HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Massa nem érti, miért őt büntették Indiában

2011.10.31. 13:49 Real Simon says

Felipe Massa mérgesen viharzott el a Buddh pályáról, miután kiesett a Lewis Hamiltonnal történt ütközése következtében az Indiai Nagydíjon. Massa nem érti, miért őt sújtották boxutcán áthajtásos büntetéssel.

A Ferrari brazilja meggyőződéssel állítja: nem ő volt a hunyó a 29. körben bekövetkezett balesetben, amely hatra gyarapította Masa és Hamilton idei afférjanak számát. 

"Én úgy látom, hogy később fékeztem nála. Előrébb voltam, én haladtam a jobban tapadó íven, azután elkezdtem bekanyarodni. Nem láttam, hogy balról mellém húzódott volna, tehát mögöttem volt. Ekkor nekiment a hátsó kerekemnek. Hogy őszinte legyek, nem értem, miért én kaptam a büntetést" - nyilatkozta Felipe a körülötte összegyűlt riportereknek.

Arra a kérdésre, hogy ellenségeskedés van-e közte és Hamilton között, a brazil ezt válaszolta: "Talán az ő részéről igen, ugyanis az összes balesetben ő volt az, aki a kocsimba hajtott. Én semmit sem csináltam rosszul. Amikor mellém ért, tudtam, hogy nagyon piszkos a pálya az ő oldalán, ezért elkezdtem fékezni a tiszta, tapadós részen, és ráfordultam a kanyarra. Igazából mindegy is, hogy Lewis vagy nem Lewis volt ott - ugyanígy csináltam volna [bárki mással szemben]. Mert az enyém volt a jobban tapadó ív."

"Nem is értem, miért várják tőlem, hogy vegyem el a gázt és engedjem el magam mellett? Később fékeztem. Ő a piszkosabb oldalon érkezett, aztán ráfordultam az ívre, ő meg hátulról nekem jött. Nem az oldalamba, vagy a kerekeimnek. Ha kerék a kerékkel ütközött volna, nem próbáltam volna meg becsukni előtte az ajtót" - filozofált Massa.

Hamilton a BBC-nek nyilatkozva elárulta, hogy a verseny előtt tett egy barátságos gesztust Massa felé, a békülés jegyében. 

"A verseny előtt volt ez az egy perces néma felállás [Dan Wheldon és Marco Simoncelli emlékére], épp Felipe mellett álltam. Régóta nem beszéltünk egymással, de most erőt vettem magamon. Átkaroltam és sok szerencsét kívántam neki a versenyhez... Megpróbáltam megelőzni, majd miután semmi helyet nem hagyott, próbáltam visszakozni, de összeütköztünk".

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr873342430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurcats 2011.11.02. 15:56:06

Massának vissza kéne nézni az esetet, mert elég sok sületlenséget hord össze. Az meg csak hab a tortán, hogy "Én semmit sem csináltam rosszul".
Ha jól tudom a Koreai verseny óta van egy olyan szabály, hogy a védekező autónak KELL helyet hagynia, ha a másik már mellette van, még akkor is ha a védekező van előrébb.
Javíts ki ha rosszul tudom!
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása