HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Fegyveresek támadták meg Buttonékat Sao Paulóban

2010.11.07. 09:43 Real Simon says

Félelmetes, ám szerencsés kimenetelű incidens zavarta meg a McLaren istálló világbajnokának felkészülését a vasárnapi Brazil Nagydíjra.

Szombat este fegyveres rablók támadtak rá a Jenson Buttont és kíséretét szállító kisbuszra Sao Paulo Morumbi külvárosában (itt található az a temető is, ahol Ayrton Sennát eltemették). A hat bandita éppen elindult a gépkocsi felé, amikor Button kiszúrta, hogy gépfegyverek vannak náluk. Ahogy kimondta ezt, a kisbusz vezetője – aki civil rendőr volt, így szerencsére megfelelően kiképezték arra, mi a teendő ilyenkor – kövér gázt adva, öt másik kocsit összetörve elmenekült a helyszínről.

A McLaren istálló sajtóközleménye szerint Jenson mellett a kisbuszban ült a világbajnok apja, John Button, a pilóta személyi edzője, Mike Collier, valamint menedzsere, Richard Goddard is. „Szerencsére a barátnőm, Jessica nem volt velünk – biztosan halálra ijedt volna” – mondta később Button az újságíróknak.

Sao Paulo egy 11 milliós nagyváros (nagyobb, mint Magyaroraszág), a szegénység még mindig óriási problémát jelent, így sajnos mindennaposak az efféle rablótámadások. Három évvel ezelőtt a Toyota csapat szerelőit és menedzsereit szállító kisbuszra támadtak rá fegyveres rablók az utcán. 2003-ban a Williams szerelőit fosztották ki hasonló módon egy piros lámpánál, készpénzük mellett értékes laptopjaiktól is megfosztották a mérnököket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr572430211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz