HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Nem volt még ilyen keserű egy kettős McLaren-győzelem

2010.05.30. 16:30 Real Simon says

Lewis Hamilton és Jenson Button révén kettős McLaren-győzelemmel zárult a Török Nagydíj. Az idei első győzelmét arató Hamilton öröme mégsem volt felhőtlen az eredményhirdetés alatt és után. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a csapat nem ugyanazokat az utasításokat adta Buttonnak („save tyres and fuel” – takarékoskodj a gumikkal és az üzemanyaggal!), mint Hamiltonnak.

Hamilton megpróbált kulturáltan viselkedni és mosolyogni a kamerába, de az arcára volt írva a csalódottság. Amikor Button megpróbálta elmagyarázni neki, miért és hogyan támadta meg őt a vezető helyért a 49. körben, Hamilton sokat sejtetően az őket filmező operatőr felé biccentett a fejével, és azt mormolta: „Ne most!”.

A kockás zászló lecsapódása után szokásos örömujjongás is elmaradt. Lewis mindössze annyit jegyzett meg a csapatrádión, hogy „Köszönöm mindenkinek a kemény munkát. Remélem, ez a lendület kitart a következő futamokra is!”.

A Red Bull pilótáinak összeütközése után (erről később!) Hamilton került az élre, de Button tartani tudta fiatalabb kollégája tempóját, sőt, a 49. körben, a 12-es kanyar felé haladva bebújt mellé és átvette a vezetést. A világbajnok három kanyaron keresztül védte pozícióját Lewisszal szemben, mígnem a 2-es számú McLaren pilótája a következő forduló elején, a célegyenes végén, visszaelőzte, meglehetősen erőszakosan. A McLaren csak ezután szólt Buttonnak (burkoltan), hogy vegyen vissza a tempóból, így Hamilton 2,645 másodperc előnnyel ért célba az 58 körös futam végén, mint csapattársa.

Idén ez volt a második kettős McLaren-győzelem a Kínai Nagydíj után, ahol fordított sorrendben (Button, Hamilton) intették le a wokingi srácokat.

A verseny másik komoly incidense a Red Bull két pilótája, Mark Webber és Sebastian Vettel között történt a verseny kétharmadánál. Webber vezetett, de – egyelőre nehezen érthető okból – visszavett a tempóból a 10-es és 12-es kanyar közötti egyenesben, magára húzva a csapattársát. Vettellel még korábban közölte a csapata, hogy a McLarenek veszélyesen közel vannak, ezért a német kipécézte magának a pálya bal oldalát, és egy bátor manőverrel bebújt Webber mellé a 12-es kanyar előtti féktávon. A kanyar előtt Vettel megpróbált jobbra (a kedvezőbb fékezési pozíció felé) helyezkedni, az ausztrál azonban nem adta fel a védekező versenyvonalat és a kerekeik összeértek. Vettel kocsijának orra erősen megrongálódott és kipördült a pályáról, míg Webber első szárnyának a bal oldala sérült meg (amiért a következő körben a depóba kényszerült).

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a verseny után úgy nyilatkozott a német RTL televíziónak, hogy Vettel nem lassíthatott (hiszen a McLarenek a sarkukban voltak), és Webbernek is tudnia kellett volna, hogy ez a helyzet – amiért az ausztrál versenymérnökét, Ciaron Pilbeamet illeti a felelősség. Marko abban is látja Webber felelősségét, hogy nem adott elég helyet a csapattársának, holott nyilvánvaló volt, hogy nem mehetnek sokáig egymás mellett, mivel Vettel alól „elfogyott volna az út”.

A forgatókönyv szerint a Török Nagydíjnak a Red Bullok és McLarenek remek négyes csatájáról kellett volna szólnia. Ehelyett biztosra vehetjük, hogy a Kanadai GP-ig hátra lévő két hétben még sok vádaskodást, célozgatást és magyarázkodást fogunk hallani.

Lewis Hamilton (GB) McLaren-Mercedes, Török GP 2010 Fotó (c) McLaren

Török Nagydíj - Istanbul Otodrom
58 kör = 309,396 km

1. L. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes  1:28:47,620 óra (209,066 km/h)
2. J. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes     + 2,645 mp.h.
3. M. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault   + 24,285"
4. M. SCHUMACHER (D) Mercedes GP   + 31,110"
5. N. ROSBERG (D) Mercedes GP          + 32,266"
6. R. KUBICA (PL) Renault                     + 32,824"
7. F. MASSA (BRA) Ferrari                    + 36,635" 
8. F. ALONSO (SPA) Ferrari                  + 46,544"
9. A. SUTIL (D) Force India-Mercedes    + 49,029"
10. K. KOBAJASI (JAP) Sauber-Ferrari  + 1:05,650

Leggyorsabb kör: 1:29,165 (215,519 km/h) V. Petrov, Renault (az 57. körben)

13 komment

Címkék: botrány balhé webber button hamilton isztambul vettel red bull mclaren mercedes török gp kettős győzelem

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr182211845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_160481 2010.05.30. 17:41:19

örülök hogy a mclarenesek megszorongatták a redbullosokat. igaz egy baleset is kellett hozzá, hogy nyerjenek, de végig ott voltak a nyakukon. az a csapatutasítás viszont elég érdekes volt, kicsit konkrétan kellene szerintem fogalmazni, mennyire vegyenek vissza, mert egyiknek sem volt egyértelmű.

Ismeretlen_160481 2010.05.30. 17:51:22

egyébként úgy látszik gyümölcsözik az új pontrendszer, harcolnak az első helyért.

gardendesigner 2010.05.30. 17:57:45

Egyre jobb a dolog :-))). és még eső sem kellett. Vettel és Webber a héten elvitatkoznak majd, és Kanadára lehiggadnak. Igazán Petrovot sajnálom, aki azért néhány tipmixet rendesen tönkre tett a leggyorsabb körével :). Hamilton meg had duzzogjon, ha örülni nem tud a győzelmének, bár én Buttonnak bevallom jobban örültem volna.

gardendesigner 2010.05.30. 17:59:06

EPI1 teljesen egyet értek...

Ismeretlen_149536 2010.05.30. 22:09:51

Az első épkézláb Török GP. Nagyon tetszett. Nem is tudom mikor volt utoljára ekkora harc az első helyért. Button előtt le a kalappal, Hami agyatlanságát kivédve inkább a biztos 20 pontot választotta. Okos fiú. A RedBull-balesetben szerintem Vettelnek jár a füles, a német RTL-esek elfogultak voltak. Webber a VB címre hajt, mi a francért engedte volna előzni a csapattársát? Vettel számíthatott arra, hogy nem lesz sima előzés, ennek ellenére jobbra rántotta a kormányt. Webber rátartott, teljesen jogosan, hiszen versenyeztek. Hihetetlen, mennyire szarulhasználja a fölényét a RedBull idén. Ráadásul közben a Meki utolérte őket... Ferrari 800 - gyász.

Ismeretlen_160481 2010.05.31. 05:29:14

hamilton nem volt azért agyatlan, max elszállt neki kicsit :D szóltak mindkettőnek, vegyenek vissza. lewis jobban lassított, így érte utol button abban a körben (48) hamilton úgy számolt, hogy nem lesz előzés, mert ugye mindkettőnek szóltak vegyenek vissza, csak nem volt egyértelmű ezek szerint, hogy mennyire.

gardendesigner 2010.05.31. 06:34:28

Amióta az a "balfék" Domenicali a Ferrari csapatfőnöke, valami mindíg közbe jön. Én azt is megértem, hogy közvetlenül nem ő tehet a dolgokról, de kérdem én, akkor minek van ott? Todt idejében (mondjuk ez nagyon magas mérce) ilyen és a tavalyihoz hasonló taktikai és technikai malőrök nem fordulhattak volna elő

Ismeretlen_148360 2010.05.31. 09:27:02

G'designer: teljesen egyetértek, Todt idejében az is elképzelhetetlen lett volna, hogy az egyik Ferrari rendszerint nem jut be a Q3-ba (sőt, Kínában a Q2-be sem...). Annyi pénzből, azokkal a szakemberekkel, amik a Ferrarinál adottak, legalábbis közvetlenül ott kéne lenniük a Red Bull sarkában minden pályán. Alonso már kimondta: túl messze vannak az éllovasoktól. Ami a McLaren versenytempóját illeti: le a kalappal!

Ismeretlen_148360 2010.05.31. 09:31:45

AMD950: ez a török pálya első osztályú (látjátok, ezért nem kell automatikusan szidni H. Tilkét...), a futam első felében remek versenyt láttunk a 4 éllovas közt! Ami nálam kicsit kiverte a biztosítékot, az Hamilton nyilatkozata a McLaren sajtóközleményben: "A versenyzői ösztönöm azt mondja, jobban szerettem volna úgy nyerni, hogy megelőzöm az előttem haladókat, nem megöröklöm az elsőséget." Bla-bla! Barátom, nem ezért nem örömködtél te a leintés után, hanem mert majd' széjjeb***ott az ideg, hogy a csapat nem szólt Buttonnak, hogy lassítson!

Ismeretlen_152981 2010.05.31. 09:56:03

De én megértem hogy dühös :D azt is hogy emiatt keményen meg kellett küzdenie az első helyért, de mik ezek hímestojások? Nem azért vannak ott? Engem egyenes felháborított amit ott levágtak a végén, mert webbert megértem első helyet bukta el Vettel és a saját hülyesége miatt (ezen lehet vitatkozni :D) De Hamiltonnak mi baja volt? körülményektől függetlenül először nyert idén! Button meg 2. lett kettős győzelem!! Ugrálva kellett volna kiszállni és ha valami gondja a van csapatutasításokkal délután fél hatkor a mclaren megbeszélésen levághat egy hisztit :D

Ismeretlen_148360 2010.05.31. 14:42:59

G'designer: "Petrovot sajnálom, aki azért néhány tipmixet rendesen tönkre tett a leggyorsabb körével" - miért, lehet fogadni a leggyorsabb körre is a Tippmixen?

Ismeretlen_160481 2010.05.31. 16:35:30

elvileg a red bullnál is volt egy kis kavar. webbernek szóltak h ne nyomja ki a kocsi szemét, vettelnek meg nem, és ezért ért oda... todt idejében, úgy tudom, még azt sem volt megengedve, hogy borostásan menjenek dolgozni :D gondolom kicsit azért volt ott szigor...

gardendesigne 2010.05.31. 17:20:01

A bWin-en szerintem igen. Vagy ha nem ott, biztos, hogy találkoztam már ilyen tippelési lehetőséggel....nem a magyar tippmixre gondoltam :)
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása