Sok szép diadalt láthattunk tavaly a Formula–1-ben, de egyik sem érhet a nyomába John Watson utolsó győzelmének, amelyet 30 éve aratott az Amerikai Nagydíjon. A két McLaren-Ford csak a tizenegyedik rajtsorba kvalifikálta magát Long Beach-en, de a futamon, tele tankkal a gumik „bekapcsoltak”. Senki sem állhatott Watson professzor és Niki Lauda útjába.

A győztes Watson (középen) és Lauda a dobogón, Long Beach-en. Jobb szélen a 3. helyezett Arnoux (Ferrari)

Az 1980-as évek elején még két-három futamot is rendeztek egy szezonban az Egyesült Államokban, a Long Beach-i futamot USA „Nyugati”, míg a detroiti viadalt USA „Keleti” Nagydíjnak hívták. A kaliforniai városi pályát 1982-höz képest átalakították, a vonalvezetés 152 méterrel rövidebb lett. Egy kör 3,275 kilométert tett ki, a versenytáv 75 kör volt.

Az edzéseken végig a Goodyear-gumis csapatok voltak előnyben. A pole pozíciót Patrick Tambay szerezte meg a Ferrari Turbóval (1:26,117 perc, 136,907 km/h átlag), mellőle csapattársa, René Arnoux (1:26,935) várta a startot. A második sorban a két Williams-Cosworth fehérlett, Keke Rosberg és Jacques Laffite jóvoltából, míg a harmadik rajtsorban Elio de Angelis (Lotus-Renault Turbo) és Derek Warwick (Toleman-Hart Turbo) sorakozott – ők voltak a Pirelli legjobbjai. Legjobban a Michelin gumik használói szenvedtek: Alain Prost csak a 8. edzésidőt tudta megfutni a vadonatúj Renault RE40 Turbóval. A szintén francia gumikon futó McLaren pilótái, John Watson és Niki Lauda fejmosást kaptak a kvalifikáció után Ron Dennistől. „Két vén szatyor vezeti az autóimat, és egyikük sem hajlandó kockáztatni” – füstölgött a csapatfőnök. Jogosnak tűnt a kritika, hiszen az északír csak a 22., az osztrák a 23. rajtkockát tudta megszerezni.

Rajtol az 1983-as Long Beach-i GP. Elöl a Ferrarik és Williamsek; a győztes McLarenek rá se férnek a képre...

Tambay megtartotta a vezetést a rajt után, Rosberg viszont kiforgatta Arnoux-t, ezzel átvette a második helyet a Ferrari franciájától. A finn világbajnok nem sokkal ezután elfékezte magát a hosszú egyenes végén, de csak egy pozíciót veszített, visszasorolt harmadiknak a csapattársa, Laffite mögé. Michele Alboreto ekkor negyedikként autózott az agilis Tyrrellel, mögötte Riccardo Patrese körözött a Brabham-BMW Turbóval.

Prost Renault Turbójával utánégetési problémák adódtak, a francia hosszú ideig rostokolt a depóban, így visszaesett. Alboretót közben Jean-Pierre Jarier támadta a negyedik helyért, és miután a francia Ligier-je belerohant a Tyrrellbe, mindketten körhátrányba kerültek. Rosberg a 26. körig üldözte Tambay-t a vezetésért, de kifékezéses manővere balul sült el a 26. körben, aminek következtében a Ferrari kiesett. Rosberg sem húzta sokáig: Jarier a következő körben megtorpedózta. Ezzel Laffite került az élre, nyomában Patresével és a jócskán lemaradt Marc Surer Arrowsával.

A McLaren technikai igazgatója, John Barnard (középen) nem volt elájulva Lauda és Watson edzéseredményeitől, de a verseny után megváltozott a véleménye...

A verseny harmadánál jártunk, és a McLarenek kezdtek magukra találni. „Az edzéseken kevés benzinnel nem tudtuk üzemi hőmérsékletre melegíteni a gumikat, márpedig ha nem melegek, nem tapadnak” – emlékezik vissza Watson. „A versenyen azonban fordult a kocka. Sok benzinnel a tankban hirtelen életre keltek az abroncsok, belülről kezdtek felmelegedni. Niki és én tudtuk, hogy a McLaren alvó oroszlán lesz a versenyen – és úgy is lett.”

Tambay kiesésekor Lauda a 12., Watson a 13. helyen állt. A 30. körre már a negyedik és ötödik helyen haladtak piros-fehér McLarenek, négy körrel később pedig megtörtént az a manőver, amely – mint kiderült – eldöntötte a győzelem sorsát. „Úgy éreztem, egy picivel gyorsabb voltam Nikinél. Én a Michelin 5-ös típusát választottam, Niki a 4-est, vagyis eggyel keményebbet, mint én. Ez jobban passzolt a vezetési stílusomhoz. Long Beach-en csak egy helyen lehetett előzni: a kikötő melletti hosszú egyenes végén. A hajtűkanyar előtt kihúzódtam Niki mellé és nagyon későn fékeztem, amikor az autóm hirtelen megindult az övé felé. Niki a verseny után azt kérdezte, ezt meg miért csináltad? Bocs, Niki – feleltem neki – de az egyik oldalon nem fogtak a fékjeim. Arra számítottam, hogy Lauda vissza fog támadni, de nem tette. Tipikus Niki: mindig csak annyit hozott ki az autóból, amennyinek szükségét látta.”

Watson a 34. körben mindent egy lapra tett fel, rossz fékkel is átvette a vezetést. Bátorsága győzelmet ért

A McLaren-tandem ezek után utolérte, majd a 44. körben megelőzte Patrese Brabhamjét, egy körrel később pedig Laffite Williamsét is, ezzel átvették a vezetést! A hátralévő harminc kört így tették meg, édes kettesben, és szerezték meg a Formula-1 történetének egyik leglátványosabb csapatsikerét. Patrese az 52. körben megelőzte Laffite-ot, de turbóhiba miatt lelassult, végül csak tizedikként intették le. Laffite nem tudta feltartóztatni a kitartóan küzdő Arnoux-t sem, aki megszerezte a harmadik helyet a Ferrarinak – több mint 73 másodperccel lemaradva az edzések után még kinevetett McLarenek mögött.

Watson előzi Laffite-ot a 45. körben, ezzel átveszi a vezetést. A franciának ez volt az egyetlen győzelmi esélye a Williamsszel 1983-ban

USA Nagydíj, Long Beach, 1983. március 27.
A végeredmény (75 kör = 245,625 km)

1. John Watson (GB) McLaren-Cosworth 1:53:34,889 óra (129,753 km/h átlag)
2. Niki Lauda (AUT) McLaren-Cosworth + 27,993 mp.h.
3. René Arnoux (FRA) Ferrari Turbo + 1:13,638 p.h.
4. Jacques Laffite (FRA) Williams-Cosworth + 1 kör h.
5. Marc Surer (CH) Arrows-Cosworth + 1 kör h.
6. Johnny Cecotto (VEN) Theodore-Cosworth + 1 kör h.

Leggyorsabb kör: 1:28,330 (133,476 km/h) Lauda, McLaren-Cosworth