HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Vettel tojik a kritikákra és a csapatsorrendre – a német nyeri a Maláj Nagydíjat

2013.03.24. 13:40 Real Simon says

Támadások és magyarázkodások kereszttüzében ért véget a Maláj Nagydíj, miután Sebastian Vettel úgy döntött, hogy a csapat utasításának ellenszegülve megtámadja Mark Webbert a vezető pozícióért. Hasonló szituáció állt elő a harmadik helyért csatázó Mercedes-pilóták között, akiket Ross Brawn csapatfőnök erélyesen fogott vissza. Fernando Alonso már a második körben kiesett, Felipe Massa behozta ötödiknek a Ferrarit. Sergio Pérez megszerezte első vb-pontját és leggyorsabb körét a McLarennel.

_NyitoMAL_MW-SV_dobogo_600.jpgWebber és Vettel eddig sem voltak barátok. Mostantól újra nyílt háborúban állnak a Red Bullnál (Fotók: Active Pictures/Jiri Krenek)

Feszült és izgalmas versenyt hozott a Maláj Nagydíj, több fronton is. A Red Bull pilótái, Mark Webber és Sebastian Vettel végig irányításuk alatt tartották a versenyt. Kettejük sorrendje csak a kerékcserék miatt változott és sokáig úgy tűnt, hogy kemény, de tiszta csatában az ausztrál szerzi meg a győzelmet. Az első öt körben Vettel diktálta az iramot, majd a német kerékcseréje után három körre Webber vette át a vezetést. Rosberg egykörös vitézsége után újra az ausztrál diktált a 10-19. forduló között, majd megint Vettel volt a soros a 23. körig. A 24. rundtól hét fordulón keresztül Webber vitte a stafétát, majd Vettel következett két forduló erejéig. Az ausztrál a 36. körben került vissza a vezető pozícióba, ahol utolsó (negyedik) boxkiállásáig, a 45. körig maradt.

Vettel már a 28. forduló környékén jelezte a csapatrádión keresztül a versenymérnökének, Guillaume Rocquelinnek, hogy nagyon menne előre. „Webber túl lassú, szedjétek ki előlem!” – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a világbajnok. „Rocky” igyekezett lehűteni pilótája lelkesedését, és felhívta a figyelmét, hogy a gumik – különösen a bal első – rossz állapotban vannak, figyeljen rájuk, továbbá maradjon le a másik Red Bull mögött, hogy a motor és a fékek megfelelő hűtést kapjanak. Sebastiant azonban mindez inkább felpaprikázta, annál jobban tapadt Webber autójára.

A száguldó cirkuszban bevett szokás, hogy a csapat vezetése engedi csatázni a pilótáit az utolsó kerékcseréig, akkor azonban megálljt parancsol a további acsarkodásnak. Így volt ez most Sepangban a Red Bull-Renault esetében is, pláne, hogy egy kettős győzelem forgott kockán. Vettel azonban nem hallgatott sem a mérnökére, sem Christian Horner csapatfőnökre. Webber utolsó kerékcseréje után megtámadta az ausztrált, aki kétségbeesetten védekezett. Eleinte még visszaverte a német rohamait, a következő forduló elején azonban nem volt ellenszere Vettel ellen, aki kibrusztolta magának az előzési lehetőséget és megnyerte a futamot. Webber lett a második, a két Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg a harmadik és negyedik helyen végzett, hasonló csapatsorrend-dráma után (erről később).

MAL13_Webber-Vettel_600.jpgA 45. körben Vettel erélyesen támadta a vezető Webbert. Az ausztrál védekezett, ameddig tudott, de saját és csapattársa autójának magóvása érdekében végül visszakozott, ezzel bukta a győzelmet...

Webber tajtékzott a méregtől, a dobogóra menet előtt cinikusan beszólt a németnek, majd út közben a középső ujjával be is intett a világbajnoknak. Később – immár némileg lehiggadva – az ausztrál visszautalt korábbi egymásnak feszüléseikre, jelesül a 2010-es Török Nagydíjra, ahol össze is ütköztek: „Elég hosszú történetünk van már Sebbel. Még elég nyersek bennem az érzések, mivel volt egy tervünk a futam előtt... De azt hiszem, itt az ideje, hogy abbahagyjam ezt. Nagyon, nagyon, nagyon nehéz lehet Sebnek visszafognia magát, amikor a csapat mindkettőnknek azt üzeni, hogy épségben hozzuk célba az autókat. Én lecsavartam a motor [nyomatékát], a csapat pedig kétszer is megerősítette, hogy nem fognak megtámadni a másik autóval. Kívülről nehéz lehet megérteni ezt a szituációt – az emberek azt hiszik, tudják, mi történt, pedig nem. Sajnos, nem tudjuk visszatekerni az eseményeket, de az biztos, hogy ez kellemetlen helyzetbe fog hozni néhány embert a csapaton belül.”

Erre utalt Christian Horner és a Red Bull szaktanácsadója, Helmut Marko is a verseny utáni első nyilatkozatában. Marko azt mondta a SKY Sportsnak, hogy „a csapatnak kell irányítania a pilótákat, és nem fordítva”, ami egy burkolt célzás volt arra, hogy az osztrák szakember, aki Vettel feltétlen támogatójának számít, ezúttal nem fogja megvédeni a világbajnokot. Horner így nyilatkozott az események után: „A versenyzőink a saját kezükbe vette az irányítást, ami kellemetlen helyzetbe hozott bennünket [a csapatot – a szerk.]. Mi arra utasítottuk őket, hogy tartsák a pozíciójukat [az utolsó kerékcserék után], de Sebastian a saját kezébe vette az irányítást és megnyerte a versenyt – nagyon akarta ezt a győzelmet.”

„Mindketten nagyon jó versenyzők, és ma mindketten nyerni akartak. De ez így roppant kényelmetlen a csapat számára” – tette hozzá Horner. „Rossz volt nézni a depófal mellől, ugyanis 43 pont megszerzése forgott kockán. Nem lenne szabad elfelejteni, hogy két bajnokságért versenyzünk: van a pilóták világbajnoksága és egy konstruktőr-világbajnoki cím.”

Vettel érezte, hogy vaj van a fején, és a kezdeti nyakassága után később belátta, hogy hibázott, ezzel kellemetlen helyzetbe hozta a csapatát. „Ezt elszúrtam, de nem érdekelnek a kritikák. Magyarázattal tartozom Marknak és a csapatnak – és ennyi. Az biztos, hogy nem erre a győzelmemre vagyok a legbüszkébb, mivel ezt Marknak kellett volna megnyernie."

Mercik_MAL_LH-NR_600.jpgHiába volt gyorsabb Rosberg (a háttérben), mint Hamilton, a csapat érdekei az angol dobogós helyezését kívánták Sepangban. A Mercedes saját magát blamálta szurkolói előtt, de a jó eredmény mindennél fontosabb volt

Hasonló jelenetek játszódtak le az utolsó hat-hét körben a Mercedes AMG csapatánál, amelynek pilótái a harmadik helyért csatáztak. Nico Rosberg a végén érezhetően gyorsabb volt, mint a harmadik helyen tanyázó Lewis Hamilton, de Ross Brawn csapatvezető magának tartotta fenn a döntést. Amikor Rosberg az 51. körben berádiózott, hogy „sokkal gyorsabb vagyok, mint Lewis”, Brawn kíméletlenül leállította a németet: „Negatív, Nico. Lewis pontosan azt a tempót hozza, amit kértünk tőle.” Hamilton ekkor már üzemanyag-takarékos üzemmódban autózott, 1:43,5-ös köröknél jobbra nem volt képes, miközben Rosberg akár egy másodperccel is gyorsabban tudott volna menni.

Miközben a két Ezüstnyíl a verseny leintése után becsorgott a parc fermébe, Brawn nem győztes dicsérni a pilótáit, különösen Rosberget, aki a csapatfőnök szerint „remek, kalkulált versenyt futott”. Rosberg erre intelligensen csak annyit válaszolt: „Remember this one”, azaz: „Ezt megjegyeztem”. Hamilton még életében nem érezte magát ilyen kellemetlenül a dobogón, Martin Brundle kérdésére az angol sportszerűen elismerte: „Most Nicónak kellene itt állnia, nem nekem”. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy a Mercedes idei első dobogóját Lewis Hamilton szerezte meg – és nem Nico Rosberg.

MAL_Alonso_wingless_600.jpgFernando Alonso érthetetlen módon nem állt ki orrszárnycserére az első kör végén - de ezúttal nem jött be a kockáztatás. A Ferrari maga alá gyűrte a szárnyat, a spanyol már a 2. körben kiesett Malajziában

MALÁJ NAGYDÍJ, Sepang
56 kör = 310,408 km
A végeredmény:

1. VETTEL (D)            Red Bull-Renault   1:38:56,681 óra
2. WEBBER (AUS)     Red Bull-Renault     + 4,298 mp.h.
3. HAMILTON (GB)     Mercedes AMG       + 12,181”
4. ROSBERG (D)        Mercedes AMG       + 12,640”
5. MASSA (BRA)        Ferrari F138            + 25,648”
6. GROSJEAN (FRA)  Lotus-Renault          + 35,564”
7. RAIKKÖNEN (FIN)  Lotus-Renault          + 48,479”
8. HÜLKENBERG (D)  Sauber-Ferrari         + 53,044”
9. PÉREZ (MEX)         McLaren-Mercedes  + 1:12,357
10. VERGNE (FRA)    Toro Rosso-Ferrari    + 1:27,124
11. BOTTAS (FIN)       Williams-Renault      + 1:28,610
12. GUTIÉRREZ (MEX) Sauber-Ferrari         + 1 kör h.
13. BIANCHI (FRA)      Marussia-Cosworth   + 1 kör h.
14. PIC (FRA)              Caterham-Renault    + 1 kör h.
15. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault + 1 kör h.
16. CHILTON (GB)       Marussia-Cosworth    + 2 kör h.

Leggyorsabb kör: 1:39,199 (201,159 km/h átlag) Pérez, McLaren-Mercedes, az 56. körben

A világbajnokság állása a 2. futam után. Pilóták:
1. Vettel, 40 pont - 2. Räikkönen, 31 p. - 3. Webber, 26 p. - 4. Hamilton, 25 p. - 5. Massa, 22 p. - 6. Alonso, 18 p. - 7. Rosberg, 12 p. - 8. Grosjean, 9 p. - 9. Sutil, 6 p. - 10. Hülkenberg és di Resta, 4-4 p. - 12. Pérez és Button, 2-2 p. - 14. Vergne, 1 pont.

Konstruktőrök: 
1. Red Bull Racing, 66 pont - 2. Lotus F1 Team és Scuderia Ferrari, 40-40 p. - 4. Mercedes AMG F1 Team, 37 p. - 5. Force India F1 Team, 10 p. - 6. Sauber F1 Team és McLaren Mercedes, 4-4 p. - 8. Scuderia Toro Rosso, 1 pont.

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr635165579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmami 2013.03.24. 14:42:05

Nos, hát én megértem Webbert is, mert ő fegyelmezetten végre akarta hajtani az utasítást, ami valljuk be őszintén, neki kedvezett is, hiszen a kerékcsere után az élen volt. De megértem Vettelt is, mert egy háromszoros világbajnok, akit annyi kritika ért már amiatt, hogy csak az élről tud győzni, neki kedvez a csapat, nem fogta vissza magát, és valamilyen indíttatásból - lehet mondani fegyelmezetlenségnek is - úgy döntött, ha saját szakállára is, de bebizonyítja az ellenkezőjét. Biztos hogy a csapat nem csak szóban fogja megróni emiatt, hiszen kívülre is mutatni kell valamit a népnek hogy legyen tekintélyük, de nem hiszem hogy ez Vettelt annyira érzékenyen fogja érinteni. Mindenesetre az biztos, hogy régen láttam már ilyen klassz csatát, és a többi csapattól is szívesen megnéznék ilyeneket.

Vamos 2013.03.25. 23:38:06

A Mercedest továbbra sem értem.. A két egyenesben bármikor előzhetett volna Rosberg riziko nélkül. Nem tudom,ezt miért kellett..és utána megmagyarázni a semmit.. Übergáz.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása