HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

A Red Bull és a Lotus óvásán múlhat Schumiék sikeressége

2012.03.19. 16:18 Real Simon says

Az FIA egyértelmű állásfoglalását és a szabályok tisztázását követeli a Red Bull és a Lotus a Mercedes által bevetett, újfajta DRS-megoldás ügyében. A brackley-i gárda egyfajta negatív F-csatornával jelentkezett Melbourne-ben, amely a DRS-sel párhuzamosan működik, de nem tisztázott, hogy szabályosan, vagy szabálytalanul. A szövetségnek a hétvégi Maláj Nagydíj előtt döntenie kell.

Schumacher remek rajtja után a 3. helyen haladt Melbourne-ben, amíg az erőátvitel hibájából meg nem állt a Mercedes. Kérdés, mekkora szerepe volt ebben a szuper-DRS-nek? (Active Pictures)

Niki Lauda már a szezon előtti felvezetésében rejtélyesen fogalmazott a Mercedesszel kapcsolatban. „A Mercedes teljesen új irányba ment el az aerodinamikai fejlesztésekkel, kíváncsian várom, milyen eredménnyel. Ha bejön nekik, amit terveztek, nagy meglepetést okozhatnak” – mondta a háromszoros osztrák világbajnok a Speedweek című szaklapnak.

 

Ross Brawn mérnökcsapata (immár a Ferraritól tavaly elbocsátott Aldo Costával, valamint a korábban a Williamsnél és a Red Bullnál is megfordult Geoff Willisszel kiegészülve) Melbourne-ben egy teljesen újszerű technikai megoldással állt elő.
A szerkezet lényege, hogy a hátsó szárny felső elemének elmozdításával (amit a tavaly bevezetett DRS-rendszer tesz lehetővé) egy lyuk nyílik meg a légterelő oldalsó idománál, amelyen keresztül a menetszelet egy csatornába vezetik. A csatorna az első szárny alatt ér véget, az ott kiömlő, felgyorsult levegő nyomáskülönbséget hoz létre, ami nagyobb stabilitást ad a W03-asoknak. A rendszer azonban csak az egyenesekben használható, mivel működése a DRS-hez kötött.

 

A Mercedes által „szuper DRS-nek” elnevezett, de valójában negatív F-csatornaként működő rendszerrel szemben az a kritika merült fel, hogy miután a hátsó szárny mozgatását – így a légcsatorna megnyitását – a versenyző idézi elő, ez fedélzetről vezérelhető aerodinamikai megoldásnak minősül, amit a szabályok kategorikusan tiltanak. A Red Bull, a Lotus és a McLaren ezért panasszal élt Charlie Whiting versenyigazgatónál a pénteki edzések után, aki erre a hétre ígérte az ügy kivizsgálását.

 

Eric Boullier nem akart botrányt kavarni Ausztráliában, de tudni szeretné, miért engedélyezte a Mercedes F-csatornáját az FIA, és miért tiltotta be a Lotus reaktív futóművét? (Fotó: Sutton)
 

Továbbra is egyeztetünk Charlie-val. Nem akartunk borányt kavarni [Ausztráliában], ezért megvárjuk a szabályok tisztázását. Nem lett volna fair, ha előre tönkretesszük a verseny eredményét, ezért úgy döntöttünk, megvárjuk a jövő heti [e heti] döntést” – fejtette ki a Lotus csapatvezetője, Eric Boullier az Autosportnak.

 

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke egyetért lotusos kollégájával abban, hogy ha a Mercedes DRS-megoldása csak a szabályok ügyes interpretációja, akkor hagyni kell, hadd használják. Azt viszont minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy egyik riválisuk jogosulatlan előnyhöz jusson emiatt.

Más csapatok még jobban ki voltak akadva ezen, mint mi, de azt gondolom, muszáj tisztán látnunk, hogy mit engednek meg a szabályok, és mit nem. Senki sem vitathatja, hogy az aktiválógombot végül is a versenyzőnek kell megnyomnia. A pilóta megnyomja a gombot és a lyuk (a levegőcsatorna beeresztési pontja) fedetlenné válik, ennél fogva igenis a pilóta működteti a rendszert. Ez azonban nincs összhangban a szabályokkal. Hosszú vitára számítok ebben az ügyben az előttünk álló öt napban [a Maláj Nagydíj kezdetéig]” – nyilatkozta Horner.

 

A Red Bull vezére úgy véli: amennyiben a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy dönt, hogy a Mercedes megoldása szabályos, az komoly anyagi terheket ró a többi istállóra. Hiszen mindannyian elkezdenek kísérletezni az új megoldással, ami természetszerűleg megnöveli a fejlesztési költségeket. Ez különösen érzékeny terület a Red Bull esetében, amelynek vezetője épp Melbourne-ben kritizálta az FIA-t, amiért a szövetség túlságosan bele kíván folyni a csapatok költségvetésének meghatározásába.

 

Christian Horner egyforma "játszóteret" akar, egyforma szabályokkal - és azt, hogy az FIA ne üsse bele az orrát a csapatok dolgába (Fotó: Red Bull/GEPA)

 

Horner szerint a csapatok költségvetését szabályozó Resource Restriction Agreementet (RRA) érintő döntések kizárólag a csapatok szervezetére, a FOTA-ra tartoznak. „Nem hiszem, hogy az RRA jelenlegi formájában helyes és hatékony mód (a költségek csökkentésére). Ez nem olyan dolog, amibe az FIA-nak bele kellene folynia, mert az csak tovább komplikálja a dolgokat” – fogalmazott a csapatfőnök egy BBC-nek adott interjúban.

 

Horner kijelentése azért különösen érdekes, mert a Red Bull – a Ferrarival együtt – tavaly decemberben kilépett a FOTA-ból, immár független csapatként tevékenykedik.

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr164326204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simon weber 2012.03.20. 06:38:24

Pont a Red Bull szájából hallani azt, hogy a költségek csökkentése céljából kell betiltani. A fúvott diffúzor még egy olyan szegény csapatnak, mint a Force India 1 millió eurójába került 2010-ben!

Amennyiben az FIA helyet ad az óvásnak, akkor azzal tönkreteszi a sportágat. Ezután az összes technikai újjítást be lehet tiltatni azzal az indoklással, hogy "megnöveli a fejlesztési költségeket". Ha ez megtörténik jó úton halad a széria a Indycar irányába, ahol egyfoma autókkal versenyzik mindenki.

rognork 2012.03.20. 09:23:48

@simon weber: szerintem a rb érvelése eléggé fals. A normális érv az lenne, hogy betiltottak minden, a pilóta által befolyásolt aero elemet. Pilóta - drs - f-csatorna, ez szerintem nem felel meg a szabályoknak.

SomeSeed 2012.03.20. 11:34:07

A kérdés csak félig jó. Ahol a Cipész, ott a csalás lehetősége mindig ott lesz.

Rekspa 2012.03.20. 12:36:41

@SomeSeed: Persze, mert a cipész a főmérnök!:) LOL:D

Yuri Boyka - a kivert kutya 2012.03.20. 13:03:09

Legszívesebben kiemelném az összes forma1 gép hátulját egy-egy függőleges I(vagy H) vassal kerekenként,V mintás traktor gumikat hátulra és egy két troll szurkolót,akik behajigálnának mindenféle kavicsokat az aszfaltra a kanyarokban.minden elektronika ki,oszt hadd szóljon!
Igaz kicsit kackiás lenne,pattogna az összes minden gázadásnál még az elejét is emelgetnék a gépek.

Vagy a másik eshetőség: földúton rendezném a nagy Derbyket. :)

BlahBlah 2012.03.20. 13:05:19

a red bull hajlékony elsőszárnya tök szabályos...
ami pont ott kezd ellágyulni, ahol az FIA már nem tudja mérni...

amit a ferrari az olasz nagydíj után elkezdett másolni, és lett táncoló elsőszárnyuk :):):)

na meg nekik is van egy lyuk az autó "orrán" a törésnél, inkább arról szeretnék elvenni a figyelmet, nehogy valaki abban a lyukban turkáljon :)

BlahBlah 2012.03.20. 13:06:58

A másik dolog, miért akarja az FIA ennyire közelhozni a csapatokat technikaliag egymáshoz? arra van a GP2 GP3 szerintem, hogy egyforma autók, ahol a versenyzők, és a mérnökök ütik egymást, a forma1 maradjon meg a technika versenyének, ahol a pilóta feladata, a legtöbbet kihozni a technikából

Tomato977 2012.03.20. 13:54:19

"miután a hátsó szárny mozgatását – így a légcsatorna megnyitását – a versenyző idézi elő, ez fedélzetről vezérelhető aerodinamikai megoldásnak minősül"

Maga a csatorna nem mozog, csak a mozgatható hátsó szárny. Ha mégis ezzel a logikával akarják megbuktatni a Mercedes találmányát, akkor akár a komplett első és hátsó szárnyat be lehetne tiltani, mert csak akkor termel leszorító erőt, ha a versenyző haladásra készteti az autót, azaz azt is ő vezérli.

Putz Patrik · http://ppf1.blog.hu 2012.03.20. 14:22:58

@Tomato977: ott a pont. Ez egy passzív rendszer. Voltaképpen furcsa alakú a hátsó szárny véglapja, van benne egy üreg, ami fent egy lukban végződik. Az üreg pont összekapcsolódik egy másik üreggel, ami a beam-wingben van, az sem tilos. És így tovább az első szárnyig. Tavaly a McLarennél és a Ferrarinál normális hátsó szárnyat csináltak, a Red Bullnál a felső elem, amit a DRS mozgat jóval kisebb volt - módosították, hogy nagyobb lehessen a hatása a DRS-nek. Aztán a többiek lemásolták. Ez ugyanez, csak a Mercinél még messzebbre mentek: más alakú szárny, hogy a DRS még hatékonyabb legyen.

rognork 2012.03.20. 14:38:21

@Tomato977: végül is ez elég jó érv, amit írtál. a rb meg tényleg furcsán viselkedik, newey a legjobb kiskapu kikerülő...

arncht 2012.03.20. 14:48:03

ennyi erovel barmit hozzakothetnenek ahhoz a gombhoz, hogy parhuzamosan aktivaljon valamit... a masik oldalrol viszont csinalnek egy deadlinet, ha az ideny kezdete elott szabalyosnak minositenek vmit, utana ne lehessen betiltani, mert nem engedelyezik a tesztelest, es ertheto modon agyoncsapja az egesz csapat korabbi munkajat. roviden maradjon igy, es majd tiltsak be ev vegen. ude szinfolt, annyira meg nem tunnek gyorsnak verseny kozben, hogy agyoncsapjak az egesz evet.

WoodooKilla 2012.03.20. 15:04:42

És ha még a Merci 1-2-ben végzett volna, azt mondom, értem, miért sírnak, de ez meg sem történt.
Minden csapat csak rinyálni tud... Ott van a McLaren, csináltak egy hagyományos autót, rendes orral, és oktatták a mezőnyt, úgy, hogy állítólag félgázon üzemeltek.. És ezt úgy mondom, hogy a pirosaknak szurkolok.. Nézzétek majd meg, pár év, és több négyzetméteres napelemekkel a pilóták fején fognak versenyezni.

notib 2012.03.20. 15:33:09

Azért az vicces, hogy e Redbull tépi a száját, amikor Ők egész pályán használhatták a befúvásos rendszerüket, ami ugye szintén nem volt egészen tiszta ügy, míg a Mercié csak a DRS sávban működik....

... ... 2012.03.20. 15:47:51

jahhj nemigaz ha egy csapat épít egy komoly vasat az már rögtön csalás már minden évben ezvan...

◄ ► 2012.03.20. 16:38:34

AZ egész F1 egy nagy csalás, akkor miről is beszélünk? :D

keptelenseg 2012.03.20. 17:02:32

Képzeljetek el egy X-et.

Balról, lentről felfelé: ez a Mercedes költségvetése. A másik szár a Redbull.

A metszéspont még odébb van, valahol a közepén járnak. Durván.

No, ezért rinyálnak az RB-sek a költségellenőrzés kapcsán, a nem kevéssel több pénzből lettek "világbajnokok".

Horner tudja, hogy más lesz a baba fekvése, ha nem tudnak több pénz benyomni, mint a konkurensek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.20. 17:25:08

"ez fedélzetről vezérelhető aerodinamikai megoldásnak minősül, amit a szabályok kategorikusan tiltanak."

A DRS-t meg nem? Elmennek a picsába...

*azta* 2012.03.20. 17:27:50

Szerintem óriási kamu az egész! Nincs semmi extra dolog, viszont a többiek keresik, próbálgatják, költenek rá, fejlesztik - elmegy a szezon negyede, mire rájönnek, hogy átverés, meg hogy mennyi pénz, energia, idő ment a semmibe. Legalábbis remélem, hogy így lesz! ;)

Real Simon says 2012.03.20. 17:29:45

@Tomato977: Olvasd el még egyszer, mit írtunk! Nem azt, hogy a pilóta "mozgatja az F-csatornát", hanem azt, hogy "a hátsó szárny mozgatását - ÍGY (ezáltal, közvetve) a légcsatorna megnyitását - a pilóta idézi elő". Az okfejtésed egyébként helyes, csak nem kell kifogásolni/megcáfolni olyasmit, ami nem szerepel a cikkben. Köszi, peace! - szerk.

Real Simon says 2012.03.20. 17:33:12

@BlahBlah: A Red Bull flexibilis 8hajlékony) első szárnya azért szabályos, mert steril körülmények között, a parc fermében, statikus súlyok alatt nem hajlik meg jobban, mint azt a szabályok megkövetelnék. Az FIA egyébként ettől az évtől kezdve az eddigi 5 mm helyett 3 mm-re csökkentette a toleranciaküszöböt, pontosan az efféle trükközés elkerülése végett. És még így is átmentek a Red Bullok a scrutineeringen Melbourne-ben.

victor vacendak 2012.03.20. 18:03:26

@SomeSeed: Milyen cipész, vazze? Az elmúlt 5 év minden csalásában Alonso volt benne...

esef 2012.03.20. 18:08:17

@Real Simon says:
nem csalóbb megoldás ez a Mercedestől mint a vörös tehénék jópár "határt súroló" fejlesztése...
engedélyezte az FIA? igen. akkor meg? rúgják szét az illetékes s.ggét, aztán a jövő évre tiltsák be. a többiek meg így jártak

simon weber 2012.03.20. 19:02:35

Még szerencse, hogy nem a Ferrari óvott. Annak idején 1998-ban a két fékpedálos, KERS-es McLaren a vörösök miatt ment a levesbe. Pedig először azt is szabályosnak ítélték, aztán az FIA részéről egy háromfős bizottság (volt benne egy mexikói, egy cseh és egy libanoni delegált, - ugye mind nagy autós nemzet-) szabályellenesnek minősített.

De a beriliumot is a Ferrari tiltatta be, mert nem tudta megfelőlen a motorban használni, mint Illienék. Pedig

aeroller 2012.03.20. 19:28:06

Szerintem kár rinyálniuk.
Ezt nem a pilóta vezérli, hanem a DRS működésének eredményeképp aktiválódik. Nekem ez ennyi, gratula, elmés megoldás.
Nem ők a kedvenceim, de le a kalappal, mert hát amit nem tilos, azt szabad. Az pedig nincsen a szabályzatban, hogy ilyen módon nem javíthatnak az areodinamikai felületek hatékonyságán.

papa33 2012.03.20. 20:05:32

Majdnem egyformák az autók. Majdnem sorsolják a motorokat, akár a rajt előtt 2 perccel az autókat.

Vagy nem. Előírták mennyit pöröghet. Kers meg vagy volt, vagy nem, (de ha nem a súlyt, amit helyette betettek tologatták). Elképzeltem, akár menet közben is. Mért, fékelosztást is.

Elképzeltem sebességfüggő szárnyállítást, de ez megvalósult, bizonyos szélerő deformálta... legközelebb GPS előre állítja majd. Voltak régen önmegsemmisítő rajtprogramok, kipörgésgátlók.

Emlékszem, mikor a kopogásgátlót kitiltották, miközben még széria autókban is volt a gyertyáról érzékelt kopogásszabályozás...

A kézzel szabályozott csatorna, ááá
régen volt a prszívó - ha emlékszik valaki, a hátul levő ventilátor a kocsit leszívta az útra+szoknya, naná nem soká bírták az ellenfelek.

De a versenybírók is soxor döntik el a futamot.

Mindenesetre jól bizonyítja a F1: a pénz és az ész fordítottan arányos.

Nagyon tetszenek a hozzászólások, bár mindenhol így lenne!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.03.20. 20:23:35

@victor vacendak:
maradjunk annyiban hogy a cipész-alonso csalásoknak egy közös pontja volt. úgy hívták hogy briattore.

amúgy a pilótáknak kurvára semmi köze nem volt hozzá, tették a dolgukat. a háttérben meg mozgatták a szálakat mások.

z.fuse 2012.03.20. 20:29:49

pont a red bull pofája jár a legjobban...
befújt diffúzor, furcsán hajlongó első szárny..inkább maradnának csendben.
most a Mercedes durrantott egy nagyon ezzel a megoldással,ennyi.
ez mindig így volt és így is lesz.
a mérnökök feszegetik a határokat,és ettől jó a Forma1.

ati27 2012.03.20. 20:54:26

valahol olvastam, hogy a Fia azt a fajta F-csatornát tiltotta be, amit a pilóta "aktivált" azaz befogott egy kis lyukat valahol a kabinban. Azaz, 1 kézzel kellett vezetnie. Ezt balesetveszélyesnek itélték joggal! A merci viszont ügyesen megtalálta a "joghézagot" azaz összekötötte a drs vezérléssel.. magyarul csak egy gombot kell magnyomnia, ami egy amúgy is engedélyezett dolog.. Szerintem nagyon kreatívak voltak, és nem kellene ezt tiltással díjazni! Mégis csak egy technikai sport.. Pláne, hogy egy "középcsapat" jött ki ezzel! Én pl a lotus állítható futóművét is engedélyeztem volna!

koc · http://tablasjatek.blogspot.com 2012.03.20. 21:08:40

Én is úgy vélem, hogy a DRS aktiválása engedélyezett. Az, hogy mi mozog és hogyan a hatására az definiált, de hogy az milyen más hatással jár az már nincs leírva, így szabálytalanságról nem nagyon lehet szó. A rendszer passzív, az aktív része pedig mindenkinél ugyanúgy aktív.

ati27 2012.03.20. 21:13:18

Jó volt a futam.. Button tényleg jól nyomta, már tavaly is.. Mindenképpen érettebnek tűnik mint Hamilton.. Én nem tartom túl sokra, mert oké, hogy tud gyorsan menni, de mint tudjuk a gázpedál nyomásához nem kell túl sok ész.. Ez megmutatkozott tavaly is, nemegyszer szembe ment az utasításokkal.. Veled ellentétben én igenis látok potenciált a Lotus-ban, és a Williams-ben is.. A Mclarenek vitathatatlanul jók... A Red-bull jelenleg mögöttük van, de azért Vettel csak befurakodott közéjük.. Respect.. :D Webber sem volt rossz, sőt jobban muzsikált mint tavaly.. A Mercit sem írnám le, ék is megkavarhatják a vizet a későbbiekben. Szóval izgalmas szezonnak ígérkezik..

Kombájnos 2012.03.20. 22:29:41

Srácok, azt azért kár elfelejteni, hogy a redbull-on kívül a lotus is háborog - szerintem joggal.
Tény, hogy az ő rendszerüket hogy-hogy nem betiltották -egy előzetes beleegyezés ellenére-, míg a merci trükkös rendszerének zöld utat adtak.
Sztem viszonylag egyszerű a megoldás: 1. a mercinek a harmadik évükben már hoznia kellene a jó eredményeket, mert kezd egyre kínosabb lenni az anyagyárnak a gyengusz szereplés. 2. a színfalak mögött már Bernie bácsi is egyre türelmetlenebb, merthogy ő is a Cipész jó szereplésének szurkol. Mert milyen jó is volt neki a Schumacherért megőrülő német piac...
El tudom képzelni, hogy volt néhány igencsak meggyőző telefonhívás a háromágú csillagosok vezetői felől az FIA illetékeseihez :)

Tomato977 2012.03.20. 22:32:07

@Real Simon says: Bocsánat, nem a cikket kifogásoltam, az teljesen korrekt, csak a Mercedes szemszögéből védtem a megoldást és levezettem a gondolatmenetet. Elnézést, ha félreérthető volt! Peace! - Tomato. :-)

victor vacendak 2012.03.21. 00:58:54

@Hurrá Torpedó: mikor a McLarenben a lopott adatokat használta, akkor nem volt Briattore.

fogash 2012.03.21. 07:35:13

szerintem meg lehessen fejleszteni orrvérzésig, aztán futam előtt be a 22 slusszkucsot egy kalapba, aztán húzzon mindenki egyet.

úgy lenne izgalmas, nem?

belagezabela 2012.03.21. 07:43:03

Mennyi jogász és F-1 mérnök van kis hazánkban beszarás

arncht 2012.03.21. 09:03:48

@Ator a Legyőzhetetlen: egy rakat masik nemet pilota van, akiert megorulhetnek... vettelt ugyanugy nyomjak.

Yuri Boyka - a kivert kutya 2012.03.21. 10:11:47

@belagezabela: A napokban olvastam: 10 millió szakértő hazája ez a Magyarország :)

Kopi3.14 2012.03.21. 10:31:25

Amennyire tudom még koránt sem biztos, hogy az elsö szárnyra fújja a levegöt a rendszer, söt, minthe Ross Brawn nyilatkozta volna, hogy a hátsó szárnyra. Amivel megegyezö hatást ad a McLarenek véglapjain levö kivágás.

2012.03.21. 11:25:37

Csak egy megjegyzés a képaláíráshoz: Schumacher a verseny alatt egyszer sem volt olyan helyzetben, hogy aktiválhassa a DRS-t, ezért az F-csatorna előnyeit sem élvezhette.

Egyedül az időmérős jó helyezés eléréséhez lehet köze a rendszernek. De hiába az időmérős jó helyezés, ha Rosberget még a majdnem utolsóként rajtoló Räikönnen is utoléri. Lehet, hogy Schumacher sem járt volna jobban, ha nem esik ki.
Ez a Merci versenyben kicsit sem jobb a tavalyinál, vagyis a Red Bull inkább azzal foglalkozzon, hogy a saját autója legyen gyorsabb és ne azzal, hogy a töbiekké lassabb. Hisztivel nem lehet világbajnokságot nyerni.

okostojgli (törölt) 2012.03.21. 12:59:01

@SomeSeed:
Akiről te beszélsz az nem a Cipész hanem a Kovács. Dr. Kovács. :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.03.21. 13:19:01

@victor vacendak:
most hogy egy szerelő ellop adatokat és beépítik az autóba az új csapatánál, az miért a versenyző hibája már?

tudomásom szerint meghallgatták, nem tudott róla ezért nincs köze hozzá, ezért nem bűnös ítélet született.

egyébként a hamilton is ugyanúgy használta a lopott adatokra épülő fejlesztéseket.

de furcsán közelíted meg a dolgokat az egyszer biztos :).

okostojgli (törölt) 2012.03.21. 13:25:30

Egyrészt gondoljuk meg, hogy nem a DRS az egyetlen alkatrész/alkatrészcsoport az autón melyhez hozzá lehet "kapcsolni" egy passzív szelepet. 'tomén, a gázpedál akármilyen állásánál aktivizálódik ez a bizonyos negatív F-csat. Magyarul, van-e olyan megoldás amiről nem is tudunk? :)

Másrészt a Merci megoldása akkor aktivizálódik, ugye, ha lehet használni a DRS-t. Konkrétan az időmérőn -itt bizony komoly előnyt jelenthet-, vagy verseny közben előzéskor. De a DRS-t meg pont azért találták ki, hogy előnyhöz jusson az üldöző. Most már csak az a kérdés, hogy a Merci-féle megoldás milyen előnyhöz juttatja az üldözőt más üldözőkhöz képest -már ha egyáltalán juttatja, mert: "nagyobb stabilitást ad a W03-asoknak. A rendszer azonban csak az egyenesekben használható, mivel működése a DRS-hez kötött", tehát ezek szerint gyorsabb nem lesz tőle az autó. Az időmérőn meg be kellene tiltani egységesen a DRS használatát, ezzel a baj forrása kilőve.

United Steaks 2012.03.21. 22:29:48

"koránt sem biztos, hogy az elsö szárnyra fújja a levegöt a rendszer, söt, minthe Ross Brawn nyilatkozta volna, hogy a hátsó szárnyra."
Aúúú...Hátsó szárnyról az elsőre fújni a beáramló levegőt...

Tell Vilmos 2012.03.21. 23:13:35

DRS csatorna ide, DRS csatorna oda, sokat nem villogtak a Mercedes-esek Ausztráliában...
Ugyanúgy hamar elkoptatták a gumikat mint tavaly.

koc · http://tablasjatek.blogspot.com 2012.03.22. 13:26:09

@okostojgli: Viszont a DRS az egyetlen mozgo alkatresz, ami valtoztathat is az auto aerodinamikajan. A tobbinek nem szabad.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása