HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Vettel a Ferrarikat is lenyomta a pole pozícióért

2010.03.13. 14:34 Real Simon says

A Red Bull Racing szabadedzéseken tapasztalt technikai problémáit feledtetve Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra. Vettel a két Ferrarit megelőzve, fölényesen érte el pályafutása 6. edzéselsőségét. Egyedül Felipe Massa tudott vele lépést tartani (+0,141"), Alonso már közel fél másodpercet kapott a 22 éves némettől.

Lewis Hamilton révén jól szerepelt a McLaren-Mercedes, a vb-címvédő Jenson Button azonban az MP4-25 instabilitására panaszkodott. Mint mondta, kényelmetlenül érezte magát a kocsiban a Q3 során, ezért a végén nem tudta kihozni magából a legjobbat, így csak a 8. kockából rajtolhat vasárnap.

Nico Rosberg ötödik helye ellenére meg volt elégedve a Mercedes MGP 001 teljesítményével, Michael Schumacher azonban még mindig "nem rázta le magáról a rozsdát": a hétszeres világbajnok 7. rajtpozíciója némiképp csalódást keltett.

A Force India egész hétvégén gyorsnak mutatkozott, amit Adrian Sutil 10. rajthelye is alátámaszt. A német volt az egyetlen, aki a keményebb (medium) összetételű abroncsokkal állt ki a Q3-ra, ezért abban bízik, hogy a versenyen kedvezőbb pozícióban lesz, mint az őt a kvalifikáción megelőző vetélytársak.

Elmaradt viszont a várakozásoktól a Williams és a Sauber csapata.
Rubens Barrichellót a Q2 utolsó pillanataiban Button ütötte el a továbbjutástól (a brazil 11. lett), a hétvége során először előzve meg fiatal csapattársát, Nico Hülkenberget. A 13. kockából startoló német azonban így is a legjobb újonc lett. Az F1-es debütánsok közül Kobajasi a 16., Vitalij Petrov a 17., míg Lucas Di Grassi a 22. helyen zárta élete első F1-es időmérő edzését.

Az utolsó rajtsorból - amint az borítékolható volt - a két Hispania-Cosworth rajtolhat; az új kocsiját először vezető Karun Chandhok "csak" 7 tizedet kapott Bruno Sennától, aki jóval több kört teljesített a tréningeken.

Bahreini GP – a kvalifikáció végeredménye:
1.  Vettel          Red Bull-Renault     1:54,101 (legjobb kör: 1:53.883 - Q2)  
2.  Massa        Ferrari                     1:54,242
3.  Alonso        Ferrari                     1:54,608 (1:54.172 – Q2)
4.  Hamilton     McLaren-Mercedes 1:55,217 (1:54.707 – Q2)
5.  Rosberg      Mercedes              1:55,241 (1:54.682 – Q2)
6.  Webber        Red Bull-Renault   1:55,284 (1:54.318 – Q2)
7.  Schumacher  Mercedes            1:55,524 (1:55.105 – Q2)
8.  Button          McLaren-Mercedes 1:55.672 (1:55,168 – Q2)
9.  Kubica         Renault                   1:55,885 (1:54,963 – Q2)
10.  Sutil            Force India-Mercedes 1:56.309 (1:54.996 – Q2)
11.  Barrichello  Williams-Cosworth      1:55.330
12.  Liuzzi          Force India-Mercedes 1:55.653 (1:55.628 – Q1)
13.  Hülkenberg Williams-Cosworth      1:55.857
14.  De la Rosa  Sauber-Ferrari           1:56.237
15.  Buemi         Toro Rosso-Ferrari    1:56.265 (1:56.189 – Q1) 
16.  Kobajasi      Sauber-Ferrari          1:56.270
17.  Petrov         Renault                     1:56.619 (1:56.167 – Q1) 
18.  Alguersuari Toro Rosso-Ferrari   1:57.071
19.  Glock          Virgin-Cosworth        1:59.728
20.  Trulli            Lotus-Cosworth         1:59.852
21.  Kovalainen  Lotus-Cosworth         2:00.313
22.  Di Grassi     Virgin-Cosworth        2:00.587
23.  Senna         HRT-Cosworth           2:03.240
24.  Chandhok   HRT-Cosworth           2:04.904

Szólj hozzá!

Címkék: ferrari schumacher alonso massa vettel kvalifikáció red bull bahreini gp pole pozíció

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr982211704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása