HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Közel egymillióan néztük a Maláj Nagydíjat az m1-en

2012.03.27. 18:16 Real Simon says

Kiemelkedő nézettséget értek el az m1 első Formula-1-es közvetítései. Az Ausztrál Nagydíj élő közvetítését több mint 763 ezren, a Maláj Nagydíj közvetítését közel 924 ezren nézték a közszolgálati tévében. Mindez összevethető az RTL Klub 2011-es nézettségi adataival, sőt, jobb azoknál.
 
F1-es sajtóbeszélgetés a Symbolban (b-j): Riskó Géza, Frank Tamás, Gyulay Zsolt, Réz Gábor, Bera Emese, Mezei Dániel, Bende Adrienn
 
Kedden sajtóbeszégetés keretében számoltak be az MTVA vezetői a közszolgálati televízióba és rádióba visszatért Formula-1-es közvetítések nézettségi adatairól Budapesten. A beszélgetésen jelen volt Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője, Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport (HS) Zrt. elnök-vezérigazgatója, Frank Tamás, a HS Zrt. alelnöke, valamint az m1 és a Magyar Rádió sportosztályának munkatársai. Az m1 kiküldött tudósítói – Mezei Dániel kommentátor, Wéber Gábor szakkommentátor, valamint Bende Adrienn és Szujó Zoltán riporterek – szinte egyenesen a repülőtérről „estek be” az eseményre, a 30 órás repülőút után.
 
Az MTVA kommunikációs vezetője, Cserháti Ágnes elmondta: az m1 nézettsége az elmúlt két hétvége alatt 0,1 , illetve 0,4 százalékkal maradt el a kereskedelmi TV2 nézettsége mögött, ezzel a sportadások tekintetében egyértelműen a közszolgálati m1 lett a piacvezető csatorna. 
 
Konkrét számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését 498 402-en, a vasárnapi versenyt 763 566-an nézték élőben. A múlt hétvégi Maláj Nagydíj szombati kvalifikációját 387 ezren, az esőszünet miatt több mint kétórásra nyúlt vasárnapi versenyt pedig 923 911-en követték figyelemmel az m1-en.
A közönségarány a 18-49 éves korosztályt tekintve az Ausztrál Nagydíj alatt 40,5%-ot tett ki (tavaly az RTL Klub 37,5%-ot ért el), míg a malajziai versenyen a kiemelt célközönség bekapcsolódási aránya ennél is magasabb, 43,5% volt (szemben az RTL Klub tavalyi 40,2%-ával). Összességében átlagon felüli közönségarányt regisztráltak az 50 év alattiak körében: a televízió előtt ülők 46,5 százaléka választotta az m1 F1-es közvetítését.
 
Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője elmondta: az ötfős kiküldött stáb mellett Budapesten 25 fős televíziós szakmai gárda biztosította a háttér megvalósítását. „Az MTVA számára az első két Forma-1-es futam kiváló alapnak számít, ami azt jelzi számunkra, hogy van mire építeni” – értékelt a tévés főszerkesztő. 
 
A sajtóbeszélgetésen kiderült: a brit SKY Sports 90 fős stábbal utazott az első két verseny helyszínére, a német RTL adásait több mint 50 fős gárda állította össze. Riskó Géza válaszában kiemelte: nem vagyunk egy szinten ezzel a két globális adóval, ezért nem szerencsés összevetni az MTVA forrásait a legnagyobbakéval. „Ha a most elért [nézettségi] szintet tudnánk tartani a következő nyolc, tíz versenyen, azzal már elégedettek lennénk” - tette hozzá.
 
Gyulay Zsolt, aki elnöki minőségében az MTVA és a Hungaroring minden eddiginél szorosabb együttműködésén dolgozik, elmondta: „Szerencsések vagyunk, hogy a Forma-1 közvetítési jogainak tárgyalásakor az MTVA adta a legjobb ajánlatot. Nagyon örülök, hogy az első két futam nézettségi adatai jobbak, mint a korábban voltak. Sok indulat, vita dúl jelenleg is a stábon belül, de ez mind azért van, hogy amit ígértünk és felvállaltunk – egy sokkal jobb, színvonalasabb F1-es közvetítés –, megvalósulhasson.”
 
A Magyar Rádió részéről Jónás István elmondta: céljuk, hogy az MR1-Kossuth Rádió és az MR2-Petőfi Rádió hullámhosszán minél színesebben, részletesebben tájékoztassák a hétvégén jellemzően úton lévő, rádióhallgató közönséget a Formula-1 eseményeiről. Ennek érdekében az MR2-Petőfi Rádión már bevezetett élő versenykövetés mellett az április Kínai Nagydíjtól kezdve új program indul az MR1-Kossuth Rádióban, „Formabontó vasárnap délután” címmel.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr844344259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Samott 2012.03.27. 21:27:55

A kereskedelmi teven is gusztustalannak tartottam a futam kozbeni reklamot, de a kozszolgalatin elfogadhatatlan. Nem hiszem, hogy termelhet akkora bevetelt, mint amekkora felhaborodast okoz. A hirdetoknek uzenem, hogy juszt se veszem igenybe a szolgaltatasaikat, vagy vasarlom a termekeiket... kontraproduktiv.

Real Simon says 2012.03.28. 00:41:36

Ez a saját, kissé demagóg felfogásod - de jogod van így látni. Ha "elfogadhatatlan" lenne a közszolgálati televízióban a reklám (ami egyébként osztott képernyős, tehát közben lehet látni az edzés/verseny eseményeit), akkor nem lenne reklámblokk a maradj talpon előtt, meg a Híradó előtt sem. Az MTVA azért szállt harcba az F1-es közvetítések jogaiért, mert üzleti lehetőséget látott az F1-es közvítetésekben. Nem azért, hogy neked, meg nekem otthon jó legyen. A világon semmit sem adnak ingyen, még a vattacukrot sem - ezt sajnos el kell, hogy fogadjuk. Üdv: a szerk.

Samott 2012.03.28. 06:53:22

@Real Simon says: demagog? Semmi gondom a futam elott vagy utan leadott reklamokkal. De a "musor" kozben - akar osztott kepernyon megjeleno - reklam nem koztevere valo. Pontositanam a peldaidat: a futam kozben beadott reklam olyan mintha oszott kepernyon menne fel percig a Maradj talpon mikozben Gundi kerdez vagy a versenyto valaszol vagy a Hirado hirei/hirolvasoi csusznanak a kepernyo felere mikozben beszamolnak a napi tortenesekrol. Ugye hogy az is elfogadhatatlan lenne?

rognork 2012.03.28. 07:14:34

@Real Simon says: mindenki fizet a köztévéért, szóval ha nem lenne reklám, akkor se lenne ingyen. majd ha fenn tudja tartani magát (bruhaha). ez a reklámozás engem is zavar, főleg azért, mert ugyanolyan tetű hangosak, mint az rtl-en voltak. de legalább nincs fundamenta az idióta csipogással.

dhp 2012.03.28. 09:34:39

én is reméltem, hogy a hánkúk tájá reklámot soha többé nem kell látnom... de mindegy, ez van, ezt kell szeretni. nekem már bőven elég az, hogy kvázi balázs nem nyáladzik, és gyula sem visít többé. ettől, és, hogy szakmai része is van a közvetítéseknek, már a hánkúk tájá sem zavar annyira.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása