Három versenynap, 22 szakasz, 314 versenykilométer és 10 világbajnoki pont: ez Turán Frigyes, Zsíros Gábor kettős mérlege a Finn-rali után. De a sikerhez nemcsak a Finn-rali legendásan remek murvás pályáin, hanem a levegőben is vezetett az út.
Mikko Hirvonen (Ford Fiesta WRC), Finn-rali, 2011
A finn pályák messze földön híresek arról, hogy aki nem vigyáz, hatalmasat repül. És aki vigyáz, az is. A különbség mégis óriási, hiszen aki egy kicsit elszámolja magát, rögtön a fenyőerdő hűvösében gondolkozhat azon, hol is rontotta el. Turán Frigyes és Zsiros Gábor, a Synergon Turán Motorsport párosa ötös osztályzattal járta ki a finn ugróiskolát, a Ford Fiesta S2000 pedig derekasan állta a sarat.
„Fantasztikusan jók a finn pályák, a murvához képest kiemelkedő, majdnem aszfalt minőségűek. Ami igazán nehéz benne, hogy rengeteg olyan szakasz van, amikor nem lehet látni, hogy hová megy az út. Bízni kell az itinerben és a navigátorban, és maximálisan koncentrálni” – meséli Turán Frici, aki újonc létére ötödikként zárt a Finn-ralit az SWRC kategóriában.
Turán Frigyes-Zsiros Gábor (Synergon Turán Motorsport), Finn-rali, 2011
„Fizikailag nem visel meg egy nagyobb ugrató, a navigátornak nehezebb. A leérkezés pillanata előtt ki kell fújni a levegőt, és nagyon nehéz így folyamatosan beszélni. A WRC-ben 40-50 méteres repülések is voltak, nálunk 30-32 méter volt a maximum. Nem ez a nehéz, hanem elhinni és bízni abban, hogy mi van a bukkanó mögött. Sokat számít a tapasztalat egy-egy nehezebb kanyarkombinációnál. Nagyon változatosak a szakaszok, ezért át kell állni fejben. A végére már elenyésző különbséggel tudtuk tartani a tempót. Nagyon szép értéke van az ötödik helynek” – mondta Turán.
„Aki még nem ugratott ekkorát az nehezen tudja elképzelni. Amikor arról mesélünk, hogy 30-35 métert repülünk, az emberek meglepődnek, hiszen ez egy tízemeletes ház mérete. Még jó, hogy nekünk hosszában kell megtennünk ezt a távot 1,5 – 2 méteres magasságban. 140- 150-es tempónál egyszer csak vége van az útnak és eldob” –egészítette ki Zsiros Gábor navigátor.
Jari-Matti Latvala (Ford Fiesta WRC), Finn-rali, 2011.
„Ezt a Fiesta nagyon jól viseli, ilyenkor 70 centiméterre nyúlik ki a rugós tag és tompítja a leérkezést. Az egyik gyorsaságin volt egy ugrás, ami alatt beszéltem és beszorult a levegő a leérkezéskor. Pár másodpercig nem tudtam megszólalni. Utána nagyon figyeltem, hogy a leérkezés előtt kifújjam a levegőt. Hamar alkalmazkodtunk, és egy idő után már vártuk az ugratókat!”
De vajon hogyan vélekednek a finn világbajnokság ugratóiról a nemzetközi WRC-mezőny élvonalában?
„Kétféle versenyző van: az egyik, aki lelassít és próbál a földön maradni, a másik padlóig nyomja, és csak repül. Én a másodikba tartozom, odalépek, aztán repülök, amekkorát csak tudok” - nyilatkozta Mikko Hirvonen, aki tavaly az év bukását mutatta be a trükkös finn pályán.
Mikko Hirvonen (Abu Dhabi Ford Rallye Team) a finnországi pályabejáráson
„Muszáj mindig ugratnod, de nem túl magasra, mert attól nem fogsz gyorsulni, tehát meg kell találni az egyensúlyt” – közelíti meg a problémát a Forddal második helyen végző Jari-Matti Latvala.
A Finn-rali varázsához hozzátartoznak a nehéz ugratók, és bármennyire technikás a pálya, a versenyzők pont ettől imádják. Turán Friciék legközelebb már tapasztaltan indulhatnak ezen a futamon. (Forrás: Just Creative)
Utolsó kommentek