HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Peter Sauber új korszak kezdetét várja a csapatánál - interjú

2010.04.09. 09:47 Real Simon says

A téli tesztek után mindenki a Sauber-Ferrarit tartotta a szezon „sötét lovának”, amely képes lesz megzavarni a nagycsapatok közötti erősorrendet. Az első három futamon azonban a C29 csak egyszer jutott be a Q3-ba a kvalifikáción, és öt kiesés mellett csak egyszer ért célba, Melbourne-ben. Peter Sauber csapatvezető nyíltan beszél az elégedetlenségéről, illetve arról, hogy új korszak kezdődik a Sauber-istálló történetében.

Április 6-án James Key hivatalosan is átvette a technikai igazgaiói posztot a csapatnál. Miért esett éppen őrá a választása?
Sauber: Mély benyomást tett rám, amit a Force India csapata alacsony költségvetéssel elért, és James Keynek nagy szerepe volt ebben. Fontosnak tartottam, hogy olyan technikai igazgatónk legyen, aki bizonyítottan a legtöbbet tudja kihozni a korlátozott anyagi keretekből. De ő is kihasználhatja a mi első osztályú létesítményeinket Hinwilben [a Sauber rendelkezik az F1 legmodernebb szélcsatornájával, amelyet még a BMW építtetett, plusz az Albert-2 nevű szuperszámítógéppel – S.I.], így nincs kétségem afelől, hogy előre tudja mozdítani a csapatot.

Mik lesznek James fő feladatai?
Sauber: Az első versenye a csapattal Sanghajban lesz, ott fogja átvenni a technikai irányítást. Rövid távon arra koncentrálunk, hogy kihasználjuk a C29-ben rejlő potenciált, amire nem voltunk képesek az első három futamon. Távolabbi terveinket tekintve az lesz a cél, hogy helyre rakjuk a technikai részleg elemeit, ami [Key] szerint a megfelelő struktúrát jelenti majd. Nyilvánvalóan sok változásra számítok, de mindez nem történhet egyik napról a másikra. Eltart majd egy ideig, mire érződni fog a változások hatása.

Miért szükségesek ezek a változások a technikai részlegen?
Sauber: Mert a C29 fejlesztése során rendelkezésünkre állt forrásokat nem használtuk ki eléggé, ezért a teljesítményünk eddig elmaradt attól, amit vártunk, illetve, amire képesek lennénk. Magam is válaszokat várok ez ügyben. A körülmények ismeretében nem meglepő, hogy rengeteg bizonytalanság volt a csapat [jövője] körül a 2009-es szezon második felében. Senki sem tudta, vajon ott leszünk-e idén a rajtrácson Bahreinben. Ez a bizonytalanság csak akkor szűnt meg, amikor átvettem a csapatot, és a srácoknak megint lett jövőképe. Most az a feladatunk, hogy behozzuk a lemaradást, amilyen gyorsan csak tudjuk.

Ennek mik a feltételei?
Sauber: Csapatként egy új szakasz kezdetén vagyunk: gyári istállóból kell visszaszoknunk egy független csapat státuszába. A költségvetésünket 40 százalékkal, a létszámot egyharmadával kellett csökkentenünk – ez nagyon komoly érvágás. Ezeket a költséghatékonysági lépéseket azonban hamarosan a nagy csapatoknak is meg kell tenniük, a FOTA által elfogadott megszorítások értelmében. Jelenleg az történik, hogy egy korábbi munkamódszerről áttérünk egy újabbra, amellyel maximális hatékonyságot érhetünk el. Ez nemcsak a műszaki fejlesztésekre vonatkozik, hanem a csapat egész működésére, például arra, hogy a mérnökök hogyan dolgoznak együtt a két új pilótánkkal. Ehhez azonban időre van szükség. James Keynek sokféle feladatot kell ellátnia. Szervezetként azonban minden a helyén van ahhoz, hogy visszatérjünk a régi sikereinkhez.

Ha visszamehetnénk az időben, ugyanezt a két versenyzőt választaná?
Sauber: Nem lenne helyénvaló a versenyzők kérdését boncolgatni. Ezt a döntést hoztam, és az okozatok, amelyek ehhez a döntéshez vezettek, még mindig fennállnak. Pedro de la Rosa óriási tapasztalattal rendelkezik a McLaren csapatától, Kobajasi Kamui pedig egy fiatal versenyző. Amit alábecsültünk, az az, hogy a pilótáknak mindig időt kell adni arra, hogy beleszokjanak egy csapatba. Pedro sok évnyi tesztpilótáskodás után tért vissza a versenyzéshez, és az akklimatizáció folyamata a jelek szerint több kihívással jár, mint gondoltuk.

Willy Rampf továbbra is ott lesz a csapattal Sanghajban, de a Maláj Nagydíj volt az utolsó versenye technikai igazgatóként. Mit jelent ez az ön számára csapatvezetőként?
Sauber: Egy korszak végét. Willy összesen 14 évet töltött a csapatnál, ebből tízet technikai igazgatóként. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azzá lettünk, amik vagyunk, és a dicséretek oroszlánrésze is őt illeti az előző három évben elért sikerekért. Willy nagyon sokat tett ezért a csapatért, amiért hálás vagyok neki.

A versenyautón még mindig sok a fehér folt, ahol a szponzorlogóknak kellene lenniük. Nem okozott álmatlan éjszakákat ez a helyzet?
Sauber: A kocsi alapszíne fehér! Amikor átvettem az irányítást, tisztában voltam azzal, hogy a 2010-es szezonra már nem fogunk támogatókat találni. Január közepén azonban intenzív szponzorkeresésbe kezdtünk a következő évre, de ha bármelyik cég szeretne társulni velünk erre az évadra, szívesen fogadnánk. A valóságban azonban nem hinném, hogy sok minden változna. Ebben az értelemben a tervek szerint haladunk. Ami az álmatlan éjszakákat illeti: ilyenek csak azért fordulnak elő, mert felelős vagyok a csapat iránt.

Forrás: BMW Sauber F1 Team

Szólj hozzá!

Címkék: átszervezés kobajasi peter sauber willy rampf de la rosa james key sauber f1 team

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr942211755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása