HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Wéber Gáborral erősít a Zengő Motorsport a túraautó-vébén

2012.03.02. 09:22 Real Simon says

Vége a találgatásoknak, a titkolózásnak! A Zengő Motorsport ma (péntek) reggel hivatalosan bejelentette, hogy Wéber Gábor lesz Michelisz Norbert új csapattársa, a magyar csapat két BMW 320TC-t indít az FIA túraautó-világbajnokságon. A tengerentúli futamokra – a főszponzor kiszállása miatt, anyagi okokból – továbbra is csak egy autót küld a csapat. 

Régi csibészek: Michelisz Norbi és Wéber Gábor a SEAT León EuroCup egy korábbi futamán

Ahogy a Száguldó cirkusz (SzC) blog már három nappal ezelőtt megszellőztette a Facebookon, a Zengő Motorsport két magyar pilótával, illetve autóval nevez a 2012-es túraautó-világbajnokságra (WTCC). Michelisz Norbert új csapattársa Wéber Gábor lesz, így a magyar csapat rögtön két Európa-kupa győztessel, többszörös magyar bajnok versenyzővel vág neki a világ legnagyobb túraautós sorozatának. Mindkét pilóta a tavaly már kiismert, ezért idén várhatóan még jobb eredményekre jogosító BMW 320TC-vel áll rajthoz. 

A Zengő-csapat hivatalos oldalán megjelent cikkből kiderül: az eddigi főszponzor, a Dension és a gárda útjai különválnak, az autóelektronikai termékeket gyártó és forgalmazó cég nem támogatja tovább Zengő Zoltán csapatát. „Ez mondjuk éppen rossz hír, de valahogy kimozogjuk” – kommentálja a szakítást a zengomotorsport.hu. 

„Köszönettel tartozunk egykori névadónknak, izgalmas, küzdelmes három évet töltöttünk együtt. A társaság stratégiát váltott, más marketing eszközökkel kívánja megvalósítani ismertségének növelését. Elfogadjuk a döntést, nem is tehetünk mást. Köszönünk minden ránk fordított energiát!”

Az előzetes információk alapján nagyon erős mezőny jött össze a 2012-es WTCC-sorozatban. 

A három új, gyári Chevrolet „egy körön, ad egy kört a tavalyi autóknak”, de már a Bamboo fiókcsapat is az új Chevy-technikát kapja, a tavalyinál erősebb pilótákkal (Pasquale di Sabatino és Alex MacDowell). Várható a SEAT-ok erősödése is, hiszen Gabriele Tarquini és Alekszej Dudukalo már február eleje óta teszteli a vadonatúj, 1.6-os turbómotort, amelyet a SEAT Customer Sport részlege fejlesztett ki. Megkapja a spanyolok új erőforrását Tom Boardman is, aki a SEAT León EuroCupban volt a magyar fiúk kemény ellenfele, még 2008-ban. 

Két Focus RS-sel érkezik a Ford, a BTCC-ben sikeres, angol Team Aon profi felkészítésében, erős gyári befolyással, Tom Chilton és James Nash vezetésével. Nem szabad leírni a kellemetlen, erőszakos vezetési stílusáról ismert Tiago Monteirót sem – a portugálok egykori F1-es pilótája továbbra is egy félgyári SEAT Leónnal megy majd. Év végén, várhatóan a japán és a kínai futamon érkezik a Honda is, amely két vadiúj Civicet állít csatasorba. És akkor még nem beszéltünk Tom Coronel „kapitányról”, aki új csapattársat kapott a szemtelenül fiatal és hasonlóan gyors olasz, Alberto Cerqui személyében. 

Ebben az erős mezőnyben kell helytállnia Michelisz Norbinak és Wéber Gabinak a kissé túlkoros BMW 320TC-vel, amelynek fejlesztésére bevallottan kevesebb idő és energia jut majd Münchenben, az időközben beindult DTM-program mellett. 

„Az egyik legnagyobb árnyékunkat, ha időlegesen is, de megugrottuk. Igazi csapatként, több információból, több kreativitásból dolgozhatunk” – áll a Zengő Team sajtóközleményében. „Nem lesz gond a szélárnyék és a taktikázás és a beállításokban is két irányba indulhatunk, egy darabig... Mert, hogy az is tény, hogy jelenleg csak azon dolgozhatunk, hogy az európai szakaszra kitartson a forrás, és még ez [a léc] is rezeg. Nem szeretnénk csalódást okozni, tudnotok kell az igazat. Az a realitás jelenleg, hogy a tengeren túli futamokat Michelisznek ismét egyedül kell teljesítenie. Bár, ne adjuk fel, okozhatunk meglepetést és év közben sem fogunk senkit sem elkergetni, ha be akar szállni a támogatók közé.” 

A WTCC idei versenysorozata március 10-11-én kezdődik Monzában. Magyarországra a tavalyinál egy hónappal korábban, május első hétvégéjén látogat el a mezőny.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr44283946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2012.03.02. 15:02:26

Sok-sok és nagyon nagy levegőt kellett vennem, mire ezt a témát megemésztettem. Mert ugye. Wéber Gábor versenyzői képességeit mindig is elismertem, sőt, mint honfitársunknak természetesen évek óta szurkolok neki. Meg Norbinak is. Most pedig úgy érzem magam, mint amikor Schumi mama két fia egyszerre nyomta a gázt. Tudom. Az idén Vettel és Kimi is egy szériában.......De az más. Vannak még ezzel kapcsolatos gondolataim, de inkább megtartom magamnak.

Real Simon says 2012.03.02. 15:52:58

Mi a baj Wéber Gáborral? Nem tőled olvasok először hasonlót...

robian 2012.03.02. 17:19:28

Wéber Gabi ügyes is, gyors is. Nekem emberileg is nagyon szimpatikus, szvsz teljesen megérdemli a lehetőséget. Norbi meg Norbi. A legnagyobb bajom az lenne hogy kettőjük közül válasszak. Ha rendes autót kapnának egykettőre lenne újabb motorsport világbajnokunk, ezt bármibe lefogadnám.

korzo 2012.03.02. 17:32:48

Az autóval semmi baj (lásd: Coronel). Pénz legyen, a többit megoldják.

◄ ► 2012.03.02. 17:50:11

Bírni fogják pénzzel a 2 autót? :S

Coyote82 2012.03.02. 18:46:23

Remélem valóban dobogóképesek lesznek a BMW-k! Örülök neki, hogy dupla eséllyel indulunk!!!

wymanders 2012.03.02. 18:58:28

Végre valami jó hír! Mindkettőjüknek nagyon drukkolok.

Tomchy 2012.03.02. 19:22:46

Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!! Hajrá!!!

ecopower 2012.03.02. 19:42:32

IGEN!Ez ám a jó hír.
Drukkolok,hogy sikerüljön a 2 autót fenntartani.Tudjuk,milyen nehéz volt tavaly azt az egyet is.Tudtok valamit az idei szponzorokról?Valamiből meg kellett vegyék az autót.

mbx porsche · http://matchboxmemories.hu 2012.03.02. 20:16:49

Drukkolok a fiúknak és a csapatnak is ;-)
Már csak valami értelmes tévés közvetítés kéne majd valahol, illetve ráférne egy kis népszerűsítés a túraautózásra.

KPali 2012.03.02. 20:38:05

Ahogy Terence Hill is mondaná: "Hajrá!" :)))

Végre! Sok sikert!

nagyonnagyon 2012.03.02. 20:39:20

csípem mind a két srácot, amikor Wéber Gábor "Gp Legends"-el nyomta még szimulátoros korából találtam a neten replay-eket amikor ő vezet, nem egyszerű ez fotelban sem, élőben meg húdehűha..
Kellene valami tisztességes stream mert nem tvzünk.

Negrogo 2012.03.02. 21:14:59

Ez jo hir, szimpatikus nekem o is mint Norbi.

superfrog 2012.03.02. 21:55:07

hát én meg nem igazán örülök neki, de remélem tévedek. leszögezném hogy pont nincs gondom wéberrel. de sztem a zengő nem tud annyi pénzt összatalicskázni, hogy 1 autó normálisan versenyeztethető legyen, hiszen eddig sem tudták biztosítani ezt sajnos (vagyis teszt is tartozna a versenyzéshez) nemhogy 2 autóra...........sikerül megint elapróznunk magunkat :(

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.03.03. 00:07:22

Teljesen érthetetlen, hogy hogyan lehet egy csapatban egyszerre két olyan tehetséges, normális és értelmes csákó, mint ők. Ha valamikor, akkor most lehet, hogy érdemes lenne kipróbálni a crowdfundingot, én simán fizetnék versenyenként egy mozijegynit, hogy legyen miből gumit venniük legközelebb. És ha vagyunk ezzel még pár ezren így, az eléggé látszik. És szerintem lennénk.

FeroxX88 2012.03.03. 00:49:09

hát ha menne a TV-ben szívesebben nézném, mint az F1-et. WTCC izgalmasabb :D

FeroxX88 2012.03.03. 00:50:27

jah. szerintem is jó ötlet lenne ha internetes donate cuccot hírdetne a csapat, meglepően sok zsét összelehet így hozni, ha meg van a kellő szimpátia és támogatottság!

Poita not Peter! 2012.03.03. 06:51:30

@nagyonnagyon: az utsó mondatoddal 100%-ig egyetértek, nekem sincs TV-m és nem is lesz.@Nínó Karotta: szerintem azt kellene, hogy az autó oldalára egy reklámmatricát kellene ragasztani a támogatók neveiből összerakva.pl a minimum támogatás lenne 5.000 aztán 10.000 aztán 50.000 és 100.000. Mindegyik támogatási összeghez tartozna egy betüméret és a nagy felirat mondjuk Zengő Team ezekből lenne kirakva és minden támogató kapna e-mailban egy képet, folyamatosan zoomolva, hogy az ő neve hol található.És ez így már nem kuncsorgás meg koldulás lenne, hanem valamit-valamiért tehát üzlet. Nekem megérne egy 10-est, hogy ha kicsiben is de ott legyen a nevem a VB-n versenyző autón!

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.03.03. 07:00:21

A " tengerentuli" futam hol/mikor? Nincs most kedvem kigooglizni

nagyonnagyon 2012.03.03. 07:09:04

Nem szabad nagy összegekbe gondolkodni, inkább a folyamatosságban meg hogy valami kis plusz legyen a támogatóknak de itt sem kell elszállni, kicsit mindent túlspilázunk ebben az országban. Néha a kevesebb a több, de mindenképpen profin, szimpatikusan nyitni kell egy nagyot net irányba de iziben. 1000 Ft is nagy pénz ha sok helyről és folyamatosan csordogál.

mv3 2012.03.03. 07:55:15

Ha valamilyen spirituális vezető lennék, most biztosan azt mondanám, hogy itt remek energiákat érzek.

mv3 2012.03.03. 08:14:06

Az lemaradt, hogy HAJRÁ! Amennyire ismeretlenként és amatőrként látom, ennél jobb csapatunk nem is lehetne: tehetségesek, megvan a tűz és az alázat, a tanulni vágyás is. Szívem szerint még Karottát megtenném a sajtósuknak és több kívánságom ebben a témában nem is lenne:)

robian 2012.03.03. 08:38:30

@visszakettopadlogaz:
11 March - Monza, Italy
1 April - Valencia, Spain
15 April - Donington Park, UK
29 April - TBA, Germany
6 May - Budapest, Hungary
20 May - Marrakech, Morocco
10 June - TBA, Portugal
22 July - Curitiba, Brazil
23 September - Sonoma, USA
21 October - Suzuka, Japan
4 November - Shanghai, China
18 November - Macau

Lesz némi összeakadás F1-el, ugye a közszolgálati leigazolta tévésmajomnak Wébert, kicsit aggódok is milyen lesz szakkommentátor nélkül a közvetítés

antimason (törölt) 2012.03.03. 10:29:47

Jobban várom, mint az F1 szezont!
Hajrá!

Sünmami 2012.03.03. 10:35:59

@Real Simon says: Tudod nagyon jól, nem hogy semmi bajom nincs Gáborral, de anno az E.B. győzelme után "ölre mentem" valakivel amiatt a bizonyos facebookos gratuláció miatt :) Szurkolok mindkettőnek, de most másként. A többit meg tényleg megtartom magamnak:) Vagy majd egyszer elmondom:)

Sünmami 2012.03.03. 10:47:41

@Nínó Karotta: Ősszel volt egy találkozónk Z.Zolival és Norbival. Akkor többen felvetettük, hogy mi szurkolók indítanánk egy kezdeményezést. Sokan lemondtak volna a cigiről, édességről és egyéb olyan dolgokról amiket el tud kerülni az ember, az árát pedig folyamatosan küldtük volna a csapatnak. Zoli határozottan elutasította, és kért bennünket, inkább adakozzunk beteg, vagy elesett embereken. Szeretné ha inkább azzal segítenénk, minél többen menjünk ki a versenyekre, vásároljuk az őket reklámozó termékeket, stb. Örülök hogy felvetetted ezt a dolgot, mert ha a médiában ismert emberek keresnék meg egy ilyen ötlettel, talán hajlana rá hogy elfogadja. Persze hogy jó lenne azonnal leakasztani legalább egy két nagy szponzort, de én hiszek benne, hogy sok kicsi sokra megy, és ha csak ennyivel is, de segíteni tudnánk.

neszkár 2012.03.03. 11:15:07

A közvetítések helyett a youtube-os letöltés lehetősége sem megvetendő, már tavaly is a versenyt követő napon elérhető volt. Egyébként a 2011-es BTCC szezon alapján a fordok sikere nem garantálható a honda megjelenése lehet érdekes. Mcdowell meg akármilyen chevyt kap nem egy WTCC szintű versenyző, tőle nem várnék sokat.
Összességében alakul a vb de a britek bajnoksága tavaly messze jobb volt, mindenesetre hajrá magyarok.....

nortonvincent 2012.03.03. 11:49:52

@korzo: Persze hogy nincsen gond a kocsival...de ez magyar sajatossag hogy panasszal kezdjuk a szezont...mar most hatranyban vannak...Mert aztan a SEAT az nagyon uj fejlesztes.Na meg a Chevrolet is tegnap gordult ki a szalagrol.Ahogy te is irtad ha lesz penz rendesen alkatreszekre,jo mernokokre..akkor szerintem egy eros csapat lesz.

Amugy
Hajra Gabi ,Hajra Norbi !!

Real Simon says 2012.03.03. 12:48:05

@Nínó Karotta: Kiváló kezdeményezés. Ha ez az ország (na jó, az autósport-őrült fele) meg tudta csinálni, hogy összedobta a pénzt Baumgartner Zs-nak, ha összedobta anno a pénzt az új Nemzeti Színházra ("téglajegy", ami aztán valamiképp eltűnt Állam bácsi végtelen zsebeinek mélyén), akkor ezt is simán meg tudnánk csinálni. Edit ötlete (mindenki lemond heti 2 doboz cigiről/Pombär maciról/Haribóról, stb.) egyáltalán nem rossz. Ha csak a tavalyi hungaroringi WTCC-nézőszám duplájával számolunk (150 000 ember, mert ugye nem lehetett ott mindenki a Hringen, aki szeretett volna elmenni), az heti 2000 Ft-tal kalkulálva 300 millió forint. Ez persze kissé álomszerű, sarkított összeg, de ha csak a fele összejönne, az egyik autó teljes szezonját fedezné. Sokan vagyunk, akik szívesebben mondanának le a heti 2 doboz cigiről/Pombärről/Haribóról, ha látnánk, hogy tényleg arra használják fel a pénzünket, amire igazán szeretnénk. Zengőnek a szerénysége nem engedte, hogy erre rábólintson.

Adam990 (törölt) 2012.03.03. 13:34:24

A nagy magyar Molnak nem a fociba(a vidibe) kéne ölni a szponzor pénzét, hanem egy ilyen csapatba. 1000x nagyobb reklám értéke van mint a videotonnak.

zombika 2012.03.03. 14:31:03

Versenyenként 4-600 forintot reálisnak tartok egy jó kis netes közvetítésért, magyar kommentátorral és esetleg egy interjuval a végén. Ha "csak" 10.000 ember választaná ezt a formát, akkor az 50M + egy évben.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.03.03. 14:35:06

@robian: Kosz! Az usa erdelet, sonoma az az infeneo raceway lesz ( sears point ) fel orara lakok onnan. Erdekes, itt nagy a csond errol a series rol.

robian 2012.03.03. 15:08:08

@visszakettopadlogaz: nincs mit, üdvözlet távolba szakadt hazánkfiának

Sünmami 2012.03.03. 17:01:43

@visszakettopadlogaz: Igaz hogy a tengerentúli verseny időpontját kérdezted, de ha tudod követni interneten vagy bárhol a versenyeket, akkor itt a pontos versenynaptár, ami eltér a fent már más által említettől:)

Március 10-11.: Olaszország - Monza
Március 31.- április1.: Spanyolország – Valencia
Április 14-15.: Marokkó – Marrakech
Április 28-29.: Szlovákia - Slovakia Ring
Május 5-6.: Magyarország – Hungaroring
Május 19-20.: Ausztria – Salzburgring
Június 2-3.: Portugália – Estoril
Július 21-22. :Brazília – Curitiba
Szeptember 22-23.: USA – Sonoma
Október 20-21.: Japán - Szuzuka
November 3-4.: Kína – Sanghaj
November 23-24.: Makaó - Guia

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.03.03. 19:59:31

@robian: Mostanaban sokan "szakadnak" ide, gondolom ez osszefuggesben lehet az otthoni helyzettel. Kb akkora a kijoveteli arany ( 56 ota itt elok elmondasa alapjan ) mint volt ugye 56-57 ben meg a kilencvenes evek legelejen. ( akkor mar otthonrol elengedtek a polgart de itt mar "nem vartak tart karokkal" )

Szoval ez erdekes.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.03.03. 20:01:32

Azt megjegyeznem meg hogy en legalabb hat emberrol tudok itt es kettorol nevadaban aki rendszeres olvaso itt. van meg egy srac ( vw transporter fun ) aki utah bol kommentel.

robian 2012.03.03. 21:35:36

@visszakettopadlogaz: mennék én is de a honvágy erősebb
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása