HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Ronnie Peterson emlékére

2011.11.01. 07:00 Real Simon says

Halottak napja alkalmából úgy gondoltuk, illendő lenne megemlékezni a Formula-1 egyik legnagyobb tehetségéről, a driftelés királyáról, a kétszeres vb-ezüstérmes Ronnie Petersonról. (Az eredeti cikk a Retromobil magazin október/novemberi számában jelent meg, "Szupersvéd" címmel.)

Szöveg: Simon István
 
Ronnie Petersont úgy tartják számon a száguldó cirkusz kedvelői, mint a legnagyobbak egyikét, aki sosem lett világbajnok. Ebben a megközelítésben egy szintre helyezik az 1950-es évek nagymenőjével, Stirling Moss-szal, illetve a hetvenes-nyolcvanas évek fenegyerekével, Gilles Villeneuve-vel – teljes joggal. A Szupersvéd csak egyféleképpen tudott haladni: kanyar előtt satufék, majd teljes gázzal, a kocsi farát erőcsúsztatással billegetve újra teligázzal. Produkciója láttán a közönség azonnal beleszeretett, ezzel egyúttal új stílust teremtett a hetvenes évek pályaversenyzésében, a driftelést.  
 

Ronnie vezet Emerson Fittipaldi és Jackie Stewart (Tyrrell-Ford) előtt az 1973-as Svéd Nagydíjon 

 
De az 1978-ban, versenybalesetben, 34 évesen meghalt Ronnie-ra nem csak emiatt emlékszik szívesen mindenki, hanem közvetlen, barátságos, szinte félénk stílusa miatt is, akivel a környezetében élő, dolgozó emberekhez közelített. Első F1-es csapattársa, az ausztrál Tim Schenken mesélte róla: „Ronnie-val először Brands Hatch-ben találkoztam, amikor a brit F3 bajnoki címéért versenyeztünk 1969-ben. Minden technikai adatot szigorúan titokban tartottam a kocsimról, különösen a váltóáttételeket. De amikor ez a tejfelszőke svéd mosolyogva odajött hozzám az edzés után, hogy ugyan, segítsek már neki a váltóáttételek beálltásában, egy pillanat alatt leomlottak a falak. Mindent elmondtam neki, amit csak tudni akart.”
 
Az örebrói pék fia gokarttal kezdett versenyezni, majd gyorsan lépegetett a szamárlétrán: a skandináv F3-ban, majd a Formula-2-ben versenyzett és nyert. Sikereit látva az olasz Tecno csapata szerződtette le 1968-ban, amelyek színeiben a következő évben megnyerte a Formula-3 Európa-bajnokságot. Leglátványosabb sikerét a Monacói Nagydíj betétversenyeként megrendezett F3-as futamon aratta 1969-ben, amikor szoros csatában legyőzte sokkal jobb anyagi háttérrel rendelkező honfitársát, Reine Wisellt. Ezt, meg egy későbbi tesztelését látva (amikor Peterson a szakadó eső ellenére öt körön keresztül árnyékként követte Jackie Stewartot egy sokkal gyengébb autóval) Alan Rees, a March istálló egyik alaptója Formula-1-es szerződést ajánlott neki 1970-re. 
 
Ronnie a csúnyácska, de hatékony March 701-est vezeti Monzában. 1971-ben négyszer lett második, ez elég volt a vb-ezüsthöz Stewart mögött
 
Peterson így került Rees és a későbbi FIA-elnök, Max Mosley csapatához, az STP Marchhoz. Akkoriban gyakran előfordult a közepesnél jobb képességű versenyzőkkel, hogy ha nem érezték jól magukat a csapatuknál és jobb ajánlatot kaptak, szívfájdalom nélkül tovább álltak, akár a szezon kellős közepén is. Ronnie-val ilyesmi az egyéniségéből fakadóan nem fordulhatott elő. „Ő volt az egyetlen versenyző a csapatfőnöki pályafutásom alatt, aki pontosan tudta, hogy egy hároméves szerződéssel mi is kockázatot vállalunk. Az első évben, 1970-ben kétezer angol fontot fizetünk neki, a másodikban ötezret, majd 1972-ben tízezret. Sohasem kellett aggódnunk Ronnie lojalitása miatt” – emlékszik vissza a kezdetekre Mosley.
 
Peterson 1970-ben kilenc futamon vett részt, pontot nem szerzett, 1971-ben azonban már ő okozta a szezon meglepetését, amikor négy második és egy harmadik helye révén második lett a pontversenyben, a Tyrrell-Forddal utolérhetetlen Jackie Stewart mögött. Monzában egy hajszállal, 0,1 másodperccel kapott ki a győztes Peter Gethintől, aki az utolsó kanyar bejáratánál még vezető svéd szélárnyékából kitörve tudta megszerezni az elsőséget. Hab volt a tortán, hogy a svéd, amúgy „mellékesen”, megszerezte az F-2 Európa-bajnoki címét.
Peterson 1977-ben, a hatkerekű Tyrrell-Cosworth volánjánál. Nem alkottak sikeres párost.
 
Colin Chapman, akinek legalább olyan érzéke volt a nagy tehetségek kiszúrásához, mint a győztes Lotusok tervezéséhez, megszerezte Ronnie-t az 1973-as szezonra. A csendes svédet eredetileg a friss világbajnok, Emerson Fittipaldi hátvédjének szánták, de hősünk hamar összebarátkozott a kiváló Lotus-Forddal. Kilenc edzéselsőségével új rekordot állított fel, ezzel kiérdemelte az F1 leggyorsabb versenyzője címet. Peterson ott csapott oda Fittipaldinak, ahol az legjobban fájt a brazilnak. Emerson hazai versenyén elhalászta előle a pole pozíciót; Le Castellet-ben, Zeltwegben és Watkins Glenben (USA) aratott győzelmével maga mögé utasította a gyors Tyrrelleket; Monzában pedig úgy nyert, hogy Emerson végig szorosan mögötte haladt, remélve, hogy Ronnie végül átengedi neki az elsőséget. A „mosolygós gyilkos” azonban nem tette meg ezt a szívességet. Ezzel jelentős mértékben hozzájárult  Fittipaldi távozásához, másrészt viszont felépítette a saját renoméját, teljes mértékig rászolgálva a Szupersvéd becenévre.
 
Ezt követően azonban a Lotus megindult lefelé a lejtőn. Ronnie 1974-ben még három győzelmet aratott a jól bevált 72-es típussal (a legédesebb sikert Monte-Carlóban), de ezen kívül csak egyszer tudott felállni a dobogóra és csak egyszer tudott edzést nyerni. A következő szezonban bevetett Lotus 76 zsákutcának bizonyult, és a sikertelenségbe belefásult svéd visszatért a Marchhoz. Ott sem járt sokkal jobban, és noha az előjelek dacára megnyerte az 1976-os Olasz Nagydíjat, 1977-re elfogadta Ken Tyrrell ajánlatát.
 
A Tyrrell-csapat magja 1977-ben: Patrick Depailler (takarásban), Ken Tyrrell csapatfőnök és Ronnie
 
A híres hatkerekű Tyrrell-lel versenyzett a gyors francia, Patrick Depailler oldalán, de a svédnek egy belgiumi 3., egy ausztriai 5. és egy olaszországi 6. helyen kívül nem sok babér termett. A kocsi nehézkesen mozgott és miután a Goodyear leállt a speciális, kis átmérőjű első abroncsok fejlesztésével, a Tyrrell vakvágányra futott.
 
Ekkor ismét Colin Chapman dobott mentőövet a kallódó zseninek, aki elfogadta, hogy Mario Andretti lesz az istálló vezérbikája – noha a közhiedelemmel ellentétben ezt sohasem rögzítették a szerződésében. Peterson úgy fogta fel, hogy mivel Andretti végezte a ground-effect (szívóhatásos) Lotus 79 tesztelésének oroszlánrészét, ő pedig kifejezetten utált tesztelni, evidens volt, hogy inkább az amerikai élvezheti a modell előnyeit az első szezonban. Ezért történhetett, hogy Andretti hat futamgyőzelmére Peterson csak két sikerrel tudott felelni 1978-ban, három pole pozíciójával azonban a svéd jelezte, hogy a következő évadban már vele is számolnia kell a csapatnak.
 
Ronnie sohasem írt alá kettes számú pilótának a Lotushoz, de mindent megtett, hogy vb-címhez segítse Mario Andrettit 1978-ban
 
Az igazi áttörésre, a vb-címre azonban nem kerülhetett sor. 1978 szeptemberében, az Olasz Nagydíj rajtjánál történt tömeges karambolban Peterson frontálisan ütközött James Hunt McLarenjével, és a svéd lába összesen tíz helyen tört darabokra. Érdekes, hogy közvetlenül a baleset után a svéd állapota nem tűnt súlyosnak, mindenki Vittorio Brambilláért aggódott, akit fejen talált egy elszabadult kerék. Petersont estére beszállították a milánói klinikára, ahol az orvosok az ő beleegyezésével megműtötték törött lábait. Csakhogy éjszakára felügyelet nélkül hagyták, a svéd vérébe csontvelő szivárgott, ami érelzáródást, végül tüdőembóliát okozott. A Formula-1 leggyorsabb embere gondatlanságból vesztette életét egy számára méltatlan helyen, egy kórházi ágyban.
 
Peterson halála következményekkel járt. A pozitív az volt, hogy Sid Watkins professzor ennek hatására kezdte el megszervezni (Bernie Ecclestone támogatásával) azt a rendszert, hogy minden versenypályán saját ambulanciát állítsanak fel, ahol megfelelő orvosi diagnózis után szakszerűen el tudják látni, illetve elő tudják készteni a sérült versenyzőt a további kezelésre.
 
Ronnie és Barbro. Nem tudtak egymás nélkül élni.
 
A negatív hatása egy emberi dráma volt. Ronnie felesége, a szépséges Barbro, aki a kezdetektől fogva mindenhová elkísérte a versenyzőt, depressziós lett, majd 1981-ben hozzáment a svéd egykori versenyzőtársához, John Watsonhoz. Barbro azonban sohasem tudta kiheverni Ronnie halálát: 1987-ben önkezével vetett véget életének.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr383338373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rognork 2011.11.02. 07:17:50

Kösz az összefoglalót, jöhet még ilyen.

Real Simon says 2011.11.02. 09:39:36

@rognork: Szívesen, lesz még ilyen. Köszi a kommentet! ;)

Gyurcats 2011.11.02. 15:57:27

Tetszett! Köszönöm!

pitz75 2011.11.04. 10:02:46

Igen, az ilyen cikkek mindig érdekesek, szóval sokat tégy fel még! Kösz!
Száguldó cirkusz