A Campos Meta Hispania F1-gyé való átalakulásáról, a Stefan GP rajtengedélyének elutasításáról, illetve a US F1 Team (nem) indulása körüli hercehurcáról szóló írásaimhoz olyan elgondolkodtató kommenteket fűztetek, hogy úgy éreztem, eljött az idő, hogy  kicsit a felszín alá nézzek.
Az alábbiakban kifejtem, miért és hogyan állt elő ez a nyakatekert helyzet, ami a 2010-es szezon kezdetét jellemzi, és reményeim szerint megvilágítja az új csapatok indulása körüli bizonytalankodás hátterét.

Valahogy úgy történt ez, hogy a száguldó cirkusz elkezdett megváltozni. Persze az F1 mindig is változott, hiszen ez az a sportág, amely az autósport fejlődésének irányát mutatja. De az elmúlt években különösen érzékelhető volt ennek a folyamatnak a felgyorsulása, amit elsősorban a világgazdasági válság, s ennek hatására a finanszírozás körülményeinek megváltozása tett szükségszerűvé.

A csapatvezetők rájöttek, hogy csak akkor van esélyük érdemben fellépni Mosley (meg az FIA) ellen, ha egységes álláspontot alakítanak ki. Ezért hozták létre a FOTA-t (Formula One Teams Association), amelynek előfeltétele volt, hogy a két legsikeresebb csapat, a Ferrari és a McLaren vezetői az érdekeik hatékonyabb védelme érdekében kiegyeztek. Két alapvető tényező kovácsolta egységbe őket: az FIA elnökének az autokratikus döntéseivel szembeni ellenszenv (hadd ne mondjam: Max Mosley utálata), illetve egyes pályán és azon kívül elkövetett szabálytalanságok kirívóan különböző megítélése, a kiszabott büntetések eltérő mértéke.

A csapatvezetők az „Oszd meg és uralkodj!” elvét követve 2008 végén leosztották egymás között a vezető szerepeket. Montezemolo lett a FOTA elnöke, Martin Whitmarsh az alelnöke, miközben nagyon okosan integrálták a többi húzó csapat vezetőjét is (a Red Bull vezére, Christian Horner lett a Technikai Bizottság vezetője, a Renault akkori első embere, Flavio Briatore pedig a szabályalkotás felügyeletét vállalta magára). Hogy Frank Williams miért nem vállalt eddig komolyabb szerepet a FOTA-ban, az számomra rejtély. Talán a hajlott korával magyarázható, hogy erre már nincs energiája…

Tavaly év elején jött a diffúzorbotrány, amely épp a két legnagyobb bevételt generáló, legfontosabb csapatot (Ferrari, McLaren) hozta kellemetlen helyzetbe. Fontos tényező volt az is, hogy Briatore személyében akadt egy szószólójuk, aki nem félt kimondani, hogy a változások első számú akadálya maga Mosley. Nem sokkal ezután jött az új csapatok jelentkezésének határideje (május utolsó hete), amely kérdésben Mosley az utolsók között hozhatott felelős döntést.

A Campos adta be elsőnek a nevezését a 2010-es idényre, nem sokkal ezután az US F1 is bejelentkezett. Nyilván vonzóak voltak számukra a FOTA által körvonalazott új keretek, amelyek a 2008-ban még általánosnak nevezhető költségvetés negyedére (évi 400 millióról 100-110 millió dollárra) faragták le az F1-es részvétel költségeit. A spanyolok – akik Alonsón keresztül lekövethették, hogyan transzformál át egy sikeres versenyző egy motorimádó nemzetet – okkal bíztak abban, hogy lesznek olyan nagyvállalatok, amelyek a nemzeti csapat mögé állnak majd.

Hasonlóan gondolkoztak a jenkik is: ők abban bíztak, hogy az F1-ben szereplő autógyártók számára Észak-Amerika a legnagyobb piac, így vagy ezeknek, vagy a NASCAR-ban dőzsölő amerikai multik támogatásával gyerekjáték lesz összehozni egy nemzeti gárdát. Ehhez jöttek az F1-es körökben jól csengő nevek, mint Adrián Campos (ex-pilóta és menedzser), illetve Peter Windsor (tévériporter és újságíró), akik úgy gondolták, hogy az évek során felhalmozott kapcsolati tőkéjüket – meg persze a rábeszélő képességüket - bevetve könnyedén maguk mellé fogják állítani a lehetséges befektetőket. Ez Windsornak sikerült is (a YouTube-alapító Chad Hurley személyében), Camposnak azonban csak a Dallarát sikerült meggyőznie a nagyra törő tervben rejlő potenciálról.

Teltek-múltak a hónapok, és kiderült, hogy a szponzorok másképp gondolkoznak. Ők a gazdasági válság realitásai szerint mérték fel a terepet. A Telefónica a szingapúri botrány miatt megvonta a maradék támogatását a Renault-tól, kiszállt az F1-ből, a Santander pedig inkább maradt a biztos csapatok támogatásánál, és követte Alonsót a Ferrarihoz. A US F1-nek sem akadt más szponzora a YouTube-on kívül, Windsoréknak az utolsó pillanatban Argentínából kellett egy fizetős pilótát verbuválniuk, hogy új lendületet kapjon a projekt. De mivel nem volt kocsi, nem jött a pénz, a gépezet elakadt, majd elkezdett darabjaira hullani. A Campos számára ugyan készen állt három kasztni Olaszországban, ám Camposék nem tudták kifizetni, ezért a spanyol armada is a felszámolás szélére került.

Ekkor lépett a képbe Zoran Stefanovic csapata, a Stefan GP, amelynek pénze volt ugyan – ennek a jele, hogy megvette a Toyota 2010-re kifejlesztett kocsiját és annak terveit – viszont nem rendelkezett az FIA rajtengedélyével. Stefanovic talán még a másik két említett újoncnál is jobban „vizsgázott” marketingből, ugyanis elterjedt róla, hogy már pilótái is vannak, Nakadzsima és Jacques Villeneuve. A szerb-német csodacsapat indulása végül két tényezőn bukott el: az FIA a késői kérvényezésre hivatkozva nem adott rajtengedélyt, a Bridgestone pedig ennek hiányában nem szállított nekik gumikat.

Hogy a fentiekből milyen tanulságok vonhatók le? Az újonc csapatok részéről az, hogy önmagában nem elég a jól csengő név, a megállapodás egy-egy elismert pilótával vagy gyártóval, illetve a modern technika (Twitter, Facebook, stb.) lehetőségeit kiaknázó PR-gépezet. Még az is kevés, ha valakinek egy aktatáskányi pénze van, amit nem tud hova tenni. Minden összetevőnek egyszerre kell stimmelnie ahhoz, hogy az FIA hozzájáruljon az adott csapat rajtjához. Hogy ez mennyire nem elérhetetlen cél, amire a Lotus és a Virgin kiállása a bizonyíték.

A legnagyobb tanulság azonban alighanem az, hogy elindult a száguldó cirkusz megújulásának (és ezzel együtt megtisztulásának) a folyamata, amelyben az életképtelen formációk elbuknak, az életképesek pedig – beleértve a nagycsapatokat is – újjászervezve, a költségeiket ésszerűsítve, új, kevésbé pazarló technológiákat és munkamódszereket alkalmazva kerülnek ki. Az, hogy emberemlékezet óta először ismét négy világbajnok lesz a mezőnyben, már tényleg csak a hab a tortán!