HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Kalandozás a rajtrácson - Kínai Nagydíj

2010.04.17. 16:36 Real Simon says

Négy futamból négy edzéselsőség - ez a Red Bull Racing 2010-es mérlege. Sepangban Mark Webber szerezte meg a legjobb edzésidőt, a Bahreini, Ausztrál és Kínai Nagydíjon pedig az eddig bombaformában versenző Sebastian Vettel.

A 22 éves német tehetség egy szuperkörrel szerezte meg az elsőséget Sanghajban, amely előtt a csapattársa és a csapatfőnöke is elképedve áll. Christian Horner elmondta: fogalma sincs, Vettel honnan varázsolta elő ezt a kitűnő első szektoridőt azok után, hogy a kvalifikáción végig szenvedett a nyitó pályaszakaszon. Webber elmondta: azt hitte, az ő köre elég lesz a pole pozícióhoz, de amikor Sebastian negyed másodperccel megverte, el kellett ismernie, hogy a német egy külön ligában versenyez. Érdekes, hogy Vettel akkor gyorsult be igazán, amikor a Q2 alatt átvette Webber autóbeállítási irányát.

A Ferrari számára rosszul kezdődöt a hétvége: Fernando Alonso csak hat kört tudott megtenni péántek délelőtt, majd elfüstölt a (Bahrein óta először használt) motorja. A Ferrarinak ez már a harmadik motorhibája volt idén, és lassan kezdhetnek aggódni Maranellóban: ha ez így folytatódik, hogyan csinálkják végig az idényt? A csapat pénteken kipróbálta a McLaren által bevezetett "F-csatorna" (aerodinamikai megoldás) saját értelmezését (csak Alonso kocsiján), de a versenyre nem valószínű, hogy megtartják az újdonságot. Alonso 3. legjobb edzésideje megfelel a spanyol ez évi legjobbjának, Felipe Massa azonban némileg csalódást okozott 7. helyével.

A McLaren-Mercedes eddig minden edzésen a legjobbak között volt (az első szabadedzést Jenson Button, a másodikat Lewis Hamilton zárta az élen), a kvalifikáción azonban bejött Lewis Hamilton jóslata. Az angol pénteken azt mondta, az első napi tempójuk nem jelent semmit,  mert a Red Bull és a Ferrari vélhetően sok benzinnel körözött - és igaza lett. Hamilton ennek ellenére a Q1-et és a Q2-t is a legjobb idővel zárta, a Q3-ban azonban nem jött össze a kellően gyors kör ahhoz, hogy az első rajtsorba állhasson. Az MP4-25 az edzés végére túlkormányzottá vált, és Lewis elmondása szerint a kocsi orra leütött a buckákon, ami tovább lassította őt. Button ezzel szemben csak a Q3-ra tudta úgy-ahogy v ersenyképessé tenni a kocsiját (az első szárny utánállításával), korábban ráadásul a magától üresbe ugró váltója is zavarta. Végül Jenson minimális különbséggel megelőzte Lewist, ami elgondolkodtató, ha figyelembe vesszük, hogy négy futamból immár harmadszor jött ki győztesen a csapaton belüli edzéspárbajból.

Továbbra sem találja régi önmagát Michael Schumacher, és ha ez a versenyen sem változik, a hétszeres világbajnok nagy bajba kerülhet. Nemcsak az a baj, hogy Michael továbbjutása a Q2-ből a Q3-ba csak századokon múlott (Rubens Barrichellóval szemben), hanem az, hogy csupán a 9. rajthelyet tudta megszerezni, miközben csapattársa, Rosberg ismét a második sorból indulhat. Hét tizedet kapni a csapattársadtól - az nagyon sok, és Michael már nem takarózhat sokáig azzal, hogy "nem tudtam megfelelően beállítani a kocsit". Rosbergnek miért sikerült eddig minden pályán jobban beállítani az MGP W01-et? A Mercedes GP-n belüli edzéspárbajban Schumacher sima 0:4-re vesztésre áll, amit egyre nehezebb megmagyarázni.

Vasárnapra 85%-os valószínűséggel esőt jósolnak a meteorológusok - ez lehet Michael (meg Massa, Hamilton és Webber) egyik reménye arra, hogy valami rendkívülit mutasson. De ha Sebastian Vettel remek formájára, meg a tavalyi, esős Kínai GP-n aratott magabiztos győzelmére gondolok, nemigen fogja tudni utolérni bárki. Hacsak nem hibázik...

 

Szólj hozzá!

Címkék: ferrari sanghaj webber vettel kvalifikáció red bull mclaren mercedes esélylatolgatás mercedes gp kínai gp

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr782211769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása