HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Teljesen megújult a McLaren MP4-25

2010.01.29. 17:57 Real Simon says

 Az új Ferrari bemutatása után egy nappal a McLaren-Mercedes is lerántotta a leplet az MP4-25-ről. A csapat főszponzora, a Vodafone newbury-i székhelyén megtartott prezentáción először állt egymás mellett a csapat két versenyzője, a világbajnoki címvédő (így az 1-es rajtszámot is magával hozó) Jenson Button, valamint Lewis Hamilton.

A bemutatón Martin Whitmarsh csapatvezető mellett megjelentek a technikai fejlesztésekért felelős vezetők, így Jonathan Neale és Patrick „Paddy” Lowe is. Úgy volt, hogy a Mercedes részéről Norbert Haug is ellátogat Newburybe, ám a stuttgarti gyártó motorsportfőnöke megfázott, elment a hangja, ezért előző este kénytelen volt lemondani a részvételét.

 Button tavaly, Hamilton 2008-ban volt világbajnok, így 1989 óta először fordult elő, hogy a két legutóbbi év bajnoka egyazon csapatnál versenyez. Huszonegy évvel ezelőtt szintén a McLaren tudhatta kötelékében Alain Prostot és Ayrton Sennát.

 Maga a versenyautó drámaian megváltozott elődjéhez képest: az orra kissé szélesebb és laposabb lett (hasonlóan a tavalyi BMW Sauberhez, és kisebb mértékben a Red Bullhoz), míg oldalról a magasan hátranyúló motorburkolati szárny a legfeltűnőbb aerodinamikai újítás. A nagy felületű aerodinamikai idom azonban kifejezetten hátrányt jelent azokon a pályákon, ahol erős oldalszéllel lehet számolni (Barcelona, Silverstone, Sanghaj), így szinte bizonyos, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon sem a bemutatón látott formájában láthatjuk majd az MP4-25-öt.

„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy itt állhatok, és hogy az én autóm viseli majd az egyes rajtszámot. Ez óriási felelősség, ugyanakkor nagy megtiszteltetés is” – mondta Button. Elmondta hogy élete legszorgalmasabb téli időszaka van mögötte, és hogy nagyon mély benyomást tett rá, amikor látta, milyen odaadóan dolgoznak még a karácsonyi, újévi időszakban is a mérnökök. A világbajnok úgy véli: „A szezon előtti teszteléseken tapasztalható fejlesztési tempó nagyban befolyásolhatja az egész világbajnokság végkimenetelét.”

 Hamilton elismeréssel beszélt a Ferrari és a Mercedes GP erőfeszítéseiről, és kiemelte: „Nagyon fontos, hogy erős pilótapárossal álljunk ki, hiszen több versenyképes csapat és pilóta van még rajtunk kívül a mezőnyben. Minél erősebbek vagyunk, annál nagyobb esélyünk lesz versenyeket nyerni.”

 Egy újságírói kérdésre, amely a két versenyző közötti technikai egyenlőséget firtatta, Hamilton kifejtette: „Tavaly csupán egy alkalommal fordult elő, hogy csak én kaptam meg egy új fejlesztést (a Német Nagydíjon – S.I.), a csapattársam nem. De akkor is csak azért, mert noha a srácok a gyárban 36 órát dolgoztak megszakítás nélkül, hogy az újítások időben elkészüljenek, csak egy garnitúra legyártására maradt idő.”

A várakozások szerint Hamilton az esélyesebb a 2010-es vb-címre, de bármiben fogadnék, hogy Button nem fogja olcsón adni a bőrét...

Szólj hozzá!

Címkék: bemutató mclaren lewis hamilton prost senna jenson button mp4 25 jonathan neale martin whitmarsh paddy lowe

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr452211606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása