HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Webber Isztambulban is legyőzhetetlen, Hamilton indul a 2. helyről

2010.05.29. 15:09 Real Simon says

Barcelona és Monte-Carlo után Isztambulban sem talált legyőzőre a kvalifikáción Mark Webber. A Red Bull Racing bombaformában lévő ausztrálja mögött Lewis Hamilton végzett másodikként (idei legjobb edzéseredményét elérve), míg Sebastian Vettel csak a 3. rajtkockjából kezdheti meg az 58 körös vasárnapi futamot.

A vb-címvédő Jenson Buttopn arra panaszkodott az edzés után, hogy McLarenje gyakran lepadlózott a huplis 8-as kanyarban (ahol az edzés végén Michael Schumacher is kiszánkázott a pályáról). Button szerint túl alacsonyra állították a kocsi hasmagasságát, de bízik abban, hogy a McLaren - szokás szerint - a versenyen, teli tankkal gyorsabb lesz, mint a kvalifikáción.

Vettel az időmérő edzés után elmondta: az RB6 tökéletesen működött, egészen az utolsó előtti gyorsköréig. Akkor a kör vége felé, a 12-es kanyar előtti féktávon blokkolt a bal első kereke, és azután már képtelen volt javítani az idején. Christian Horner csapatvezető bejelentette, hogy alapos vizsgálatnak vetik alá az RB6 első felfügesztését, amely már Melbourne-ben is okozott hasonló problémát.

Vettelhez hasonlóan a 12-es kanyarnál járt pórul Fernando Alonso is: a spanyol elvétette a féktávot a Q2 hajrájában, és olyan csúnyán elfékezte az első gumijait, hogy az utolsó gyorskörében (csak annyira maradt már idő) nem tudott javítani. Alonso így csak a 12. helyről rajtolhat, míg csapattársa, Felipe Massa a 8. hely megszerzésével javított valamit a renoméján. Mindez azonban így is édeskevés a világbajnoki esélyesnek tartott Ferrarival.

Webber 1:26,295 perces köre a legjobb idő, amelyet az Istanbul Otodromon valaha elértek, beleértve a 2005-ös (még V10-es motorokkal teljesített) kvalifikációt.

Török Nagydíj - az időmérő edzés végeredménye:

1.  M. Webber (AUS)   Red Bull-Renault      1:26,295
2.  L. Hamilton (GB)    McLaren-Mercedes  1:26,433
3.  S. Vettel (D)            Red Bull-Renault     1:26,760 (1:26,729 – Q2)
4.  J. Button (GB)        McLaren-Mercedes  1:26,781
5.  M. Schumacher (D)  Mercedes              1:26,857
6.  N. Rosberg (D)       Mercedes                1:26,952
7.  R. Kubica (PL)        Renault                   1:27,039
8.  F. Massa (BRA)      Ferrari                     1:27,082
9.  V. Petrov (RUS)      Renault                   1:27,430 (1:27,387 – Q2)
10.  Kobajasi K. (JAP)    Sauber-Ferrari       1:28,122 (1:27,434 – Q2)
11.  A. Sutil (D)          Force India-Mercedes  1:27,525
12.  F. Alonso (SPA)        Ferrari                  1:27,612
13.  P. de la Rosa (SPA)    Sauber-Ferrari    1:27,879
14.  S. Buemi (CH)    Toro Rosso-Ferrari       1:28,273
15.  R. Barrichello (BRA)   Williams-Cosworth  1:28,392 (1:28,336 – Q1)
16.  J. Alguersuari (SPA)  Toro Rosso-Ferrari   1:28,540 (1:28,460 – Q1)
17.  N. Hülkenberg (D)      Williams-Cosworth   1:28,841 (1:28,227 – Q1)
18.  V. Liuzzi (ITA)      Force India-Mercedes    1:28,958
19.  J. Trulli (ITA)              Lotus-Cosworth       1:30,23
20.  H. Kovalainen (FIN)    Lotus-Cosworth       1:30,519
21.  T. Glock (D)             Virgin-Cosworth        1:30,744
22.  B. Senna (BRA)      Hispania-Cosworth     1:31,266
23.  L. di Grassi (BRA)   Virgin-Cosworth         1:31,989
24.  K. Chandhok (IND)  Hispania-Cosworth     1:32,060

5 komment

Címkék: webber hamilton isztambul vettel kvalifikáció red bull mclaren mercedes török gp

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr192211843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_160481 2010.05.30. 07:17:27

vettelt egy törött stabilizátor hátráltatta. ahogy a 8as kanyarban button kocsija sokszor leért, és másnak is volt ilyen gondja az időmérőn, tele tankkal nem lesz ez majd komolyabb gond, vagy nem lesz számottevő különbség a hasmagasságban?

Ismeretlen_148360 2010.05.30. 10:26:16

Hello EPI, rég hallottam felőled!:) A hasmagasság biztonsági tényezőnek számít, ezért azt gondolom, akik kérik, azoknak meg fogják engedni, hogy változtzassanak rajta a futamra. Pontosan a teli tank miatt.

Ismeretlen_160481 2010.05.30. 12:49:24

köszi a választ! a másik oldalon már nem cikkezel? valóban eltűntem egy kis időre, és nem követtem a dolgokat. az viszont meglepett, hogy emlékszel rám :) de örülök neki. ps: éljenek a simonok! :)

Ismeretlen_148360 2010.05.30. 17:26:21

Téynleg jól eltűntél, ha nem tűnt fel, hogy már nem írok az F1 híreknek!:) Saját bizniszbe kezdtem, azt gondolom, ez az élet rendje! Remélem, ide is vissza-visszatérsz majd, és kommentezel is! üdv: SI

Ismeretlen_160481 2010.05.30. 17:32:44

azért a 7 futam alatt feltűnt :) az év elején vártam, és nem jöttek a cikkek. de igen, ez az élet rendje. a kommentek pedig majd jönnek :)
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása