HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Amerikába jöttem – Formula-1 az Újvilágban

2012.11.14. 11:09 Real Simon says

Ezen a hétvégén a texasi Austinban rendezik meg az 52. Amerikai Nagydíjat. A száguldó cirkusz és az Egyesült Államok összefonódása az 1950-es években kezdődött az Indy-500-as futamokkal. A Circuit of the Americas a Formula-1-es nagydíj tizedik vendéglátója lesz.


USA GP Brabham_Sebring 1959.jpg
Jack Brabham, Cooper T51, USA Nagydíj, Sebring, 1959

Ma már szinte hihetetlen, de 1950 és 1960 között Amerikai legnagyobb versenye, az Indianapolis 500 is beleszámított a Formula-1-es világbajnoki sorozatba. Igaz, akkoriban az F1-es csapatok csak igen ritkán vállalták az Atlanti-óceánon való átkelést egy verseny kedvéért. A Ferrari két alkalommal küldött „expedíciós csapatot” az Indy-500-ra, ám Alberto Ascari eredménytelensége miatt – az európai futamokénál jóval komolyabb rajtpénzek és pontszerzési bónuszok ellenére – hamar alábbhagyott Enzo Ferrari kísérletező kedve.

Az első Amerikai Nagydíjat 1959-ben rendezték meg egy floridai katonai repülőtéren, Sebringben. Az első világbajnoki címe felé menetelő Jack Brabham vezetett a Cooperral, de az utolsó körben elfogyott a benzinje, így ifjú csapattársa, Bruce McLaren nyert. Az új-zélandi akkor 22 éves volt, hosszú időre (egészen Fernando Alonso 2003-as, hungaroringi diadaláig) ő maradt a legfiatalabb F1-es futamgyőztes.

1960-ban a kaliforniai Riverside-ban rendezték meg az USA Nagydíjat. Stirling Moss ezen a futamon szerezte meg a Lotus-csapat első F1-es győzelmét, megelőzve csapattársát, Innes Irelandot.

Watkins Glen 1961-től vált az Amerikai GP házigazdájává, és 1980-ig megszakítás nélkül húsz nagydíjnak adott otthont. A versenyzők azért szerették a New York mellett elterülő, dimbes-dombos pályát, mert öröm volt rajta versenyezni, a csapatok pedig azért, mert az európai rajtpénzek és győzelmi prémiumok triplájáért valóban érdemes volt rajthoz állni a 'Glenen. Sajnos tragédiák is kötődnek ehhez a pályához. 1973-ban a Tyrrell reménysége, François Cevert szenvedett halálos balesetet a kvalifikáción. A francia kiválóság halála annyira lesújtotta csapattársát, Jackie Stewartot, hogy nem állt rajthoz a versenyen, nem indult a 100. - az eredeti tervek szerint utolsó – nagydíján. Egy évvel később a fiatal osztrák, Helmut Koinigg szenvedett halálos balesetet Watkins Glenben.

Watkins Glen 1967.jpg
Rajt után Watkins Glenben, 1967-ben. A két Lotus-Cosworth vezet Graham Hill-lel és Jim Clarkkal

Long Beach először 1976-ban csatlakozott a száguldó cirkuszhoz. Az első verseny kettős Ferrari-győzelemmel zárult, Clay Regazzoni 42 másodperccel verte vb-címvédő csapattársát, Niki Laudát az új 312 T2 bemutatkozó versenyén. Az 1982-es verseny arról marad emlékezetes, hogy Niki Lauda itt nyert először a visszatérése után a McLarennel. A következő évben kettős McLaren-siker született, John Watson a 22. helyről rajtolva futott be elsőként, Laudát megelőzve.

A nyolcvanas évek elején volt olyan évad, hogy három futamot is rendeztek az Egyesült Államokban. A szezon elején az USA Nyugati Nagydíját futották Long Beach-en, nyár elején az USA Keleti Nagydíját rendezték Detroitban, majd a szezon végén Las Vegasban zárult a világbajnokság. Míg az amerikai autóipar bölcsőjének számító detroit városi pályáját nem igazán kedvelték az F1-esek, a Caesars Palace hotel parkolójában kialakított, huplis, kanyargós Las Vegas-i útvesztőt egyenesen utálták. Nem csoda, hogy csak két futamot élt meg. Detroitban viszont hét évig vendégeskedett a mezőny. Nelson Piquet 1984-ben itt aratta a Brabham-BMW Turbo második futamgyőzelmét (egy héttel a Kanadai GP megnyerése után). Ayrton Senna 1987-ben győzött a Lotus-Honda Turbóval, megszerezve az akkor forradalmi újításnak számító aktív felfüggesztés második győzelmét.

Long Beach Gilles 1981.jpg
Gilles Villeneuve, Ferrari 126CK Turbo, Long Beach, 1981

Az 1980-as, '90-es évek fordulóján három évre az arizonai Phoenixbe költözött az F1-es mezőny. Az első futamon, 1989-ben mindössze nyolcan értek célba, és az utcai pályákat szívből utáló Alain Prost nyert a McLaren-Hondával. 1990-ben az okozott szenzációt, hogy a pole pozícióból induló, a versenyt uraló Ayrton Senna McLarenjét az első teljes évadját teljesítő Jean Alesi visszaelőzte a Tyrrell-lel. Az utolsó phoenixi viadalon, 1991-ben Senna, Prost és Piquet állhatott fel a dobogóra, akik akkor összesen nyolc világbajnoki cím tulajdonosai voltak.

Ezután hosszú szünet következett, mire Bernie Ecclestone kitalálta, hogy a Formula-1-nek mégis csak az amerikai autóversenyzés szentélyében, Indianapolisban lenne a legméltóbb helye. Ecclestone megegyezett az Indy-500-at is szervező Tony George-dzsal, hogy 2000-től öt évre a legendás „Brickyardra” viszi az F1-es mezőnyt. Noha az Indy-500-as futamokra rendszerint 350 ezren váltanak jegyet, a jó promóciónak köszönhetően az F1-es futamok is kétharmad ház, 200 ezer néző előtt zajlottak. Ennek a 2005-ös gumibalhé vetett véget, amikor az edzések után kiderült, hogy a Michelin nem képes kellően tartós gumikkal ellátni a hozzá tartozó hét csapatot, ezért a mezőny nagy része a felvezető kör után kiállt a pitlane-be. Hat autó – a két Ferrari, a két Jordan és a két Minardi – állt rajthoz a 2005-ös Amerikai „Kisdíjon”, s nem meglepő módon ez maradt a befutási sorrend is.

Hamilton_Alonso_Indy2007.jpg
Lewis Hamilton második F1-es futamgyőzelmét aratta az eddigi utolsó, 2007-es USA Nagydíjon, Indianapolisban

Utoljára 2007-ben rendeztek Amerikai Nagydíjat Indianapolisban. Lewis Hamilton nyert Fernando Alonso előtt, gondoskodva a McLaren-Mercedes kettős diadaláról.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr504906639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz