A 2010-es Európa Nagydíj az eredmény szempontjából a Lotus Racing számára felejthetőre sikeredett, ám abban a tekintetben mégiscsak emlékezetes marad, hogy a csapat Valenciában ünnepelte 500. nagydíját.

Szöveg: Varga Viktória, S.I.
Képek: Lotus Racing

A ma már maláj állami tulajdonban lévő istálló gyakorlatilag csak nevében emlékeztet a hatvanas, hetvenes évek sikercsapatára. Érzelmileg azonban lehetetlen ettől elvonatkoztatni, és nem csupán nekünk a sportág szerelmeseinek, de magának a csapatnak is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az egész hétvégén át tartó ünnepség, melyet Tony Fernandes csapata a legendás alapító, Colin Chapman örökségéhez méltóan rendezett a félezredik futam tiszteletére.
Az ünnepi hangulat fényét a külsőségek mellett (versenyautókra festett 500-as logó, ajándék- és emléktárgyak, valamint a boxutcában kiállított legelső F1-es Lotus, a 12-es típus) emelte, olyan, az egykori Lotushoz köthető hírességek megjelenése, mint Sir Stirling Moss, vagy az alapító fia, Clive Chapman.

De mit is jelent a Lotus név a száguldó cirkusz számára?

Az 1928-as születésű, két mérnöki diplomával rendelkező Anthony Colin Bruce Chapman – innen a Lotus logójában látható „ACBC” monogram - igazi forradalmár volt az autótervezésben. Neve a Formula-1 arcképcsarnokában egy lapon említhető Enzo Ferrarival, Bruce McLarennel, vagy a még ma is aktív Frank Williamsszel. Chapman volt a nagy kísérletező, hiszen nevéhez olyan technikai újítások köthetők, mint a légterelő szárnyak, az önhordó karosszéria, a „szárnyas autó” (wing-car), de az aktív felfüggesztés alapötlete is az ő agyából pattant ki.

Chapman 1952-ben alapította meg cégét (Lotus Cars), de F1-es tapasztalatokat először a Vanwallnál és a BRM-nél gyűjtött. 1958-ban saját csapata, a Team Lotus a nyolchengeres Coventry Climax motorral felszerelt Lotus 12-vel debütált a száguldó cirkuszban, Graham Hill-lel és Cliff Allisonnal a volánnál.

Az első sikereket az 1960-ban megjelent, középmotoros Lotus 18 hozta meg a csapatnak, majd 1963-ban Chapman újabb találmányával, a monocoque-karosszériával (a repülőgépiparból átvett önhordó héjszerkezet, ahol a külső borítás segíti az alvázat) megszerezték legelső világbajnoki címüket. Jim Clark a forradalmian új Lotus 25-tel hét futamot nyert meg, és maximális pontszámmal lett az 1963-as szezon világbajnoka. Az 1964-es, utolsó futamon elbukott vb-cím után, 1965-ben a skót pilóta a Lotus 33-ban megismételte sikerét.
Szintén 1965 krónikájához tartozik egy másik földrengésszerű diadal: Clark és Chapman először nyerte meg az Indianapolis-500-at középmotoros konstrukcióval (Lotus 38), nyugdíjba küldve az amerikai pályákat addig uraló, orrmotoros roadstereket.

Az alapító: Anthony Colin Bruce Chapman. Nemcsak zseniális tervező, de kiváló üzletember is volt

A Climax-motor helyére 1966-ban a nem túl sikeres BRM H16-os került, majd az 1967-es szezon harmadik versenyén, a Holland Nagydíjon debütált a Ford-Cosworth DFV motorral hajtott Lotus 49. A Lotus Clark jóvoltából a legelső versenyén futamgyőzelemhez segítette az új motort (amelyet először terveztek úgy, hogy teherviselő elem legyen), a csapat pedig visszatért az élmezőnybe.

Clark sikerkorszaka 1968-ban ért véget, amikor a csendes skót – aki teljes F1-es pályafutását a Lotusnál töltötte – egy F2-es versenyen halálos balesetet szenvedett a Hockenheimringen. A jó barát elvesztése annyira megrázta a csapatalapítót, hogy fontolóra vette a nyugdíjba vonulást. Csupán a kirobbanó formában versenyző Graham Hill győzte meg a folytatásról, és nem hiába, hiszen az év végén megnyerték mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnokságot.

„A Lotusszal vagy világbajnok leszek, vagy meghalok” – mondta egyszer Jochen Rindt, aki 1970-re a csapat első számú versenyzője lett, és a szezon első kilenc versenyéből ötször nem is talált legyőzőre. Az osztrák pilóta, a idény tizedik nagydíján, Monzában is folytatni akarta menetelését, s hogy a legjobb köridőt tudja elérni az időmérő edzésen, leszerelték autójáról a szárnyakat. A probléma csak az volt, hogy a Lotus 72-t még sosem tesztelték szárnyak nélkül, és ez a vakmerő ötlet már az edzésen tragédiával végződött. Rindt elvesztette uralmát kocsija felett, a Parabolica-kanyarban kisodródott, majd a szalagkorlátnak csapódva életét vesztette. Ekkor azonban már olyan nagy fölénnyel vezette a világbajnokságot, hogy a száguldó cirkusz mindmáig egyetlen posztumusz világbajnoka lett.

A tragédia után a csapat Emerson Fittipaldit szerződtette, aki 1972-ben, 25 évesen kora legfiatalabb világbajnoka lett. A brazil pilóta azzal a Lotus 72-vel szerezte meg a trófeát, mely ék alakú (áramvonalas) karosszériájával, és az ideális súlyelosztást segítő oldalra kihelyezett hűtőivel különbözött jelentősen riválisaitól.

Fittipaldi és Chapman az 1972-es Osztrák Nagydíjon. A brazil mindössze 25 évesen vezette vb-címre a Lotus 72-t

Noha egyedül Fittipaldi szerzett pontot abban az idényben, a Lotus így is első lett a konstruktőrök között.  A következő évtől az ifjú Ronnie Peterson lett a brazil csapattársa, s bár a világbajnokságban Jackie Stewart mögött, a második és harmadik helyen zártak, a konstruktőri címet sikerült elhódítania a csapatnak.

(Folytatjuk!)