HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Új technikai igazgató a Force Indiánál

2010.02.23. 19:41 Real Simon says

Mark Smith-t léptette elő a technikai igazgatói pozícióba a Force India csapata, mert a posztot eddig betöltő James Key bejelentette, hogy távozik a csapattól.

James Key a Jordannél kezdte az F1-es pályafutását 1998-ban, adatelemző mérnökként. Később a tesztcsapathoz került, majd 2002-ben Szato Takuma versenymérnöke lett. Az angol szakember 2003-ban csatlakozott az aerodinamikai csapathoz, majd a járműtechnológiai részleg vezetője lett, végül 2005-ben kinevezték technikai igazgatóvá. Ezt a posztot töltötte be a Midland, a Spyker és a Force India színeiben is, de végeredményben ugyanannál a csapatnál maradt.

Mark Smith korábban a Renault egyik tervezője volt, Mike Gascoyne szakmai felügyelete alatt Tim Denshammel váltották egymást a 2002-es, 2003-as és 2004-es modell tervezésekor. 2005-ben a Red Bullhoz távozott, ahol előbb technikai igazgató-helyettes, majd műszaki igazgató lett. Smith 2007 novemberében tért vissza az akkor épp Spyker név alatt üzemelő csapathoz, amelyet azóta is erősít.

Szólj hozzá!

Címkék: red bull force india mike gascoyne technikai igazgató mark smith james key

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr782211671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása