HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Hamilton önmagát is meglepte – Grosjean megtarthatja a 3. rajthelyet a Hungaroringen

2013.07.27. 21:38 Real Simon says

Lewis Hamilton alig akarta elhinni, amikor a versenymérnöke megerősítette a rádióban: „P1 – tiéd a pole!” Ez volt a brit harmincadik edzéselsősége, és a negyedik a Hungaroringen. Az első rajtrács első számú várományosának, Sebastian Vettelnek be kellett érnie a második hellyel, megelőzve Romain Grosjeant és Nico Rosberg Mercedesét. A harmadik sor igazi pitbullketrec lesz, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen főszereplésével a vasárnapi Magyar Nagydíjon. A Lotus franciáját a büntetés réme fenyegette, mivel a padlólemez eleje az előírtnál jobban elhajlott az FIA súlypróbáján, ám végül megúszta a büntetést.

GP10HUN_HAMILTON Helikop_600.jpgHamilton 2007, 2008 és 2012 után negyedszer is megszerezte a pole pozíciót a Hungaroringen. Az angol pályafutása során először ért el zsinórban három edzéselsőséget (Fotó: Jiri Krenek / Active Pictures)

„A legjobb idő? Az pole pozíció. Ju-húú!” – örvendett meg Lewis Hamilton a remek hírnek, amit versenymérnöke, Peter Bonnington közölt vele a Magyar Nagydíj időmérő edzésének lejárta után, a csapatrádión keresztül. Az angol egész hétvégén nincs rózsás kedvében, nem is titkolta, hogy még mindig volt barátnője, Nicole Scherzinger elvesztése miatt emészti magát. Ehhez képest profi hozzáállást mutatott: az első és második edzésszakaszban a második legjobb, a Q3-ban a legjobb időt autózta, kitúrva a pole pozícióból annak első számú várományosát, Sebastian Vettelt.

„Meglepődtem, hogy enyém lett a pole, tényleg azt hittem, Sebastian fogja megszerezni. Nem is éreztem annyira jónak azt a kört. Hoztunk néhány új fejlesztést erre a versenyre, a srácok nagyon keményen dolgoztak a gyárban – köszönöm nekik!” – mondta Hamilton. Az angol pályafutása 30. pole pozícióját szerezte meg (ezzel túlszárnyalta Juan Manuel Fangio eredményét), ráadásul 2007, 2008 és 2012 után immár negyedszer rajtolhat az élről a Hungaroringen. A Mercedes edzésmenőjének remek statisztikáját ismerve meglepő, hogy most először szerzett három F1-es pole pozíciót egymás után.

GP10HUN_HAMILTON_Q1_600.jpg

Csapattársa, Nico Rosberg nem lehet igazán elégedett a negyedik rajthellyel, miután a német a Q1-ben és a Q2-ben is a leggyorsabb volt. A Mercedes pedig – ahogy azt idén már megszokhattuk tőlük – egyáltalán nem mehet biztosra a versenyen. A szabadedzéseken látottak alapján a tempójuk ugyanis jelentősen (körönként átlag 0,8 másodperccel) elmaradt a Red Bullé mögött a lágy abroncsokon.

Sebastian Vettel alighanem jobban szerette volna, ha az első rajtrácsról indulva próbálhatná megszerezni első győzelmét a Hungaroringen, de el kellett ismernie, hogy Hamilton a végén jobban mozgósította a Mercedes tartalékait. A Red Bull címvédője pénteken magabiztosan hozta a két szabadedzést, szombat délelőtt pedig negyedikként zárt, miután nagyrészt sok benzinnel körözött, autóját a versenyre hangolva.

„Nem sok hiányzott, úgyhogy el kell ismernem, Lewis jól csinálta a dolgát” – nyilatkozta Vettel. „Az én köröm is jól sikerült, két garnitúra friss gumim maradt a végére, és mindkét körrel elégedett voltam. Második nekifutásra [a Q3-ban] veszítettem egy kis időt a középső szektorban, talán nem voltam elég agresszív azon a részen. De könnyű utólag okoskodni; a lényeg, hogy elégedett voltam a mai köreimmel, csak nem voltak elég gyorsak.”

VETTEL Quali P2 HUN13_600.jpgA szabadedzések alapján mindenki Sebastian Vettelt várta a pole-ba. "Jól sikerültek a gyorsköreim, de nem voltak elég gyorsak" - summázott a világbajnok (Fotó: Red Bull/GEPA)

Mark Webbert megint utolérte az átok, amely kizárólag az ausztrált sújtja: elektronikai hiba miatt előbb a KERS-e, majd a váltója „ment el” – így pedig lehetetlen volt lépést tartani a folyamatosan fejlődő többiekkel. Arra a kérdésre, hogy mi volt a hiba, a 2010-es győztes azt felelte: „A KERS, a váltó, amit csak akarnak... El sem tudom mondani, mennyire bosszantó egy ilyen jó autót ennyire a tudása alatt vezetni. Ez már hülyeség, ez zavarba ejtő, és ezen a pályán brutálisan megszívja az ember, ha hátulról kell rajtolnia. Az első pár rajthelyért kellene csatáznunk, ehelyett az átkozott tizedik helyen végzünk... Elképesztő. Az biztos, hogy a csapatnak a vizet is ki kell facsarnia az autóból, hogy jól működjön holnap” – mérgelődött Webber a Hungaroringen.

A Lotus gyorsabbik versenyzője eddig Romain Grosjean a Hungaroringen, a francia a harmadik helyről rajtolhat. „Nem is tudom, hogy a Hungaroring szerencsét hozó pályának számít-e... Szeretem ezt a pályát, de sajnos ez nem elég. Az utolsó köröm elég jól sikerült, nagyon sokat dolgoztunk a csapattal az autón, de ez a két srác [Hamilton és Vettel] nagyon gyors, úgyhogy azt hiszem, nem lehet okom panaszra” – értékelt a francia.

LOTUS GROSJEAN Quali HUN_r600.jpgGrosjeant a büntetés réme fenyegette, de a Lotus meggyőzte az FIA technikai delegáltját, hogy a padlólemez a 11-es kanyar rázókövein sérült meg. A francia megtarthatja a 3. rajtkockát (Fotó: Lotus F1)

Grosjean majdnem megbukott az FIA technikai ellenőrzésén, a Lotus E21-es padlólemezének eleje ugyanis 5 mm-nél jobban lehajlott a technikai ellenőrök által elvégzett súlyterhelésen. A csapat azt a magyarázatot adta a technikai ellenőröknek, hogy a padlólemez ütést kapott a rázókövektől a 11-es (Alesi) kanyarban a Q2-ben, ettől elengedtek az alváz elejét tartó csavarok – amit az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer elfogadott. A csapat és a francia így megtarthatja a 3. rajthelyet a vasárnapi futamra.

Igazi "pitbull-meccsre" számíthatunk a harmadik sorban, hiszen Fernando Alonso (Ferrari) és Kimi Räikkönen (Lotus) kvalifikálta magát ide. A Jégember a szokásos higgadtsággal vette tudomásul, hogy idén másodszor is kikapott a csapattársától az időmérőn, míg a spanyol azzal próbálta vigasztalni magát, hogy a Ferrari közelebb került az éllovasokhoz, mint korábban volt. „Kisebb fajta csoda az ötödik rajthely, hiszen ez egy olyan pálya, ami a kanyargóssága, a jó kigyorsítás szükségessége miatt nem kifejezetten fekszik a Ferrarinak. Mindig jó hír, ha közelebb tudunk kerülni a pole pozícióhoz, különösen a silverstone-i tizedik, illetve a nürburgringi nyolcadik rajthelyem után” – fejtette ki Alonso. Érdekesség, hogy a Ferrari utoljára 2004-ben nyerte meg a Magyar Nagydíjat. Felipe Massát – aki most vasárnap a 7. helyről indulhat – három kör választotta el a sikertől 2008-ban, de a Ferrari-motor megadta magát.

GP10HUN_ALONSO Speed_600.jpgAlonso szerint "kisebb csoda" a Ferrari ötödik rajthelye a Hungaroringen (Fotó: Jiri Krenek / Active Pictures)

Daniel Ricciardo nyolcadik legjobb idejét még a csapatfőnök, Franz Tost is alig akarta elhinni. „Megérte itt maradni a mérnökeinknek tegnap éjszaka! A szabadedzések adatainak kielemzése után sokat tudtunk javítani az autó stabilitásán, Daniel pedig remek munkát végzett” – jelentette ki az osztrák csapatvezető. Különösen, ha azt nézzük, hogy Jean-Eric Vergne nem jutott tovább a Q2-ből, a francia csak a 14. helyről kezdheti meg a holnapi futamot.

Valahol szomorú, hogy tapsvihar tört ki a McLaren motorhome-jában a Q2 végén, amikor Sergio Pérez az utolsó pillanatban befurakodott a Q3 résztvevői közé. Az MP4-28 érzékelhetően fejlődött, gyorsult az elmúlt hetek fejlesztőmunkájának köszönhetően, de a mexikói nyolcadik, illetve Jenson Button 13. rajthelye messze elmarad a McLarentől megszokott (és elvárt) teljesítménytől.

A 100. nagydíjára készülő Adrian Sutil a 11. rajthelyet szerezte meg, míg a Force India másik pilótája, Paul di Resta nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett. A skót tavaly és idén is megmutatta már néhány alkalommal, hogy hátulról feltörve is veszélyes ellenfél, de a Hungaroringen – ahol szinte csak a rajtnál, vagy a DRS és a KERS hibátlan összejátékával lehet előzni – nagyon kemény dolga lesz.

RICCIARDO preps for Quali HUN_600.jpgDaniel Ricciardo bejutása a Q3-ba teljes meglepetés volt szombaton a Hungaroringen. A Toro Rosso talán nem fejlődött annyit, de az ausztrál igen (Fotó: STR Media)

A Magyar Nagydíj szombati napjának talán legkellemesebb híre, hogy megszülettek az első "Hungaroring-bébik". Petán Péter, a Hungaroring sajtófőnöke elmondta: "A szülési fájdalmak a lelátón kezdődtek. A Hungaroring biztonsági szolgálata, illetve a szolgálatban lévő rendőrök segítették őket abban, hogy minél gyorsabban mentőorvosi ellátásban részesüljenek. Maga a szülés a mentőautóban kezdődött és a kórházban zajlott le. Mindkét baba egészséges, az anyukák is jól vannak." Huszonnyolc év alatt először volt példa arra, hogy várandós kismamák szülési fájdalmai a Hungaroringen indultak meg. A Hungaroring Sport Zrt. vezetése jelenleg azt fontolgatja, miképpen "jutalmazhatnák meg" az első Hungaroring-bébiket.  

28. Magyar Nagydíj, Hungaroring, Mogyoród.
A rajtsorrend:

1. HAMILTON (GB)       Mercedes AMG          1:19,388
2. VETTEL (D)              Red Bull-Renault        1:19,426
3. GROSJEAN (FRA)    Lotus-Renault            1:19,595
4. ROSBERG (D)          Mercedes AMG         1:19,720
5. ALONSO (SPA)        Ferrari F138               1:19,791
6. RAIKKヨNEN (FIN)     Lotus-Renault            1:19,851
7. MASSA (BRA)          Ferrari F138              1:19,929
8. RICCIARDO (AUS)    Toro Rosso-Ferrari     1:20,641
9. PÉREZ (MEX)            McLaren-Mercedes    1:22,398
10. WEBBER (AUS)      Red Bull-Renault        idő nélkül
11. SUTIL (D)                Force India-Mercedes 1:20,569
12. HÜLKENBERG (D)   Sauber-Ferrari            1:20,580
13. BUTTON (GB)          McLaren-Mercedes    1:20,777
14. VERGNE (FRA)       Toro Rosso-Ferrari     1:21,029
15. MALDONADO (VEN) Williams-Renault      1:21,133
16. BOTTAS (FIN)         Williams-Renault        1:21,219
17. GUTIÉRREZ (MEX)   Sauber-Ferrari            1:21,724
18. DI RESTA (GB)        Force India-Mercedes 1:22,043
19. PIC (FRA)                Caterham-Renault      1:23,007
20. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault  1:23,333
21. BIANCHI (FRA)         Marussia-Cosworth    1:23.787
22. CHILTON (GB)          Marussia-Cosworth    1:23,997

Szólj hozzá!

Pénteki Red Bull-fölény a Hungaroringen

2013.07.26. 20:00 Real Simon says

Sem a 31 fokos kánikula, sem a túlhevült fékek nem akadályozták meg Sebastian Vettelt és Mark Webbert abban, hogy magasan a legjobbakként zárják a Magyar Nagydíj első edzésnapját. A Ferrari egykörös tempója sokat javult, de Romain Grosjean harmadik helye alapján a Lotusszal is számolniuk kell a bikásoknak a hétvégén. A Pirelli új abroncsai felhólyagosodtak ugyan a jobb első kerekeken, a Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery szerint azonban „lassan elvonul a vihar” a gumigyár (és "megbízhatatlan" termékei) fölül.

RBR VETTEL T5 HUN13_600.jpgVettel 1:21,264 perces körét csak Mark Webber tudta megközelíteni. A Red Bull fölénye elsöprő volt pénteken (Fotó: Red Bull/GEPA)

Sebastian Vettel az első, Mark Webber a második helyen zárta a Magyar Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését. Ez arra utal, hogy a világbajnoki címvédő Red Bull felkészülése sikerült a legjobban a Magyar Nagydíjra. A nürburgringi futam óta eltelt három hét során a csapatok a silverstone-i gumitesztelés eredményeit, valamint a szimulátorban szerzett beállítási tapasztalatokat is felhasználhatták, hogy „beélesítsék fegyvereiket”. Ez a red Bullnak sikerült a legjobban. Mark Webber 19 kört tett meg egyhuzamban a lágy gumikkal, és konstans köridőket futott a Hungaroringen.

„Összességében jó napunk volt, de nem tudtuk teljesíteni a tervezett programunkat, mert a fékek egy ponton túlmelegedtek. A kocsi kevés és sok benzinnel is gyors, de természetesen van még hova fejlődnünk. Az egyik hosszú etapomat meg kellett szakítanom, mert túlmelegedtek a féktárcsák, ami ilyen nagy hőségben nem szokatlan dolog. Szombaton és vasárnap még nagyobb lesz a hőség, ezért jó, hogy legalább tudjuk, hol a fékek limitje” – értékelte pénteki futását a világbajnok. Vettel arra utalt, hogy a levegő 31 Celsius fokosra, az aszfalt pedig tojássütésre alkalmas 47 C-fokra melegedett fel péntek délután.

Webber a silverstone-i tesztelés hansznosságára utalt, amelyen ő nem vett részt, de a Red Bull négy pilótát – Vettelt, Daniel Ricciardót, Antonio Félix da Costát és az ifjú Carlos Sainzot – is bevetett. „A gumik hasonlóan viselkedtek a korábban használtakhoz; sok hasznos adatot gyűjtöttünk Silverstone-ban. Elégedett vagyok az autóval, jól sikerült a beállítása, a csapat nagyszerű munkát végzett. A vasárnapi teljesítmény a lényeg. A (szombati) kvalifikáció is fontos lesz, de a versenyre kell fókuszálnunk” – mondta az ausztrál.

RBR WEBBER Green Hungaroring_600.jpgWebber csak  44 ezreddel maradt el a csapattársától a Magyar Nagydíj második szabadedzésén (Fotó: Red Bull/GEPA)

Sokat javult a Ferrari egykörös tempója is: Fernando Alonso a negyedik, Felipe Massa – csupán 0,118 másodperccel elmaradva – az ötödik helyen zárta az első edzésnapot. „Ma kaptunk egy kis ízelítőt abból, milyen tempót várhatunk magunktól a vasárnapi versenyen” – mondta Alonso. „Az időjárás stabilan melegnek ígérkezik egész hétvégére, ami hozzásegít, hogy kielemezzük a többi csapat köridőit és stratégiáját, hogy még pontosabban lássuk, hol tartunk. A gumik jellegükben nem változtak, így építhetünk a tavaly szerzett tapasztalatainkra, egyébként pedig mindenki ugyanazt (a két keveréket) használja. Ahhoz, hogy előnyre tudjunk szert tenni, a gumik viselkedését kell megértenünk, olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges. A Hungaroringen rendkívül fontos a mezőny elejéről rajtolni, fontosabb, mint más pályákon, ezért azt gondolom, hogy mindenki az időmérő edzésre fogja optimalizálni az autóját, még akkor is, ha ehhez fel kell áldoznia valamennyit a versenybeállításból” – tette hozzá a Ferrari bajnoki favoritja.

FERRARI Mogyorod Heat HUN13_600.jpgAlonso és Massa között 118 ezred döntött - a Ferrari egykörös tempója sokat javult az elmúlt három hétben (Fotó: Ferrari Media)

A vörös autókat Romain Grosjean Lotus-Renault-ja választotta el az éllovas Red Bulloktól, ami arra utal, hogy a fekete-aranyszínű kocsikkal is számolni kell ezen a hétvégén. „Őszintén szólva, az új gumik nem sokban különböznek az eddig használtaktól, ami jó hír számunkra, mivel így nem kell olyan sokat változtatnunk (az autó beállításán). Persze, tapasztaltunk némi szemcsésedést és gumikopást, de ez teljesen normális ilyen hőségben. A tempónk mindkét keveréken erősnek tűnik, de elég szoros a mezőny, ezért nehéz pontosan megmondani, hol is állunk” – jelentette ki a francia, aki tavaly a dobogón végzett a Magyar Nagydíjon.

Kimi Räikkönen is ott lehetett volna az élmezőny sűrűjében, de a második tréning végén Jenson Button feltartotta az utolsó kanyarban, így a finn csak nyolcadik lett. Délelőtt elért harmadik ideje alapján (csak a két Red Bull volt gyorsabb nála) azonban mindenképpen számolni kell a Hungaroringen „légáteresztő” Billabong flipflop papucsban flangáló Räikkönennel.

RAIKKONEN beszall HUN13_600.jpgKimi Räikkönent feltartották a legjobb köre végén, de a finn így is a pole pozíció egyik favoritjának számít a Hungaroringen (Fotó: Lotus F1/LAT)

A Mercedes nem vehetett részt a múlt heti gumitesztelésen, Silverstone-ban, ezért Ross Brawn fiainak volt mit behozniuk a Hungaroringen. Szerencséjük, hogy a Pirelli ugyanazokat a lágy és közepes abroncsokat hozta el Mogyoródra, amelyeket Silverstone-ban is próbálgattak a csapatok, hasonlóan nagy melegben. Lewis Hamilton 70, Nico Rosberg 68 kört teljesített a két szabadedzésen, csapatszinten senki sem futott ennél többet pénteken. Hamilton és Rosberg ennek ellenére máris temeti a Mercedes győzelmi esélyeit, ami arra utal, hogy a pénteki adatok alapján talán a három kerékcsere is kevés lesz az 50 fokos aszfalton vasárnap.

Jenson Button délelőtt a hatodik, délután a kilencedik helyen zárt a McLarennel, több mint három tizedet verve csapattársára, Sergio Pérezre. „A mai két edzés totális kontrasztot alkotott, a délelőtti és dálutáni tréning közötti hőmérséklet-különbség miatt. De az aut beállítását illetően sokat haladtunk előre. Úgy érzem, ma jobban megértettük az autó működését” – értékelte a McLaren futását az angol. „Egy csomó új dolgot sikerült kipróbálnunk, az autónk rendben van ezen a pályán. Az opciós (lágy) gumikon nagyon kis kopást tapasztaltunk, és inkább az első kerekeken, mint a hátsókon, vagyis, a gumik jól működnek, aminek örülhetünk. Remélem, sikerült előrelépnünk, de persze, még mindig van hova fejlődnünk” – tette hozzá Jenson.

McLAREN JENSON HUN13_600.jpgButton szerint a McLaren "jobban megértette az autó működését" a Magyar GP első edzésnapján (Fotó: McLaren)

Button óvatosan optimista értékeléséből arra lehet következtetni, hogy a tavalyi Magyar Nagydíj győztes csapata esélyes lehet az idei első dobogó megszerzésére. A SKY Sports szakkommentátora (és korábbi F1-es pilóta), Martin Brundle szerint azonban ez a mogyoródi kánikulában nem reális elvárás. Az SzC_blog kérdésére, hogy melyik volt élete legforróbb versenye, amin részt vett, Brundle azt felelte: „Azt mondanám, hogy egy floridai sportkocsi-futam, a nyolcvanas évek végén. Hatvan fok volt a pilótafülkében, a t**ömön is folyt a víz! Az F1-es autók orrát ilyen nagy melegben megnyitják, a lyukat apró ráccsal fedik el, így a pilóta lábára mehet a menetszél. Ezen kívül résnyire felhajthatja a sisakrostélyt és menet közben kiengedheti az overallja tépőzárját is. Versenyzői szempontból ez a [száraz] forróság nem jelent túl nagy gondot – a malajziai párás hőség már sokkal inkább, ott levegőt venni is nehéz.”

Paul Hemberyt, a Pirelli motorsport-főnökét megkérdeztük, hogyan vizsgáztak az új gumik, illetve, mi okozta a legtöbb autón – köztük Räikkönen Lotusán és Vettel Red Bullján is – látható hólyagosodást a jobb első keréken. „A nagy hőség – közel ötven fokos volt ma az aszfalt – és persze az, hogy a kanyarok többsége jobbos a Hungaroringen. De nem hiszem, hogy aggódnunk kellene. A Pirelli mindent megtesz azért, hogy jó szolgálatot tegyen a Formula-1-nek, és úgy érezzük, hogy az elmúlt hetek támadásai után lassan elvonulnak a viharfelhők a fejünk felől. Egy, 1,2 másodperces különbségre számítunk a lágy és a közepes keverék között, és úgy tűnik jól tippeltünk” – válaszolta Hembery az SzC_blognak.

FORCE IND SUTIL sikan HUN13_600.jpgA 100. nagydíjára készülő Adrian Sutil hozta a stabil tizedik helyet a Force Indiának. A német 222 ezreddel verte csapattársát, di Restát (Fotó: Force India)

Adrian Sutil ezen a hétvégén ünnepli 100. GP-részvételét. A német a tizedik időt futotta, ezzel megelőzte csapattársát, Paul di Restát a szabadedzésen. A Force Indiánál attól tartottak, hogy a gumik konstrukciójának és összetételének megváltoztatása hátrányba sodorhatja őket. Most viszont fellélegezhetnek: a narancs-zöld-fehér autók továbbra is a középmezőny legerősebbjei maradtak.

Szólj hozzá!

Volt egyszer egy tesztelés – Silverstone-i összefoglaló

2013.07.21. 12:07 Real Simon says

Maréknyi állandó F1-es versenyző mellett a jövő pilóta-generációjának legígéretesebb tehetségei köröztek három napig Silverstone-ban, a hivatalos gumiteszten. Hat F1-es tesztpilóta mellett négy GP2-es, három WSR-es, három GP3-as, valamint egy-egy DTM-, AutoGP- és Le Mans-sorozatban induló növendék is lehetőséget kapott az F1-es autó kipróbálására. A leggyorsabb kört azonban a világbajnok, Sebastian Vettel jegyezte a Red Bull-lal.

DaCosta RedBull pitstop YDT Silverstone_r600.jpgA Red Bull Vettel mellett három ifjú tehetségnek, Ricciardónak, Da Costának (a képen) és Sainznak adott lehetőséget Silverstone-ban. Egyikük sem okozott csalódást. (Fotó: Wolfgang Wilhelm - AMuS)

A silverstone-i próbát eredetileg Young Drivers Testnek, azaz a fiatal versenyzők tesztjének hirdette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A Pirelli Brit nagydíjon tapasztalt gumiproblémái láttán a szövetség lehetőséget adott arra, hogy az állandó F1-es pilóták is autóba szállhassanak a háromnapos teszten, ezzel a lehetőséggel azonban csak a Red Bull, a Ferrari, a Force India, a Toro Rosso, a Sauber, a Williams, a Caterham és a Marussia élt. A Young Drivers Test végül valóban azokról szólt elsősorban, akik miatt meghirdették: az utánpótlás tapasztalatszerzéséről.

A száguldó cirkusz utánpótlás-sorozatai közül a GP2-t James Calado, Alexander Rossi, Johnny Cecotto Jr. és Robin Frijns képviselte. A Renault-világsorozatból Antonio Félix Da Costa, Kevin Magnussen és Will Stevens jelent meg Silverstone-ban, míg a GP3-as mezőnyt a ciprusi Tio Ellinas, a spanyol Carlos Sainz Jr., valamint az orosz Danyiil Kvját képviselte. A korábbi F3 Euroseries-bajnok, Daniel Juncadella a DTM-ből, Nicolas Prost a Le Mans-sorozatból, a május elején, a Hungaroringen győztes Szato Kimija pedig az AutoGP-sorozatból érkezett.

McLaren YDT Silverstone MP4-28 orr_r600.jpgA McLaren csak a zárónapon mutatta meg az új fejlesztésű orrot és első szárnyat, Gary Paffettel a volánnál

A teszt nyitónapján a McLaren dán reménysége, Kevin Magnussen bizonyult a leggyorsabbnak. 1 perc 33,602-es köridejével nemcsak Paul di Restát (Force India) és a Red Bull Junior program legújabb csillagát, Da Costát utasította maga mögé, de 101 kört tett meg, ami majdnem két Brit Nagydíj távjának felel meg. Remek nyitónapot zárt a Force India új tesztelője, James Calado is: a GP2 bajnoki esélyese a negyedik legjobb idővel zárt szerdán.

Amióta Mark Webber bejelentette, hogy az idény végén visszavonul, beindult a találgatás: vajon ki veszi át a helyét a Red Bullnál? A szakemberek Kimi Räikkönent tartják a legesélyesebbnek erre a posztra (a Lotus egyébként az utolsó pillanatban mondta le a finn részvételét a silverstone-i teszten), akit eleve szponzorál a Red Bull. A másik fő esélyesnek a Toro Rosso reménységét, Daniel Ricciardót tartják, aki a második edzésnap délutánján vezethette az RB9-est. A fiatal ausztrál red bullos tűzkeresztsége azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezte, hiszen csütörtökön, az ebédszünet után elvesztette utalmát az autó felett a Luffield-kanyarnál, és a kavicságyba csúszott. Délelőtti – a Toro Rosso-Ferrarival elért – 1:32,972 perces köre azonban így is elég volt ahhoz, hogy az élen zárja a második napot.

Remek munkát végzett a Toro Rossóval Carlos Sainz Junior is: a GP3-sorozat spanyol éllovasa a második legjobb időt futotta, miközben 39 kört tett meg a bikás autóval. A GP2 bajnoki címvédője, Davide Valsecchi idei első teljes tesztnapját teljesítette a Lotus-Renault istálló színeiben, és harmadik legjobb idejével nem hozott szégyent sem magára, sem a csapatra. Az olasz annyira élvezte az F1-es száguldást, hogy ki sem akart állni a pályáról (feltűnően sok mostanában a rádióhiba a Lotusnál, elékezzünk csak a Német Nagydíjra, ahol Räikkönen adóvevője nem működött rendesen). A szerelőknek végül úgy sikerült megállásra bírniuk Valsecchit, hogy extra nagybetűkkel írták fel az "IN" (BE) feliratot a depótáblára, amit az olasz végül hajlandó volt észrevenni...

Prost Lotus YDT23 Silverstone_r600.jpgValsecchi annyira jól érezte magát az F1-es Lotusban, hogy csak a szerelők sokadik felszólítására ment vissza a boxba. A Lotus a nemrég élesben is bevetett, passzív DRS-t is tesztelte.

A második nap legszorgalmasabb pilótái egyébként a Caterhammel köröző Will Stevens (WSR 3.5 – 98 kör), valamint a Ferrari szimulátoros tesztpilótája, Davide Rigon (olasz F3-as bajnok) és Oliver Turvey voltak, utóbbiak 97 kört tettek meg. Turvey a negyedik legjobb időt autózta a McLaren-Mercedesszel. A wokingi gárda egyébként (a Lotushoz, a Toro Rossóhoz és a Sauberhez hasonlóan) aerodinamikai újításokat is kipróbált Silverstone-ban, ami azért meglepő, mert eredetileg kizárólag gumitesztelésről volt szó. A McLaren egy vadonatúj orrot és első szárnyat, a Sauber egy újfajta kipufogó-megoldást és a passzív DRS-t nyüstölte. A Lotus és a Toro Rosso a már versenyen is bevetett passzív DRS-rendszerét tökéletesítette.

Sebastian Vettel csak az utolsó napon, pénteken jutott vezetési lehetőséghez, és a világbajnok hozta a kötelezőt: 1:32,894 perccel az egész tesztsorozat leggyorsabb körét produkálta. A német mögött Adrian Sutil végzett a Force Indiával (99 kört teljesített), akit a nap végére erősen feljavult Nicolas Prost követett a Lotusszal. Carlos Sainz Jr. sikeresen vette az első akadályt a Red Bull színeiben, a spanyol hiba nélkül vezetett, végül a negyedik idővel zárta a napot és a tesztelést.

Calado Force India YDT Silverstone_r600.jpgKiss Pál Tamás egykori riválisa, James Calado nem okozott csalódást a Force Indiával. A GP2 éllovasa az első napon a negyedik időt futotta 

A Williams női tesztpilótája, Susie Wolff a zárónap egyik kellemes meglepetésének bizonyult. A korábbi Williams-csapatmenedzser, Toto Wolff felesége, aki korábban több szezont húzott le a DTM-ben, a kilencedik idővel zárt. Leggyorsabb köre (1:35,093) csak 4 tizedmásodperccel maradt el az előző napon köröző F3-as bajnok, Daniel Juncadella eredményétől. „Láttam, hogy Daniel mit ment csütörtökön, a csapatnak tetszett, hogy csak négy tiezddel maradtam el az eredményétől. Így, utólag talán szerencsésebb lett volna, ha csak később szereltük volna fel az új (középkemény) gumikat, mert akkorra több idpt töltöttem volna a kocsiban. Így nem tudtam kiautózni a maximumot a közepes gumikból. Fizikaliag nem volt könnyű a vezetés, de nem is számítottam másra. Egyedül az ülésem jelentett némi problémát, össze-vissza mozogtam benne” – mondta Susie Wolff.

Visszafogottan, hangsúlyozottan a gumikra koncentrálva tesztelt a Ferrari. Davide Rigon mind a három napon vezette az F138-ast, Felipe Massa csak a zárónapon csatlakozott az olaszhoz. Rigon végül 32 ezreddel jobb kört ért el, mint a brazil versenyző, de amíg az olasz megtehette, hogy csak a tempóra hajt, addig Massa feladata a gumikeverékek összehasonlítása volt.

DRigon Ferrari YDT Silverstone_r600.jpgA Ferrari szimulátor-specialistája, Davide Rigon jól vizsgázott. Az olasz F3-as bajnok az utolsó napon Massát megelőzve lett ötödik

A Pirelli 344 garnitúra gumit (összesen 1376 abroncsot) szállított a silverstone-i tesztre, melyek közül a csapatok 224 garnitúrát használtak fel. A legtöbbet a kemény (107 szett) és a középkemény (84 szett) keverékből használtak, de a lágy és a kísérleti kemény keverékből is fogyott - utóbbiakat kizárólag az állandó F1-es szerződéssel rendelkező pilóták használhatták. Mivel a háromnapos teszt idején sokkal melegebb volt az idő, mint a Brit Nagydíjon, nem sok értelme van összevetni a köridőket a június végén mértekkel. Egy a lényeg: a három nap alatt egyetlen gumidefekt sem történt, ami mindenképpen a tesztelés megtartása mellett szól.

Wolff-Williams pitstop YDT Silver_r600.jpgSusie Wolff benne hagyott néhány tizedet a Williamsben, de összességében pozitív benyomást keltett a teszten

Young Driver Test, Silverstone – Összesített végeredmény:

1. VETTEL Red Bull-Renault 1:32.894
2. RICCIARDO Toro Rosso-Ferrari 1.32.972
3. SAINZ Junior Toro Rosso-Ferrari 1:33.016
4. SUTIL Force India-Mercedes 1:33.242
5. PROST Lotus-Renault 1:33.256
6. VALSECCHI Lotus-Renault 1:33.554
7. RIGON Ferrari F138 1.33.592
8. MAGNUSSEN McLaren-Mercedes 1:33.602
9. MASSA Ferrari F138 1:33.624
10. VERGNE Toro Rosso-Ferrari 1:33.647
11. DI RESTA Force India-Mercedes 1:33.774
12. DA COSTA Red Bull-Renault 1:33.821
13. TURVEY McLaren-Mercedes 1:33.864
14. CALADO Force India 1:33.957
15. JUNCADELLA Williams-Renault 1:34.098
16. MALDONADO Williams-Renault 1:34.116
17. CECOTTO Jr. Toro Rosso-Ferrari 1:34.193
18. HÜLKENBERG Sauber-Ferrari 1:34.224
19. FRIJNS Sauber-Ferrari 1:34.236
20. PAFFETT McLaren-Mercedes 134.294
21. WOLFF Williams-Renault 1:35.093
22. VAN DER GARDE Caterham-Renault 1:35.155
23. KVJAT Toro Rosso-Ferrari 1:35.281
24. PIC Caterham-Renault 1:35.576
25. SZATO Sauber-Ferrari 1:35.642
26. ROSSI Caterham-Renault 1:35.651
27. STEVENS Caterham-Renault 1:36.082
28. GONZÁLEZ Marussia-Cosworth 1:36.339
29. ELLINAS Marussia-Cosworth 1:36.676
30. BIANCHI Marussia-Cosworth 1:36.744
31. CHILTON Marussia-Cosworth 1:38.347

Szólj hozzá!

Vádemelés Bernie Ecclestone ellen – veszélyben az F1 urának trónja?

2013.07.17. 19:58 Real Simon says

Vádat emelt a müncheni főügyészség a Formula-1 irányítója, Bernie Ecclestone ellen.         A FOM elnöke szerdán elismerte, ügyvédei értesítették a német joghatósági döntés kézhezvételéről. Az ügy az F1 részvényeinek 2006-os eladásáig nyúlik vissza, amikor Ecclestone a vád szerint 44 millió dollár kenőpénzt adott át az adásvételben érintett Bayerische Landesbank vezetőjének, Gerhard Gribkowskynak. A bankárt 2012-ben nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte ugyanez a bíróság.

Ecclestone GP-Deutschland 2013_r600.jpg

Elszálltak Bernie Ecclestone reményei, hogy bíróságon kívüli megállapodásra jusson a 2006-os kenőpénzügyben, s így vádemelés nélkül tisztára mossa magát. Ha a bírósági tárgyalás következtében Ecclestone-nak börtönbe kell vonulnia, le kell mondania a száguldó cirkusz irányításáról, amelyet ő virágoztatott fel és tett dollármilliárdos üzletté az elmúlt 40 évben.

„Beszéltem az ügyvédeimmel, akik elmondták, hogy átvették a vádemelésről szóló bírósági idézést. Éppen most fordítják angolra” – mondta Ecclestone a Financial Times-nak. Más források szerint az F1 ura már májusban tudott arról, hogy vádat emelnek ellene, éppen azért tartott két hónapig a bejelentés, mert mostanra készült el a vádirat hivatalos angol fordítása. A reakcióját firtató újságírói kérdésre Ecclestone azt felelte: „Illendően fogunk védekezni. Érdekes tárgyalás lesz. Kár, hogy így alakult.”

Ecclestone_Vettel beint.jpgEcclestone F1-es birodalma nagyon sok világbajnokot nevelt ki. Most a műncheni ügyészség beinthet neki

A müncheni ügyészség vesztegetéssel vádolja Ecclestone-t: a Formula-1 részvényeinek ismételt eladásakor, 2006-ban állítólag 44 millió dollár kenőpénzt adott át Gerhard Gribkowskynak, az ügyletben résztvevő Bayerische Landesbank (mai nevén: Bayern LB) vezetőjének. A Bayerische Landesbank a Kirch-médiacsoport 2005-ös csődje után vásárolta fel a sportág részvényeinek 47%-át. Gribkowsky feladata volt, hogy a részvénycsomagot a CVC Capital Partners privát befektetői csoport kezébe játssza át – ezért kapta a kenőpénzt az Ecclestone és akkori felesége, Slavica tulajdonában lévő Bambino Trusttól.

Ecclestone azt állítja, ez nem a pénzügyi szolgáltatásért nyújtott kenőpénz volt. Gribkowsky kifizetésével csak azt akarta elkerülni, hogy a német bankár feljelentse őt a brit adóhatóságnál, ami – Ecclestone egy korábbi kijelentése szerint – „rendkívül drága mulatság lett volna számomra. Az adó(hatósági) kockázat meghaladta volna a kétmilliárd fontot. Azért fizettem neki, hogy fogja be a száját és ne csináljon semmi hülyeséget”. Gribkowsky a saját bírósági tárgyalásán kitartott amellett, hogy azért kapta a kenőpénzt, hogy leértékelje a részvényeket.

Gribkowskyt tavaly júniusban nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a müncheni ügyészség adócsalásért, kenőpénz elfogadásáért és a rá bízott közösségi vagyon megkárosításáért.

Ecclestone-nak augusztus közepéig van lehetősége, hogy reagáljon az ellene felhozott vádakra. Az ügyészség azt követően dönti majd el, hogy megtartja-e a bűnvádi eljárást, amire szeptemberben kerühet sor. Ha bűnösnek találják, Ecclestone-nak börtönbe kell vonulnia, ami egyet jelentene azzal, hogy fel kellene adnia vezető pozícióját a Formula One Management (FOM) elnökeként.

Ecclestone Jordan csok.jpgAz F1 "kis-nagyemberének" sok volt a "csókosa", köztük az egykori csapatvezető, Eddie Jordan

Ecclestone ügyvédje szerint a vádemelés nagyrészt Gribkowsky korábbi állításain alapul; védence ezeket kívánja megtámadni a bíróságon.

Reméljük, Bernie Ecclestone azért még eljön a Hungaroringre, hogy aláírja a Magyar Nagydíj beharangozott szerződés-hosszabbítását, ami garantálná, hogy a futam 2017 után is megrendezésre kerül.

Szólj hozzá!

Megmenekült a Sauber - orosz állami cégek az F1-ben

2013.07.15. 17:46 Real Simon says

Néhány nappal ezelőtt még sötét fellegek gyülekeztek Hinwil felett, Peter Sauber csapatát az anyagi csőd réme fenyegette. A svájci istálló ma bejelentette: sikerült megegyezni három orosz állami vállalattal, amelyek tőkeinjekcióval és technikai támogatással mentik meg az F1 negyedik legrégebbi csapatát. A „csomag” része a WSR 3.5-ben induló orosz tehetség, Szergej Szirotkin is.

SAUBER_Silverstone_r600.jpgKét héttel ezelőtt a Sauber még az anyagi csőd szélén állt, de az orosz rubel megmentette a gárdát (Fotók: Daniel Reinhard/Sauber Media)

Három orosz állami vállalattal kötött megállapodást kétfőn a Sauber F1 Team. Ez azt jelenti, hogy Peter Sauber gárdája megmenekült a csődtől. A három érintett vállalat az orosz Nemzetközi Befektetési Alap, az Északnyugat-orosz Föderációs Állami Fejlesztési Alap, valamint a Légiforgalmi Technológiák Nemzeti Intézete. A három orosz állami vállalat meg nem nevezett mértékben folyósít pénzt, illetve technológiai befektetéseket hajt végre, a csapat tulajdonosi szerkezetét azonban mindez nem érinti. Peter Sauber továbbra is kétharmados, Monisha Kaltenborn pedig egyharmados tulajdonos marad a Sauber AG-ban.

„A most bejelentett partnerségi viszony célja, hogy új lehetőségeket és bevételi forrásokat nyissunk meg azáltal, hogy közösen kifejlesztett technológiákat kínálunk fel kereskedelmi célokra. A Légiforgalmi Technológiák Nemzeti Intézete, Oroszország egyik vezető tudományos kutatóintézetének bevonása révén a Sauber F1 Team profitálni fog az élvonalbeli orosz tudósok és mérnökök know-howjából” – áll a Sauber és az orosz állami vállalatok közös közleményében.

KALTEN_HULK_MAL13_600.jpgMonisha Kaltenborn csapatfőnök és Nico Hülkenberg. A német szerződést bontott a Nürburgringen, de becsületből végigversenyzi a szezont a Sauberral

Először a Brit Nagydíj után röppentek fel vésztjósló hírek a Sauber háza tájáról. A hírek kifizetetlen beszállítói számlákról szóltak (ezt később Peter Sauber cáfolta), Nico Hülkenberg pedig – elmaradt fizetésére hivatkozva – felbontotta év végéig szóló szerződését, és szabad ügynökként döntött úgy, hogy végigversenyzi a szezont a hinwili gárda színeiben.

Az orosz mentőcsomag része a 17 éves tehetség, Szergej Szirotkin is, aki tavaly az AutoGP-sorozatban nyert futamokat, idén pedig a World Series by Renault 3.5-ben ért el sikereket a cseh ISR csapatával. Eddigi legjobb erdménye egy 2. és egy 4. hely a Motorland Aragón pályán. Szirotkin a Sauber fejlesztőpilótája lesz, azzal a nem titkolt céllal, hogy 2014-ben versenyzőként is bemutatkozhasson. Ez garantálná legalább egy orosz pilóta részvételét a jövő ősszel, Szocsiban megrendezendő első Orosz Nagydíjon.

Szólj hozzá!

Rekordközelben a Magyar Nagydíj jegyeladásai - nagy siker az Egyenesen a Hungaroringre 2. akció

2013.07.11. 17:03 Real Simon says

Időszakos jegyeladási csúcsról számolt be a 28. Formula-1 Magyar Nagydíj promócióját végző Ostermann Forma-1 Kft. és a Hungaroring. A június 28-án meghirdetett, kedvezményes árú belépők közel 35 százaléka már gazdára talált, így aki szeretne ott lenni a július 28-i versenyen, jobban teszi, ha siet a jegyvásárlással!

Egyenesen-a-Hungaroringre2_res600.jpgNagy siker az "Egyenesen a Hungaroringre 2." akció. Nem csoda: a 9990 forintos állóhelyes, illetve a 19 990 forintos ülőhelyre szóló jegyeknél egy évtizede nem láttunk jobb ajánlatot (Fotó: Hirado.hu/MTVA)

Mindez még csak részeredmény, de mindenképpen figyelmeztetés azok számára, akik élni szeretnének ezzel a rendkívüli lehetőséggel. Az először tavaly meghirdetett, majd idén újra kiírt „Egyenesen a Hungaroringre 2.” akcióban felkínált belépők mintegy 35 százaléka máris gazdára talált. Az Ostermann és a Hungaroring tájékoztatása szerint a leggyorsabb vásárlási startokat – vagyis, a legtöbb jegyelővételt Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Zala, Vas és Pest megyéből regisztrálták.

Az érdeklődés felülmúlja a legoptimistább várakozásokat, még akkor is, ha mindezek mellé tesszük, hogy tavaly az „Egyenesen a Hungaroringre” akció keretében gyakorlatilag az összes jegy elkelt, mindössze 18 kedvezményes belépő maradt a a tízezerből!

LOTUS sikan HUN12_r600.jpgTavaly majdnem dugig telt lelátók előtt körözött az F1-es mezőny a Hungaroringen, idén viszont szinte biztos a teltházas vasárnapi előadás (Fotó: Lotus F1 Team)

Az „Egyenesen a Hungaroringre 2.” akció lényege, hogy a benne részt vevő, állami tulajdonú társaságok – MÁV-START Zrt., GYSEV Zrt., Volánbusz Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – lehetőséget biztosítanak az idei Formula–1 Magyar Nagydíj vasárnapi futamának megtekintésére. Kétféle akciós belépő létezik: az egyik állóhelyre szól 9990 forintért, míg a másik fajta ülőhelyre jogosít a Hungaroringen, 19 990 forintért. Az akció lényege azonban az, hogy a jegyárban benne vannak az említett közlekedési vállalatok szolgáltatásai is, így gyakorlatilag az ország bármely pontjáról, ingyenesen elérhető tömegközlekedéssel a Hungaroring.

Amennyiben egy belföldi magánszemély kedvezményes árú jegyet vásárol a Formula–1 Magyar Nagydíjra (július 28-ra), a jeggyel térítésmentesen lehet utazni a futam napján nulla órától 24 óráig a MÁV START Zrt. menetrend szerinti járatain, a GYSEV Zrt által előre kijelölt menetrend szerinti vonatain, valamint a Volánbusz társaságok érintett helyközi járatain. Az akciós jeggyel Budapest területén szintén térítésmentesen igénybe vehetőek a metróvonalak. A gödöllői HÉV vonalán (a Hungaroring irányába) Budapest-Ilonatelep és Mogyoród HÉV-állomás között a 24 és 72 órás jeggyel, valamint Budapest kártyával rendelkezőknek egyéb, kiegészítő jegy vásárlása nem szükséges.

Hungaroring kozonseg.jpg
Az akciós belépőjegyek megvásárolhatók az Ostermann Forma 1 Kft. Irodájában, a kijelölt MOL töltőállomásokon, az Ibusz-irodákban, valamint a www.ostermann.hu weboldalon.

 

Szólj hozzá!

Tényleg csak gumiteszt lesz Silverstone-ban

2013.07.09. 18:52 Real Simon says

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Pirelli mérnökei gondoskodni fognak arról, hogy a július 17-19. között esedékes, silverstone-i tesztelésen csak a gumikat, illetve az azokkal kapcsolatos aerodinamikai változtatásokat próbálhassák ki az F1-es csapatok. Az FIA arról is döntött, hogy nem csapnak hozzá egy negyedik napot a teszthez.

McLaren pitstop GER_600.jpgA csapatok a versenyzőikkel tesztelhetnek jövő héten, Silverstone-ban, de csak a gumikat próbálgathatják (Fotó: McLaren/HochZwei)

Az FIA kitart amellett, hogy a jövő héten kezdődő silverstone-i tesztelés csak a Pirelli új konstrukciójú gumijainak kipróbálásáról fog szólni. Az olasz gumiszállító két nappal a Brit Nagydíj után (ahol öt pilóta kapott durrdefektet, részben a hátsó kerekek felcserélése miatt) jelezte, hogy a 2012-es konstrukciót a 2013-as keverékekkel ötvöző, új gumikat szállít Silverstone-ba. A próba eredetileg a fiatal pilóták edzésének (Young Driver Test) indult, ám a silverstone-i balesetek miatt a szövetség megengedte, hogy az aktuális versenyzők tesztelhessenek a fiatal tehetségek helyett.

Az FIA sajtóközleményéből kiderül: „A tesztelésen a csapatok bevethetnek olyan versenyzőket is, akik korábban több mint két F1-es világbajnoki futamon részt vettek, azzal a feltétellel, hogy alkalmazásuk célja a Pirelli gumijainak tesztelése lesz. Annak érdekében, hogy ez a feltétel megvalósuljon, valamennyi csapatnak gondoskodnia kell róla, hogy (a tesztelés ideje alatt) bármilyen autón végrehajtott változtatás kifejezetten a Pirelli által kiadott futási tervnek megfelelő gumitesztelésen alapul.”

A Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery azt nyilatkozta az Autosportnak, hogy a tesztelés programját a gumimérnökök fogják megszabni, nem az F1-es istállók. „A csapatok nagyon egyértelmű tesztprogramot kapnak. Azt fogják kipróbálni, amit mi mondunk nekik.”

Ferrari Mugello teszt 2012_600.jpg
Legutóbb tavaly májusban, Mugellóban tartottak szezon közbeni F1-es tesztelést (Fotó: Ferrari Media)

A Mercedes istálló, amelynek autói a legérzékenyebben reagáltak a gumikra az idei versenyeken, titokban azt remélte, hogy a biztonság jelszava mögé bújva felmentést kaphat a teszteléstől való eltiltás alól. (Az FIA Nemzetközi Bírósága június 21-én kihirdetett ítéletében megrovásban részesítette a Mercedes AMG F1 Teamet, továbbá eltiltotta a gárdát a Young Driver Testen való részvételtől.) Erre azonban nem fog sor kerülni, az FIA ugyanis nem véltoztatta meg a döntést, sőt, a silverstone-i tesztelés négynaposra való meghosszabbítását is kizárta.

A Pirelli új összetételű abroncsait (a közepes és a kemény keveréket) elsőként a Magyar Nagydíjon vetik be élesben.

Szólj hozzá!

Ecclestone (depó)falhoz szorítja az operatőröket a nürburgringi baleset után

2013.07.08. 19:20 Real Simon says

Bernie Ecclestone utasítására megszigorítják a depóban dolgozókra, különösen az operatőrökre, fotósokra és riporterekre vonatkozó szabályokat. A Magyar Nagydíjtól kezdve az operatőrök kizárólag a depófal mellől készíthetnek felvételeket, és a boxbelépővel rendelkező tévériporterek sem ólálkodhatnak a csapatok garázsa körül. A szigorításra azért volt szükség, mert egy Mark Webber boxkiállásánál elszabadult kerék letaglózott egy FOM operatőrt a Nürburgringen, akinek több csontja eltört.

Webber lost-wheel GER13.jpg
A Magyar Nagydíjtól kezdve kizárólag a depófal mellől készíthetnek felvételeket az operatőrök, és a boxbelépővel rendelkező riporterek sem ólálkodhatnak a csapatok garázsa körül. A modern optikáknak köszönhetően a tévénézők nem esnek el a kerékcsere után kirobbanó autók közeli látványától, viszont jelentősen megnő a depóban dolgozó tudósítók biztonsága.

A hétvégi Német Nagydíj 8. körében Mark Webber úgy indult el a boxkiállása után, hogy a Red Bull szerelői még nem rögzítették a jobb hátsó kereket. Az ausztrál gázfröccse által felpörgetett kerék elszabadult és eltalált egy FOM operatőrt, Paul Allent, aki éppen másfelé nézegetett. Allen hanyattesett, eltört a kulcscsontja és néhány bordája. A Red Bull csapatát az FIA 30 ezer euró pénzbüntetésre ítélte veszélyes kiengedés miatt.
Egyébként a 2010-es Magyar Nagydíjon is történt egy hasonló baleset: akkor a Mercedes nem rögzítette rendesen Nico Rosberg kocsijának jobb hátsóját, a boxutcában pattogó kerék a Williams egyik szerelőjét, Nigel Hope-ot találta el, aki bordarepedést szenvedett.

Webber lost-wheel total GER13.jpgWebber felpörgetett hátsó kereke ámokfutásba kezd a boxutcában - Paul Allennek a kulcscsontja és a bordái bánták

Bernie Ecclestone – valószínűleg a Silverstone-ban látott, balesetveszélyes gumidefekt-sorozat hatására is – úgy döntött, kezébe veszi a boxutcában dolgozó fotósok és operatőrök mozgásterének szabályozását. „A jövőben minden forgatócsoport kizárólag a depófal mellől dolgozhat. Mindenkivel egyeztettem, akiknek közük volt a balesethez. Sajnálatos, hogy ezt kell mondjam, de az ilyesmi benne van a játékban. Ott állt egy csomó szerelő, az a kerék bárkit letaglózhatott volna. Az operatőr balszerencséje az volt, hogy rossz időben a rossz irányba nézett” – mondta az F1 irányítója.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke egyetért Ecclestone intézkedésével. „Még időben emlékeztettek bennünket arra, milyen könnyen rosszra fordulhatnak a dolgok. A szerelőknek kötelező védősisakot és -ruházatot viselniük; legfőbb ideje, hogy gondoskodjunk a többi emberről is, akik a boxutcában dolgoznak. Az operatőrök nagyon közel vannak az eseményekhez – ennek köszönhetjük azokat a nagyszerű felvételeket, de ettől még nagyon veszélyes környezetben dolgoznak. Itt az ideje, hogy ők is hordjanak védőfelszerelést.”

Rosberg-wheel HUN2010_r600.jpgNico Rosberg 2010-ben a Hungaroringen veszítette el a jobb hátsó kerekét, amely egy Williams-szerelő hátán landolt

A Nürburgringen pórul járt Paul Allen egyébként a Mercedes csapatvezetőjét, Ross Brawnt filmezte, amikor a baleset bekövetkezett. „Szerencsére a mi embereink látták a közeledő kereket, az operatőr viszont sajnos nem. A mieink valahogy ki tudták kerülni, de elég csúnya baleset lett belőle. Mindenkinek, aki a pit-lane-en dolgozik, sisakot kellene viselnie”jelentette ki Brawn. Arról nem beszélt, hogy ezt a depófalnál dolgozó mérnökökre, stratégiákra és csapatfőnökökre (így saját magára) is értette-e...

Szólj hozzá!

Vettel nyert Räikkönen előtt – A világbajnok otthon szerezte meg 30. diadalát

2013.07.07. 19:26 Real Simon says

Sebastian Vettelnek a hazai pálya átka mellett két Lotus-Renault nyomását kellett megtörnie a Nürburgringen, és a világbajnok sikerrel vette az akadályokat. Vettel hatodik nekifutásra győzni tudott Németországban, ezzel pályafutása 30. diadalát aratta. A Lotusok bitang jól mentek a forró aszfalton, de hiába áldozta fel a csapat Romain Grosjeant, Kimi Räikkönennek egy-két kör hiányzott ahhoz, hogy meglepje a címvédőt. Fernando Alonso kiszámított versenyzéssel futott be negyediknek, míg a pole-ból induló Lewis Hamilton az utolsó körben előzte meg Jenson Buttont, aki így is visszaadta a reményt a McLaren elkenődött csapatának.

GP09GER_VET-RAI befuto_r600.jpgSebastian Vettel 1 másodperccel nyert Kimi Räikkönen előtt. Ha még egy körrel tovább tart a Német Nagydíj... (Fotók: Active Pictures/Jiri Krenek)

Sebastian Vettel F1-es csillaga olyan bámulatos gyorsasággal ívelt (és ível továbbra is) felfelé, hogy már csak két kellemetlen kérdés maradt számára: vajon mikor tud versenyt nyerni júliusban, illetve mikor nyer hazai pályán? A Red Bull címvédője vasárnap két legyet ütött egy csapásra azzal, hogy nyert a Nürburgringen, ezzel megszerezte első sikerét a Német Nagydíjon. Vettelt az előző években még a csapattársa, Mark Webber is sarokba szorította, az ausztrál rendszerint gyorsabb volt nála a Nürburgringen, az időmérő edzésen és a versenyen is.

Webbertől ezúttal egy balul sikerült kerékcsere vette el a küzdelem (és a siker) lehetőségét: a 8. körben úgy indult el a kerékcseréje után, hogy a szerelői nem rögzítették a jobb hátsó kereket, ami elgurult a boxutcában, és eltalált egy peches FOM TV operatőrt. Az angol Paul Allennek – aki hanyattesett az ámokfutó keréktől – eltört a kulcscsontja és néhány bordája, de végig eszméleténél maradt, és a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően valószínűleg megúszta a fucsa balesetet maradandó sérülés nélkül. A Red Bull Racing 30 000 eurós "emlékeztetőt" kapott az FIA-tól, balesetveszélyes kiengedésért.

LAP1 VETTEL WEB_res600.jpg

A Német Nagydíjon azonban nem emiatt, hanem Jules Bianchi különös balesete miatt kellett beküldeni a biztonsági autót. A Marussia franciának autója motorhiba miatt lángra kapott a 23. körben, Bianchi kiszállt, gondosan visszatette a kormányt és otthagyta a kocsit a pálya szélén. A rendezők vontatókocsija éppen leparkolt a piros-fekete versenygép mellett, amikor az MR02-es – amit pilótája üresben hagyott – elkezdett hátrafelé gurulni a lejtőn. Szerencsére átlósan, így nem igazán veszélyeztette a mögötte érkezőket, Charlie Whiting versenyigazgató azonban így is indokoltnak látta az SC beküldését, amely öt körön keresztül vezette a mezőnyt, és eltüntette a különbségeket.

Vettel és Webber szinte állva hagyta a pole pozícióból induló Lewis Hamiltont, aki második fokozatban kipörgette a Mercedes hátsó kerekeit, így az első kanyarból már a két Red Bull jött ki vezető helyen, Vettel, Webber sorrendben. A Mercedes továbbra sem gyógyult ki „gumizabáló” betegségéből, amin nem segített, hogy a nürburgringi pálya talán még sohasem volt ilyen forró, 45 C-fokos, amióta átépítették. Éppen a nagy meleg segítette viszont a Lotus pilótáinak előretörését: a csapat 16 körig húzta Romain Grosjean első kerékcseréjét, amire a francia vezető helyről állt ki, és másodiknak jött vissza, közvetlenül Vettel mögé. Kimi Räikkönen alig valamivel volt lassabb, mint francia csapattársa, amit jelzett, hogy a versenytáv felénél a Lotusok egymást túllicitálva futották a leggyorsabb köröket.

A 41. körben elsőként Grosjean hajtotta végre utolsó (harmadik) boxkiállását, Vettel egy körrel később követte a francia példáját – Räikkönennek azonban csak nem akaródzott kiállnia. Miért is tette volna, hiszen a használt középkemény gumikon is stabilan autózta az 1:34-es köröket, és tartotta előnyét a második helyre előrelopakodó Fernando Alonsóval szemben. A finn végül az 50. körben állt ki utolsó frissítésére, amikor megkapta a gyorsabb lágy gumikat. Hajtóvadászata aligha járhatott volna sikerrel, ha Eric Boullier csapatfőnök nem rendeli vissza kettes számú pilótáját, Grosjeant, aki öt körrel a leintés előtt (az 55. fordulóban) mondott le végleg a második hely megszerzéséről. Räikkönen hétmérföldes léptekkel közeledett Vettelhez, az utolsó kör megkezdésekor azonban még nem volt egy másodpercen belül, ezért csak a hátsó egyenesben használhatta a DRS-t. Ez pedig pontosan elég volt ahhoz Sebastian Vettelnek, hogy az első helyen hozza célba a Red Bullt, amelynek gumijai ekkor már erősen elkoptak, ráadásul a DRS-e sem működött rendesen.

RAIKK-GRO Lotus GER13_r600.jpg

„Ez kemény volt, a Lotusok rendesen megfuttattak a pénzemért! Kimi nagyon gyorsan közeledett hozzám, ő teljesen más gumistratégiával ment és nagyon keményen kellett nyomnom, hogy ne tudjon megelőzni. Ahogy jött közelebb, úgy nőtt rajtam a nyomás, de nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült nyernem Németországban. Hihetetlen! A verseny közepén, néhány körre kihagyott a KERS is. Örülök, hogy a verseny hatvan körig tartott, és nem 61-ig, vagy 62-ig...” – ünnepelte magát a győztes, aki saját közönsége előtt aratta F1-es pályafutása 30. diadalát.

Vettel szerencséjére nemcsak a Lotusnál is akadt egy kis technikai malőr: Räikkönen fedélzeti rádiója csak a pálya bizonyos részein működött. „Az volt a kérdés, vajon kint maradjunk-e a pályán, vagy kiálljunk még egyszer kereket cserélni? De a rádió elromlott, én hallottam a csapatot, ők viszont nem hallottak engem. Sohasem tudjuk meg, vajon nyertem volna-e, ha nem állok ki cserélni” – mesélte a tőle megszokott tárgyilagossággal Kimi. A célvonalon egyetlen másodperc választotta el a Red Bulltól. A Jégembernek ez volt a negyedik 2. helye a szezonban, de második lotusos győzelme az idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta várat magára. Räikkönen ezzel megtartotta világbajnoki 3. helyét, jelenleg hét ponttal van lemaradva Alonso mögött.

A Ferrari már szombaton eldöntötte, hogy „beáldozza” az időmérő edzést a verseny érdekében, ami helyes döntésnek bizonyult. Felipe Massa megint nagyot rajtolt (az ötödik helyért szorongatta Grosjeant), de a brazil a 4. körben hibázott, a hátsó kerekek blokkoltak, a brazil pedig máris búcsúzott. Innentől fogva Fernando Alonso egyedül maradt a maranellóiak becsületének megvédésére, amit annak ellenére megtett, hogy az F138 „a futam bizonyos szakaszaiban egyáltalán nem volt versenyképes”.

ALONSO2_Ferrari pitstop_r600.jpg

Alonso a tizedik körre – a többiek kerékcseréje miatt – másodiknak zárkózott fel Grosjean mögé, majd a saját boxkiállása után hetediknek esett vissza, Hamilton mögé. A 22. körben éppen a Mercedest szorongatta, amikor Hamilton kiállt előle a depóba, majd beküldték a safety cart. Alonso az első három etapban csak a Pirelli közepes keverésű gumijait használta, a végére kapta meg a lágy gumikat, amivel szárnyakat kapott. Egyre közelebb került a Lotusokhoz, a verseny leggyorsabb körének megfutása után már maga előtt látta Grosjeant. De ahogy Räikkönennek nem maradt ideje Vettel megelőzésére, úgy Fernandónak is le kellett mondania a dobogóról. A spanyol az utolsó kör kezdetére fél másodpercre zárkózott fel Grosjean mögé, majd a kockás zászló után azonnal félrehúzódott és megállt. A Ferrarinál attól tartottak, hogy nem tudnak elegendő üzemanyagmintát leadni a verseny utáni ellenőrzésre.

„Nehéz verseny volt, nem voltunk valami gyorsak, a a futam bizonyos szakaszaiban egyáltalán nem volt versenyképes az autó. Noha dobogós helyezésben reménykedtünk, az, hogy a nyolcadik helyről indulva mindössze 8 másodperccel végeztünk Vettel mögött, bizakodásra ad okot. A csapat éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy még gyorsabbá tegye a kocsit, és néhány futam után, amelyeken nem voltunk biztosak az újításainkat illetően, kijelenthetjük, hogy ezen a versenyen végképp megértettük, mely területeken kell még fejlődnünk” – értékelt Alonso.

Vettel Raikk dobogo GER_r600.jpg

A kétszeres világbajnok hozzátette: „Amikor idejöttünk csütörtökön, a silverstone-i tesztelés még nem tűnt fontosnak, mivel úgy volt, hogy az aktuális versenyzők csak az új gumikat próbálhatják majd ki. De az FIA legfrissebb bejelentése megerősítette, hogy fejlesztéseket is tesztelhetünk, ami sokkal több lehetőséget kínál számunkra. Ha a csapat elhív Silverstone-ba, én készen állok az indulásra.”

60. Német Nagydíj, Nürburgring
60 kör = 308,623 km
A végeredmény:

1. VETTEL (D)            Red Bull-Renault  1:41:14,711 óra (182,896 km/h átlag)
2. RAIKKÖNEN (FIN)  Lotus-Renault           + 1,008 mp.h.
3. GROSJEAN (FRA)  Lotus-Renault           + 5,830”
4. ALONSO (SPA)      Ferrari                      + 7,772”
5. HAMILTON (GB)     Mercedes AMG         + 26,996”
6. BUTTON (GB)         McLaren-Mercedes    + 27,927”
7. WEBBER (AUS)     Red Bull-Renault       + 37,562”
8. PÉREZ (MEX)         McLaren-Mercedes    + 38,306”
9. ROSBERG (D)        Mercedes AMG         + 46,821”
10. HÜLKENBERG (D) Sauber-Ferrari           + 49,892”
11. DI RESTA (GB)      Force India-Mercedes + 53,771”
12. RICCIARDO (AUS) Toro Rosso-Ferrari      + 56,975”
13. SUTIL (D)               Force India-Mercedes + 57,738”
14. GUTIÉRREZ (MEX) Sauber-Ferrari            + 1:00,160
15. MALDONADO (VEN) Williams-Renault     + 1:01,929
16. BOTTAS (FIN)        Williams-Renault        + 1 kör h.
17. PIC (FRA)              Caterham-Renault       + 1 kör h.
18. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault + 1 kör h.
19. CHILTON (GB)       Marussia-Cosworth      + 1 kör h.

Kiestek: Vergne (FRA) Toro Rosso-Ferrari, 23. kör; Bianchi (FRA) Marussia-Cosworth, 22. kör; Massa (BRA) Ferrari, 4. kör

Leggyorsabb kör: 1:33,468 – Alonso, Ferrari F138 (az 51. körben)

A világbajnokság állása 9 futam után. Versenyzők:

1. Vettel, 157 pont  2. Alonso, 123 pont  3. Räikkönen, 116 pont  4. Hamilton, 99 pont  5. Webber, 93 pont  6. Rosberg, 84 pont  7. Massa, 57 pont  8. Grosjean, 41 pont  9. Di Resta, 36 pont  10. Button, 33 pont  11. Sutil, 23 pont  12. Pérez, 16 pont  13. Vergne, 13 pont  14. Ricciardo, 11 pont  15. Hülkenberg, 7 pont

Konstruktőrök:

1. Red Bull Racing, 250 pont  2. Mercedes AMG F1 Team, 183 pont  3. Scuderia Ferrari, 180 pont  4. Lotus F1 Team, 157 pont  5. Force India F1 Team, 59 pont  6. McLaren Mercedes, 49 pont  7. Scuderia Toro Rosso, 24 pont  8. Sauber F1 Team, 7 pont  9. Williams F1 Team, 0 p.  10. Marussia F1 Team, 0 p.  11. Caterham F1 Team, 0 p.

Szólj hozzá!

Hamilton az Ezüstnyilak hazájában érte utol Fangiót

2013.07.06. 18:24 Real Simon says

Egyik versenyzőjét a pole pozícióig repítette, a másikat cserbenhagyta a Mercedes csapata a Német Nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton Sebastian Vettelt lepipálva szerezte meg idei harmadik, pályafutása 29. edzéselsőségét, ezzel utolérte Juan Manuel Fangiót az F1-es örökranglistán. Nico Rosberget nem engedte ki csapata a garázsból a Q2 végén, és miután Räikkönen javítani tudott az idején, a német nem jutott tovább a Q3-ba. Vettel és Mark Webber révén a Red Bullok zártak a 2. és 3. helyen, megelőzve Räikkönen és Grosjean Lotusait. A Ferrari csak a középkemény gumikat használta a Q3-ban; Felipe Massa a hetedik, Fernando Alonso a nyolcadik rajthelyről várhatja a nürburgringi futam rajtját.

GP09GER_HAMILTON_res600.jpgLewis Hamilton Sanghaj és Silverstone után a Nürburgringen is a leggyorsabb volt. A Mercedes angolja 29. pole pozíciójával utolérte a nagy Fangiót

Csak a Mercedes és a Red Bull versenyzői használták a lágy abroncsokat az időmérő edzés első szakaszában, mégis e két csapat között dőlt el a pole pozíció kérdése a Nürburgringen. A legtöbben két etapot (egy felvezető kört, egy gyorskört és egy levezető kört) teljesítettek a Q3-ban, és az első „felfutás” után Lewis Hamilton birtokolta a legjobb időt. A másodikban aztán jött Sebastian Vettel – aki még sohasem tudott a pole pozícióból indulni a hazai nagydíján, és sohasem nyert még F1-es futamot júliusban – és 1:29,501 percre javította a legjobb időt, elsőként tudott másfél perc alá kerülni idén a Nürburgringen. Hamilton azonban nem hagyta magát: az angol nem futott tökéletesen tiszta kört, de így is sikerült 1:29,398-ra lefaragnia a legjobb időt, amivel megszerezte idei harmadik edzéselsőségét.

Szép és illendő dolog, hogy a Mercedes angol villámembere éppen az Ezüstnyilak hazai pályáján állította be az argentin legendája, Juan Manuel Fangio pole pozícióinak számát. Most már mindketten 29 edzéselsőséggel rendelkeznek.

Webber RedBull GPDeutschland_res600.jpg

„Ez az eredmény több, mint kielégítő. Nagyon büszke vagyok a pole pozícióra, akkor is, ha ezért nem adnak pontot. Az első szabadedzés nagy részében csak senvedtem, a második és a ma délelőtti, harmadik tréning pedig katasztrofálisan sikerült. Egyáltalán nem éreztem jól magam az autóban” – panaszolta Hamilton. „Aztán beültünk a kamionba [a csapatok rendszerint az egyik, műholdas kapcsolattal és laptokokkal bőségesen felszerelt kamion belsejében tartják a technikai tanácskozásokat – a szerk.], megpróbáltuk kiértékelni az adatokat és rengeteg dolgot megváltoztattunk az autón, remélve, hogy ettől jobb lesz. Szerencsére beváltak a változtatások, én pedig ki tudtam hozni belőle a szükséges köridőket. Hálásan köszönöm a fiúknak, hogy ilyen keményen dolgoztak – megérte!”

A Red Bull-Renault-k – Silverstone-hoz hasonlóan - „csak” a második (Vettel), illetve harmadik (Webber) rajthelyet szerezték meg a Nürburgringen, de a versenytempójuk szokás szerint nagyon erős, ezért bizakodóak. „Noha délelőtt még voltak problémáim az autóval, a kvalifikáción már jól ment. Most sokkal közelebb vagyunk a Mercedeshez, mint Silverstone-ban voltunk. Az első sorban vagyunk, elvégeztük a házi feladatunkat – most rajtunk a sor, hogy a versenyen megmutassuk, mit tudunk” – értékelt a világbajnok, aki ezúttal is adós maradt a pole pozícióval a saját közönségének.

„Nagyon érzékenyek az autók, amit jelez, hogy Lewis kocsija délelőtt még egyáltalán nem ment jól [délután viszont ő lett a leggyorsabb]. Azt hiszem, hogy az első szektorban vesztettünk időt, de az egész időmérő nagyon szoros volt. Összességében jó ez a harmadik hely” – tette hozzá Mark Webber.

Vettel-Red-Bull GPDeuschland_res600.jpg

A másik Mercedes-pilóta, Nico Rosberg is esélyes lehetett volna egy első soros rajthelyre – ha a csapat nem tartotta volna a garázsban a Q2 végén, amikor a többiek kimentek még egy gyorskörre. Az előző három futamból kettőt megnyerő német nagyon csalódott volt amiatt, hogy csak a 11. rajthelyről vághat neki a versenynek. Rosberg egyáltalán nem titkolta, hogy haragszik a csapatára. „Ez hihetetlen, igazi sokk! Könnyedén befértem volna az első rajtsorba, de a csapat résszul mérte fel a helyzetet, nem vette figyelembe, hogy a pálya folyamatosan gyorsul, változik. Nem volt semmiféle megbeszélés, a csapat egyszerűen úgy döntött, hogy nem enged ki. Nekik kellene látniuk [az eseményeket és a pálya változását], hiszen ők figyelik a köridőket” – mérgelődött Nico, nem alaptalanul. Ross Brawn csapatfőnök erre annyit válaszolt: „Azért Nico Q2-es köre sem volt optimális...”

A Red Bullok mögött a két Lotus-Renault végzett, amely immár mindkét autóján bevetette a dupla DRS-rendszert. Kimi Räikkönen 0,67 másodperccel előzte meg Romain Grosjeant. Daniel Ricciardo (Toro Rosso) feltűnése a legjobb hatban már-már nem is számít szenzációnak, az ausztrál láthatóan nagyon igyekszik, hogy a Red Bull őt válassza ki az év végén visszavonuló Mark Webber helyére. Igaz, Ricciardo előkelő rajthelyéhez az is kellett, hogy a Ferrari visszafogja magát. Stefano Domenicali csapatfőnök a Q2 után (amelyen Felipe Massa érte el a legjobb időt) úgy döntött, hogy csak egy gyorskört futnak mindkét autóval, és csak a keményebb (közepes) gumikat használják, hogy több lágy maradjon a versenyre. Massa ebben az évben harmadszor kalapálta el Fernando Alonsót időmérő edzésen.

Grosjean-Lotus GPDeutschland_res600.jpg

Rajtuk kívül még Jenson Button és Nico Hülkenberg jutott be a legjobb tíz közé, ami mind a McLaren, mind a Sauber szempontjából bizakodásra adhat okot. Miután sem az angol, sem a német nem futott értékelhető kört a Q3-ban, szabadon választhatnak gumit a versenyre. Valószínűleg mindketten a Pirelli lágy (sárga színezésű) abroncsát fogják választani, amellyel könnyebb lesz pozíciót fogni a rajtnál, amikor még mindenki nehézkesen mozog a sok üzemanyag miatt.

Német Nagydíj, Nürburgring
Az időmérő edzés végeredménye:

1. HAMILTON (GB)     Mercedes AMG        1:29,398
2. VETTEL (D)            Red Bull-Renault      1:29,501
3. WEBBER (AUS)     Red Bull-Renault      1:29,608
4. RAIKKÖNEN (FIN)  Lotus-Renault           1:29,892
5. GROSJEAN (FRA)  Lotus-Renault           1:29,959
6. RICCIARDO (AUS)  Toro Rosso-Ferrari    1:30,528
7. MASSA (BRA)        Ferrari                      1:31,126
8. ALONSO (SPA)      Ferrari                      1:31,209
9. BUTTON (GB)         McLaren-Mercedes    idő nélkül
10. HÜLKENBERG (D) Sauber-Ferrari          idő nélkül
11. ROSBERG (D)       Mercedes AMG         1:30,326
12. DI RESTA (GB)      Force India-Mercedes 1:30,697
13. PÉREZ (MEX)        McLaren-Mercedes    1:30,933
14. GUTIÉRREZ (MEX) Sauber-Ferrari           1:31,010
15. SUTIL (D)              Force India-Mercedes 1:31,010
16. VERGNE (FRA)     Toro Rosso-Ferrari     1:31,104
17. BOTTAS (FIN)       Williams-Renault        1:31,693
18. MALDONADO (VEN) Williams-Renault    1:31,707
19. PIC (FRA)             Caterham-Renault      1:32,937
20. BIANCHI (FRA)      Marussia-Cosworth    1:33,063
21. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault 1:33,734
22. CHILTON (GB)      Marussia-Cosworth     1:34,098

Szólj hozzá!

Reagált a Pirelli: a Hungaroringen mutatkoznak be a vadonatúj gumik

2013.07.02. 20:45 Real Simon says

Több mint 48 óra hallgatás után kiadta várva várt sajtóközleményét a Pirelli, benne a silverstone-i defektsorozat okaival, illetve a hétvégi Német Nagydíjon alkalmazandó átmeneti megoldással. Az olaszok a Magyar Nagydíjra ígérik a strukturálisan átalakított, a 2012-es gumik tartósságát a 2013-as abroncsok tapadásával ötvöző, új kollekciójuk bemutatását. Az új szerkezetű F1-es gumikat három napig fogják tesztelni július közepén, Silverstone-ban, aktuális pilótákkal és autókkal.

Pirelli Hembery gumibalhe.jpgPaul Hembery (balra) utólag sajnálja, hogy nem tiltották meg a csapatoknak a hátsó kerekek felcserélését

Több mint két nap kellett hozzá, hogy a Pirelli – minden rendelkezésre álló eszközt bevetve – ki tudja deríteni, milyen körülmények vezettek a silverstone-i defektrosozathoz. Mint ismeretes, a hétvégi Brit Nagydíjon öt versenyző – Lewis Hamilton, Felipe Massa, Jean-Eric Vergne, Sergio Pérez és Esteban Gutiérrez – autója kapott durrdefektet, közülük négynél a bal hátsó kerék durrant szét.

A Pirelli vizsgálata szerint négy tényezőre vezethető vissza a silverstone-i gumikálvária. Az első, hogy a csapatok felcserélték a hátsó gumikat: a jobb oldalra valót a bal oldalra szerelték fel és fordítva. Az F1-es csapatok régóta alkalmazzák ezt a trükköt, gondosan leradírozva a gumik pereméről a gyártó jelöléseit (R=right, L=left), de mivel eddig megúszták komolyabb baleset nélkül, nem vették komolyan a Pirelli mérnökeinek intéseit. A Pirelli sajtóközleményében hangsúlyozza, hogy mivel a 2013-as abroncsok aszimmetrikus szerkezetűek, egyáltalán nem ajánlatos felcserélni őket. Menetdinamikailag mégis előnyt jelenthetett a csere – ezért szerelte fel fordítva a gumikat a Mercedes, a Red Bull, a Toro Rosso és a McLaren is.

Pirelli tyre failure GB13.jpgLewis Hamilton pórul járt a Brit Nagydíjon: vezető helyről volt kénytelen a boxba vánszorogni a 8. körben

A második ok az volt, hogy a csapatok a Pirelli által javasoltnál kisebbre vették a gumik nyomását. Az enyhén leeresztett abroncs futófelülete, ezűltal a tapadási felülete ugyanis megnő – igaz, a rázószegélyek miatt így kevésbé viselik el a tempós kanyarokban, illetve kigyorsításkor rájuk ható erőket is. Silverstone-ban hemzsegnek a gyors és középgyors kanyarok  ennek egyenes következménye volt a sok defekt.

Harmadszor, egyes csapatok extrém kerékösszetartási szögeket alkalmaztak, szintén szembe menve a Pirelli javaslatával. Emlékezetes, hogy a 2011-es Belga Nagydíjon a Red Bull a nagyobbra állította az autók kerékösszetartását, emiatt az autókat tervező (így azok minden rezdülését ismerő) Adrian Newey majd' szívinfarktust kapott izgalmában, hogy kibírják a leintésig defekt nélkül. Akkor megúszták a Red Bullok, ahogy most is. A Mercedes, a Ferrari, a McLaren, a Toro Rosso és a Sauber már nem volt ilyen szerencsés. 

A Pirelli vizsgálatai alapján a silverstone-i pálya 4-es kanyarjának (Village) rázószegélye „különösen agresszívan bánt a gumikkal”, ami arra utal, hogy ebben a kanyarban a szokásosnál élesebb a rázókövek pereme. Ezzel magyarázható, hogy az öt pórul járt versenyző közül négy bal hátsó defektet kapott, ketten a 4-es kanyarkombinációt követő Wellington-egyenesben.

Sajtóközleménye alapján a Pirelli annyiban érzi magát hibásnak a balesetek bekövetkezésében, hogy nem tiltotta meg a csapatoknak a hátsó kerekek felcserélését. Az olaszok a hasonló esetek elkerülésére azt kérték a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), hogy hozzáférhessenek a csapatok akkurátus adataihoz a gumikkal kapcsolatban, hogy azokat felhasználhassák a jövőbeli keverékek megtervezése során. Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója leszögezte: „a 2013-as gumigarnitúrák semmilyen mértékben nem veszélyeztetik a versenyzők biztonságát, amennyiben megelelő módon használják azokat”.

Mercedes tyre failures.jpgEgyes csapatok - köztük a Mercedes - extrém szélesre vették első kerekek összetartását Silverstone-ban

Az okok felderítése elengedhetetlen a továbblépéshez, de az igazi kérdés az: hogyan tovább? Nyakunkon a következő futam, a Német Nagydíj. Noha a Nürburgring középtempós kanyarjai közel sem jelentenek akkora megterhelést a gumiknak, mint a silverstone-i pálya, a biztonság fokozása érdekében lépéseket kell tenni. A Pirelli ezért azokat a közepes keverékű abroncsokat szállítja a Nürburgringre, amelyeket a csapatok már kipróbáltak Montrealban – igaz, csak az utolsó szabadedzésen (pénteken jobbára esett). A másik keverék (a lágy) ugyanaz marad, amit korábban Sanghajban és Monacóban használtak, problémák nélkül. Egy komoly változtatást mégis bevezetnek: acél helyett kevlár (szénszálas) megerősítést kap az abroncsok belső szerkezete, továbbá a 2012-es struktúra szerint gyártják le a gumikat. Mivel ezek aszimmetrikus szálszerkezetűek maradnak, az olaszok szigorúan megtiltották a hátsó kerekek felcserélését, aminek ellenőrzéséhez az FIA segítségét kérték.

Pirelli_Formula-1_2013_1.jpgA Magyar Nagydíjon érkezik a Pirelli új nyári-őszi kollekciója, amely az ígéretek szerint egyesíti magában a 2012-es és a 2013-as abroncsok előnyös tulajdonságait

A Pirelli a Magyar Nagydíjra ígéri vadonatúj gumikollekciójának bemutatását. Ezek az abroncsok már szimmetrikus szerkezetűek lesznek (a felcserélésük továbbra is tilos marad), és a gyár ígérete szerint egyesítik magukban a tavalyi gumik tartósságát és az ideiek jobb tapadását. A struktúra, a gyártási metódus és a váz tehát a 2012-es elveket követi, ugyanakkor a futófelület a 2013-as keverékből készül majd. Fontos fejlemény az is, hogy Jean Todt elnök közbenjárására az FIA Motorsport Világtanácsa engedélyezte, hogy az eredetileg csikótesztnek (fiatal pilóták tesztje) meghirdetett silverstone-i próbát (július 17-19.) igazi békebeli, össznépi gumitesztté változtassák.

Szólj hozzá!

A teszttilalom feloldásához vezethetnek a Pirelli gumiproblémái

2013.07.01. 17:55 Real Simon says

A Pirelli silverstone-i gumiproblémái láttán a Formula-1 vezetése és a csapatok is hajlanak a szezon közbeni teszttilalom feloldására. Az olasz gumigyártó már többször jelezte az FIA-nak: több lehetőséget szeretnének az új gumik kipróbálására, hogy ne a versenyhétvégéken kelljen először bevetni azokat. Úgy tűnik, Bernie Ecclestone határozott fellépése fordulatot hoz az ügyben: az F1 vezére Silverstone-ban arra kérte az FIA elnökét, Jean Todtot, tegyen meg mindent a Pirelli igényeinek kielégítéséért.

Ecclestone_Hembery Pirelli teszt.jpgBernie Ecclestone és Paul Hembery, a Pirelli motorsportfőnöke. A silverstone-i fiaskó rávilágított arra, hogy az olasz gumigyártó nem véletlenül kérte a tesztelési lehetőségek bővítését

Milyen furcsa az élet! Tíz nappal ezelőtt, június 21-én a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bírósága még elmeszelte a Mercedest és a Pirellit, amiért titokban háromnapos gumitesztelést hajtottak végre a Spanyol Nagydíj után. A Mercedes és a Pirelli megúszta valódi büntetés nélkül – mindkét felet megrovásban részesítette a szövetség. Az Ezüstnyilakat eltiltották a háromnapos, silverstone-i Young Driver tesztről, míg a Pirelli számára a silverstone-i fiaskó volt az igazi büntetés. A Brit Nagydíjon öt versenyző – Lewis Hamilton, Felipe Massa, Jean-Eric Vergne, Sergio Pérez és Esteban Gutiérrez – autója kapott durrdefektet, utóbbi kettőnek fel kellett adnia a versenyt emiatt.

Az FIA elnöke, Jean Todt még Silverstone-ban válságtanácskozásra hívta össze a csapatvezetőket és a Pirelli képviselőit, amire szerdán kerül sor, két nappal a hétvégén esedékes Német Nagydíj előtt. Mint kiderült, a gumigyártó motorsport-felelőse, Paul Hembery csak azért kapott mehívót az értekezletre, mert Bernie Ecclestone nyomatékosan megkérte Jean Todtot, tegyen meg mindent a Pirelli szakmai igényeinek kielégítésére.

HAMILTON_defekt GB13.jpgLewis Hamiltont a győzelem lehetőségétől fosztotta meg a bal hátsó durrdefekt Silverstone-ban

A száguldó cirkusz irányítója konkrét javaslattal is előállt: az FIA változtassa meg a szezon közbeni tesztelést tiltó szabályt, és tegye lehetővé, hogy az F1 kizárólagos gumiszállítója kétszer három napig tesztelhessen. „Azt mondták nekem, hogy szeretnék egyenesbe hozni a dolgokat, de esélyük sincs arra, hogy teszteljenek ezek miatt az átkozott, buta szabályok miatt” – idézi Ecclestone-t az AP hírügynökség. „De beszéltem Jean Todttal a hétvégén és ő is azt mondta: engedjük őket tesztelni. Szóval, megengedte, hogy két háromnapos tesztet hajtsanak végre mostantól... nos, ameddig csak akarják, hogy tegyenek valamit a jövő évi (gumikkal) és az ideiekkel is. Pontosan ez fog történni” – mondta Ecclestone.

Mai (hétfői) fejlemény, hogy az FIA ahhoz is hozzájárult, hogy a Pirelli 2013-as autókkal tesztelje. Ezzel teljesen ellentmondtak a saját, tíz nappal ezelőtti ítéletüknek – igaz, a körülmények, amelyek keretében az új helyzetet értékelünk kell, időközben sokat változtak. A silverstone-i defektrosozat ugyanis sokkal több egy olasz gumigyártó egyre rémesebb PR-imázsrombolásánál: itt a pilóták testi épségéről, a biztonságról van szó. Az egyik érintett, Felipe Massa a Brit Nagydíj után azt mondta: „Nem arról van szó, hogy az egyik fajta gumik kedveznek bizonyos csapatoknak, a másik fajta pedig másoknak. Ami ma történt, nagyon veszélyes, így nem maradhat. A balesetem elég ijesztő volt belülről – csak a Jóisten keze mentett meg!”.
Ecclestone szavai egyébként jelenleg még csak tervek. A SKY Sports egy neve elhallgatását kérő csapat munkatársára hivatkozva azt írja honlapján, hogy ők (a csapat) még semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak, sem az FIA, sem a FOM részéről a teszteléssel kapcsolatban.

PEREZ_defekt GB13.jpgSergio Pérez két defektet is kapott Silverstone-ban: az elsőt a 3. szabadedzésen, a másodikat a versenyen

A Német Nagydíj előtt már nincs lehetőség egy ilyen tesztelés végrehajtására (lám-lám, mennyire nem volt szerencsés a tervezettnél egy héttel előbbre hozni a nürbugringi futamot tavaly decemberben...). A Pirelli viszont már korábban betervezett két privát gumitesztet júliusra (a Német és a Magyar Nagydíj közötti időszakra), az egyiket a Paul Ricard-on, a másikat Barcelonában. Eddig úgy volt, hogy Jaime Alguersuari egyedül köröz majd a Pirelli 2010-es Renault-jával, most azonban – elvileg – lehetősége nyílik az összes F1-es istállónak a részvételre.

Ecclestone mindenesetre elszántnak tűnik, mindenben segíteni szeretné a gumik tartósabbá tételét. „A Pirelli azt használhat, amit csak akar. Nem lesz semmilyen korlátozás, azt csinálnak, amit akarnak.”

3 komment

Rosberg nyert, a Pirelli veszített Silverstone-ban

2013.06.30. 20:18 Real Simon says

Sebastian Vettel a markában tartotta a Brit Nagydíjat, de 11 körrel a leintés előtt elment a Red Bull-Renault hajtása, ezzel a világbajnok kiesett. Nico Rosberg került az élre, aki kibekkelte Mark Webber támadásait - az ausztrál a 17. helyről kapaszkodott vissza. Fernando Alonso a kilencedik rajthelyről hozta fel dobogóra a Ferrarit - pedig nem sok választotta el az ütközéstől Vergne-nyel, amikor a Toro Rosso kereke durrdefektet kapott. Ugyanígy járt a rajt után még vezető Lewis Hamilton, Felipe Massa, Sergio Pérez és Esteban Gutiérrez is. Az FIA elnöke, Jean Todt válságtanácsot hívot össze, ahol nagyon komoly kérdéseket kell megválaszolnia a Pirelli vezetőinek. Lehet, hogy ez volt az olasz gumigyártó utolsó húzása az F1-ben? 

GBR_RACE_ACTION_HAM_r1000.jpgA Brit Nagydíj rendkívüli izgalmakat hozott, de inkább a negatív fajtából. Hamilton (a képen elöl) a nyolcadik körig vezetett, majd megnyitotta a defektsorozatot - így is feljött negyediknek (Fotó: Active Pictures)

 

A Brit Nagydíj végeredménye
52 kör = 306,198 km

1. ROSBERG (D)           Mercedes AMG  1:32:59,456 óra (197,566 km/h átlag)
2. WEBBER (AUS)        Red Bull-Renault       + 0,765 mp.h.
3. ALONSO (SPA)         Ferrari                      + 7,124”
4. HAMILTON (GB)        Mercedes AMG         + 7,756”
5. RAIKKÖNEN (FIN)     Lotus-Renault            + 11,257”
6. MASSA (BRA)           Ferrari                      + 14,573”
7. SUTIL (D)                  Force India-Mercedes + 16,335”
8. RICCIARDO (AUS)     Toro Rosso-Ferrari      + 16,543”
9. DI RESTA (GB)          Force India-Mercedes + 17,943”
10. HÜLKENBERG (D)   Sauber-Ferrari            + 19,709”
11. MALDONADO (VEN) Williams-Renault       + 21,135”
12. BOTTAS (FIN)          Williams-Renault        + 25,094”
13. BUTTON (GB)          McLaren-Mercedes     + 25,969”
14. GUTIÉRREZ (MEX)   Sauber-Ferrari           + 26,285”
15. PIC (FRA)                Caterham-Renault      + 31,613”
16. BIANCHI (FRA)        Marussia-Cosworth     + 36,097”
17. CHILTON (GB)         Marussia-Cosworth     + 1:07,660
18. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault  + 1:07,759

Kiestek:
Grosjean (FRA) Lotus-Renault, 52. kör; Pérez (MEX) McLaren-Mercedes, 47. kör; Vettel (D) Red Bull-Renault, 42. kör; Vergne (FRA) Toro Rosso-Ferrari, 36. kör; Massa (BRA) Ferrari, ? kör; Hamilton (GB) Mercedes AMG, 8. kör

Leggyorsabb kör: 1:33,401 – Webber (Red Bull-Renault), az 52. körben

1 komment

Akár esik, akár fúj... Rosberg kezdett legjobban Silverstone-ban

2013.06.28. 18:01 Real Simon says

Csak a délutáni szabadedzésen száradt fel annyira a silverstone-i pálya az egész napos eső után, hogy fel lehessen rakatni a slickgumikat. Nico Rosberg (Mercedes) ismét verhetetlennek bizonyult, megelőzve Mark Webber és Sebastian Vettel Red Bullját. A legjobb brit versenyző Paul di Resta lett a Force Indiával; Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik, Jenson Button (McLaren) a tizenegyedik, Max Chilton (Marussia) a 21. helyről várja a szombati folytatást.

F12013GP08GBR_ROSBERG_res600.jpgNico Rosberg lett a szabadedzések leggyorsabbja Silverstone-ban, Monaco után (idén) másodszor (Fotók: Active Pictures / Jiri Krenek)

F12013GP08GBR_WEBBER_res600.jpgA visszavonulását tegnap bejelentő Mark Webber erősen kezdett, a tréning végén előzte meg Vettelt

F12013GP08GBR_PIC_kavics_r600.jpgNem mindenki úszta meg az esőt: Charles Pic még a délelőtti edzésen kötött ki a kavicságyban a Caterhammel

63. Brit Nagydíj, Silverstone
A második szabadedzés végeredménye:

1. ROSBERG (D)         Mercedes AMG         1:32,248
2. WEBBER (AUS)      Red Bull-Renault        1:32,547
3. VETTEL (D)             Red Bull-Renault        1:32,680
4. DI RESTA (GB)        Force India-Mercedes 1:32,832
5. HAMILTON (GB)      Mercedes AMG          1:32,911
6. RICCIARDO (AUS)   Toro Rosso-Ferrari      1:33,171
7. VERGNE (FRA)       Toro Rosso-Ferrari      1:33,290
8. SUTIL (D)                 Force India-Mercedes 1:33,313
9. GROSJEAN (FRA)    Lotus-Renault            1:33,322
10. ALONSO (SPA)      Ferrari F138              1:33,494
11. BUTTON (GB)         McLaren-Mercedes    1:33,740
12. HÜLKENBERG (D)  Sauber-Ferrari           1:33,896
13. RAIKKÖNEN (FIN)   Lotus-Renault           1:34,120
14. PÉREZ (MEX)          McLaren-Mercedes   1:34,130
15. GUTIÉRREZ (MEX)  Sauber-Ferrari           1:34,998
16. BOTTAS (FIN)          Williams-Renault      1:35,070
17. MALDONADO (VEN) Williams-Renault      1:35,127
18. BIANCHI (FRA)           Marussia-Cosworth 1:35,802
19. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault 1:35,984
20. PIC (FRA)                Caterham-Renault     1:36,079
21. CHILTON (GB)         Caterham-Renault      1:37,329
22. MASSA (BRA)         Ferrari F138             1:43,466

Szólj hozzá!

Webber az év végén befejezi az F1-ben, Le Mans-ban folytatja

2013.06.27. 21:08 Real Simon says

Az idény végén befejezi Formula-1-es pályafutását Mark Webber. Az ausztrál 13 szezon után fordít hátat a száguldó cirkusznak, hogy a Le Mans-i csúcskategóriába való visszatérését tervező Porsche gyári pilótája legyen. A Red Bull istállónál sokan neheztelnek az ausztrálra, mivel csak Dietrich Mateschitzcel közölte előre, mik a szándékai.

WEBBER RedBull Best_600.jpg

Ahogy az SzC_blog már áprilisban utalt rá, Mark Webber az idény végén befejezi Formula-1-es pályafutását. A 36 éves ausztrál Porsche gyári pilótája lesz az FIA World Endurance Championship (WEC) sorozatban, valamint a Le Mans-i 24 óráson. A szimpatikus versenyző mindezt a Brit Nagydíj előestéjén jelentette be Silverstone-ban, ahol 2010-ben és tavaly is nyilvánosságra hozták a Red Bull-lal kötött szerződés-hosszabbítását.

Webber hétfőn meglátogatta a Red Bull nagyfőnökét, Dietrich Mateschitzet Salzburgban, ahol közöte vele: döntött, nem kívánja az F1-ben folytatni a pályafutását. Azt is elmondta, hogy megegyezett a Porschéval, 2014-től a stuttgartiak Le Mans-i programjához csatlakozik. Mateschitz elfogadta Mark döntését, és megígérte: a jövőben is számíthat a Red Bull támogatására, immár csak szponzorkért.

WEBBER_RBR_Nurb09_600.jpgWebber a Red Bull színeiben szerezte meg első F1-es győzelmét a Nürburgringen, 2009-ben (Fotók: Red Bull/GEPA)

„Tisztában vagyok vele, hogy az F1 az autósport abszolút csúcskategóriája. Együtt dolgozhattam itt néhány egészen kivételes emberrel, legfőképpen Adrian Newey-val (a Red Bull Racing technikai igazgatója – a szerk.). Vezethettem a világ legklasszabb versenypályáin, olykor igen nehéz körülmények között, a világ legnagyszerűbb autóversenyzői ellen, és ugyanezt fogom tenni az idény végéig. Hogy fog-e hiányozni valami innen? Természetesen igen, de az idő nem vár senkire – ideje lesz továbbállni, a következő kihívásra koncentrálni” – fogalmazott Webber Silverstone-ban, a köré sereglett újságírók gyűrűjében.

„Ez a nap Mark Webberről és a Porschéről szólt, nem a Red Bullról” – tette hozzá az ausztrál. Ezzel a kijelentésével, valamint azzal, hogy csapatfőnökével, Christian Hornerral csak egy órával a hivatalos bejelentése előtt tudatta döntését, egyébként elég nagy port kavart. A Red Bullnál dolgozó mérnökök és szerelők neheztelnek rá, ők ugyanis az internetről tudták meg, hogy „Webbo” jövőre már nem tart velük.

Az ausztrál a Porsche gyári LMP1-es pilótája lesz, a német Timo Bernhard és a francia Romain Dumas mellett. A stuttgati gyártó 2012-ben döntött úgy, hogy jövőre visszatér a Le Mans-i 24 órás verseny csúcskategóriájába, a prototípusok közé. Webberék emellett indulnak az FIA WEC (megbízhatósági világbajnokság) futamain is, ahol az Audi és a Toyota lesz a nagy ellenfél. Újságírói kérdésre, hogy vajon nem riasztja-e, hogy múlt hétvégén a dán Allan Simonsen életét vesztette egy balesetben Le Mans-ban, Webber azt felelte: „Tisztában vagyok vele, hogy az autósport veszélyes üzem, de a Le Mans-i a világ egyik leghíresebb versenypályája, és, hogy őszinte legyek, van ott még egy-két elintéznivalóm.”

WEBBER_Marko SNG09_600.jpgHelmut Markóval ezután sem lesznek puszipajtások - igaz, az osztrák megmondóember hatalma nem ér túl az F1-es programon

Mark ezzel arra célzott, hogy noha F1-es karrierje előtt kétszer is indult a franciaországi klasszikuson, egyszer sem került a győzelem közelébe. A Mercedes gyári pilótájaként, 1998-ban megszerezte a pole pozíciót (Klaus Ludwig és Bernd Schneider csapattársaként), de 19 kör után kénytelen volt feladni a küzdelmet. A következő évi futamon kétszer is a levegőbe repült Webber Mercedes AMG CLR-je, a versenyen akkorát zakózott (az autó kirepült a pályáról és a szomszédos nyárfák között landolt), hogy akkor azt mondta: soha többé nem akar visszatérni Le Mans-ba. Most mégis úgy tűnik, hogy igen.

A 36 éves ausztrál visszavonulása okán adja magát a kérdés: vajon ki érkezik a helyére a Red Bull F1-es csapatához? Nagy eséllyel a Toro Rosso két fiatal tehetsége, Jean-Eric Vergne vagy Daniel Ricciardo lehet a befutó – az a versenyző, amelyik idén jobban teljesít. Nem zárható ki az sem, hogy a Red Bull egy tehetséges újoncot ültet kettes számú autójába (ahogy 2007-ben a McLaren tette Lewis Hamiltonnal). Ez esetben a portugál Antonio Félix da Costa lehet a befutó, aki idén a World Series by Renault 3.5-ben versenyez. De jó eséllyel pályázik a megüresedő ülésre Kimi Räikkönen is, akit a Red Bull évek óta támogat, és aki örömmel felcserélné az anyagilag bizonytalan lábakon álló Lotust egy bizonyítottan bajnokesélyes Red Bull-Renault-ra. Christian Horner szerint nem fogják elkapkodni a döntést, így alighanem az év végéig találgathatjuk, vajon ki lesz Mark Webber utódja.

Szólj hozzá!

Loeb és a Citroën jövőre a WTCC-ben indul!

2013.06.25. 23:05 Real Simon says

Sébastien Loeb vezetésével száll be a túraautó-világbajnokságba 2014-ben a Citroën. A kilencszeres ralivilágbajnok – aki idén csak néhány WRC-futamon, az FIA GT-sorozat versenyein, valamint a Pikes Peak-i hegyiversenyen áll rajthoz – titokban már tesztelte a Citroën DS4 WTCC-t. Csapattársa valószínűleg az idén állás nélkül maradt Alain Menu lesz.

Citroen-Loeb-2010WRC_res600.jpgSébastien Loeb úgy nyert kilenc ralibajnokságot, ahogy akart. Vajon mire viszi a túraautós mezőnyben Muller, Tarquini és a többiek ellen?

A Citroën először a tavaly szeptemberben, a Párizsi Autószalonon szellőztette meg, hogy szívesen beszállna a túraautó-világbajnokságba. Miután Sébastien Loeb idén csak négy vagy öt futamon áll rajthoz a WRC-ben, a gyár fő célkitűzése pedig a most hétvégén esedékes Pikes Peak-i hegyiverseny megnyerése, egyértelműnek tűnt, hogy Loeb is a WTCC felé tart. Túraautós szakportálok már tavasszal beszámoltak arról, hogy a Citroën franciaországi versenypályákon tesztelte a DS4-est, amely a WTCC-versenygép alapjául szolgálhat.

Kedden a francia gyár ügyvezető igazgatója, Frédéric Banzet hivatalosan is bejelentette, hogy 2014-ben beneveznek a túraautó-vébére. „A WTCC sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek fontosak a Citroën számára: kiemelt sajtómegjelenés, a költségeket féken tartó szabályok és egy igazán nemzetközi versenynaptár. Részvételünk a túraautó-világbajnokságban nemcsak a kreatív technológiánk (Créative Technologie) reklámozására alkalmas, hanem segítheti a márka fejődését olyan növekvő piacokon, mint Kína, Oroszország vagy Dél-Amerika" – indokolta a cég döntését Banzet.

Loeb_teszt Citroen DS4_r600.jpgA Citroën idén már többször tesztelte a DS4 WTCC-t Loebbel, félig titokban.

Loeb nem titkolja: ég a vágytól, hogy az FIA GT után (ahol saját csapatával, egy McLaren MP4–12C-vel versenyez) egy másik pályaverseny-sorozatban is próbára tegye a tudását. „Álmodozás lenne azt gondolni, hogy új fejezetet fogunk írni a közös történetünkben. Alig várom, hogy elkezdjük az új autó tesztelését! Igyekeztem kihasználni ezt az átmeneti évet arra, hogy különféle sorozatokban tapasztalatokat szerezzek, ezáltal javítsak a pályaversenyzői képességeimen. Nem számítok azonnal győzelmekre, de elszánt vagyok, hogy egy napon odaérjek – jelentette ki a kilencszeres WRC-bajnok.

Bár erről még nem döntöttek, Loeb csapattársa valószínűleg Alain Menu lesz. A svájci veterán, aki hat szezont húzott le a Chevrolet gyári pilótájaként a WTCC-ben, tapasztalataival nagyban segítheti a Citroen DS4 WTCC fejlesztését. Menu áprilisban már részt vett a gyár egyik tesztelésén.

Citroen_DS4_Imi_concept_600.jpgIlyen lehet jövőre a DS4 WTCC - Bende Imre fantáziája szerint

A Citroën DS4 WTCC kifejlesztéséért az az Yves Matton felel, aki az elmúlt nyolc évben sikert sikerre halmozó Citroën C4 WRC, majd a DS3 WRC fejlesztésének irányítója volt. Megkönnyíti a műszaki átállást, hogy a WTCC szabályai ugyanolyan négyhengeres, 1,6 literes turbómotort írnak elő, amilyet a WRC-ben is használnak. „Képesek leszünk felhasználni a meglévő technikai tapasztalataink jelentős részét, kezdve a DS3 WRC-ben is muzsikáló, 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses turbómotorral. Már javában zajlik a munka a versailles-i technikai központunkban, amit a következő hetekben még jobban felpörgetünk, hogy felkészülten vághassunk neki a 2014-es szezonnak”  mondta Matton.

A WTCC promótere, Marcello Lotti ismét elégedett lehet. A sorozat idén ugyan elveszítette a Chevrolet gyári csapatát, de a 2012-ben visszatért LADA, az idén visszatért Honda és a jövőre bekapcsolódó Citroën jelenléte újra erőssé és a többi gyártó számára is vonzóvá teheti a túraautó-világbajnokságot.

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

A csapatok széthúzásán bukott el az új F1-es gumik bemutatkozása

2013.06.13. 23:13 Real Simon says

Elbukott a Ferrari, a Lotus és a Force India ellenállásán a Pirelli újfajta, tartósabb hátsó gumijainak bemutatkozása. Az olasz gyártó Silverstone-ban szerette volna bevezetni strapabíróbb keverékét. A tesztelésnek szánt Kanadai Nagydíjon nem tudták rendesen tesztelni azokat a sok eső miatt, a csapatok egyöntetű támogatásának elmaradása pedig végképp betette a kaput.

F12013GP05ESP_R602.jpgA Red Bull annak ellenére támogatta volna a Pirelli új keverékeinek bevezetését, hogy mindkét vb-pontversenyt vezeti (Fotók: Active Pictures/Jiri Krenek)

Már a Mercedes emlékezetes tiltott gumitesztje is azért jött létre a Spanyol Nagydíj után, hogy kipróbálják a Pirelli új keverékeit. Ismeretes: Barcelonában több alkalommal előfordult, hogy a gumi futófelülete levált a karkaszról, ami potenciálisan balesetveszélyes helyzetet idézett elő.

Az olaszok erre reagálva kifejlesztettek egy új közepes és kemény keveréket, melynél a hátsó abroncsok szerkezetét karbonszálakkal erősítették meg. Az FIA lehetőséget adott arra, hogy a csapatok Montrealban kipróbálhassák és adatokat gyűjthessenek az új keverékekről, de a pénteki és szombati, jellemzően esős idő nem tette lehetővé a megfelelő tesztelést. Ezért a Pirelli a június végi Brit Nagydíjra halasztotta az új abroncsok első éles bevetését – ami mégis meghiúsult.

Mivel az FIA nem látott közvetlen balesetveszélyt a karkasz barcelonai leválásában, a tíz F1-es istálló egyöntetű beleegyezésére lett volna szükség ahhoz, hogy szezon közben gumikeveréket cserélhessen az F1 kizárólagos beszállítója. A pontversenyben vezető Red Bull, valamint a gumikkal hadilábon álló Mercedes támogatta is a változtatást. Azok a csapatok viszont, amelyeknek autói eddig jól futottak eddig az eredeti keverékeken, nem kívántak változtatni. Az új gumik bevezetése végül elbukott a Lotus, a Ferrari és a Force India ellenállásán. A Pirelli ennek ellenére változtatásokat vezetett be a gumik gyártási módjában, hogy így tegyék tartósabbá az abroncsokat.

F12013GP05ESP_R600.jpgA Lotus köszöni szépen, teljesen elégedett az eredeti keverékekkel. Räikkönen E21-ese bánik a legjobban a gumikkal

A Pirelli közben kiadta a következő három versenyen használandó keverékek listáját. Eszerint a Brit Nagydíjon, Silverstone-ban a közepes és a kemény; a nürburgringi Német Nagydíjon a lágy és a középkemény; a július végi Magyar Nagydíjon pedig – meglepő módon – ismét a közepes és a kemény keveréket kínálják majd a csapatoknak. Ez lesz az első alkalom a Pirelli beszállása óta, hogy a kemény keveréket fogják használni a Hungaroringen.

Szólj hozzá!

Hivatalos: Vettel nem megy a Ferrarihoz, 2015-ig a Red Bullé

2013.06.11. 22:47 Real Simon says

Újabb egy évvel, 2015 végéig meghosszabbította Red Bull-szerződését Sebastian Vettel. Ezzel biztossá vált, hogy a negyedik világbajnoki címe felé menetelő német 2016 előtt nem lesz Fernando Alonso csapattársa a Ferrarinál.

VETTEL winner CDN13_600.jpgSebastian Vettel 2009 óta erősíti a Red Bull csapatát. 2010 és 2012 között zsinórban három vb-címet nyert a bikásoknak (Fotó: Red Bull / GEPA)

Habár Helmut Marko, a Red Bull pilóta-szaktanácsadója a Kanadai Nagydíj hétvégéjén még „mesének” minősítette a német sajtó értesüléseit, hogy Sebastian Vettel szerződés-hosszabbítása már csak formaság lenne, most (ismét) kiderült: nem zörög a haraszt...

Két nappal Vettel pazar montreali diadala után a Red Bull Racing bejelentette: az eredeti szerződéshez képest újabb egy évvel, a 2015-ös szezon végéig meghosszabbították a német világbajnok kontraktusát. A még mindig csak 25 éves heppenheimi eddig három világbajnoki címet nyert a csapatnak, emellett 39 pole pozícióval, 29 győzelemmel és 51 dobogós helyezéssel rendelkezik, valamennyit a Red Bull (illetve, a Toro Rosso) színeiben érte el.

Vettel idei harmadik győzelme után 132 ponttal vezeti a vb-pontversenyt, 36 ponttal előzi meg a Ferrari bajnokaspiránsát, Fernando Alonsót. A Red Bull épp a napokban cáfolta, hogy csapatsorrend felállítására készülne (hátvédpozícióba rendelné vissza Mark Webbert), ám erre a jelek szerint nincs is szüksége Vettelnek; így is magabiztosan halad zsinórban negyedik vb-címe felé. Szerződést hosszabbítani pedig akkor szoktak, amikor megy a szekér.

VETTEL ALONSO CDN13_600.jpgA rajongóknak még legalább három évet kell várniuk arra, hogy egy csapatban lássák Alonsót és Vettelt

Christian Horner csapatvezető szerződése 2017 végéig érvényes, Adrian Newey pedig már most gőzerővel dolgozik a jövő évi RB10-es autón, amelybe először fogják beépíteni a Renault vadonatúj, 1,6 literes, V6-os turbómotorját. Vettel bejelentése tehát megteremtette azt a stabilitást, ami a bajnoki nyerősorozat meghosszabbításának alapjául szolgálhat. Ha a most 55 éves Newey mégis a visszavonulást választaná, a bikások azonnal a helyére léptethetik James Keyt, aki tavaly szeptember óta a Toro Rosso technikai igazgatója.

Korábban többször felmerült, hogy Vettel 2014 után esetleg a Ferrarinál folytatná pályafutását, Alonso csapattársaként. Erre azonban legkorábban 2016-ban kerülhet sor – ha a spanyol időközben nem vonul vissza. Vagy, ha épp Vettel nem veszíti el a motivációját. "Talán öt év múlva már nem is fogok versenyezni, mert nem érzem magamban a késztetést"  nyilatkozta a német néhány napja a Welt am Sonntagnak.

Szólj hozzá!

Vettel Montrealt is meghódította - Alonso mesteri dobogója

2013.06.09. 22:45 Real Simon says

Sebastian Vettelnek két évet kellett várnia, hogy helyretegye 2011-es hibáját, amikor az utolsó körben csúszott ki a vizes pályán. Ezúttal sem vezetett hibátlanul a világbajnok, de a Red Bull RB9 elég gyors és ütésálló volt ahhoz, hogy hozzásegítse "gazdáját" az első montreali győzelméhez. Fernando Alonso a hatodik helyről indulva, Lewis Hamiltonnal nagyszerűt csatázva hozta be másodiknak a Ferrarit, Felipe Massa pedig az utolsó körben előzte meg Kimi Räikkönent a nyolcadik helyre. Webber törött első szárnnyal futotta meg a leggyorsabb kört, de Vergne és di Resta teljesítménye előtt is kalapot emelhetünk: a francia eddigi legerősebb versenye után hatodiknak hozta be a Toro Rossót, míg a Force India skótja a 17. helyről indult, 50 kört húzott le ugyanazon a szett gumin, végül hetedikként intették le.

KANADAI GP13 START_res600.jpgA Kanadai Nagydíj az idény talán legjobb versenyével szórakoztatott bennünket, a Sauber rajongóit kivéve mindenki megkapta a maga pozitív élményét (Fotó: Red Bull/GEPA) 

A tudósítás hamarosan érkezik...

A Kanadai Nagydíj végeredménye
Circuit Gilles Villeneuve, Ile Notre Dame, Montreal
70 kör =305,270 km

1. VETTEL (D)             Red Bull-Renault 1:32:09,143 óra (198,760 km/h átlag)
2. ALONSO (SPA)       Ferrari                       + 14,408 mp. h.
3. HAMILTON (GB)      Mercedes AMG          + 15,942"
4. WEBBER (AUS)      Red Bull-Renault        + 25,731"
5. ROSBERG (D)         Mercedes AMG         + 1:09,725
6. VERGNE (FRA)        Toro Rosso-Ferrari    + 1 kör h.
7. DI RESTA (GB)        Force India-Mercedes + 1 kör h.
8. MASSA (BRA)         Ferrari F138               + 1 kör h.
9. RAIKKÖNEN (FIN)    Lotus-Renault            + 1 kör h.
10. SUTIL (D)               Force India-Mercedes + 1 kör h.
11. PÉREZ (MEX)         McLaren-Mercedes    + 1 kör h.
12. BUTTON (GB)         McLaren-Mercedes    + 1 kör h..
13. GROSJEAN (FRA)  Lotus-Renault            + 1 kör h.
14. BOTTAS (FIN)        Williams-Renault        + 1 kör h.
15. RICCIARDO (AUS)  Toro Rosso-Ferrari     + 2 kör h.
16. MALDONADO (VEN) Williams-Renault     + 2 kör h.
17. BIANCHI (FRA)       Marussia-Cosworth    + 2 kör h.
18. PIC (FRA)              Caterham-Renault      + 3 kör h.
19. CHILTON (GB)       Marussia-Cosworth     + 3 kör h.

Kiestek: Gutiérrez (MEX) Sauber-Ferrari, 64. kör; Hülkenberg (D) Sauber-Ferrari, 46. kör ; Van der Garde (NL) Caterham-Renault, 44. kör

Leggyorsabb kör: 1:16,182 (206,080 km/h átlag) - Webber, Red Bull-Renault; a 69. körben

Szólj hozzá!

Muller és Nykjaer nyert; Michelisz negyedszer is a dobogón

2013.06.09. 17:15 Real Simon says

Eseménydús versenyeket hozott a túraautó-világbajnokság oroszországi fordulója. Az első futamot piros zászlóval le kellett állítani, mivel az Ng és Barth balesete miatt a helyszínre küldött darus kocsi lerobbant az első kanyarnál. A versenyen végig érvényben lévő sárga zászló Yvan Mullert a győzelemhez, Michelisz Norbertet a 3. helyhez segítette hozzá. A második futamon Nykjaer és Muller csatázott a győzelemért, végül a dán nyert. Michelisz a rajtnál visszaesett, de kihasználta a vetélytársak hibáit, és ötödikként futott célba. Norbi összesen 27 pontot gyűjtött Moszkvában, ezzel feljött a vb hatodik helyére.

Muller_RUS40_r600.jpg"Rettegett Yvan" már 113 pont előnnyel vezet Tarquninivel szemben, a negyedik vb-cím behúzása csak formalitás

A Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert a szombati időmérő edzésen megszerzett negyedik helye után a vasárnapi futamokon is kiválóan szerepelt. Legjobb Hondás versenyzőként 27 egységet gyűjtött Moszkvában. A magyar pilóta Szlovákia, Magyarország és Ausztria után Oroszországban is dobogóra állhatott és feljött a FIA WTCC pontverseny 6. pozíciójába.

Az élről induló Yvan Muller megtartotta vezető helyét Tom Coronellel szemben a gördülőrajtos első futam kezdetén. A második sorból startoló Robert Huff és Michelisz Norbert helyet cserélt, a Zengő Motorsport magyar pilótája feljött a 3. pozícióba. Mögötte a Lada versenyzője, James Thompson, illetve Gabriele Tarquini következett a gyári Honda Civickel.

A mezőny vége felé Barth és NG összeütközött (a svájci BMW-je félig a levegőbe is repült), emiatt pályára küldték a biztonsági autót. Ezután be kellett tartani a piros zászlót is (félbeszakították a futamot), mert az emelődarus teherautó lerobbant az első kanyar bukóterében. Emiatt az újraindítást követően sárga zászlójelzés maradt érvényben a futam végéig, vagyis, nem lehetett előzni az első kanyarban.

Michelisz_SVK89_R600.jpgCsalóka kép: Huff vezet Michelisz előtt, a valóságban azonban Norbi sakkban tartotta a címvédőt az első futamon

A 10 körre elengedett futamon Coronel kergette Mullert, míg Michelisz derekasan állta a sarat Huff, Thompson és Tarquini rohamaival szemben. Norbi remekül védte az íveket, de az igazsághoz tartozik, hogy Huff Seatja gyorsabb volt a pálya utolsó szektorában, a világbajnok a célegyenesben a szélárnyékot kihasználva többször is előzési pozícióba került – a sárga zászló miatt azonban ezt nem tehette meg. Öt körrel a befutó előtt Coronel támadni kezdte a háromszoros világbajnokot, de nem tudott fogást találni a negyedik vb-címe felé menetelő francián.

A WTCC első oroszországi futamát Yvan Muller nyerte meg, Tom Coronel és Michelisz Norbert előtt, aki idén negyedik alkalommal állhatott fel a dobogóra.

A második futamon Mehdi Bennani és Michel Nykjaer startolhatott az első sorból, Michelisz a 6. helyről, Gabriele Tarquini mellől várhatta az indulást. Bennani jól rajtolt, az első kör végén már 1,3 mp-cel vezetett a kissé túlsúlyos Nykjaerrel szemben. Mögöttük nagy kavarodás alakult ki, amiben Michelisz három pozíciót veszített és a 9. helyen zárta az első kört. Coronel kihasználta a hátsókerékhajtású BMW erősségét, és az ötödik helyre ugrott előre.

Nykjaer_RUS21_r600.jpgNykjaer már a harmadik diadalát aratta 2013-ban. A győzelem receptje: "Első lépés: végy egy Chevy Cruze-t"...

A 4. körben a célegyenes végén öt autó került egymás mellé: Thompson, Coronel, Tarquini, Muller és Huff akart egyszerre elfordulni az első kanyarban. Coronel jobbra húzta a kormányt, összeakaszkodott Thompsonnal, de Huffnak is fékeznie kellett. Michelisz a hármas kicsúszásának köszönhetően, Oriolá mögött a hatodik helyen haladt. Az élen Nykjaer utolérte Bennanit és a célegyenes ráfordító kanyarban megpróbálta megelőzni a BMW marokkói pilótáját, aki kitessékelte a dánt a pályáról. Párharcuk végül a 7. körben dőlt el, amikor Nykjaer a kanyargós részén átvette a vezetést Bennanitól.

A második versenyt Nykjaer nyerte meg, a NIKA Racing versenyzője idei harmadik sikerét aratta (csak Muller nyert nála többször, 4-szer ebben a szezonban). Muller a 10. helyről rajtolva ért fel a dobogóra és másodikként fejezte be a futamot Huff előtt. Michelisz Norbert az ötödik helyen ért célba, ezzel ismét a legjobb hondás versenyző lett.

Michelisz Norbert: „Jó kis futam volt, nagyon örülök a harmadik helynek. A reggeli bemelegítés után nem számítottam arra, hogy önerőből harcolhatunk a dobogóért. Reménykedtem az esőben, de be kell, hogy lássam, eső nélkül is jól működött az autó. Nagyon örülök ennek a dobogónak, mert ez a negyedik versenyhétvége ahol sikerül elcsípni egy dobogós helyezést, nagyon élveztem a verseny minden egyes percét.”

FIA WTCC - Race of Russia/Oroszország,
Moscow Raceway, Moszkva

Az 1. futam végeredménye:
1. MULLER (FRA) RML Chevrolet Cruze 1.6T
2. CORONEL (NL) ROAL BMW 320TC
3. MICHELISZ (H) Zengő Honda Civic WTCC

A 2. futam végeredménye:
1. NYKJAER (DK) NIKA Chevrolet Cruze 1.6T
2. MULLER (FRA) RML Chevrolet Cruze 1.6T + 0,379 mp.h.
3. HUFF (GB) Münnich SEAT León 1.6 + 6,418”
4. ORIOLÁ (SPA) Tuenti SEAT León 1.6 + 7,494”
5. MICHELISZ (H) Zengő Honda Civic WTCC + 8,075”
6. CHILTON (GB) RML Chevrolet Cruze 1.6T + 8,682”

Szólj hozzá!

Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása