HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Tizenegy év után visszatér az MTV-re a Formula-1

2011.12.20. 21:00 Real Simon says

A jövő évtől négy éven át, 2016-ig a Magyar Televízió közvetíti a Formula-1 versenyeit. A közvetésben részt vevő stábot az ígéretek szerint január közepén mutatják be.


Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt.  elnök-vezérigazgatója aláírja a szerződést

 
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója aláírásával hivatalossá vált, hogy 2012-től négy éven át a „királyi tévén” láthatjuk a száguldó cirkusz eseményeit. A stábot január közepén, sajtótájékoztató keretében hozzák nyilvánosságra.
 
A köztévé sem csak a futamok idején élénkül fel, így az ígéretek szerint már a McLaren 2012-es modelljének február 1-jei bemutatójától kezdve értesülhetünk a fontos és izgalmas történésekről. Újdonság, hogy a versenyeket az MR1 Kossuth rádió is közvetíti majd.
 
A megállapodás 2016-os lejárata egybeesik a Hungaroring érvényes szerződésének lejártával az F1-es futamok megrendezésére. Gyulay szerint 2016-ig biztosított a magyar rendezés. Utána sem rosszak a kilátások, de mindenképpen komoly beruházásokat kell végrehajtani a Hungaroringen, hogy versenyben maradhassunk a gombamód szaporodó, ultramodern Forma-1-es létesítményekkel.
 
A McLaren bemutatójával nyitnak
 
„A megállapodást éppen arra az időszakra kötöttük, amíg hazánknak szerződése van a Forma-1-es futam rendezésére” - fogalmazott Gyulay Zsolt. „Az előzetes megbeszélések alatt meggyőződhettem, hogy a közvetítési jogok jó kezekbe kerültek, és a közönség igényes kiszolgálása biztosított a következő években.”
 
Január közepén tartunk majd egy közös sajtótájékoztatót, ahol egyrészt bemutatkozik a közvetítésekben részt vevő stáb, másrészt az MTVA részéről ismertetni fogják az egész évre vonatkozó elképzeléseiket. Annyit már most elárulhatok, hogy a sportág televíziós felvezetése a McLaren 2012-es versenyautójának február eleji bemutatójával kezdődik majd."

„Nemcsak televíziós, hanem rádió-közvetítéseket is fogunk adni. A nagy világversenyek, a labdarúgó Európa-bajnokság és a londoni nyári olimpiai játékok mellé csatlakozik most a Forma-1-es sorozat” - mondta Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója.
 

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr303479638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2011.12.21. 07:26:49

Az MTVA vezérigazgatója reményeim szerint felmérte annak súlyát, hogy mennyire nem mindegy, milyen stábot állítottak össze. Az utóbbi időben már köznevetség tárgya volt a kommentátorok szakmai felkészületlensége, futamok alatti ordító tévedéseik.

rognork 2011.12.21. 08:40:35

Örülök, hogy végre rádión is elérhető lesz. Annak meg külön, hogy az MP4/27-et is bemutatják.

A kommentátorok nem a szakmai
felkészületlenség miatt voltak bénák, hanem mert nem figyelnek. Versenyző szemmel sok mindent látnak, de ők nem valók kommentátornak, inkább a stúdióban ücsörögni.

Külön öröm, hogy megszabadulunk Gyulai Balázstól. A tököm tele van a tenyérbemászó, hanyag stílusával, főleg amikor az öreggel beszélget a magazin műsorban. Na az ő szakmai felkészültsége viszont tényleg siralmas.

kopeda 2011.12.21. 10:54:05

Akkor jövőre HD-ben lehet végre nézni?

nyjozsi2 2011.12.21. 11:11:59

@rognork: Az a baj, hogy versenyző szemmel sem láttak! Még azt sem vették észre a képernyőn, amit egy versenyző észrevenne, de egy laikus nem, de sajnos még a feliratokat sem tudták elolvasni/értelmezni/észrevenni...

Magyar[HUN] 2011.12.21. 11:19:56

Na végre! Megszabadulunk a pöcs Gyulaitól meg Czollnertől. Szabó Robi,Wéber Gabi meg Walter Csabi jók voltak,ők tényleg értettek hozzá.

1000rörö 2011.12.21. 11:45:14

Naa a szakértőinkért nagy kár, szerintem a volt nézők fele csak miattuk nem nézte, amúgy meg nagy üzleti húzás a rötölö kubtól, mert a sok szabálymódosítással annyira unalmas, egyhangú lett az F1, hogy már rendesen égő aki nézi.

kamionmentés · http://www.kamionmentes.hu/ 2011.12.21. 12:13:15

@Magyar[HUN]:
Czollner simán lehet a kommentátor. Ő nem alkalmazottja, csak szerződött partnere az RTLK-nak, azt hiszem.
Így vele is köthet szerződést az MTV.

Lusta_Dick 2011.12.21. 12:20:47

@kamionmentés:
Pontosan, az RTL Klubnál is egy megrendelt külsős cég készítette a műsort ergo ha nem akarnak gondolkodni az MTV-nél akkor egyszerűen aláírják a szerződést újra csak most a szerződő feleknél a megrendelő részben nem RTL hanem MTVA lesz...

Tomchy 2011.12.21. 12:37:22

@kamionmentés: Reméljük, nem követik el ezt a hibát.

megint 2011.12.21. 13:10:22

"Külön öröm, hogy megszabadulunk Gyulai Balázstól", mennyire igazad van, ki nem állhattam a tenyérbemászó képét, és a stílusát. Walter nem volt rossz, Wéber nyilván ért hozzá, csak lehetne kevésbé elfogult a kedvencei irányába.

Magyar[HUN] 2011.12.21. 14:12:27

@Tomchy: Hát azt én is nagyon remélem! :)

datam 2011.12.21. 14:27:58

Remélem Czollner Gyuluskát nem alkalmazzák újra... Rettentően idegesítő, ahogy kommentálja a közvetítéseket. Nem vagyok szakértő, csak lelkes F1 követő, de így is feltűnik, hogy tud akkora marhaságokat beszélni, amihez már valódi tehetség kell.

hunblack 2011.12.21. 15:24:44

Inkább Czollner mint egy Palik féle.

mojszipupi 2011.12.21. 16:00:32

Szerintem teljesen jó volt a közvetítő csapat az rtl-en. Kellő arányban volta szakértés meg az amin nevetni lehetett (Gyusziiii :P )

Kár h ebbe is ennyire beférkőzik a politika....

travelnyuszi 2011.12.21. 16:22:52

Fura, hogy senki nem ír a Szujó Zoliról. Felkészült, több nyelven beszél, szimpatikus. A Wéber-Szabó párossal jó lenne. Csak a Gyulai Balázst ne!!!!

megint 2011.12.21. 16:31:11

Jaja, Szujót nem kéne kidobni. A politikának nem sok köze van ehhez, ha az rtl úgy gondolta volna akkor gond nélkül megszerzi, nem hozta a nézőszámot valószínűleg, a tv2 is kidobta a bl-t , csak kénytelen volt visszahozni.

hunblack 2011.12.21. 20:22:38

Inkább Czollner mint egy Palik féle.

Hurri Kán 2011.12.21. 20:32:00

Remélem nem Gundel Takács fogja közvetíteni. :D

Tomchy 2011.12.21. 20:40:42

Akkor kérhetjük, hogy a Szujózoli-Wébergabi-Szabórobi-Valtercsabi négyesből szerződtessenek új csapatot?

FERCSA · http://www.sorozatguru.info 2011.12.21. 20:42:45

David Sanyit vissza a szekbe :-))

Vhornet 2011.12.21. 21:35:00

Bárki lehet, csak Czollnert tüntessék el, mert nagyon idegesítő!

Real Simon says 2011.12.21. 23:40:09

Hihetetlen, hogy mindenki csak a megszokott arcokban tud gondolkodni, ha az F1-ről van szó. :)

pitz75 2011.12.22. 07:44:28

Szerintem majdnem mindegy, hogy ki közvetít...
Lehet bulvárosítani, színt belevinni, szakmai dolgokban ne tévedjenek, ez a lényeg.
A Wéber-Szabó-Walter trió szerintem teljesen rendben van, talán mehetne melléjük Mezei Dani, mint nyugodt erő... :)
Szújóval egy problémám van, mindamellett, hogy elismerem a szakmai felkészültségét, túl nagy az arca néha, minden kinti bejelentkezésnél háromszor elmondja, hogy hogy mekkora haverok az összes versenyzővel. Szerintem ezt egy objektivitásra törekvő riporternek nem kéne, legalábbis az én ízlésem szerint nem.
Fontosabb kérdés, hogy végre tényleg nézhetjük-e HD minőségben...
Elvileg az MTV-nél a technikai feltételek adottak, kérdés, hogy az akarat is meglesz-e hozzá? Nagy élmény lenne, az biztos!

rognork 2011.12.22. 07:55:49

Ezt a Szujót ti komolyan gondoltátok? Beszarok.

Stúdió: És akkor várjuk Szujó tudósítását, aki elcsípte Ecclestone-t.
Szujó: Belehallgattam B.E. csajának a társalkodónőjének a kutyájának az ugatásába, aki sérelmezte, hogy hangos a pit, és nincs elég felsál.
Stúdió: Köszönjük, a reklám után visszajövünk.

Eltelt újabb 9 perc a műsoridőből...

Én bevallom, fingom nincs kit ültetnék oda, de talán egy rádiós sport újságírót, mert azok aztán profik, és olyan szinten felkészülnek egy-egy eseményből, hogy az elképesztő.
Vagy hallgassuk a BBC-t szinkrontolmáccsal.

tattoo1 2011.12.22. 07:59:32

Reggel pedig megint lesz reggeli torna,a Kossuth-on pedig folytatodik a Szabo csaläd:D

Lesterx 2011.12.22. 08:22:22

Hallgatva a külföldi kommentátorokat,az nagyon rendben van, mikor feltüzelik a nézőt az esetleges kiabálásukkal. Vagy akár nálunk egy színvonalasabb foci közvetítésen,ha üvölt izgalmában a kommentátor.Sajnos ezt nem lehet összehasonlítani Gyulánk néhány mutáló hangú nyüszítésével.Én még mindig Lantos Andrist favorizálom a Eurosportról.Az Ő WTCC közvetítései jók,izgalmasak és szakmailag is kitűnőek.Ha Wéber Gabival közvetítenének,az lenne az igazi.

dekás dezső 2011.12.22. 08:45:20

és nincs ebben az országban egyetlen szakmailag felkészült, csinos, jól kommunikáló, kellemes hangfekvésű potenciális f1 kommentátorhölgy sem?:P
pedig de jó lenne...

vagy Martin Brundle megtanulhatna magyarul esetleg:PP

Kalmani 2011.12.22. 08:59:49

Én elég öreg vagyok ahhoz , hogy emlékezhessek Dávid Sándor F1 közvetítéseire .
Teljesen jól csináta az öreg . Nem untatott felesleges számításokkal , csak azt kommentálta , ami lényeges .
A mai kommentátorok védelmében is pár szót...
Az utóbbi 10 évben olyan szabálymódosításokat alkalmaztak , amelyek következtében már nem a pályán dől el a futam . Teljesen unalmassá , nézhetetlenné tette a versenyt . A versenyzők között nincsenek egyéniségek , mincs igazi küzdőszellem . Ezek miatt a műsorvezetőknek valahogy fel kell dobni a műsort . Beleviszik a saját téveszméiket , ökörségeiket , hülyeségeiket . Nevetségessé tette az F1-et palik , és czollner párviadala .

Autopeti 2011.12.22. 10:34:51

A Palik-Mezei Dániel kettős anno remek volt, mivel akkoriban még nem nyomta rá a közvetítésekre a bélyegét az RTL klub bulvár stílusa.
Csak hasonlítsátok össze mennyire gyakran használta Palik akkoriban a kérem szépen kifejezést, ellentétben az RTL-es években. Sokkal illedelmesebb volt a közvetítés, szembe Palik és Czollner buzis célzásaival.
Wéber Gabi tényleg szakértője, de hadaró és orra altt motyogó stílusa nem teszi élvezetessé a közvetítést.

Czollnerral alapvetően nincs gond, de ez csak az időmérő edzésre vonatkozik, amelyet képes egyedül végigközvetíteni úgy, hogy nincsenek egyperces szünetek a beszédben. A versenyeken viszont pontatlan és zavaros.

Amennyiben Palik visszatérne eredeti stílusához, úgy el tudnám őt ismét fogadni.

Walter Csaba nem illik komentátornak, rettentő hosszadalmasan mondja el azt, amit 5 másodperc alatt ki lehetne nyögni és általában csak az előtte elhangzott tényeket ismétli. Idegesítő.

Szabó Róbert nem rossz, de Batönt Batonnak ejteni (Szujóhoz hasonlóan) vérlázító.

Dávid Sándor mindent a 80-as évekből merít és mindent a pilóta képességének tud be,ami egy technikai sportban elfogadhatatlan. Igenis el kell ismerni hogy az autó a kulcsfaktor, a pilóta esetleg hozzá tesz valamit.

2002-ben Juni györgy kommentált, ő nem volt rossz. Ma a Zengő csapat tagja, ezért rá nem számítok.

Összeadva kivonva: vissza a Palik-Mezei párost, márciusig még lenne idejük végignézni az elmúlt évek versenyeit. Nagy hiba volt ugyanis az előző években, hogy a kommentátorok egyszerűen nem emlékeztek az egy évnél régebbi eseményekre, így rengeteg érdekes statisztikai adat, egybefüggés maradt ki a közvetítésekből.

Sünmami 2011.12.22. 12:33:39

@Real Simon says: A kommenteket olvasva nekem is úgy tűnik. Szerencsére ez nem szavazáson múlik, hanem komoly szakmai elbírálás tárgya. Nem tudom mennyire lesznek majd elfogadóak, toleránsak a nézők ha új arcokkal, hangokkal találkoznak a régi, megszokott (de sokszor joggal kritizált) stáb helyett. Remélem nem csak szakmailag, de mentálisan is felkészültek lesznek, bírni fogják a kritikát. Bármennyire is jók lesznek, mindig akad olyan, akinek úgy sem jó ha sapka van rajtuk, úgy sem ha nincs;)

rognork 2011.12.27. 07:20:32

@Real Simon says: tényleg tárgyalnak veled is? ha bejön, biztos sok szeretetet fogsz itt kapni ;).
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása