrari +1 kör h.
12. KOVALAINEN (FIN) Lotus-Cosworth +1 kör h.
13. TRULLI (ITA) Lotus-Cosworth  +2 kör h.
14. GLOCK (D) Virgin-Cosworth  +2 kör h.
15. SENNA (BRA) Hispania-Cosworth +2 kör h.
16. JAMAMOTO (JAP) Hispania-Cosworth +3 kör h.

Leggyorsabb kör: 1:33,474 (223,647 km/h), Webber (az 53. körben)

A vb állása 16 futam után. Pilóták:
1. Webber, 220 pont - 2. Alonso és Vettel, 206-206. - 4. Hamilton, 192. - 5. Button, 189. - 6. Massa, 128. - 7. Rosberg, 122. - 8. Kubica, 114. - 9. Schumacher, 54. - 10. Sutil, 47. - 11. Barrichello, 41. - 12. Kobajasi, 27.

Konstruktőrök:
1. Red Bull Racing, 426 pont - 2. McLaren-Mercedes, 381. - 3. Ferrari, 334. - 4. Mercedes GP, 176. - 5. Renault F1 Team, 133. - 6. Force India, 60. - 7. Williams, 58. - 8. Sauber, 37. - 9. Scuderia Toro Rosso, 11.

12 komment

Címkék: sauber mercedes; ferrari; mclaren; red bull; hamilton; webber; vettel; alonso; fernando; japán gp; suzuka; button; szuzuka; schumacher; kobajasi; kobayashi;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr212359524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PRMaya 2010.10.10. 10:16:10

Szép volt Seb!!! :DDDDD

Sferrari 2010.10.10. 10:22:26

Gratula Sebának megérdemelte ezt a győzelmet Ő lett Szamuráj :D
Webber és Alonso értékes pontokat gyűjtött ma. Végre azt a Schumit láttam aki már hiányzott gondolom Ő is jól érezte magát :D
Kamui meg már beugróként villantott most meg szenzációsat ment :) Ő is jöhet a Ferrarihoz (nem én engedem meg neki, hanem én személy szerint szívesen látnám ott! ezt álarc mögé bújt szövegértelmezési problémákkal küszködő miatt kell megjegyeznem remélem utoljára :D )

Sünmami 2010.10.10. 11:40:00

Sebi olyan laza volt ma mint a diványrugó:) Mostmár a rajt is ügyesen megy neki, bár szerintem Webbonak ha csak hajszállal is, de lassabb volt a vasa, így simán kilőhette a rakétát:) Nincsenek hiú ábrándjaim, sejtem hogy nem ő lesz a világbajnok, de azért egy szép dobogós hely az éves teljesítménye alapján összességében megtenné:)
Komayashin szétröhögtem magam, komolyan mondom, annyira szórakoztató volt ahogy megcsinálta ezt a "mester ötöst":D

Sünmami 2010.10.10. 11:47:19

@Sferrari: Na jó. Akkor gratula Alonak is! De a megállapodásunkat nem borítgatjuk ám! Először Vettel, utána Kobayashi (asszem előbb elírtam kedvesen a nevét:)
A jelmezbálossal meg ne foglalkozz, nem talált itt csapatra:):):)

Geekay 2010.10.10. 11:56:17

Aki tud az tud.
Szerintem lehetetlen lesz megállítani a Red Bullt a hátralévő versenyeken. Csak az a kérdés, hogy Mark vagy Seb?

Kobajasi pedig egy mágus. Lélegzetelállító volt, ahogy áthámozta magát a többieken. Még több ilyet!!!

Sünmami 2010.10.10. 12:20:45

@Geekay: Én azért nem vagyok ennyire magabiztos. Három futamon még bármi előfordulhat. És bár Vettel fan vagyok, Webbernek lehet hogy ez az utolsó esélye hogy bajnok legyen.

Sferrari 2010.10.10. 18:02:47

Én továbbra is bízok Alonsoban láttunk már csodát és bár most meggyőző RB fölény volt de ez akár borulhat is. Szóval izgi lesz :D

==T== 2010.10.10. 22:25:19

Schumi versenyéhez annyit hozzátennék, hogy a Merci ismét balfék módon hívta ki a cserére, ugyanis még bőven kint maradhatott volna, a köridők alapján pedig nem csak nico, de vélhetően buemi elé is befért volna. Enélkül talán lett volna esélye elkapni a lassuló Hamiltont is, de végüllis nem volt rossz így sem. A rendező pedig mondjon le, amiért lemaradt a Baris előzése.

Sünmami 2010.10.12. 06:25:46

@==T==: Ez most kicsit meglepett, épp az ellenkezőjét gondoltam, éppen ezért csodálkoztam a különbségeken, de ezek szerint.......

==T== 2010.10.12. 11:36:45

@Sünmami: ugye az év elején elégsokszor volt pechje Schuminak (Melbourne - kilökik a rajtnál, Monaco - igazságtalan kizárás, Sepang - technikai hiba), míg Rosberg kifejezetten mázlista volt, emiatt a pontversenyben ugye elhúzott. Ezután mondta azt Schumi, hogy ő innentől máér csak tesztel.

Ez összevág azzal a nemrégi hírrel, amiben Schumi a teszttilalomra panaszkodott, mivel szerinte emiatt sokszor olyan elemeket kel la versenyeken próbálgatnia, amik mennek ak ukába.

Namármost ebből, meg az a5-ös írásból úgy tűnik, hogy Rosberg kapta a tutit, MS gépén meg kísérletezgettek. Ezt tetézte meg a sokszor gyászos taktika (Valencia, Montreal, Hockenheim, Suzuka).

Aztán arra is emlékezhetünk, hogy Schuminak pár futamon sérült kasznija volt, és ehelyett később egy Rosberg által már használtat kapott meg, nem pedig újat.

Sünmami 2010.10.13. 11:16:44

@==T==: Egy másik cikk kommenthez már leírtam. Nem volt hülye hogy három évre leszerződött, tudta hogy mit vállal. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez az év tesztre megy, és kedvesen mosolyog ha szemébe vágják hogy azért nem ezt várták. Van miért mosolyogni, jövőre szerintem meglepi lesz:)
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása