HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Sokat bukhat a tiltakozó farmereken India

2011.10.05. 18:45 Real Simon says

Felvonulással és ülősztrájkkal fenyegetnek azok az indiai farmerek, akiknek a földjeit a kormány elvette, hogy megépítse az első Indiai Nagydíjnak helyet adó Buddh versenypályát.



Az indiai kormány és a főszervező Jaypee Sports eddig 350 millió dollárt költött a Buddh International Circuit és környezetének kiépítésére Noida város közelében. Ha a helyi földművelők kilátásba helyezett tiltakozó akciói közvetlenül nem is veszélyeztetik az első Indiai Nagydíj megrendezését, a szervezők komoly presztízsveszteséggel számolhatnak.

„Nem maga a verseny ellen tiltakozunk, hanem mert úgy érezzük, [a kormány képviselői] rosszul bántak velünk. Október 23-tól tiltakozó felvonulásokat és ülősztrájkot szervezünk a pálya környékére, így gondoskodva arról, hogy az illetékesek hallják a hangunkat. Csak azt követeljük, ami jár nekünk” – nyilatkozta a farmerek vezére, Virender Dhada az AFP hírügynökségnek.

Korábban Vijay Mallya, a Force India csapat tulajdonosa (aki egyúttal az Indiai Olimpiai Bizottság alelnöke és parlamenti képviselő is hazájában) határozottan kijelentette, hogy a versenyt mindenképpen megrendezik.

A versenyt szervező Jaypee Sports vállalat egyik vezetője élesen elítélte és leszólta a farmerek tervezett megmozdulását. „Ez az egész egy vicc. Nem kell komolyan vennünk az efféle fenyegetéseket. Olyan sok lehetőséget rejt magában ez az esemény a vállalat és az ország számára – komolyan gondolják, hogy megengedjük néhány farmernek, hogy mindezt tönkretegye?”

„Eddig közel 400 millió dollárt költöttünk a rendezvényre, és ha szükséges, elköltünk még további néhány milliót, hogy garantáljuk a megfelelő biztonságot. Mindent megteszünk, hogy egy csodálatos versenyünk legyen.”


Az Indiai Nagydíjra a tervek szerint október 28-30. között kerül sor. Egyelőre csak egy indiai pilóta, Narain Karthikeyan versenyzése biztos, a HRT színeiben. A Lotus egyelőre nem erősítette meg tesztpilótája, Karun Chandhok nevezését, de azok után, hogy a Nürburgring előtt néhány óra alatt döntötték el, hogy az indiai fog versenyezni Jarno Trulli helyett, ez most is könnyen megtörténhet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr713280715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz