HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Egy öreg rókára és egy újoncra szavazott Sauber

2010.01.31. 17:38 Real Simon says

Ma kora délután, a valenciai pálya depójában bemutatták a Sauber 2010-es csapatfelállását. A C29-es versenyautót a spanyol Pedro de la Rosa és a japán Kobajasi Kamui fogja vezetni idén. Az új autó tesztelése hétfőn kezdődik Valenciában.

A Sauber részvétele az idei világbajnoki sorozatban sokáig kétséges volt, miután bizonytalan volt, hogy az FIA megadja-e az engedélyt a 13. csapatnak az indulásra (a két kiszálló – BMW, Toyota – mellett négy új istálló is beadta a nevezését 2010-re). Csak miután a Toyota is kiszállt, nyílt meg az út Peter Sauber előtt, aki 25 millió euróért visszavásárolta egykori csapatát a BMW-től.

A versenyben maradásért mégis nagy árat kellett fizetnie Herr Saubernek: 130 embert kellett elbocsátani a hinwili és müncheni gyárból, így 240 főre fogyatkozott a szakembergárda. Érdekesség, hogy az FIA – a Mercedes GP-vel ellentétben – nem járult hozzá a névváltoztatáshoz, így a gárda hivatalosan továbbra is BMW Sauber F1 Team néven áll csatasorba. A névvel együtt járó jogfolytonosság ugyanakkor lehetőséget kínál arra, hogy a Sauber statisztikái gyarapodjanak a BMW Sauber által elért sikerekkel, legfőképpen a 2007-es konstruktőri 2. helyezéssel és a 2008-ban, Montrealban aratott győzelemmel.

Még fontosabb azonban, hogy így az új Sauber-csapat jogosult a BMW Sauber tavalyi vb-6. helye után a FOM-tól járó jogdíj felhasználására. Szponzorokban ugyanis nem bővelkedik a régi-új alakulat, amit az új kocsin tátongó hatalmas fehér felületek is jeleznek.

A Sauber C29 magasra emelt orrával leginkább a 2009-es Force Indiához hasonlít, megspékelve az új McLarenen is látott, magasra kinyúló motorburkolati légterelő idommal. Az autót a Sauber kötelékében maradt Willy Rampf mérnökcsapata tervezte, és a Ferrari nyolchengerese fogja hajtani. A Sauber – a Toro Rossótól eltérően – megkapja a Ferrari 7+1 sebességes váltóját is a motorhoz.

„Az elmúlt hónapok rendkívül intenzíven teltek számunkra” – mondta Peter Sauber a bemutatón. „Először is, biztosítanunk kellett a csapat túlélését, majd azon dolgoztunk, hogy biztos alapokra fektessük a csapat jövőjét. Mindeközben a technikai felkészülésünk töretlenül folytatódott 2009 tavasza óta, és a gazdasági válság ellenére sikerült mindennel időben elkészülnünk. Régi tradíciókkal rendelkezünk a tekintetben, hogy egy tehetséges fiatalt és egy tapasztalt versenyzőt szerepeltetünk egy párban – és ez a megközelítésünk számos sikerhez vezetett a múltban” – jelentette ki Sauber.

Újdonság, hogy az F1-ben szokatlan módon egy nő, Monisha Kaltenborn vette át a csapatmenedzseri pozíciót Beat Zehndertől. A 38 éves Kaltenborn korábban a csapat jogi tanácsadója volt.

Pedro de la Rosa tesztpilótaként kilenc éven át állt a McLaren szolgálatában, 2005-ben egy futam erejéig (Bahreini GP) helyettesítette a sérült Montoyát, majd a kolumbiai váratlan távozása után az évad második felére ő lett Kimi Räikkönen csapattársa. Joggal várják el tőle, hogy kivételes szakmai tudást hozzon magával. „Pedro technikai értelemben a legmagasabb szinten dolgozott egy élcsapatnál, így biztos vagyok benne, hogy sokat profitálhatunk a tapasztalataiból” – mondta Sauber.

Kobajasi mindenkit meglepett a tavalyi utolsó két versenyen nyújtott teljesítményével, amikor a sérült Timo Glock helyére ugrott be a Toyotánál, és a második versenyén, Abu Dzabiban pontszerző helyen (hatodikként) végzett, megelőzve akkori csapattársát, Jarno Trullit.

„Büszke vagyok rá, hogy Peter Sauber ilyen nagy bizalmat szavazott nekem, és elszánt vagyok, hogy ne okozzak neki csalódást. Célom, hogy végül ő is büszke legyen rám” – fogalmazott Kobajasi, akit sokan a leggyorsabb japán pilótának tartanak, aki valaha szerepelt az F1-ben.

 

Szólj hozzá!

Címkék: bemutató mclaren valencia bmw sauber sauber kobajasi peter sauber kamui c29 pedro de la rosa willy rampf

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr602211613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása