HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Mexikó új reménysége

2010.10.14. 14:37 Real Simon says

Nem kis meglepetést keltett Peter Sauber, amikor a Szingapúrti Nagydíj előtt bejelentette, hogy a GP2-sorozat második helyezettjét, Sergio Pérezt szerződtette le Kobajasi Kamui csapattársának a 2011-es szezonra.

Ez azt jelenti, hogy Héctor Rebaque (aki 1977 és 1981 között 41 GP-n vett részt a Hesketh, Lotus és Brabham csapatok színeiben) után 30 évvel ismét lesz mexikói pilóta a száguldó cirkuszban.

A legsikeresebb mexikói versenyző azonban kétségkívül nem Rebaque volt, hanem Pedro Rodríguez de la Vega, aki 1963-ban egy Lotusszal vett részt első nagydíján az Egyesült Államokban, és egészen haláláig, 1971-ig versenyzett a Formula-1-ben. Egyébként Pedro bátyja, Ricardo Rodríguez is eljutott az F1-ig, ám neki csupán 5 GP-részvétel adatott meg: az 1962-es Mexikói Nagydíj edzésén balesetben életét vesztette. Visszatérve Pedróhoz: amellett, hogy két F1-es nagydíjat megnyert (1967-ben Dél-Afrikában, 1970-ben Belgiumban intették le elsőként), rendkívül gyors sportkocsi-versenyzőnek is számított. Sikerei közül kiemelkedik az 1968-as Le Mans-i 24 óráson aratott diadala (Lucien Bianchi oldalán, egy Ford GT40-essel), illetve az 1970-ben, Brands Hatch-ben, szakadó esőben aratott remek győzelme egy Gulf Porsche 917 volánjánál. Pedro Rodríguez egy sportkocsiversenyen lelte halálát 1971. július 11-én, a Nürburgringen.

A mexikóiak azzal állítottak örök emléket a Rodríguez-testvéreknek, hogy róluk nevezték el a Formula-1-es pályájukat (Hermanos Rodríguez), amelyen utoljára 1992-ben rendeztek versenyt.

Íme, néhány kép Mexikó első F1-es hőséről, Rodríguezről, illetve (reményeink szerint) méltó utódjáról, Sergio Pérezről. (Szerintem hasonlítanak is!)

Pedro Rodríguez de la Vega

Segio Pérez, 2010 (Fotó (c) GP2 Media) 

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr872371653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geekay 2010.10.14. 15:12:46

Végre nem egy újabb német versenyző!
Amit a GP2-ben produkált idén az lenyűgöző volt. Ha valami hasonlót tudna nyújtani a Formula-1-ben is, az fantasztikus lenne.
Kobajasitól pedig sokat tanulhat majd. Egyet mindenképpen: előzni!

zevilaga 2010.10.14. 21:19:34

Hol követted a GP2-t? Én mindig lemaradok róla. REmélem nem egy újabb fizetős szereplőről van szó, hanem tényleg egy F1-be való tehetségről. Most hogy Massa hanyatlik, Barrichello öregszik, Senna meg béna, nagyon kéne egy ütős Közép/Dél-Amerikai az F1-nek

zevilaga 2010.10.14. 21:20:36

Van egy fogadásom: Jövőre Telmex Sauber lesz a csapat neve. Na, ki állja a fogadást?

Sünmami 2010.10.15. 06:52:23

Nem tudok véleményt mondani a srácról, annyira nem követtem a GP-2 sorozatot, de az biztos hogy Sauber nem nyúlt mellé sem anno Kimivel, sem mostanában Kobayashival. Kell egy kis vérfrissítés, sok az európai pilóta (bár a mi szempontunkból nem rossz, hisz a Hungaroringre sokan jönnek a kedvükért), de ahogy itt fentebb is írták, lassan a eltűnnek az európán kívüli pilóták. Én semmi hasonlóságot nem fedeztem fel külsőleg Rodríguez és Sergio Pérez között, max. mind a kettő jó kerek pofival rendelkezik:) Vagy még nagyon korán reggel van:)

Real Simon says 2010.10.15. 08:52:30

@Sünmami: Hát pont ez az, a kerek "nyalókafejük"! Tipikus latinos! :)

Real Simon says 2010.10.15. 08:54:21

@zevilaga: Ez tuti, nem is kérdés. Perez is fizetős pilóta, ha azt vesszük, hogy a Telmex áll mögötte. De tehetséges IS, és ez így kerek. Annak idején M. Schumachernek is be kellett fizetnie 150 000 dollárt, hogy beülhessen a Jordanba. Aztán hozta a Dekrát, Vivilt a Benettonhoz. Aztán már nem kellett hoznia semmit, mert letette a névjegyét. Az autósport így működik.
Száguldó cirkusz