HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Liuzzi és Klien esélyes az utolsó pilótaülésre

2011.02.18. 10:40 Real Simon says

Vitantonio Liuzzi és Christian Klien között dől el, ki vezetheti idén a Hispania másik kocsiját Narain Karthikeyan mellett.

Vitantonio Liuzzi és Christian Klien pályázik eséllyel az utolsó szabad F1-es pilótaülésre a HRT csapatánál – értesült a Motorsport-Total honlap. A németek szerint Liuzzi az esélyesebb, akit érvényes szerződése ellenére bocsátottak el a Force Indiától, hogy helyet csináljanak a DTM bajnoki címvédőjének, Paul di Restának.

Liuzzi a napokban az olasz Autosprintnek nyilatkozva elmondta: „Úgy fogalmaznék, hogy három lehetőségem volt. Tárgyalásokról beszélek, nem konkrét szerződésekről. Nem mindegyik csapatnál versenyezhettem volna idén.” Mivel Colin Kolles csapata az egyetlen, ahol még van egy szabad versenyülés, vélhetően Liuzzi is arra pályázik.

Christian Klien tavaly három versenyen (Szingapúr, Brazília, Abu Dzabi) helyettesítette Jamamotót a csapatnál, így ismeri a szerelők nagy részét, ez szól mellette. Az osztrák és az olasz pilóta is magával hozna némi szponzorációt a csapathoz.

A pénteken kezdődő, négynapos barcelonai teszten egyelőre Liuzzi részvétele biztos a HRT színeiben. Néhány magyar F1-es honlap úgy értesült, hogy Baumgartner Zsolt lehet a HRT másik pilótája, ezt azonban az egykori Minardi-pilóta határozottan cáfolta.


Christian Klien (balra) vagy Tonio Liuzzi lehet a Hispania pilótája az idén

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona liuzzi zsolt pilóta hrt klien baumgartner hispania

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr312670054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz