HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Visszatér a Chevy az IndyCarba

2010.11.12. 22:35 Real Simon says

Két hónappal azután, hogy az IZOD IndyCar szervezői bejelentették, hogy 2012-től radikális változásokat vezetnek be a sorozatban, a Chevrolet bejelentette, hogy motorszállítóként visszatér legnagyobb sikerei színhelyére.

A Chevrolet eredetileg 1986-ban mutatkozott be a CART IndyCar-sorozatban, mint a Penske istálló motorszállító partnere. A General Motors leányvállalatának 2,4 literes turbómotorjai 1988-tól 1992-ig megszakítás nélkül ötször nyerték meg a bajnoki címet olyan kiválóságokkal a volánnál, mint Emerson Fittipaldi, Bobby Rahal, Michael Andretti, Al Unser Jr. és Danny Sullivan,

Ebben az időszakban a Chevy-Ilmor V6 Turbo  nem talált legyőzőre a sorozat legnagyobb versenyén, az Indianapolis 500-on sem. A Marlboro Team Penske - Chevy motorral - hat év alatt négy diadalt aratott a legendás Brickyardon, Rick Mearsnek és Emerson Fittipaldinak köszönhetően.

Az amerikai gyártó az 1993-as évad végén kivonult az IndyCarból, majd csak a GM másik márkájának, az Oldsmobile-nak a neve alatt tért vissza a CART-ból kivált Indy Racing League kizárólagos motorszállítójaként, 1997-ben.

A 2012-es visszatérés előtt annyit lehet tudni, hogy a Chevrolet ismét egy V6-os turbómotor kifejlesztését tervezi, méghozzá a régi sikerek kovácsával, a verseny-specialista Ilmorral karöltve. Remek hír az amerikai autóverseny-kedvelőknek!


Paul Tracy - Marlboro Team Penske/Chevrolet Turbo - Long Beach, 1993

2 komment

Címkék: visszatér penske; chevrolet; chevy; indycar;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr42445390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geekay 2010.11.13. 09:20:17

Nagyon nem árt már, hogy valaki beszálljon a Honda mellé.
Az IRL-Champ Car újraegyesítés után, kezd lassan erőre kapni az Indy-széria.
Jó lesz ez lassacskán :)

Real Simon says 2010.11.13. 13:31:52

A fő üzenet: megyünk kifele a válságból, hál'istennek! ;)
Száguldó cirkusz