HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Massa nem tud megbocsátani Nelsinho Piquet-nek

2010.08.17. 09:00 Real Simon says

Felipe Massa még mindig nem bocsátotta meg Nelsinho Piquet-nek, hogy (a Ferrari-pilóta szerint) miatta veszítette el a 2008-as világbajnoki címet. Ez derül ki abból az interjúból, amelyet Piquet Jr. egy brazil magazinnak adott a napokban.

A „kis Piquet” 2008-ban aktív szerepet vállalt Fernando Alonso szingapúri győzelmében azzal, hogy a verseny 13. körében – a csapat utasítására – nekiment a 17-es kanyart szegélyező betonfalnak. A baleset miatt pályára küldött biztonsági autó miatt (meg a Ferrari szerelői által elfuserált tankolás miatt) Massa elvesztette a vezetést, csak a 13. helyen intették le; miközben legfőbb riválisa, Lewis Hamilton harmadikként ért célba. A McLaren angolja végül egy ponttal nyerte meg a vb-címet Massa előtt.

„Mindig jól kijöttem Massával és Barrichellóval, mind a ketten jól bántak velem. Még tippeket is adtak azokon a pályákon, amelyeket kevésbé ismertem, együtt ültünk a versenyzői eligazításokon is”
– emlékezik vissza rövid F1-es pályafutására Nelson Junior. „Szingapúr után azonban minden megváltozott. Massa nagyon pipa lett rám, a mai napig úgy gondolja, miattam veszítette el a 2008-as vb-címet. Nincs értelme olyasmikkel védekeznem, hogy kiesett a Magyar GP-n [motorhiba miatt – SI], vagy hogy ő és a Ferrari is követett el hibákat, nem beszélve a balszerencséjéről.”

„Az Isten szerelmére, az utolsó körben Interlagosban Hamiltonnak hatalmas mákja volt, neki [Massának] meg hatalmas pechje, de még mindig rám mérges. Valahol megértem, de már nem igazán érdekel. Azóta nem beszélünk egymással. Néhanapján még egymásba botlunk itt-ott, de már nem tartjuk a kapcsolatot [mint régebben].”


Szegény Nelsinhónak nem elég, hogy a szingapúri eredmény-manipulációs botrány után kiutálták az F1-ből, úgy látszik, még egy világbajnoki cím elvesztésének a keresztjét is viselnie kell, amíg él…
 

2 komment

Címkék: hamilton nelsinho; piquet; massa; felipe; ferrari; interlagos; szingapúr; mclaren;

A bejegyzés trackback címe:

https://f1cirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr382227305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megosztó · blog.hu/megoszto 2010.08.17. 12:20:43

Egy gondolat bánt engemet…
Méghozzá az, hogy tudom, nagyjából egyedül vagyok a véleményemmel, ismervén szakemberek ellenvéleményét, ami elfogadottá vált az eset kapcsán. Ennek tudatában az ellenvélemény az enyém, és vele a kis remény, hogy bárki is megérti, szóval ez egy kicsit kemény. (na, ennyit rémes rímekről)

Az én véleményem az eset többrétű, de leginkább emberi érzések figyelembevétele alapján fogalmazódott meg bennem:
Adott egy Formula—1-es világbajnok apuka, akinek kisfia általában nem kevesebb elismerésre vágyó, mint a szülő. Ismervén a papi habitusát, biztos vagyok benne, hogy az ifjú Nelsinhóban kialakult egy az egészségesebbnél is erősebb bizonyítási vágy.

Adott a becsvágy mellé egy kifelé álló rúd, mely meghiúsíthat mindent, amiért ez a srác évekig dolgozott.
Adott még egy csapattárs, akit a csapatvezető fiaként szeret, megspékelve az ellentéttel a hősünk irányában.

S adott a helyzet, ami újabb esélyt adhat egy becsvágyó, de lelkiekben rendesen megtépázott (de ami még fontosabb) rendkívül fiatal embernek.
Sokat gondolkodtam az eseten, és figyelembe véve a Nelsinho Piquet múltját a csapatnál, az elvárásokat, a helyzetét és a korát: arra jutottam, hogy bármelyik valamirevaló versenyző meglépte volna ezt a csúnya húzást.

Ez egy nagyon nagyon sötét ügy, egy nagyon nagyon komoly nyomás egy nagyon nagyon rossz helyzetben lévő nagyon nagyon fiatal pilóta esetében.

Azt hiszem, hogy mi normál gondolkodású – értsd, nem feküdnénk le a legközelebbi férfi producerrel, csak, hogy állást kapjunk egy tékás filmben, ami elindíthatja a karrierünket –emberek ezt a fajta nyomást nem ismerjük. Nem tudjuk, hogyan döntenénk, így az én véleményem az, hogy nem meszelném el ezt a Piquet gyereket. Nem szégyeníteném meg, habár lehet, hogy megdorgálnám. Viszont megnézném, hogy azok a pilóták, akik az ő nehéz helyzetébe kerülnek és dobnak nekik egy mentőmellényt, amit csak akkor tudnak felfújni, ha a hozzá való szerkezetért léket vágnak egy hajó oldalába. Megfulladnának, vagy veszélyeztetve mások testi épségét, utat törnének maguknak? (tudom, hogy kicsit sántít a hasonlat, de ezek a srácok az F1-ben úgy érzik, hogy az életük a tét, és talán nem is tévednek)

Egy biztos: látván Nelsinho Piquet arcát az eset után, ha én ennek a srácnak az apja lettem volna, feldugtam volna a főnöke seggébe az esernyőmet és nyitva húztam volna ki belőle. (Bruce Willis után szabadon)
Itt egy gyorsan kivágott videó. 17 másodperc után ismétlődik a vidi, de már csak Piquet arcát látod. Minden rá van írva…

www.youtube.com/watch?v=wp_7ONorMPY

Real Simon says 2010.08.18. 13:30:55

@Száva-Nagy Zsolt: Talán meglepődsz, de egyetértek. És hogy mennyire egyedül vagyunk ezzel a véleménnyel, azt jelzi, hogy miután 2-3 F1-hez értő barátomnak pedzegettem, hogy lehet, hogy nem is minden a kis Piquet sara (pontosabban, nem volt más választása), és ők erre lehurrogtak, azóta nem nagyon emlegettem ezt a teóriámat. Még annyit mondanék, hogy egy pilóta, aki meg tudja nyerni mindkét GP2-es versenyt a Hungaroringen (az egyiket esőben), amikor egy Lewis Hamilton is pályán van (2006), az nem lehet fakezű!
Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása