HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Két ezred döntött Vettel és Alonso között a pole-ról!

2010.07.24. 16:02 Real Simon says

Kettő ezredmásodperc, azaz 15 centiméter döntött a pole pozícióról Sebastian Vettel (Red Bull) és Fernando Alonso (Ferrari) között a Német Nagydíj időmérő edzésén.

A hétvégére felerősödött Ferrari spanyol pilótája volt az első, aki 1 perc 14 mp alá szorította le a baden-württembergi pálya legjobb idejét (a Q3 elején), de az edzés utolsó percében Vettel még ennél is jobbat ment, s minimális előnnyel megszerezte ez évi hatodik pole-ját. Seb legutóbb a Formula BMW betétversenyén kezdhetett az élről versenyt Németországban.

Felipe Massa ez évi legjobb edzéseredményét érte el a 3. hellyel, míg a vb-címért csatázó Mark Webber elrontotta az utolsó körét (kifutott a pályáról az 1-es kanyarban), így be kellett érnie a 4. rajtpozícióval, fél szekundum hátránnyal a csapattársához képest.

A McLaren-Mercedesnek ezúttal a harmadik rajtsor jutott, Jenson Button némi meglepetésre jobb időt ért el, mint edzésmenő csapattársa, Hamilton. A wokingiak abban bíznak, hogy a versenyben hagyományosan gyorsabbak szoktak lenni, mint a kvalifikáción.

Robert Kubica és Rubens Barrichello hozta a tőlük (kocsijuktól) elvárható maximumot, míg a pénteki tréningeken bíztató tempót mutató Mercedes GP csalódást keltett azzal, hogy csak Nico Rosberg jutott be a legjobb tízbe. A 11. helyen végzett Michael Schumachert csak az vígasztalhatja, hogy ő szabadon választhatja meg, melyik fajta gumikon kívánja megkezdeni a vasárnapi versenyt.

Az időmérő edzést öt és fél perc elteltével piros zászlóval meg kellett szakítani, mert Tonio Liuzzi a célegyenesre ráfordító kanyarban víztócsára hajtott, ami úgy megdobta a Force Indiát, hogy az a túloldalon levő betonfalnak ütközött. Szerencse, hogy a kocsijáról elszabadult bal első kerék a pályán átpattogva nem sebesítette meg a Liuzzi mögött érkező Timo Glockot. A baleset videója:


Német Nagydíj, Hockenheimring

A kvalifikáció végeredménye:

1. S. VETTEL (D) Red Bull-Renault           1:13,791
2. F
. ALONSO (SPA) Ferrari                    1:13,793
3. F
. MASSA (BRA) Ferrari                      1:14,290
4. M
. WEBBER (AUS) Red Bull-Renault    1:14,347
5. J. BUTTON (GB) McLaren-Mercedes     1:14,427
6. L
. HAMILTON (GB) McLaren-Mercedes  1:14,566
7. R. KUBICA (PL) Renault                        1:15,079
8. R. BARRICHELLO (BRA) Williams-Cosworth 1:15,109
9. N. ROSBERG (D) Mercedes                        1:15,179
10. N. HÜLKENBERG (D) Williams-Cosworth   1:15,339
11. M
. Schumacher (D) Mercedes                   1:15,026
12. K. Kobajasi (JAP) Sauber-Ferrari           1:15,084

13. V. Petrov (RUS) Renault                      1:15,307
14. A
. Sutil (D) Force India-Mercedes     1:15,467
15. P. de la Rosa (SPA) Sauber-Ferrari  1:15,550

16. J. Alguersuari (SPA) Toro Rosso-Ferrari  1:15,588

17. S. Buemi (CH) Toro Rosso-Ferrari     1:15,974
18. J. Trulli (ITA) Lotus-Cosworth                        1:17,583
19. H. Kovalainen (FIN) Lotus-Cosworth  1:18,300

20. T. Glock (D) Virgin-Cosworth                        1:18,343
21. B. Senna (BRA) Hispania-Cosworth  1:18,592
22. V. Liuzzi (ITA) Force India-Mercedes            1:18,952
23. Sz. Jamamoto (JAP) Hispania-Cosworth       1:19,844
24. L
. di Grassi (BRA) Virgin-Cosworth   idő nélkül


Szólj hozzá!

Címkék: ferrari baleset liuzzi webber alonso massa vettel red bull force india időmérő hockenheim német gp

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr112211922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása