HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Turánék az S2000 kategória dobogóján az Akropolisz-ralin!

2011.06.19. 17:29 Real Simon says

Három nagyon kemény, embert és technikát végső próbára tevő versenynap után a Szuper-2000-es kategória harmadik helyén zárta az Akropolisz-ralit a Turán Frigyes, Zsíros Gábor kettős Ford Fiesta S2000-ese.

A magyar ralis páros nyilvánvaló gyorsasága mellett az átgondolt, autókímélő taktikának is köszönheti ezt a remek eredményt. Míg ugyanis a kategóriában sorra hullottak az autók, Turánék már a szombati második nap végén stabilan őrizték a 3. helyet, amit a vasárnapi zárónap négy gyorsaságiján is sikerült megtartani.

Turánék mögött az osztrák Hermann Gassner Junior nyomult, aki a szombati nap végén még másfél perces hátrányát a végére 51,4 másodpercre tornászta le, de a magyar páros eddigi legjobb S2000-es eredményét már nem tudta veszélyeztetni.

"Mi még  mindig csak tanuljuk ezt az autót, de azért most már harmadik-negyedik-ötödik helyen folyamatosan ott tudtunk lenni a kategóriában, s szerintem ez nagyon jó. Persze, szerencse is kellett ehhez az álomszerű harmadik helyhez, meg jó taktika és fegyelmezettség” – nyilatkozta Turán Frici még a második versenynap után.

"Ami pedig a Ford Fiestát illeti: le a kalappal előtte, mert azon kevesek közé tartozik a mezőnyből, amelyekkel nem volt komolyabb gond. Persze, meglazult egy-két csavar és leszakadt a kipufogó, de azért nagy baj nem volt” – mondta Turán Frici, aki az abszolút értékelés 13. helyén végzett Görögországban.

Turán Frici és Zsíros Gábor eddigi legjobb eredményét érte el az Akropolisz-ralin (Fotó: Synergon Turán Motorsport)

A Szuper-2000 kategóriát a finn Juho Hänninen (Skoda Fabia S2000) nyerte, aki a ralizás történetében először mondhatja el magáról, hogy egyszerre vezeti az Interkontinentális Rally Challenge (IRC), valamint a rali-vb S2000-es pontversenyét. Második a portugál Bernardo Sousa lett, szintén Ford Fiestával.

A WRC Akropolisz-ralit a francia Sébastien Ogier nyerte, megelőzve citroenes márkatársát, a vb-címvédő Sébastien Loeb-öt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr662997905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz