HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Webber búcsúzik: „Büszke vagyok arra, amit elértem“

2013.11.23. 16:17 Real Simon says

Vasárnap Interlagosban áll rajthoz utoljára F1-es nagydíjon Mark Webber. A szimpatikus, 37 éves ausztrál három évvel ezelőtt karnyújtásnyira került a világbajnoki címhez, de a végjátékban alulmaradt. Mégis, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy világverő alakulattá fejlesztette a Red Bull csapatát, amellyel pályafutása legsikeresebb hét évét töltötte. Mark emberileg is letette a névjegyét: az F1-ben mindenki sajnálja, hogy egy őszinte ember távozik.

MW_RedBull_BRA2011-600.jpgMark Webber egyike az F1 utolsó őszinte embereinek, ako sosem félt kimondani, amit gondolt (Fotók: Red Bull/GEPA)

Mark Webber idén Bahreinben ünnepelte 200. GP-részvételét. Már akkor látszott, hogy valami nem a régi benne. Egy héttel korábban, Malajziában csapattársa, Sebastian Vettel a csapatvezetők utasítása ellenére megtámadta és megelőzte az ausztrált, lényegében ellopta a győzelmet Webbertől. A Monacói Nagydíj után aztán Mark közölte munkaadójával, hogy elege lett, az év végén befejezi F1-es pályafutását.

„Az embernek a csapattársával hol jó, hol nem túl jó a viszonya. Akkor lehet jó két F1-es csapattárs munkakapcsolata, ha mindketten gyorsak, ha az egyik motiválja , húzza a másikat. Roppantul tisztelem Markot, mert mindig nagyon gyors, ha beül versenyautóba" – méltatta az ausztrált egykori red bullos kollégája, David Coulthard. „Mark azzal tette le a névjegyét a Formula-1-ben, hogy mindig profiként viselkedett és mindig kimondta, amit gondolt – még akkor is, ha az nem volt feltétlenül 'politikailag korrekt'. Ebben az értelemben kétségtelenül az old school-pilóták közé tartozik. Néhány éve majdnem megnyerte a világbajnokságot – de itt a majdnem nem elég. Az az érzésem, hogy mindenki szomorú a paddockban, amiért elmegy."

MW_Will_Monza_2006_600.jpgMark akkori menedzsere, Flavio Briatore tanácsa ellenére váltott a Jaguartól a Williamshez. Az együttműködés egyetlen dobogós helyezést hozott, 2005-ben, Monte-Carlóban (Fotó:Williams F1)

Christian Horner gyakran vállalta magára Webber megvédését, amikor súrlódások keletkeztek a csapaton belül (például Vettel és Webber 2010-es isztambuli ütközése, vagy az idei sepangi csapatsorrend-felrúgási botrány után). „Markot kemény fából faragták, remek versenyző és elszánt egyéniség – minden sikerét megérdemelte az F1-ben. Nagyon fog hiányozni, ő egy vérbeli versenyző.“ – jelentette ki a Red bull csapatvezetője.

Webber 2010-ben karnyújtásnyira került a világbajnoki cím megnyeréséhez. A Magyar Nagydíjon aratott győzelmévet a pontverseny élére került, majd elvesztette a vezető helyet, de négy futammal az idény vége előtt, Szuzukában visszaszerezte azt. A Koreai Nagydíj azonban végzetes fordulatot hozott az ausztrál sorsában: hamar kiesett, így nem tudta kihasználni csapattársa, Vettel későbbi búcsúját, helyette Fernando Alonso aratott valószerűtlen győzelmet a Ferrarival. Ehhez járult a fizikai fájdalom: Mark még a Japán Nagydíj előtt felborult a mountainbike-jával, megrepedt a kulcscsontja. Jellemző az edzett ausztrál magas fájdalomküszöbére, hogy erről a szezon végéig nem szólt senkinek, csak a családtagjai tudtak a balesetről. Webber végül harmadikként zárta a szezont.

MW_1stwin_RedBull_Nurb2009_600.jpgRekorder: 130 nagydíjon kellett rajthoz állnia, mire megszerezte első F1-es győzelmét (Nürburgring, 2009)

Habár az egyéni vb-siker elkerülte 2010-ben, Webber négy konstuktőr-világbajnoki címhez segítette a Red Bull gárdáját. „Megtettem, amit lehetett, de elérkezett az a pont, amikor rájöttem, hogy ez [a sportág] már nem ugyanaz, ami volt. Elégedetten szállok ki, nagyon jól bántak velem és nagyon büszke vagyok mindarra, amit elétem" – mondja Mark, akinek neve mellett kilenc GP-győzelmet, 41 dobogós helyezést, 13 pole pozíciót és 18 leggyorsabb kört jegyeznek a rekordkönyvek. A 37 éves ausztrál ezen a hétvégén, Interlagosban ül utoljára F1-es autó volánja mögé hivatalos eseményen. Jövőre – immár a Porsche gyári pilótájaként – a Le Mans-i 24 órás, illetve a megbízhatósági világbajnoki cím megnyeréséért száll ringbe.

„Valami nagyon rossz lenne, ha csalódott lennék az F1-es pályafutásom vége felé. Sportemberként azért hozunk meg ilyen döntéseket, mert már nem ég bennünk a régi tűz, és ezt be kell látnia az embernek" – elmélkedett Webber csütörtöki búcsú-sajtótájékoztatóján. „Ennél fogva eljött az én időm (hogy visszavonuljak), de remélem, az utolsó felvonáson, Brazíliában nagyon jól fogunk szerepelni! Nagyon élveztem az F1-ben eltöltött éveket, elértem néhány szép eredményt, de ideje átadni a helyet a fiataloknak, hogy ők is végezhessék a dolgukat.“

MW_Horner_RedBull_2009-600.jpgChristian Horner mindig kiállt Webber mellett, amikor a Red Bull "német fele" Vettelt védte az incidensek után

Újságírói kérdésre, hogy vajon egy kategóriába tartozónak érzi-e magát a világbajnokokkal, Mark kifejtette: „Hát persze, de nem vagyok az. De így is nagyon büszke vagyok az eredményeimre. Amikor fiatal koromban elhagytam ausztráliai szülővárosomat, Queanbeyant, sosem gondoltam volna, hogy ilyen remek emberekkel dolgozhatom majd együtt, és ilyen nagyszerű eredményeket fogok elérni. Rengeteget tanultam, magamról is. Amikor vasárnap, a verseny után kiszállok az autóból, egy új fejezet kezdődik az életemben és nem leszek elégedetlen."

Sokáig fogunk emlékezni a Webber és Vettel között az évek során kialakult, feszült csapattársi viszonyra, ami a 2010-es isztambuli és silverstone-i, illetve a 2013-as malajziai eseményekben mutatkozott meg leginkább. Helmut Marko, a Red Bull szaktanácsadója szerint azonban a viszály magvát már 2008-ban elvetették, amikor a még Toro Rossót kormányzó német figyelmetlenül kiütötte Webber Red Bullját a biztonsági autó mögött haladva.

MW_Vettel_MC2010-5_600.jpgMonaco, 2010: Webber a győztes, Vettel a második. Később már nem mosolyogtak ennyit a közös fotókon...

„Mark óriási küzdőszellemmel rendelkezik" – mondja Marko, aki nem sok szívességet tett az ausztrálnak red bullos karrierje során. „Emlékszem a 2008-as fudzsi versenyre: előző este Mark halat vacsorázott, ettől a versenyen sztrájkolt a gyomra, még hánynia is kellett. Ki akart szállni, de felülkerekedett a problémáján és tovább versenyzett, ami mutatja az elképesztő akaraterejét. A második helyre jött fel, jó esélye volt a győzelemre, amikor egy biztonsági autós fázis során Sebastian hátulról nekiment, emiatt Mark visszaesett nyolcadiknak. Azt hiszem, végeredményben ez az incidens vezetett a közöttük kialakult, nem éppen felhőtlen viszonyhoz."

Christian Horner viszont úgy véli, idővel normalizálódni fog a jelenlegi riválisok viszonya. Most, hogy Mark a pályafutása végéhez ért, kezd megbékélni ezzel a helyzettel. A jövőben még több ideje lesz tisztázni magában a helyzetet, azt hiszem, a kapcsolatuk rendbe fog jönni." És hogy mi fog legjobban hiányozni a csapatvezetőnek Webber után? „Nehéz lesz megszokni, hogy jövőre nem hallhatjuk majd a 'mate' (haver, cimbora) kifejezést a csapatrádióban."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr245652590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz