HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Vettel tizedszer a póluson, de Alonso van nyeregben Abu Dzabiban

2010.11.13. 15:44 Real Simon says

Egy körömrágásig izgalmas időmérő edzés végén Sebastian Vettel harcolta ki a pole pozíciót a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíjra. A Red Bull német edzésmenője a többiek utolsó gyorskörének megkezdése előtt már két tizeddel vezetett Lewis Hamilton, és több mint fél szekundummal bajnoki riválisai, Mark Webber, illetve Fernando Alonso előtt. A McLaren-pilóta a végén rátett még egys lapáttal és három századra megközelítette Vettel idejét, de a 23 éves Red Bull-pilóta eredményénél jobbat futni nem tudott.

Vettelnek ez már a 10. edzéselsősége ebben a szezonban – ugyanannyi, mint Jacques Villeneuve-nek volt a világbajnoki évében, 1997-ben, vagy Ayrton Sennának 1990-ben. A Red Bull csapatának ez a 15. edzéselsősége a tizenkilenc futamos szezonban, ami bátran összevethető a Ferrari 2000-2004 közötti sikerkorszakával.

Hamilton második rajthelyes indulása e sorok írásakor kérdéses, az angol ugyanis kissé figyelmetlen volt a Q2-ben, amikor nem vette észre Felipe Massa előzni készülő Ferrariját. Hamilton lement a pályáról (az MP4-25 orrával kiütött egy bóját is, amely a kamerát tartotta), de ha a versenybíróság a brazil pilóta akadályozásának minősíti az esetet, Lewis öt rajthelyes büntetéssel, vagy – kisebb eséllyel – pénzbüntetéssel számolhat. A valós büntetés azért valószínűbb, mert Hamiltont tegnap már figyelmeztették a stewardok, amikor majdnem nekiment Bruno Sennának a boxutca felé tartva.

Ha Hamiltont megbüntetnék, az még jobban Fernando Alonso malmára hajtaná a vizet. A spanyol egy utolsó rohammal a 3. helyre hozta be a vörös paripát, ezzel két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt maga mögé utasította a Q3-ban váratlanul felgyorsult Jenson Button McLarenjét, kiiktatva egy újabb „zavaró tényezőt” a holnapi nagy verseny előtt, másrészt megelőzte Mark Webbert, aki közvetlenül az asztúriai mögött áll a vb-pontversenyben.

Webber a BBC-nek adott első nyilatkozatában nem tudott magyarázatot adni arra, miért nem tudott a végén többet javítani az idején. Az ausztrál széttárta a karját: ez van, így sikerült! Ez pedig nem sok jót jelent a verseny előtt a világbajnoki esélyeire nézve.
Felipe Massa és Rubens Barrichello között egyetlen ezredmásodperc döntött a hatodik rajtpozícióról; Michael Schumacher ismét megelőzte a csapattársát, Nico Rosberget; Vitalij Petrov (Renault) pedig azzal büszkélkedhet, hogy a szezon utolsó rajtrácsán megelőzte Robert Kubicát. A két Red Bull-pilóta mellett eddig egyedül a lengyel volt képes mindegyik futam időmérő edzésén bejutni a top 10-be – egészen eddig.



A vasárnap 14:00 órakor induló verseny rajtja sok mindent eldönthet. Vettelnek a győzelem önmagában nem elég a világbajnoki címhez: Alonsónak nem szabad a legjobb négy között végeznie. Webbernek muszáj minél előbb megelőznie Alonsót, ha le akarja dolgozni jelenleg 8 pontos hátrányát. Hamiltonnak szintén nyerni kell, ha bármilyen sanszot akar magának a bajnoki koronára. Az Abu Dzabi finálé utóbbi évek legizgalmasabb versenye lesz!

Abu Dzabi Nagydíj az időmérő edzés eredménye:

1. VETTEL (D) Red Bull-Renault          1:39,394       
2. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes 1:39,425
3. ALONSO (SPA) Ferrari                   1:39,792
4. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes    1:39,823
5. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault     1:39,925
6. MASSA (BRA) Ferrari                    1:40,202
7. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth 1:40,203
8. SCHUMACHER (D) Mercedes GP      1:40,516
9. ROSBERG (D) Mercedes GP            1:40,589
10. PETROV (RUS) Renault                1:40,901

11. KUBICA (PL) Renault                   1:40,780
12. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari     1:40,783
13. SUTIL (D) Force India-Mercedes   1:40,914
14. HEIDFELD (D) Sauber-Ferrari        1:41,113
15. HÜLKENBERG (D) Williams-Cosworth 1:41,418
16. LIUZZI (ITA) Force India-Mercedes 1:41,642
17. ALGUERSIARI (SPA) Toro Rosso-Ferrari 1:41,738
18. BUEMI (CH) Toro Rosso-Ferrari     1:41,824
19. TRULLI (ITA) Lotus-Cosworth       1:43,516
20. KOVALAINEN (FIN) Lotus-Cosworth 1:43,712
21. GLOCK (D) Virgin-Cosworth          1:44,095
22. DI GRASSI (BRA) Virgin-Cosworth  1:44,510
23. SENNA (BRA) Hispania-Cosworth   1:45,085
24. KLIEN (AUT) Hispania-Cosworth    1:45,296

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr12446421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2010.11.13. 16:04:02

Csodálkozni fogok ha Hamilton egy pénzbűntin kívül még más bűntit is kap. És ha igazam lesz, akkor mostmár megérted, miért nem kedvelik őt sokan.
És igen. Alonso akkor kezdett feljönni a legjobban, amikor a Red Bullok elkezdtek hibázni akár fejben, akár a technikában. Ez most úgy néz ki, sokba kerül. De a remény hal meg utoljára. Holnap még verseny lesz. Nagyokat már nem merek álmondni.

Real Simon says 2010.11.13. 16:18:44

@Sünmami: én is tudom, hogy Hamiltont sokan nem kedvelik. Jogukban áll, bár őszintén szólva nem értem. Nem gondolom, hogy neki többet engednének meg, mint bárki másnak. Persze, nem kell szeretni LH-t, de azt elvitatni, hogy egy vérbeli versenyző, aki mindig "on the edge" a leggyorsabb akar lenni, szerintem butaság, beszűkült látókörre utal. Én kiállok mellette.

Sünmami 2010.11.13. 16:35:13

@Real Simon says: Ezzel nem tudom kit akartál megbántani, de kb. ezredszer mondom, hogy a tudását és a tehetségét nem vontam soha kétségbe. De azért ez a beszűkült látókör most durva volt.

Real Simon says 2010.11.13. 16:43:24

@Sünmami: Ha durvát akartam volna mondani, sokkal durvábbat is írtam volna. De nem akartam. Kicsit úgy érzem, hogy "meg akarsz téríteni" engem, hogy fordítsak hátat Hamiltonnak, mert neked nem szimpatikus.
Én úgy vagyok ezzel, hogy Mansell óta nincs "The One" kedvencem. Mindig másnak szurkolok inkább, nem istenítek senkit, de készséggel elismerem, ha valaki nagyot alakít. Hívják az illetőt Alonsónak, Buttonnak, Hamiltonnak, Schumachernek, Vettelnek vagy éppen Webbernek. (Remélem, betartottam az ABC-sorrendet). Nem szeretem és nem is fogadom el, ha azt érzem, hogy meg akarnak téríteni. Megbántás? Ugyan már...

Sünmami 2010.11.13. 18:00:25

@Real Simon says: Nekem még az életben soha nem volt és nem is lesz szándékomban senkit "megtéríteni", de okot sem adtam rá hogy bárki is így érezze. Azt hiszem ilyen felfogással nem is tudtam volna felnevelni két felnőtt embert. Kicsit túl lett reagálva ez a dolog, de semmi baj. Felőlem azt magyarázol bele a nem létező dolgokba amit akarsz. Ez a Te blogod. És nekem nem muszáj ide járnom leírni a véleményemet.
Sajnálom.

PRMaya 2010.11.13. 18:35:49

Nem büntették meg Hamiltont.
Száguldó cirkusz