HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Fontosabb lesz a versenyző – mondja Vettel

2010.01.23. 12:00 Real Simon says

Sebastian Vettel szerint az új versenyautó-építési előírások miatt nagyobb lesz az F1-es pilóták szerepe a csapat sikerre vitelében. A 2009-es vb-ezüstérmes a német SportBildnek nyilatkozott.
A 2010-es szezontól tilos a verseny közbeni tankolás (1993 óta először), ami a versenyautó-építési koncepciók újragondolását eredményei. A megnövekedett tankkapacitás (65 literről a duplájára, 120-130 literre nőtt a tanktérfogat) nagyobb helyet igényel a pilóta és a motor közötti részen, ami törvényszerűen a tengelytáv megnövekedéséhez (200-350 mm) vezetett. A kocsik teli tankkal vágnak neki a versenynek, ami a minimális tömeg (versenyzővel, olajjal és kenőanyagokkal együtt 620 kg) növekedésével együtt azt eredményezi, hogy sokkal jobban kell figyelni a gumikra, különösen az első körökben. Az a pilóta ugyanis, aki sok fékezéssel már az elején elkoptatja az abroncsait, sokkal sebezhetőbbé válik a kerékcseréje előtt a támadásokkal szemben.
A Red Bull Racing csillaga szerint ezek a változtatások már messze nem olyan nagy horderejűek, mint az egy évvel korábban bevezetett technikai megkötések, amelyek elsősorban a kocsik aerodinamikai kialakítására vonatkoztak. „Mivel a főkonstruktőrünk, Adrian Newey rendkívül innovatív, 2009-ben előnyt jelentettek számunkra a szabályváltozások. A sok szabályváltozásnak köszönhetően Adrian egy nagyon gyors autót tervezett, amelyet a szezon során folyamatosan tudtunk fejleszteni” – fejtette ki Vettel. A Red Bull tavaly hat győzelmet aratott, amiből Vettel négy, Mark Webber két elsőséggel vette ki a részét.
„Betiltották ugyan az újratankolást, de az idei szabályváltozások összességében kisebb lépést jelentenek, mint a tavalyiak. Sok fog múlni azon, hogy a versenyző ne terhelje túl a verseny elején a gumikat. Egy teletankolt, illetve egy üres autó vezethetősége között óriási különbség van, a versenyző sokkal fontosabb lesz, és ez tetszik nekem” – mondta Vettel.
Ez a megfigyelés élesen ellentmond Fernando Alonso kommentárjának, aki egy decemberi interjúban még azt mondta: a tankolás betiltása egyáltalán nem fogja befolyásolni a versenyautók irányíthatóságát. Nyilvánvaló, hogy a Ferrari új szerzeménye – tesztelési tapasztalatok híján – nem tudta, vagy még inkább nem akarta szakszerűen kommentálni a legnagyobb horderejű technikai változtatást.
Sebastian Vettel a Mercedest, a McLarent és a Ferrarit tartja a Red Bull legnagyobb riválisainak az új szezonban, amely március 14-én kezdődik Bahreinben.

Szólj hozzá!

Címkék: f1 red vettel pilóta bull sportbild szabályváltozások

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr172211597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása