HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Todt: Hamilton az utolsó pillanatban úszta meg az eltiltást

2011.06.09. 11:00 Real Simon says

Az utolsó pillanatban érkezett bocsánatkérésével Lewis Hamilton éppen csak megúszta a felelősségre vonást, talán az eltiltást is – jelentette ki Jean Todt, az FIA elnöke.

Lewis Hamilton a Monacói Nagydíjon két boxutcán áthajtásos büntetést is kapott (ebből csak az elsőt töltötte le), amitől a McLaren bajnoki reménysége nagyon pipa lett. A versenyen Hamilton azt mondta a csapatrádióban: „Tudom, hogy a versenybírók nagyon 'imádnak' engem!”, a leintés utáni első nyilatkozatában pedig kikelt a stewardok döntése ellen. „Talán azért [pikkelnek rám], mert feka vagyok” – mondta a BBC riporterének, Ali-G stílusában.

A Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt nemrég úgy nyilatkozott, hogy Hamilton az utolsó pillanatban érkezett, töredelmes bocsánatkérésének köszönhette, hogy megúszta az eltiltást, illetve a komolyabb büntetést.

Hamilton már elindult hazafelé a Monacói Nagydíj után, de a McLaren csapat visszarendelte, hogy menjen be a versenybírókhoz és kérjen bocsánatot. Lewis ezt meg is tette. A verseny utáni hétfőn írásban is bocsánatot kért Jean Todttól, ami az FIA elnöke szerint megmentette az angolt.

„Lewis írt nekem, én meg visszaírtam neki” – fogalmazott Todt. „De nem szeretnék túl nagy feneket keríteni ennek az ügynek. Megkértem az FIA döntéshozó testületét, hogy ne vizsgálják tovább ezt az ügyet. Hivatalosan nem indítottunk vizsgálatot ellene. A verseny után az édesapjával együtt felkereste a versenyigazgatóságot, hogy bocsánatot kérjen.”

„Talán jobb döntés lett volna, ha bíróság [az FIA etikai bizottsága] elé állítjuk és hat versenyről eltiltjuk. De megtörtént az a bizonyos a levélváltás, és ezzel részemről lezárult az ügy” – tette hozzá Jean Todt.

Hamilton idén nem először bírálta a versenybírák munkáját, de talán ennél is aggasztóbb, hogy többször nyíltan kritizálta a saját csapatát is. A hétvégi Kanadai Nagydíjtól kezdve sokkal jobban oda kell figyelnie, mit mond, mert visszaesőként könnyen büntetés lehet a beszólások vége.

   

Szólj hozzá!

Címkék: büntetés hamilton ali g monaco lewis fia eltiltás beszólás; elnök; jean todt;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr742970204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz